Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-01-15 / 4. szám
2 VÁCI HÍRLAP állandóan zárva lartoít fiókja nyitva van. De nemcsak nyitva találta, hanem a benne őrzött pénzből 150 korona is hiányzott. A tisztviselők az intézettől szenet, kenyeret s mi mást vásárolnak, ezek értékét Matze- nauer szedi be s alkalomadtán leszámol az ellenőrrel. Ez a pénz tűnt el a fiókjából. Megindult a nyomozás, ki lehetett a tolvaj? Nem tudtak rájönni, a mi — érthető — végtelenül bántotta a fegyház tisztikarát. Nem csoda, hogy mindegyik a másikára gyanús szemmel nézhetett, mert a tettest nem tudták megfogni! Ekkor határozták el a fiatal dijnokok, hogy mindent elkövetnek a gyalázatos eset tisztázására, nehogy rajtuk száradjon a gyanú. És a nyomozásban a véletlen kezükre játszott. Mint mindenütt, nálunk is a patika az a hely, ahol a sétálók, szórakozni vágyók egy-két pillanatra megállanak. A fegyházi lopást követő napon a fegyintézetiek is megállották Szigvárt János városi gyógyszertára előtt és elmondották, hogy milyen kár érte Matzenauert. A százötven koronát meg kellett fizetnie. — Tudják, mire gondolok ? Mi az impresszióm? A kaszinóban néhány nap előtt ellopták Zádory browningját. Azt hiszem, ezt a lopást is, a fiókfeltörést is Páldi László követte el! Ezeket mondotta Szigvárt János és a fegyház dijnokai most már kutatni kezdték, ki az a Páldi ? Két jelenet. Páldi László a nem szorgalmas, sőt hanyag tisztviselő egészen megváltozott. Eddig azzal telt az ideje hivatalában, hogy szóval tartotta tiszttársail és mindenről, minden eseményről tudott fölényes véleményt mondani. Az utóbbi napokban alig váltolt szót, bújta az aktákat. Mégis, múlt csütörtökön történt, megkérdezte a nagy irodában dolgozó László Bélát: — No van-e már nyom ? László nagy önmegtagadással felelt: — Sajnos, nincs. És az a szomorú, hogy valószínűleg rajtam szárad a gyanú!- Ugyan mit tagadjátok, nem is lophatta el Matzeuauer pénzét más, mint ti! Vágta szemük közé bátrán Páldi.- És ha te loptad el ? kérdezte László. Páldi, a mindig hangos és önérzetes, nem válaszolt, hanem visszatért munkájához. És nem bántotta ez a kérdés, újra víg lett, beszélt, nem dolgozott, mint a kinek nincs mitől tartania. A másik jelenet kávéházban történt. Tudjuk, hogy Páldit fiatalabb tisztviselő- társai nyomon követték, hogy bűnösségéről, ha csak lehel, adatokat szerezhessenek. Néhány napja történt, kávéházban ültek a fegyháziak. Jól gondolták, Páldinak még meg kell ott jelennie. Csendesen beszélgetlek, mikor nagyhangon előttük termett Páldi és igy szólt: — Isszátok Matzeauer százötven koronáját? Hát csak igyátok! Pedig ha tudta volna, hogy mint szorul össze a hurok, mint szerzik meg saját tiszttársai a bizonyítékokat, nem gúnyolódott volna azokkal, a kik tulajdonkép nem Páldi bűnösségét, de a maguk becsületét keresték. Igazuk volt, hisz a lopással őkel gyanúsították ! Az éjjeli mulatóhelyen. Páldi László a Zichy-utca környékén, kávéházak zárórája után, állandó vendég volt. A fegyháziak elmentek oda is, hogy megfigyeljék. De Páldi csak nem jött ezen az éjszakán. — De okvetlenül jönnie kell! mondották. — Nem fog eljönni, mert mi itt vagyunk. Mi az anyja nevében jöttünk, összeírjuk az adóságait és ki fogják fizetni. Mondja mivel tartozik ? — Csekélységgel. Alig negyvenhárom koronával. — Hogy lehet ennyit hitelezni? — Van rá biztosíték! Micsoda ?- Egy browningot hagyott itt a napokban. Számadás a lopott pénzről. A fegyház dijnokai másnap közölték a nagyirodában igy hívják a fegyintézet ama helyiségét, ahol a tisztviselők nagyob része dolgozik — a tisztekkel éjjel szerzett adatukat. Most már egész biztosnak hitték, miután együtt, a közvetítőben laknak Paklival és nála soha fegyvert nem láttak, hogy a browning ugyanaz, a mely még néhány nap előtt Zádory Lajos tulajdona volt. A ki erre a lopásra képes, képes más asztalát is feltörni, nem illetlen hát ruháját sem átkutatni, hogy ellene bizonyítékokat lehessen szerezni. Páldi néhány percre kiment az irodából és átvizsgálták ott hagyott téli kabátját. Meglepő felfedezést tettek. Egy papírlapot találtak benne, mely pontos leírását tartalmazza január elseje, tehát fizetése felvétele óla teljesített fizetségeiről. És csodálatos, a papírlapon minden szépen el van számolva még az a százötvenkorona is, mely a fizetésen felül jutott neki ismeretlen utón ........ Spázo jelentkezik. A szigorú és néma fegyházaknak van egy titka, mit eddig megmagyarázni böríön- ügygyel foglalkozó komoly és tudós emberek is képtelenek. Külvilággal a fegyencek nem érintkeznek. És mégis mindent tudnak. Arról a lopásról, ami a váci fegyintézet hivatalos helyiségében történt, már tudomást szereztek. A váci fegyháznak van a sok között egy nevezetes lakója: Kragujevics Spázo. Melyik újságolvasó nem ismeri ezt a nevet ? Ez a fiatal, jogvégzett, csinos fiatal ember odaadta magát perverz embereknek s mikor már a bűn utján a legaljasabban elmerült gyilkolt. A bírói Ítélet hosszantartó fegyházzal sújtotta őt s a váci intézetbe került. Mint intelligens embert a fegyház kórházában alkalmazzák dijnoknak. A napokban kihallgatásra jelentkezett. Miért nem kérdezték az urak — mondotta Kragujevics Spázo — tőlem, hogy ki törhette fel a fogalmazó úr asztalát ? Rögtön megmondottam volna, hogy Páldi László! i udják-e önök, ki az a Páldi ? Én tudom és megmondom! Éveken keresztül ugyanabba a társaságba járt, a melyikbe én, jól ismerem, barátom, „testvér“ volt. Csakhogy én mégis tartottam magamat, de ez az ember, hogy pénzt kérésén, aljasabb volt mindegyikünknél és két, három koronáért képes volt magát odaadni, hogy perverz emberek vágyait kielégíthessék! Ennél sokkal többet mondott még el Kragujevics Spázo tapasztalataiból, de ezeket már a toll nem bírja el. Meghagyták neki, hogy Írásban terjessze elő mindazt, a mit tud Páldi Lászlóról. És ezzel az írással, lopással, rettenetes bűnökkel megvádolt emberre rávetődött az igazság sugara. Gedeon Emil igazgató, a kinek ismeretes a nemes jószive, előbb azt akarta, hogy a szerencsétlen fusson, most bement Budapestre és kérte a minisztériumot, hogy ettől az embertől mentsék meg a váci intézetet ! A rendőrségen. Mikor már ennyi adat volt együtt, feljelentést tettek ellene a rendőrségen. Kalló Antal rendőrkapitány szombat regeire idézte maga elé Páldi Lászlót, ki az idézőt pénteken délután vette át. Látni kellett, mi lett egy éjszakán át az elegáns világfiból ! Álmatlanságtól meggyötört termete összeesett, arca sárgává lett, melyet méginkább elék- teleniíett, hogy nem borotválkozott. Csak a rutinja nem hagyta el. A rendőrkapitány szobájában tudta meg, mivel vádolják s rögtön kész volt a védekezéssel. A browningot magáénak mondotta, nem lopta. Sőt bizonyította is : egyik íegyenc a fegyerí tisztogatta. És a fegyene mellette vallott. Csakhogy a napokat nem lehetett összecserélni s az derült ki, hogy a lopás után tisztogatta a fegyert! Csak ennek az egy dolognak kiderítése az egész szombati napot elfoglalta. A kapitány igy fejezte be a tárgyalást: — Meg vagyok győződve, hogy ön a tolvaj. Mégis szabadon hagyom, de a vizsgálat befejeztéig nem távozhat el Vácról ! PáterKám segítsen . . Kihallgatása után a fegyházban felkereste Kardos Ágoston r. k. lelkészt. — Borzalmas dolgokkal vádolnak — mondotta siránkozó hangon — és még borzalmasabb, hogy minden ellenem bizonyít! Édes páterkám segítsen! Adjon tanácsot! A lelkész kijelentette, hogy nem tud segíteni rajta. — Akkor nincs más hátra, öngyilkos leszek! És elment a közvetítőbe, ahol Tamás Miklós irodatársát kereste fel. Ott is a panaszkodással kezdte, de tettét nem ismerte be. — Látod, mily gonos lelkű vagy, mondotta neki Tamás, képes lettél volna tiszttársaidra kenni a lopást, sőt örültél hogy a a gyanú feléjük irányult. Meg is vádoltad őket nyilvánosan! — Nem élet már az enyém, válaszolt sírva Páldi. — (Most jön az öt órás vonattal hozzám az én édes feleségem, megyek és alája fekszem a mozdony kerekeinek ... Nem lett öngyilkos : meg: söKott ! Előre lehetett tudni: nem lett öngyilkos, hanem szépen elutazott az öt órai vonattal Budapestre .. . Vasárnap reggelre volt beidézve újabb kihallgatásra, helyette a felesége és édes anyja jelent meg Kalló rendőrkapitány előtt. —• Tegnap este érkeztünk Vácra — kezdte Páldiné — és férjemmel azonnal visszafordultunk. Budapesten a nyugati pályaudvarnál elbúcsúzott tőlünk, hogy soha az életben nem fogjuk őt látni . . . — Akkor kiadom ellene az elfogatási parancsot, mondotta Kalló. — Csak azt ne — könyörgött a feleség — inkább mást mondok. Nem vált el tőlünk, otthon van a márvány-utcai lakásunkon, nagy betegen fekszik. Ha a kapitány ur nem tartóztatja le, ígérem, hétfőn réggé* ideállitom uramat! Ennyiben maradtak. Az asszonyok eltávoztak s a rendőrkapitány azonnal sür-