Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-06-01 / 41. szám
HuszonhetediK évfolyam 41. szám. Vác, 1913. junius 1. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy evre 12 K, félévre negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre Egyes szám ara 12 fillér. 6 K, 7 K. Leielös szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Nyilttér sora öO fillér. Telefon-szám 17. Quo vadis ? Vác, május 31. Egy munkás ismerősömnél fordultam meg ma. Intelligens, felvilagosodott, jóra- való munkásember, elég jól is keres, — ha munkája van, de mostanában nem igen van. Ellenben van hat gyereke. A1ég egy sem keresetképes. Az apa az elszeren- csétlenedett Kobrak-gyár munkása. Már gyakran eldiskuráltam a gyerekeivel. Értelmes szemű, okos, de sápadt, vánnyadt arcú, rosszul táplált igazi proietárgyerekek. Hisz apjuk a gyár csődje miatt hetek, hónapok óta félnapi munkára kényszerítve, fele keresetet hozza haza szombaton, fele karéj kenyér jut az én kis pajtásaimnak. Nagy, igen nagy szomorúságban találtam ma a családot. Az egyik gyerek az ajtófélfát támogatta, a másik az anyja ölébe hajtotta szöszke fejét, a harmadik az apja térdét karolta át és sirt, zokogott keservesen, szivettépően azzal a fájdalommal, a mit csak a gyermekiélek tud kiváltani, ha valami nagy-nagy keserűség éri az ő piciny szivét. Az anyjuk velük sirt, az apjuk nézte őket könybeborult szemmel, ökölbe szorult kézzel. Nem feleltek a kérdésemre, csak siríak tovább, nem az elkényeztetett gyerek makacs bőgősével, nem a rakoncátlanságért kapott büntetés utáni pityergéssel, hanem az első csalódás, az első csapás keserű könnyeivel, amik nyomot hagynak nemcsak vértelen, sovány, maszatos arcocskáikon, de ártatlan, mindenre fogékony gyermekszivükben is. Végre az apa mondta meg a nagy szomorúság okát: Nem mehettek el a moziba. A városnak egyik mozgószinházíulajdo- nosa megszerezte előadásra a Sienkievicz világhírű regényéből irt mozidarabot, a „Quo Vadis ?“-t és bejárva az iskolákat a gyermekeknek délelőtti előadásra ajánlotta filmjét. Az iskolák elfogadták az ajánlatot és a három kis munkásgyerek tanítói kijelentették tegnap az iskolában, hogy mindenki hozzon magával 30 fillért, elmennek megnézni a vallásos tárgyú mozi darabot. Harminc fillér! Nevetségesen kicsi summa, nem is pénz, csak három kis nikkelkorong. De 30, meg 30, meg harminc az már háromszor 30, kilencven fillér; majdnem egy korona. Az pénz, sőt nagy pénz, hatalmas összeg egy szegény munkás családban, ahol az apa hetek óta csak félnapokat dolgozik, alig keres talán többet naponta 90 fillérnél. Egy ebéd ára, vagy négy kiló kenyér ára, vagy tudom is én mit képvisel, szóval egy vagyon, a mely nincs és igy az iskolai mozibamenés egy’elérhetetlen, utópikus álom az én munkás családomban. Minden megfontolíatott, keservesen megtárgyaltatok, vággyal, elkeseredéssel ön- meghasonlással meggondoltatok a családban. A „Quo Vadis“ talán belekerült a szülőknek egy álmatlan éjszakájába is, mielőtt az apa kimondta a rideg szót: „nem kaptok pénzt, nincs!“ Uraim! Igen tisztelt tanító úr! Tekintetes, nagyságos főtisztelendő iskolaszéki tag urak! Tagadtak-e már meg önök valamit, egy kívánságot, egy apró vágyat, egy mozibamenést a kedveseiknek, a szeretteiknek, fojtogatta-e már az Önök torkát az a szomorú szó: „nem lehet, nincs.“ Az én munkásbarátomét már fojtogatta. Az én három kis pajtásom ma felment az iskolába a tanító úr, különben igen derék, magas színvonalú ember, — bizonyára fájó szívvel — hazaküldte őket, mert nem volt pénzük és mialatt a többi jobbsorsú, vagy gazdag gyerek szépen, párosán, ke- zetfogva ment a moziba a vallásos tárgyú darabban gyönyörködni, a három kis miin- kásgyerek és még ki tudja hányszor három szegény kicsi társuk szepegve ballagott haza, szivükben a kitagadottság első keserves fullánkjával. Most itt zokognak az apjuk, anyjuk térdét átkarolva és zokogásuk marcangolja a szülő szivét. Az anyjuk velük sir; az apjuk mogorván néz maga elé és nem tud mit mondani a kis szomorkodóknak. Én is itt állok felettük tanácstalanul, vigasztaljam őket: ne sírjatok kis porontyaim, a túlvilágon ti lesztek az elsők, mert megmondó az evangélista, hogy bizony mondom könnyebb egy tevét átvinni a tű fokán, mint egy gazdagnak bejutni a meny- nyeknek országába. Avagy azt mondjam nekik: „ne sírjatok kis proletárjaim, szoruljon ökölbe a kicsiny markotok és ha a vézna gyerekeknek majdan kérges, durva, de acélizmú öklük lesznek, verekedjetek, vívjatok ki magatoknak már itt a földön egy jobb világot és a ti gyermekeitek már nem fogják érezni a nincstelenség keservét, a szegénység lealázó voltát!“ Nem szóltam semmit! Kifordultam a verőfényes, ragyogó nyári napra és tűnődtem rajta, vájjon helyesen van-e, jól van-e ez igy ? És a napfény, a mely egyenlően árasztja sugarát a mezítlábas munkásgyerekre és a gyárigazgaíó elegáns ruhájú, szőke babyjára, rám és a nagyhatalmú úrra, arra tanított, hogy nem jól van! Igen tisztelt tanító úr! Tekintetes, nagyságos főtisztelendő iskolaszéki tag urak, jöjjenek ki velem ide a természetbe talán ez az egyetlen egyenlőséget ismerő végtelen mindenható nagyúr önöket is megtanítja arra, hogy nem jól van az, ha az én kis proletárjaimnak már az iskolában, holmi iskolai kirándulás és testületi mozibajárás képében a szemükbe vágják kíméletlenül a nincstelenségiik fájó szemrehányását, a szegénységük megalázó voltát. Kisérjenek el bolyongásaimban oda a Kálvária tövére, a hol a keresztre feszitett Megváltó glóriás alakja azt látszik üzenni az én kis védenceimnek: „ne sírjatok kicsiny hiveim, hisz én sem azért haltam meg a szeretet vallásáért, hogy ti még a vallásos mozielőadások révén is érezzétek átkos szegénységiek súlyát, de fognak még jönni, a kik megfeszittetnek az eszmékért és elhozzák majdan nektek, vagy gyermekeitek gyermekeinek a szeretet és az egyenlőség dicsfényes országát.“ — s. — ó. FÉSZEKDALOK. SZEPESSY LÁSZLÓ költeményei. Keresztelés. Mióta homlokod keresztvíz Beharmatozta, angyalom, Azóta szemed ibolyája Harmatszerető lett nagyon. Sírás nyomán sírás síramlík. Nem jól van ez, kisasszonyom ! Angyallá avat a keresztség S te most vagy rossz. . . Szép, mondhatom i Angyallá avat a keresztség, Mert. megjelöl kereszt jele: Jövendő szenvedések árnya, Az hinti tán szemed tele. Ne félj, ne félj, kis magzatocskám, Csilingelő kis gyöngyvirág, Hisz boldogság virít a sebből, Mit szenvedések keze vág ! Téged is kín adott mamádnak S te vagy egyetlen gyönyörünk i Ne félj, ne félj hát, kis babuskám, Míg kínból így szüretelünk ! S a könnyedet, mit mai naptól Elet keresztje ad Neked, A legpuhább selyemkendöcske Töröígetí : a szeretet! Sz o mjo It og at ás. Amikorra beestellett Kicsi babánk ágya mellett A szekrényről — óh, szent Isten ! — Reámnevet ezer minden. Itt a dudlí, ott kamilla, . Mitől zárul éber pilla; Ott porcukor csuklás eilen ... Ej, ki tudná, hogy még mi nem ? ! Bezzeg búsul itt magába Kis szekrényem üres hátá : Csak egy pohár víz sincs rajta, Mi majd szomjam oltogassa ! Be is futok dérrel-durral, Hadd pörölök a ,,kís úrral44, A kinek itt szolgál minden, Míg énnálam csak víz sincsen i . . . S ide szégyen, oda szégyen, Rajtakapom magam szépen, Mit is hozok vísszajövet : A babának új üveget. Szomjamat úgy elfelejtem, Tán nem is víz kellett nekem, De mit rabol ajkam lopva: Évíkémnek egy kis csókja !
