Váci Hirlap, 1913 (27. évfolyam, 1-99. szám)
1913-04-27 / 32. szám
2 VÁCI HÍRLAP mig egyrészt károkat okoznak az intézménynek, másrészt elvonják a segélyt a tényleg ráutaltaktól. Természetesen ezen is a nagyobb érdeklődés fog segíteni, akkor, mikor már minden munkás lelkében élni fog a szeretet a saját jóléti intézménye iránt és önmaga is ellenőrizni s lehetetlenné fogja tenni a visszaéléseket. Mindezek az anomáliák kétszeresen érezhetők a váci kerületi munkásbiztositó pénztárnál, amely már évek hosszú sora , óta küzd közönsége legteljesebb közönyével. Ma, midőn a közgyűlési küldötteket kell megválasztani, akikből majd a pénztár igazgatósága, felügyelőbizottsága, választott bírósága kialakul, szóval, akikből kikerülnek azok az egyének, kik e közhasznú intézmény ügyeit ismét három évig vezetni hivatottak, szerte az országban szinte egy apró képviselőválasztáshoz hasonló mozgalom folyik. Vácra még most is lethar- gikus közöny borúi. Ebből a közönyből óhajtottuk felrázni a mi közönségünket, mikor rámutattunk e mindannyiunk mostohagyermekének a bajaira és nagyfontosságú céljaira és azt akartuk elérni, hogy mindenki, akinek ez intézmény iránt kötelezettségei vannak, legyen az munkás, vagy munkaadó, tegye meg a kötelességét és legyen ott ma az urnánál. —s —o. A határon. Irta és lugosi színházi estélyér. elmondta: Pintér Imre. Amott a hegyek közt messzi a határon, Erdő rengetegben, zuzmarás gyepágyon, Három magyar baka remegő ideggel Tábori tűz mellett küzköd a hideggel. Körülöttük mély csend, sóhajtás sem hallik. Éjfél már az idő, egész tábor alszik, Csillag is csak itt-ott bukkan ki az égen, Tán annak a fénye tartja őket ébren. Testvér! — szól az egyik — nézd azt a csillagot, Az a Kiskunságon házunk felett ragyog, Alighogy rá néztem, mindjárt megismertem. Sokszor nézegettük este a kis kertben Én és az anyjukom, édes hites társam . . . Ki tudja élek-e, hogy még egyszer lássam?! . . . Verje meg az isten, veretlen ne hagyja Ki a feleségtől férjét elragadja! . . . Épp’ az estebédnél érkezett az irás, Nem használt a kérés, jajveszéklés, sirás. Megszédültem, mintha fejbe vertek volna, Úgy éreztem, mintha szivem vére folyna. Rám borult az asszony, én jó uram, férjem !.. Matyó meg a Bözsi átkarolta térdem . . . Apukám ne menj el! Apám maradj itthon! Két szememből a köny kiszivárgott titkon. S mikor a sírásból végképp’ kiapadtak, Csukló szepegéssel lassan elszunnyadtak, Én meg mint a tolvaj, lábujjhegyen csendben, Reggel búcsú nélkül a vasúthoz mentem. * * * Biz ez szomorú sor, szólal meg a másik, Csikorog a foga, szinte bele vásik, Szikrát szór a szeme, összeszorul marka, Melyben a Manlicher jeges csövét tartja. — Akkor is este volt, ünnep volt a háznál, Kocsin jött a vendég, többen voltak száznál. Húzták a cigányok, tele volt a lelkem S eljegyzett mátkámat keblemre öleltem, Mátkámat, akire öt esztendőt vártam, Akiért barommód dolgoztam a gyárban, Hogy első lehessek, amire megkérem Sohse hittem vón’, hogy valaha megérem . . . Aztán jött a parancs. Mikor kézhez kaptam, Úgy tűnt, mintha a föld nyílna meg alattam, Itt a menyasszonyom, amott meg a húgom Hogy is élhették túl, jó magam sem tudom. Jajgató sírásuk kacagásba fulladI, Imádságos ajkuk átokszóra gyulladt: Verje meg az Isten! Veretlen ne hagyja, Ki a mátkájától párját elragadja. S mikor végbúcsúra nyílt vonagló ajkam, Valami bénulás szaladt végig rajtam S ők a fájdalomtól, miként a holttestek, Kínjuk súlya alatt lábaimhoz estek . . . . . . Hogy aztán mi történt? Minek is beszéljem, Kocsira pakkoltak még azon az éjen. Elhoztak... Itt vagyok... én szépséges mátkám!... Örömest halnék meg, csak még egyszer látnám ! — Mi a ti bajotok az én bajom mellett? Mikor beteg anyám otthon hagynom kellett?! Feleség, ha özvegy, férjhez mehet újból, Vőlegényt is hozhat mátkának az ujbor. Minden meggyógyulhat, minden beheggedhet, Gyámot ad a törvény az árva gyereknek, Csak arról nincs törvény, arról nem papolnak, Hogy szegény anyámnak ki ád enni holnap?! Egyetlen támasza, mindene én voltám, Mivel járni nem tud, kis kocsiba toltam. Én adtam az italt szomjazó szájába, Én fektettem este szegényes ágyába, Mert az édes apám most játszik Pesten S azt is elkártyázta, amit én kerestem, Szeretőket tartott, ivott, tivornyázott, Kezet emelt rám is, sokszor hogy elázott!... Hej, de sokszor voltam már azon a ponton, Hogy a két kezemmel széttépem, megfojtom . .. De aztán igy szóltam : hordozd a keresztet. Ha megölöd apád, anyád is elveszted! Örökös rabságra ítél majd a törvény S haldokló anyádat elnyeli az örvény . . . ... Így oszt meghiggadtam, lecsillapult vérem, De ha csak gyanítom, hogy ezt is megérem, Biztos, hogy megölöm, ha be is zárnak! . . . Nem lennék most rabja az osztrák császárnak!... ...Szegény édes anyám!,.. Mintha csak ma lenne... Elakadt a hangja, megállt a szó benne, Kiaszott két karját nyakam köré fonta, Átok nyílt ajkát homlokomra nyomta : — Hogyha van még Isten oda fenn az égben, Lángpallos lobogjon mind a két kezében, ostorozva sújtson, Irgalmat, kegyelmet senkinek se nyújtson. Tűz emészsze házát! Víz pusztítsa földjét! A legkedvesebbjét szeme előtt öljék! Senkise sirassa, senki se gyászolja, Aki az anyától fiát elrabolja ! . , . Aztán elcsendesült, én meg megcsókoltam S rövid fél órán túl századomnál voltam. * * *■ Amott a hegyek közt, messzi a határon, Sok ezer magyar szív pihen a gyepágyon S mig ott öblös ágyuk őrködnek köröttük, Itt egy egész nemzet imázik fölöttük. Hirefe. — Az utolsó váci 48 as honvéd halála. Csütörtökön délután az utolsó váci 48-as honvéd is itt hagyta városát s elköltözött a többi szabadsághösökhöz jobb hazába. Pár évvel ezelőtt még hárman voltak a nagy idők tanúi, az öreg Hatala, Feknyős és Rácskay Vác városában, kik végigküzdötték becsülettel a 48/49-iki szabadságharcot. Minden március 15-én együtt láttuk a három öreget, kik közül az egyik huszár-hadnagy, a másik gyalogos tizedes s a harmadik tüzér-őrmester rangban küzdött a nagy eszmékért. A szabadság szent napjának évfordulóján minden évben megjelentek a honvédszobornál az egykori hős vitézek s ilyenkor Vác városnak vendégei voltak az esti vacsoránál. Egyenkint tértek meg bajtársaikhoz a váci 48-asok s utolsónak maradt közülük Rácskay Ferenc tűzmester, ki most csütörtökön délután hunyt el 87 éves korában. Temetése szombaton délután volt nagy részvét mellett. — Dr. Bihari pályanyertes műve. Bihari Károly dr. budapesti sikeínémainté- zeti tanár tudományos munkássága ismét elismerést aratott. Ezúttal a A'iagyar Tudományos Akadémia értékelte irodalmi tevékenységét. Ugyanis a szerdai naggyülésen jelentették be, hogy az egyik Sztrokay-di- jat, amelyiknek tétele „A tizenkilencedik század uralkodó eszméi“ Bihari munkája nyerte el. Művének jeligéje „Eszméim győzedelme legyen emlékeim“ volt. Az üdvözlők sorába szívesen áll be a Váci Hírlap is, melynek sokáig volt önzetlen munkatársa dr. Bihari Károly. Bihari sikerével egyidejűleg egy másik váci sikeréről is beszámolhatunk: Az akadémia Lehr Albert-féle jutalomdijat a váci származású dr. Nagy Sándor szászvárosi főgimnáziumi tanár munkájának, melynek cime: „Petőfi János vitézének hatása Arany Toldijára“, ítélte oda. — Halálozás. Özv. Dobó Istvánné, néhai Dobó István dunagőzhajózási állomási főnök özvegye, tegnap Budapesten meghalt. Az elhunyt úrnő hűlt tetemeit Vácra szálliíják s ma vasárnap délután négy órakor helyezik örök nyugalomra a középvárosi temetőben levő családi sírboltba. Ny. b. — Modern újoncot*. Szerdán kezdődött a járás sorozása a Kúrián és csak e hét elején fog véget érni. Nem hangosak az utcák a vígan búsuló regrutajelöl- tek nótájától s ha csendőr nem állana a Kúria előtt, bizony senki sem tudná, hogy húsz egynéhány község fiatalsága közt válogatják a császárnak való katonákat. Mert a fiatalok ma már nem kocsikon vonulnak be a városba, nincs pántlikás ló, hanem a villamos és a gőzvasút hozza őket. Annak ablakain 6-10 fej hajol ki és énekli a nótákat, de hogy a városba jutnak, elcsendesül a nóta is és némaságra kárhoztatja őket a szigorú csendőr. Különben a sorozás, a mint mondják, nagyon is eredményes: sokkal több fiú válik be, mint az előző esztendőkben. — EsKüvő. Melha Endre, a váci polgári fiúiskola igazgatója szerdán esküdött örök hűséget Békésszentandráson bájos arájának, Keresztény Ilona úrleánynak. — Uj orvos a munKásbiztositóban. Vácon a munkásbiztositó pénztár betegkezelését négy kerületben négy orvos látja el. A negyedik kerületnek (alsóváros) hosz- szú ideig nem volt állandó orvosa, azt helyettesítéssel látták el. A pénztár igazgatósága pénteken este tartott gyűlésében a negyedik kerület orvosát megválasztotta. Az uj orvos dr. Nemes József budapesti gyakorló orvos, a kinek állását a pályázati feltételek szerint már május elsején el kell foglalnia. — Hol állanaR meg a vonatok? AMntegy két év előtt a máv. megcsináltatta a dunakesziek második megállóját s a falu alatt Ujdunakeszi elnevezéssel egész kis község alakult. Múlt ősszel kezdték építeni a kocsijavító műhelyeket, a melyekből eddig csak a téglagyár és az üzemvezető lakása áll s csak néhány év múlva alakul ki az a nagy gyártelep, mely uj irányt fog adni Dunakeszinek fejlődésében. Ugyanekkor a pálya közepén vasbetonból készült megállóhely is épült. Most a máv. jónak látja, hogy ujdunakeszii megállót megszűntesse és május elsejétől a vonatok a gyártelep uj épületénél álljanak meg. A megálló mintegy másfél kilométernyire van a teleptől s igy egyelőre nem sok hasznát fogják látni a dunakesziek. — Horvátországi látogató a fegy= intézetben. A derék horvát testvérek nem szívesen utánozzák azt, a mit jót látnak Magyarországon, de sokszor meg kell ha- jolniok az eredmény előtt és akarva, nem akarva kullognak utánunk. A börtöniigv terén európaszerte a váci fegyintézet az,
