Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-12-29 / 100. szám

4 VÁCI HÍRLAP Lett József, Funk Imre s Eidam igazgató Mihalovics Ferenc és Szepessy László, Schneiker, Hornung Béla s ifjú Meiszner [Rezső, doktor Csányi László és Rapaics Rezső, Szűcs István, Nagy Ármin, Strausz ke­reskedő, doktor Morlin Zsiga s doktor Erdős Benő, nem is maradt hátra talán csak a kettő: doktor Kovács Pál és Havlicsek a jegyző. Remélem díszes sor, mely itt olvasható, kibővül majd, ha főn az — agglegényadó. Befejezés. Ezzel aztán vége van a krónikának, hogy nem volt elég vig, pardon és bocsánat! de ilyen szomorú és sivár világban nem irhát az ember kedve szerint bátran, nem is folytatom hát s csupán egyet kérek, adjon az Úristen boldogabb új évet! S ri »tir ' Ebben az zazadlii szám* esztendő­ben, mint más években is, százszor kopog­tatott be előfizetőihez a Váci Hírlap. Nagy­képűséggel és szerénytelenséggel méltán vádoltathatnánk, ha nélkülözhetetlennek mondanónk újságunkat. Jólehet igen sokan vannak a városban, a kik szívesen olvas­sák el a mi lapunkat, mert a szomszéd­ban, vagy a másik utcában lakó előfizető, esetleg az elárusító kölcsön adja. De nem bánt bennünket, mert tudjuk, el fog jönni az idő Vácra is és nálunk is értékelni fogják a munkát. Lesz még nap, a mikor Vácon is meg fogják tudni, hogy az újság ép oly ipari munka, mint a ruházatom, melyért szabónak, kalaposnak, kereske­dőnek fizetni kell. Ép úgy nem lehet és szégyen lesz kölcsön kérni, mint például a szomszédom kalapját, vagy cipőjét. Jó­lehet a Váci Hírlap elterjedettségre, olva­sottságra bármelyik más vidéki lappal fel­veszi a versenyt, még sem mondjuk, hogy hiányzik, ha egy vasárnap, vagy szerdán nem állítana be előfizetőihez. Annyit azon­ban állíthatunk, hogy hétről-hétre hűséges, elfogulatlan krónikása az eseményeknek s talán innen van nagy elterjedtsége s talán innen, hogy olvasóközönsége egyre nő, hirdetői száma — csak egy évtizeddel ezelőtti számokat nézve is -— megtízsze­reződött. A századik szám megjelenésekor, az év végén meg akarjuk köszönni előfi­zetőink támogatását. Kérjük, legyenek to­vábbra is támogatói és terjesztői a Váci Hírlapnak, hogy minél jobb újságot ad­hassunk. Azokat pedig, a kik eddig olvasói, de nem előfizetői voltak lapunknak, kérjük, lépjenek be előfizetőink díszes gárdájába. Levelezőlapon, vagy telefonon való közlés után pontosan lakásukra küldjük, minden héten kétszer, újságunkat. Váltsuk meg az újévi üdvözle= tehet! Régi jó szokás szerint sokan, de még mindig nem elegen vannak a város­ban, a kik ismerőseiknek, jó barátaiknak és a rokonoknak nem küldenek az újév alkalmával üdvözlő kártyákat, hanem a név­jegy és a portó költségeit felajánlják a város szemérmes szegényeinek segítésére. Erre a jótékonyságra felhívjuk a figyelmet. Már eddig is, külön felszólítás nélkül elég szép összeg gyűlt egybe. Megváltották új­évi üdvözleteiket 5—5 koronával Zádor János dr, Lengyel Soma dr„ Gindrich Jó­zsef, Miltényi Aurél ; 4 koronával Göndör Sándor dr.; 3—3 koronával dr. Zádor Já­nosáé, Gindrich Józsefné, Bárdos Ernő, Deresén n Dezső ; 2—2 koronával Fóti Gyula, Fóti Gyuláné. Nowotny Cornél, Récsei Gyula, Borbély István, Jánosdeák Márton, Simák József, Bajkó Vilmos, Szenlgyörgyi Gusztáv ; 1 — 1 koronával Hornyánszky Tibor és Nagy Sándor. A héten érkező és újévi üdvözlet meg­váltására küldött összegeket jövő vasárnapi számunkban nyugtatjuk. » — Az utolsó közgyűlés. A város kép­viselői még egy közgyűlésre jönnek össze : a polgármester holnap, december 30-ikának délután négy órájára rendkívüli közgyűlést hivott egybe. A tárgysorozat egészben csak öt pontból fog állani, de ezek közt van a legérdekesebb: a vásártér megváltásáról szóló szerződésnek aláírásáról való jelen­tés. A közgyűlés választani is fog : pénz­ügyi, gazdasági, pénztárvizsgáló és leltá­rozó bizottságokat kell újból megalakítani és négy árvaszéki ülnököt kell választani. A polgármester és a pénzügyi bizottság a városi tisztviselőknek az uj törvény értel­mében a megfelelő fizetési fokozatokba való beosztását is a közgyűlés elé viszi, e határozat alapján kapják 1913-tól majd fizetésüket a tisztviselők. Utolsó tárgya a közgyűlésnek Zádor János polgármesternek kérése. Mikor főjegyző volt, utána nyugdíj- járulékot kell fizetnie. Ennek elengedését, illetve törlését kéri a városatyáktól. — Kik a város urai ? A képviselőtes­tület által kiküldött bizottság összeállította 1913. évre a választás alá nem kerülő viri­listák névjegyzékét. E szerint a legtöbb adót fizető hatvan városatya a következő: Gróf Csáky Károly Emmánuel 16260 K 66 f (főpap), dr. Huber József 5234 K 64 f (tudori oklevél), Váci id. alap. káptalan 3739 K 82 f, Nagy Sándor 3162 K 40 f (gazd. oklevél), Lobi Ármin 2986 K 20 f, Marx János 2780 K 34 f, Torday Jenő 1766 K 78 f (iparkam. tag), dr. Baksay Károly 1708 K 44 f (tudori oklevél), Révész Béla 1674 K 22 f (ügyvéd), Reitler Ödön 1622 K 12 f (iparkam. tag), Bauer Mihály 1599 K 94 f (tanári oklevél), Váci Takarékpénztár 1593 K 25 f, dr. Pauer Béla 1433 K 60 f (tudori oklevél), Nyugalmazott papok háza 1342 K 64 f, Boros Jakab 1312 K 2f (iparkam. tag), özv. dr. Freysinger Lajosné 1217 K 22 f, dr. Forgó Kálmán 1206 K 70 f (ügyvéd), Bartos Ferenc 1149 K 62, dr. Galcsek György 1121 K (tudori oklevél), Klapati János 1114 K 47 f, Németh Péter 1105 K 18 f (ügyvéd), Biel József 1100 K 45 f, Pápa Herman 1052 K 17 f, Pápa Manó 1046 K 45 f, dr. Ober­länder József 1027 K 50 f (tudori oklevél), özv. Gebhardt Rezsőné 1027 K 10 f. dr. Majer József 995 K 40 f (ügyvéd). Rózsahegyi Gyula 965 K 20 f (tanári oklevél), báró Andreánszky István 938 K 80 f, Ipar és Kereskedelmi Hitelintézet 917 K 44 f, Kor­pás Lajos 904 K 42 f, Neuwirth Simon 899 K 34 f, Kolossváry Mihály 873 K 82 f (plé­bános), Kvell Rudolf 849 K 8 f (iparkam. tag), Grünhut József 823 K 34 f, Tragor Ernő 814 K 36 f, dr. Maíisz Dezső 794 K 80 í (tudori oklevél), Wohl Henrik 776 K (iparkam. tag), Breitner István 774 K 76 f, Margetsch Károly 758 K 52 (mérnöki okle­vél), Kemény Bertalan 739 K, Kurdi Béla 731 K 20 f, Hufnágel Imre 727 K 38 f, Reiszman Gyula 691 K, özv. Kvell Ferencné 686 K 90 f, Vörösmarty Lajos 675 K 95 f, Lőwinger Samu 673 K 74 f. Gossmann Ferenc 663 K 40, Lampert Soma 656 K 1 f, Kiss Lajos 642 K 41 f, özv. Peskó Medárdné 637 K 79 f, Novák Antal 630 K 26 f (mér­nöki oklevél), dr. Pauer Imre 622 K 98 f (tudori oklevél), Ertinger Sándor 619 K 41 f, Cserny József 616 K 19 f, Lőwinger J. Sán­dor 615 K 1 f, Reiser Antal 609 K 54 f,*dr. Udvardy Jenő 608 K 92 f, Perlusz Márton 604 K, dr. Nagy Ármin 594 K 80 f (tudori oklevél). Szükség esetén behivandók : Her­mann Manó 581 K 40 f, Pápa Frigyes 558 K 40 f, Váci irgalmasrend 555 K 66 f, Mül­ler Antal 542 K 81 f, Matzenauer Oszkár 541 K, Lőwinger Mór 537 K 36 f, Schmidt János 529 K 44 f (plébános), Nagy Zsigmond 523 K 77 f. A kiknek adójuk a törvény ér­telmében kétszeresen van számítva, azok nevei után a jogcím zárójelben közölve van. — Gyenge farsang. Rövid is lesz a farsang, gyenge is lesz. Az egészben alig kilenc nagyobb szabású mulatságra van kilátás. Az eleje mindjárt lemondással kez­dődött: a huszárezred altisztéi január 4-én akarták mulatságukat megtartani, de ez elmarad. Január 5-én a váci szervezett munkások mulatsága nyitja meg a tánc- estélyek sorát a Kúrián. Egy napon lesz január 11-én a nőegylet mulatsága és a magyarországi munkások nyugdij-és rok­kant egyletének váci fiókjáé. Az előbbi a Kúrián, utóbbi a Koronán. Ezeket a mulat­ságokat január 18-án a szanatóriumé kö­veti, melynek fehér kabarét lesz egyúttal a cime.j Ugyanekkor január 18-án rendezik ambiciózus tűzoltóink táncmulatságukat a Koronán. Január 25-én szinelőadás követ­kezik, az izr. leányegylet adja elő a „Ku­ruzsló“-! a Kúrián. Utána tánc. Február elseje évek óta a sporté : ezen a napon rendezi a sportegyesület táncestélyét. Feb­ruár másodikán nyomon követi a kát. le­gényegylet s a mi már ezentúl van, az nem is a farsangban lesz, mert a líceum-egye­sület hires hangversenyét április 5-én fogja rendezni. Ennyi az egész farsang, aligha lesz a városban valaki, a ki elmondhatja majd, hogy ugyancsak kitáncolta magát. — A Petöfiek szegény gyermekei. A Petőfi-asztaltársaság múlt vasárnap tar­totta a Preier-féle vendéglőben gyermek­felruházó ünnepélyét nagy érdeklődés mel­lett. A tagdijakból, büntetéspénzekből és adományokból négy szegény fiút tetőtől talpig felöltöztettek. Ezen kívül a határon szolgáló katonák karácsonyi ajándékára tiz koronát küldöttek. Vivő-verseny. Jól sikerült házi vivó- versenyt rendezett a váci sport-egyesület. A verseny handicap volt, melyben a scraísch dr. Göndör Sándor volt. Az ifjúság szép formában és nagy tűzzel igyekezett helyre jutni, a mi sikerült is. Erős küzdelem után első lett 5 előnnyel Szalay Dezső, máso­dik 2 előnnyel Preier Gyula és harmadik semmi előnnyel dr. Göndör Sándor. — Karácsonyi jótékonykodás. A helybeli evangélikus iskola karácsonyi ki­osztásra Schweiger Albert, Jäger Gyuláné 6—6 K, a váci korona asztaltársaság 15 K, Gerstenbenger Oszkár 10 K és cukrász- süteményt, Krakker Boriska 10 K, br. A. I.-né és John Ferencné 5—5 K ajándéko­zott, mely szives adományokért az iskola­szék elnöksége hálás köszönetét mond.

Next

/
Thumbnails
Contents