Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)

1913-01-15 / 4. szám

2 VÁCI HÍRLAP állandóan zárva lartoít fiókja nyitva van. De nemcsak nyitva találta, hanem a benne őrzött pénzből 150 korona is hiányzott. A tisztviselők az intézettől szenet, kenyeret s mi mást vásárolnak, ezek értékét Matze- nauer szedi be s alkalomadtán leszámol az ellenőrrel. Ez a pénz tűnt el a fiókjából. Megindult a nyomozás, ki lehetett a tol­vaj? Nem tudtak rájönni, a mi — érthető — végtelenül bántotta a fegyház tisztikarát. Nem csoda, hogy mindegyik a másikára gyanús szemmel nézhetett, mert a tettest nem tudták megfogni! Ekkor határozták el a fiatal dijnokok, hogy mindent elkövetnek a gyalázatos eset tisztázására, nehogy raj­tuk száradjon a gyanú. És a nyomozásban a véletlen kezükre játszott. Mint mindenütt, nálunk is a patika az a hely, ahol a sétálók, szórakozni vágyók egy-két pillanatra megállanak. A fegyházi lopást követő napon a fegyintézetiek is megállották Szigvárt János városi gyógy­szertára előtt és elmondották, hogy milyen kár érte Matzenauert. A százötven koronát meg kellett fizetnie. — Tudják, mire gondolok ? Mi az im­presszióm? A kaszinóban néhány nap előtt ellopták Zádory browningját. Azt hi­szem, ezt a lopást is, a fiókfeltörést is Páldi László követte el! Ezeket mondotta Szigvárt János és a fegyház dijnokai most már kutatni kezdték, ki az a Páldi ? Két jelenet. Páldi László a nem szorgalmas, sőt ha­nyag tisztviselő egészen megváltozott. Ed­dig azzal telt az ideje hivatalában, hogy szóval tartotta tiszttársail és mindenről, minden eseményről tudott fölényes véle­ményt mondani. Az utóbbi napokban alig váltolt szót, bújta az aktákat. Mégis, múlt csütörtökön történt, megkérdezte a nagy irodában dolgozó László Bélát: — No van-e már nyom ? László nagy önmegtagadással felelt: — Sajnos, nincs. És az a szomorú, hogy valószínűleg rajtam szárad a gyanú!- Ugyan mit tagadjátok, nem is lophatta el Matzeuauer pénzét más, mint ti! Vágta szemük közé bátrán Páldi.- És ha te loptad el ? kérdezte László. Páldi, a mindig hangos és önérzetes, nem válaszolt, hanem visszatért munkájához. És nem bántotta ez a kérdés, újra víg lett, beszélt, nem dolgozott, mint a kinek nincs mitől tartania. A másik jelenet kávéházban történt. Tudjuk, hogy Páldit fiatalabb tisztviselő- társai nyomon követték, hogy bűnösségé­ről, ha csak lehel, adatokat szerezhesse­nek. Néhány napja történt, kávéházban ül­tek a fegyháziak. Jól gondolták, Páldinak még meg kell ott jelennie. Csendesen be­szélgetlek, mikor nagyhangon előttük ter­mett Páldi és igy szólt: — Isszátok Matzeauer százötven koro­náját? Hát csak igyátok! Pedig ha tudta volna, hogy mint szorul össze a hurok, mint szerzik meg saját tiszttársai a bizonyítékokat, nem gúnyoló­dott volna azokkal, a kik tulajdonkép nem Páldi bűnösségét, de a maguk becsületét keresték. Igazuk volt, hisz a lopással őkel gyanúsították ! Az éjjeli mulatóhelyen. Páldi László a Zichy-utca környékén, kávéházak zárórája után, állandó vendég volt. A fegyháziak elmentek oda is, hogy megfigyeljék. De Páldi csak nem jött ezen az éjszakán. — De okvetlenül jönnie kell! mondották. — Nem fog eljönni, mert mi itt vagyunk. Mi az anyja nevében jöttünk, összeírjuk az adóságait és ki fogják fizetni. Mondja mivel tartozik ? — Csekélységgel. Alig negyvenhárom koronával. — Hogy lehet ennyit hitelezni? — Van rá biztosíték! Micsoda ?- Egy browningot hagyott itt a napokban. Számadás a lopott pénzről. A fegyház dijnokai másnap közölték a nagyirodában igy hívják a fegyintézet ama helyiségét, ahol a tisztviselők nagyob része dolgozik — a tisztekkel éjjel szerzett ada­tukat. Most már egész biztosnak hitték, mi­után együtt, a közvetítőben laknak Pakli­val és nála soha fegyvert nem láttak, hogy a browning ugyanaz, a mely még néhány nap előtt Zádory Lajos tulajdona volt. A ki erre a lopásra képes, képes más asz­talát is feltörni, nem illetlen hát ruháját sem átkutatni, hogy ellene bizonyítékokat lehes­sen szerezni. Páldi néhány percre kiment az irodából és átvizsgálták ott hagyott téli kabátját. Meglepő felfedezést tettek. Egy papírlapot találtak benne, mely pontos leírását tartal­mazza január elseje, tehát fizetése felvétele óla teljesített fizetségeiről. És csodálatos, a papírlapon minden szépen el van számolva még az a százötvenkorona is, mely a fize­tésen felül jutott neki ismeretlen utón ........ Spázo jelentkezik. A szigorú és néma fegyházaknak van egy titka, mit eddig megmagyarázni böríön- ügygyel foglalkozó komoly és tudós embe­rek is képtelenek. Külvilággal a fegyencek nem érintkeznek. És mégis mindent tud­nak. Arról a lopásról, ami a váci fegyinté­zet hivatalos helyiségében történt, már tu­domást szereztek. A váci fegyháznak van a sok között egy nevezetes lakója: Kragujevics Spázo. Me­lyik újságolvasó nem ismeri ezt a nevet ? Ez a fiatal, jogvégzett, csinos fiatal ember odaadta magát perverz embereknek s mi­kor már a bűn utján a legaljasabban el­merült gyilkolt. A bírói Ítélet hosszan­tartó fegyházzal sújtotta őt s a váci inté­zetbe került. Mint intelligens embert a fegy­ház kórházában alkalmazzák dijnoknak. A napokban kihallgatásra jelentkezett. Miért nem kérdezték az urak — mon­dotta Kragujevics Spázo — tőlem, hogy ki törhette fel a fogalmazó úr asztalát ? Rög­tön megmondottam volna, hogy Páldi László! i udják-e önök, ki az a Páldi ? Én tudom és megmondom! Éveken keresztül ugyan­abba a társaságba járt, a melyikbe én, jól ismerem, barátom, „testvér“ volt. Csak­hogy én mégis tartottam magamat, de ez az ember, hogy pénzt kérésén, aljasabb volt mindegyikünknél és két, három koro­náért képes volt magát odaadni, hogy per­verz emberek vágyait kielégíthessék! Ennél sokkal többet mondott még el Kragujevics Spázo tapasztalataiból, de eze­ket már a toll nem bírja el. Meghagyták neki, hogy Írásban terjessze elő mindazt, a mit tud Páldi Lászlóról. És ezzel az írás­sal, lopással, rettenetes bűnökkel megvá­dolt emberre rávetődött az igazság sugara. Gedeon Emil igazgató, a kinek ismeretes a nemes jószive, előbb azt akarta, hogy a szerencsétlen fusson, most bement Buda­pestre és kérte a minisztériumot, hogy ettől az embertől mentsék meg a váci in­tézetet ! A rendőrségen. Mikor már ennyi adat volt együtt, felje­lentést tettek ellene a rendőrségen. Kalló Antal rendőrkapitány szombat regeire idézte maga elé Páldi Lászlót, ki az idézőt pén­teken délután vette át. Látni kellett, mi lett egy éjszakán át az elegáns világfiból ! Ál­matlanságtól meggyötört termete összeesett, arca sárgává lett, melyet méginkább elék- teleniíett, hogy nem borotválkozott. Csak a rutinja nem hagyta el. A rendőrkapitány szobájában tudta meg, mivel vádolják s rögtön kész volt a véde­kezéssel. A browningot magáénak mon­dotta, nem lopta. Sőt bizonyította is : egyik íegyenc a fegyerí tisztogatta. És a fegyene mellette vallott. Csakhogy a napokat nem lehetett összecserélni s az derült ki, hogy a lopás után tisztogatta a fegyert! Csak en­nek az egy dolognak kiderítése az egész szombati napot elfoglalta. A kapitány igy fejezte be a tárgyalást: — Meg vagyok győződve, hogy ön a tol­vaj. Mégis szabadon hagyom, de a vizsgá­lat befejeztéig nem távozhat el Vácról ! PáterKám segítsen . . Kihallgatása után a fegyházban felkereste Kardos Ágoston r. k. lelkészt. — Borzalmas dolgokkal vádolnak — mon­dotta siránkozó hangon — és még borzal­masabb, hogy minden ellenem bizonyít! Édes páterkám segítsen! Adjon tanácsot! A lelkész kijelentette, hogy nem tud segí­teni rajta. — Akkor nincs más hátra, öngyilkos leszek! És elment a közvetítőbe, ahol Tamás Miklós irodatársát kereste fel. Ott is a pa­naszkodással kezdte, de tettét nem is­merte be. — Látod, mily gonos lelkű vagy, mon­dotta neki Tamás, képes lettél volna tiszttár­saidra kenni a lopást, sőt örültél hogy a a gyanú feléjük irányult. Meg is vádoltad őket nyilvánosan! — Nem élet már az enyém, válaszolt sírva Páldi. — (Most jön az öt órás vonat­tal hozzám az én édes feleségem, megyek és alája fekszem a mozdony kerekeinek ... Nem lett öngyilkos : meg: söKott ! Előre lehetett tudni: nem lett öngyilkos, hanem szépen elutazott az öt órai vonattal Budapestre .. . Vasárnap reggelre volt beidézve újabb ki­hallgatásra, helyette a felesége és édes anyja jelent meg Kalló rendőrkapitány előtt. —• Tegnap este érkeztünk Vácra — kezdte Páldiné — és férjemmel azonnal visszafordultunk. Budapesten a nyugati pályaudvarnál elbúcsúzott tőlünk, hogy soha az életben nem fogjuk őt látni . . . — Akkor kiadom ellene az elfogatási parancsot, mondotta Kalló. — Csak azt ne — könyörgött a feleség — inkább mást mondok. Nem vált el tő­lünk, otthon van a márvány-utcai lakásun­kon, nagy betegen fekszik. Ha a kapitány ur nem tartóztatja le, ígérem, hétfőn réggé* ideállitom uramat! Ennyiben maradtak. Az asszonyok eltá­voztak s a rendőrkapitány azonnal sür-

Next

/
Thumbnails
Contents