Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-06-22 / 47. szám

HuszonhelediK évfolyam

47. szám.

Vác, 1913. junius 22.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.)

Nyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17.

Vác két vicinálisa.

(Két cikk.)

Vác, junius 21.

Minden város ipara és kereskedelme annyit ér, mennyi helyiérdekű vasút szállítja vidékét fogyasztónak. így nőttek ki a helyi keretekből országunk mindama városai, a melyekben ma lüktet az élet, nő a vállalkozási kedv, mert a tőke a két acélsin- pár szomszédságában megvivhatatlan várában ül.

Mig ez igazság marad az ország minden pontján, Vác éppen az ellenkezőjét tapasztalhatja: a vicinális vasutak nálunk levezető csatornák Budapest részére. El kell mellőzni most azt a régen megállapított tényt, hogyha e vasutak nem Vácon torkolnak be, a mi városunkat még nagyobb károsodás éri, mert hiszen, ha nem csurran, csöppen, még is csak jut, mondjuk, száz átutazóból kettő, a ki Vác piacának és kereskedelmének hozza pénztárcájának filléreit. De a nagy többségnek Vác csak egyszerű átszállóhelyet jelent, száz és száz utas csak az állomást ismeri, a melyen a kényelmetlen és lassú vicinálist elhagyhatja, hogy modern és gyors vasúti kocsikba ülhessen át. És ha a viteldij még háromszoros lenne, akkor is a magyar Mekka felé fogja vinni észak és délkelet tömegét a füstölő, száguldó mozdonysereg.

Vác tehát nem épülhet a vicinálisokkal megrakott Temesvárok, Debrecenek gyönyörű fejlődésén, mert nálunk az idegen pénzen készült vasutak Budapestnek növelik a forgalmát, nekünk csupán az áhi- tozást hagyják a szebb jövő felé.

Mégis vizsgálnunk kell, mily nagy a forgalom a helyiérdekű vonalainkon, mit várhat a közlekedés javításával a mi városunk. Erre akkor nyílik alkalmunk, midőn egész évi működéséről számolnak be a két vicinális igazgatóságai. Most tartotta közgyűlését a vác —budapest—gödöllői és a duna —ipolyvölgyi h. é. vasút, egy esztendő statisztikája fekszik előttünk : nézzük az eredményt.

I.

A vác—budapest—gödöllői vasút.

Az a füzet, melyben a villamos vasút számot ad az 1912-ik üzleti évről, fukarul szűkszavú. Tíz milliós befektetésű vállalat mintha mindent úgy intézne, hogy az rejtve maradjon a nagy, ellenőrző nyilvánosság előtt. Lehet ez kényelemszeretetből, de de mert a Phőbus körül soha sem szokta a nyilvánosság a való igaz feltárását, közel esik a gondolat, hogy a könyvelési tudomány szemkápráztató mestersége diadalmaskodik, hogy ne lásson meg avatatlan szem olyat is, mely e vasutat reális vállalkozásnak tűntetné fel.

Nehéz különben a kritikai vizsgálat ott, a hoj az előző esztendők megülepedett

igazságai nem láthatók, de erről a villamos igazán nem tehet, mert hisz még csecsemő-korát éli s 1911-ben csak a vác— rákospalotai vonalrésze volt üzemben.

A vasút nagy általánosságban mutatja ki, hogy 545,281 személyt szállított 1912-ben, 22,606 tonna súlyú teherárut és podgyászt, az előbbi után 230,265 K, utóbbiért 52,155 koronát, összesen 282,420 koronát vett be. Bárha ennyi a bevétel, a h. é. vasútra csak 147,038 koronát kap és sehol magyarázatát nem találjuk, hogy a máv. kezelési részesedése mily összeget jelent. De meglepő, hogy az előbb említett bevételi összeg helyett később 371,377 korona üzleti tiszta nyereséget mutat ki megint minden magyarázat nélkül. (Csak sejteni lehet, hogy a szükséges összegpótlásí a Pl őbus testvérvállalat adta!) Ha még megemlítjük, hogy a 37,500 drb. elsőbbségi részvény után 9 K 75 fillér osztalékot fizetnek ebből a nyereségből, végezhetnénk is a vasúttal.

De meg kell kérdezni: elegendő-e ez a homályos könyvelési bűvészkedés azoknak a községeknek, melyek pénzüket adták a vasúthoz s a melyek méltán várhatják, hogy miként más vicinális igazgatósága, tájékoztassa statisztikai kimutatásokkal arról a forgalomról, melyet egy év alatt lebonyolított. Odavetett számcsoportok egyezhetnek az összeadásban és kivonásban, de nem egyeznek a felfogásokban. Itt titkolni akarnak valamit, a mi mégis napvilágra fog jönni egy, két év alatt és ez valószínűleg az, hogy a vác—budapest—gödöllői villamos vasút nem felelt meg a hozzáfűzött reményeknek, a 36 vonat, melyet a várt 72 helyett állítottak be, egyenlőre fölösleges, mert annak a nagy forgalomnak csak a rámája készült el, a minek a Phőbus beharangozott, midőn a részvényaláirásokat gyűjtötte.

Nem titkolható erős vágy, hogy ez a vicinális menjen át az állam tulajdonába, vagy belátható ideig a máv. bérletében legyen, a mire nem rég a tárgyalások is megindultak. A mávnak erős kezeivel kell az ország legnagyobb villamos üzemű vicinális vasutjának hóna alá nyúlni, hogy a nagyobb mérvű tranzitó forgalommal jövedelmezővé tegye és önmaga forgalmának könnyítésére, a budapesti pályaudvarok mentesítésére országos érdekeket is szolgáljon.

HireK.

Miért rósz nálunK a marhahús?

Egy, a mészáros-ipar terén régóta tevékenykedő polgártársunk igen érdekes, de mindamellett végtelenül szomorú meglepetéssel szolgált nekünk. Valamiképen a drágaságról esett szó közöttünk, valamint hogy arról is, hogy a mig a fővárosban a közönség általában jó marhahúst vásárolhat, addig a vidéki fogyaszíóközönség sovány és élvezhetlen hússal kénytelen meglégedni holott ez utóbbinak is ép olyan jó a pénze, mint a fővárosi közönségé!

A mi szakemberünk erre a következőleg nyilatkozott:- Annak, hogy a vidéki közönség folyton sovány és élvezhetlen hússal él, maga a közönség az oka, mert vagy nem tudja miképen kell orvosolni a bajt, vagy pedig megnyugszik a szerinte változhatlan sorsban, — pedig a dolog igen egyszerű — úgymond, — mert tudni kell, hogy a vidékre miért jön a legvénebb, legelcsigázottabb és legsoványabb vágómarha? Azért jön, mert az a legolcsóbb és a húsiparos a vidéken mégis olyan drágán adhatja el a húsát, ahogy épen akarja.

—- Bővebb megértés végett még azt is tudni kell, hogy a fővárosi úgynevezett vágómarhavásárra mindenféle állatot felhajtanak. Olyat is, amelyik beteg, de nem olyan betegségben szenved, amely külső szemle mellett látható lenne. Azt is szükséges tudni, hogy az állategészségügyi törvény szerint az az állaítulajdonos, a ki — bár nem tudva — olyan állatot ad el, amely úgynevezett szavatossági hibában szenved vagyis a törvényben megnevezett speciá-^ lis betegségek valamelyikét hordja, köteles azt a vevőtől visszavenni és a vételárat ez utóbbinak visszafizetni. A vágómarhavásáron az eladó rendesen marhakereskedő, a vevő pedig mészáros. A fővárosi húsiparos csak abszolút jól táplált, egészséges állatot vásárol és az eladó szavatosságát fentartja, a vidéki húsiparosok nagyrésze azonban megveszi a sovány, sőt a beteg állatot is, még pedig az eladóval közös megegyezéssel szavatosság nélkül.

Mit jelent ezt? — Azt, hogy ha az állal húsát a vidéki vágóhídon közfogyasztásra alkalmasnak nem találják, a vidéki husi- paros viseli a kockázatot, vagyis az eladó ellen kárkövetelést nem támaszt. Számos vidéki vágóhídon megesik, hogy a husipa- rosnak szerencséje van, t. i. a beteg állat is közfogyasztásra kerül, mig a szánalma- masan sovány állat nyomorúságos húsát nem kifogásolják.

A vágómarha-vásároknál az is jellemző, hogy a vásárigazgatóság jegyzi, hogy hány állatot vásároltak szavatossággal, vagy a nélkül és a feljegyzett adatok között találhatni az eladó és a vevő mészáros nevét is.

Már most — folytatta tovább a mi szakemberünk — a vidéki közönség, vagy hatóságok igen kényelmesen szerezhetnek teljesen pontos adatokat arról, hogy X. vidéki városban egy év alatt hány szavatosság nélküli állatot, mely husiparosok szállítottak és a beszerzett adatokból kihámozható, hogy miként jut a fogyasztó közönség állandóan élvezhetlen, tápláló erő-