Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-08-10 / 61. szám

VÁCI HÍRLAP 3 — Temetés a KobraKban Egy esz­tendővel ezelőtt még virágzó, európai hírű gyártelepe az országnak, ma pedig eljutott utolsó előtti stációjához: munkásait utolsó szálig elbocsátották, a gépeket lepecsétel­ték s a modern munkatermeket lezárták. E hét csütörtökén folyt le a legszomorúbb aktusok egyike: mintegy százötven mun­kás vonult ki végleg a Kobrákból s ma már csak tisztviselői vannak a hires gyár­nak, de munkása egyetlen egy se. A mun­kások kétségbeejtő helyzetét nem javitja az a csekély összegű segély, mellyel őket szakszervezetük támogatja, nem Gusztáv Adolfnak, a hitelező bankok gyárban szé­kelő teljes hatalmú urának az a vigasztaló kijelentése, hogy 3—4 hét múlva jelent­kezzenek újból, nem lehetetlen, hogy újra megnyitják a gyárat. Ez igazán csak jó- szivű vigasztalás akar lenni, mert hiszen az utolsó alkalmazott is jól tudja, hogy a csődben levő gyárai feltámasztani egyha­mar nem tudják, még ha annyiszor is han­goztatják a jóindulatot és ha még annyi vevő is jelentkeznék külföldről a gyártelep megvásárlására. Nem, ez nem fog bekö­vetkezni négy hét alatt, a mit mutat az is, hogy most már a munkások után a tiszt­viselőkön van a sor. Értesüléseink szerint e hó 15-én egész csomó tisztviselő válik meg a Kobráktól s azokban az irodákban, hol még egy év előtt lázas buzgalommal dolgoztak, alig maradnak néhányan a leg­szomorúbb utolsó eseményre: Agyár vég­leges lezárására. — Az első jubileum. Egy esztendeje áll fenn a Váci Polgári dalkör s a rövid múltban egy csomó szép siker. A lelkes dalosok most ünnepelni fognak: dalkörük fennállásánakévfordulóján, augusztus 31-én nyári mulatságot rendeznek a polgári lövöl­dében természetesen hangversennyel egy­bekötve. — A város tisztiKara és Göndör dr. főjegyző. Vác város tisztviselői pén­teken este olyan gyűlésre jöttek össze, milyent, mióta tisztikara van a városnak, soha nem hívtak össze. Rendkívüli idők, lelkekben megnyilatkozott nagy izgalmak jele ez a gyűlés, mely egy tiszttársuknak erős, szenvedelmes fellépésének folyo­mánya. Ismeretes lapunk első helyén kö­zölt tudósításból is, hogy Göndör Sándor dr. főjegyző a képviselőtestület csütörtöki közgyűlésén kijelentette, hogy gazember­nek mondja még azt is, a ki mereszli fel­tenni róla, hogy a Közérdek című nyom­tatványt akár anyagilag, akár erkölcsileg támogatja. A főjegyző ezzel tisztázta is magát az úton, útfélen felhangzó vádak alól, ámde pénteken délelőtt öt városi tiszt­viselő konstatálta, hogy Göndör dr. a vá­rosházán szóba állt a leleplezett Hamvaival. Erre azután a tisztviselők elhatározták, hogy még aznap este értekezletre jönnek össze megvitatni, mily állást foglaljanak el a fő­jegyzőnek a képviselőtestület előtt elhang­zott önérzetes kijelentésével szemben A kis tanácsteremben húsz városi tisztviselő volt jelen s csupán hárman hiányoztak, ki­ket az értekezlet megtartásáról nem tudtak értesíteni. Nem vett részt azon Zádor János dr. polgármester. A tisztviselők gyűlése este nyolc óra után kezdődött és tizenegy óráig tartott s hir szerint egyhangú megállapo­dásra jutottak. Egyben becsületszóval kö­telezték egymást, hogy egyelőre a nyilvá­nosságnak semmiféle felvilágosítást nem adnak már csak azért sem, mert valószi- j nűleg keddre újabb gyűlést fognak ösz- szehivni. A nyilvánosságot szolgáló sajtó­nak kötelessége respektálni az úri embe­rekből álló testület fogadalmát s még kí­sérletet sem tettünk arra nézve, hogy a nagyfontosságú határozat tartalmát megis­mertessük. így csak a külsőségekről szá­molhatunk be, de egészen bizonyos, hogy a város tisztikarának állásfoglalása már e hét folyamán nyilvánossá lesz. — Kövessy Albert színtársulata jön. Örömmel kell konstatálni, hogy az elsőrangú színtársulattal rendelkező direk­torok felfedezték, hogy Vác egy jó társu­latnak igen jövedelme? állomás. Szalkay Lajos után Kövessy Albert jön most váro­sunkba, hogy legújabb műsorával jó esté­ket szerezzen. Kövessy, kit régi váci szín­házba járók előtt nem kell bemutatni, Ma­gyarország északi kerületét kapta meg s egészen új társulatot szervezett, mellyel szeptember hatodikén Vácon kezdi meg hat hetes működését. A direktor nemcsak jó darabokat, elsőrendű szinészgárdát, de katonazenét is igér, tehát mi bátran mond­hatjuk, hogy a kedvező időben jött társa­ságot nem is fogja csalódás érni Vác mű­pártoló közönsége részéről. — Az alagi népdalárdaverseny eredménye. Júniusban lefolyt alagi nép­dalárda verseny nemcsak erkölcsi és szép anyagi eredménnyel végződött, hanem egy uj közművelődést szervet is iétesitett: a népdalárdák szövetségét. Az illetékes kö­rök most tanulmányozzák e kérdést s még ez év folyamán megalakul a népdalárdák szövetsége. Az alagi dalverseny rendező­sége a nagy anyaghalmaz miatt csak most készült el a számadással. A tiszta haszon eddig 400 koronán felül van, ez az összeg is emelkedik, mert még mindig érkeznek újabb adományok. Az alagi dalversenyen felülfizettek: Országos Magyar Iskola Egyesület 150 K, Alag község 89 K, Magyar Védő Egyesület váci fiókja, Ivánka Pál 20—20 K, Veresegyházi hitelszövetkezet, Váci Polgári Dalkör 10—10 K, dr. Galcsek György 9 K, Váci Takarékpénztár, Őrszent- miklósi hitelszövetkezet, Sződi hitelszövet­kezet, Gosztonyi Tibor 5 — 5 K, X. Y., Vác- kisujfalui hitelszövetkezet, Rónay Géza, Bohunka Lajos, Richter Béla 4—4 K, gróf Serényi János, ifj. Ottó József, Liptsey Ká*mán 2—2 K, dr. Klein Manó, Farkas Gábor, Dercsényi Dezső, Brezina Rezső, Alhegyi N., Aláás János, Kovách Aníalné, Gábris Anna, Gröber Erzsiké, Pirk Giza, Mravik Pál, Kalmár Sándor, Feldman Adolf 1—1 K, összesen 368 K. — ElmenteK a huszárok. A buda­pesti első honvédhuszárezred váci osztá lyával pénteken ismét nagygyakorlatra ment. Első napon Rákoskeresztúrig jutottak s a hét közepén érnek le Tolnamegyébe, a hol már is tizennégy lovasezred van összpon­tosítva. A mi ezredünk Tolnatamási körül fog szállást kapni. A lovasgyakorlatok egész hónapon át folytak, ezredünk augusztus 27-én tér haza. — VáciaK Esztergomban. A váci footballisták vasárnap Esztergomban jártak győzelemért. „Minden külön értesítés“ he­lyett az Esztergom és Vidéke című laptár­sunk referádáját adjuk itt a váciak kirán­dulásáról, mely a footballsport sok váci hívét fogja érdekelni: Vasárnap délután a Váci Sport Egyletet látta vendégül a most alakult E. T. K. mérkőzésre, a V. S. E. 7:0 goolarányú győzelmével végződött. A mind­végig érdekes és izgalmas játékot 250 fő­nyi közönség nézte végig. A pestvidéki bajnokcsapat remek háromszöges passz- játéka a mieink egyéni játéka felett győze­delmeskedett. Az önzés eredményezte azt, hogy az első félidőben 5, a másodikban 2 tiszta goolhelyzet kiaknázatlanul maradt. Ebből a mérkőzésből több tanúságot lehet megállapítanunk. A football korántsem az a rugdalózás, a minek sokan hiszik, hanem szószoros értelemben művészet, melyben gyönyörködni lehet. Továbbá a jó, szigorú vezetőt mi sem tudja pótolni. Ebben pedig égető hiány van. A rendelkezésre álló anyagot alakítani kell s ezt csak céltudatos, erős, szigorú munkával s folytonos mér­kőzésekkel lehetséges. A vereség csak újabb elszántsághoz vezet, nem levertség­hez, mert az E. T. K. nagyon jól tudja, hogy könnyen talál oly csapatokat, melye­ket ő ver meg, de az ilyen pirrhusi győ­zelem mit sem ér. Az E. T. K. a legelső csapatoktól akar tanulni s nem mást ta­nítani. — Öngyilkos az országút mellett. Csütörtökön délután a budapesti országút Hétkápolna alatti részén egy vérében fekvő alakot találtak. Homlokán lőtt seb volt s mert a fegyvert azonnal nem látták meg, azt hitték, hogy gyilkosság történt. Vadas dr. konstatálta, hogy még élet van az ön­gyilkosban, a kit behoztak a városi kór­házba. itt felismerték : Vhoner Imre 36 éves ácssegéd. Kihallgatni nem tudták, mert élet-halál közt lebeg. írásokat találtak nála, melyekben azt Írja, hogy azért akart meg­válni az élettől, mert társai megakarták verni s üldözik őt. — Hát, Kérem, ez a mi idöjárá= sunk. Eddig el nem tudtam képzelni, honnan jött, mitől lett ez az átkozott esős, szeles, hideg idő. Mikor ezen a problémán javában töröm a fejemet, kezembe akad a Meteorológiai intézet jelentése, amely szak­szerűen megmagyarázza a laikusnak, hogy mi okozza a csúnya időjárást. Háromszoros hurrát kiáltottam. Most már meg fogom tudni, hogy miféle titokzatos hatalmak ön­tenek minden órában dermesztő zuhanyt a nyakunkba s miért didergünk még Jäger- ingben is. íme a jelentés: Azért van ilyen rút, szeles, esős idő, mert hazánk északi részén megélénkült a levegőnyomás még pedig azért, mert a keleti depresszió centruma Délolaszország fölött van, amely az északhoz képest szo­katlan mély lett és igy a nyomási külömb- ségek is megmelegedtek. Lám — lám, ki hitte volna, hogy ez ilyen egyszerű? Köszönöm. Most már nem kell tovább törni a fejemet, hogy miért van hideg. Ezután a magyarázat után most már igazán nem fogom megtudni soha. — A váci hengermalom részvény» társaság lisztárai 50 KgKént. Buzaőr- lemény: Asztali dara AB szám 17 K 10 fill. — Asztali dara C szám 16 K 90 fill. — Király liszt 0 sz. 17 K OOfill. — Lángliszt t. sz. 16 K 70 fill. — Elsőrendű zsemlye­liszt 2. sz. 16 K 40 fill. -- Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 60 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 20 fill. — Kenyér liszt 6. sz. 14 K 80 fill.-— Barnakenyérliszt 7. sz 13 K 60 fill. — 772 sz. 12 K 20 fill. — 73A 11 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 7 K 40 fill. — F. sz. 5 K 80 fill. — Ocsú 8 K — fill. 50 kilo- gramként. községeknek mellékelve a 7570/1913. sz. kig. rendelet.

Next

/
Thumbnails
Contents