Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-03-06 / 19. szám
— Ki lesz az aszódi főszolgabíró? Április 15-ikén tartandó közgyűlésén választja meg a legfiatalabb járásnak, az aszódinak főszolgabiráját a vármegye közgyűlése. Mióta tudva van, hogy Aszód főszolgabiróságot kap, a vármegye külső tisztviselő-karában nagy a mozgolódás s ennek nyomán sok is a jelölt. De nagyobb kilátása egynek sincs Sárkány Ernő szolgabirónál, a ki már több ízben eredménytelenül pályázott főszolgabírói állásra s régen emlegetik, mint aszódi főbírót. A járás tisztikarának megválasztása ügyében maga az uj járás is megszólalt és a megyebizottsági tagokat a vármegyében tekintélyes báró Pod- maniczky Géza hívta egybe értekezletre, melyet, — mint lapunknak Írják — a múlt hónap utolsó napján tartottak meg. Ezen a tanácskozáson megjelent gr. Ráday Gedeon főispán, ikladi földbirtokos is. Az értekezleten egyhangúlag Sárkány Ernőt jelölték a főszolgabírói, a szolgabirói állásra pedig Csilléry Györgyöt. Mint értesülünk, Helle János jelenlegi főszolgabíró is pályázik Aszódra. — SzegényKcnyhánaK Sipeki Balás Gyuláné öt koronát ajándékozott, miért ez úton mond köszönetét a vöröskereszt egylet elnöksége. — TöröKhegy és BácsKa elválnak. Nagy volt az izgalom vasárnap délelőtt a Koronán. Nem mulatozó társaság jelent meg ott, sőt olyan arcokat láttunk, a kik vendéglőben, vagy kocsmában soha sem fordulnak meg. Szőlőtulajdonos volt mindegyik, a Törökszőlő- hegyközség, mely a Törökhegyet, Bácskát, Papvölgyet és Cindrókát foglalja magában, tartotta közgyűlését, mely azonban nem a sablonos, minden évben megismétlődő gyűlés volt. Nagyobbára törökhegyi szőlőtulajdonosok jelentek meg, alig néhányan a többi hegyekről. A törökhegyiek régen mozgalmat indítottak, hogy váljanak el a többi hegyeken levő szőlőtulajdonosoktól, mert szerintük az összes bevétel a bácskai, papvölgyi utak javítására megy, ők csak fizetnek, de pénzükért még csőszt sem látnak. A forrongás régen tart már, de kitörésre csak most vezetett, midőn határozott indítványt nyújtottak be az elválásra s ennek tárgyalására Mikuska János elnök a szőlősgazdákat összehívta. A közgyűlés elején mindjárt látni lehetett, hogy az elválást követelő törökhegyiek vannak többségben. Türelmetlenül viselkedtek s alig akarták a szónokokat meghallgatni. Streiter József az elválás mellett szólt, dr. Göndör Sándor pedig azt a veszélyt festette, mely az elválás esetén a kisebbé lett hegyközséget éri. Végül nagy izgatottságban szavazni kezdtek s a jelenvoltak egymás után adták le szavazataikat igennel, a mi az elválás kimondását jelentette. A bácskai és papvölgyi szőlőtulajdonosok is igennel szavaztak, mégsem jött össze annyi szavazat, a mennyit a törvény a feloszláshoz megkíván. Körülbelül 700 szavazatnak kellett volna a hegyközségi feloszlatást kimondani s alig volt kétszáz. így Mikuska elnök határozatot nem hirdethetett, de az elválást követelő törökhegyiek kijelentették, hogy uj közgyűlést hivatnak össze s akkor sikerülni fog tervük keresztülvitele. — TöKeteljes, szép termőképességű szőlője csak annak lesz, a ki Milltelepről, Nagyősz, kér szőlöszeti árjegyzéket. — TeKintettel az uralkodó skarlát és kanyaró betegségekre, minden anyának kötelessége gyermeke egészségének megóvása céljából fertőtleuitő szerről gondoskodni. Felhívjuk b. olvasóink figyelmét a mai „lysoform“ hirdetésre. — A járásbíróság uj vezetője. Dr. I Haáz Béla kir. Ítélőtáblái biró, a váci kir. járásbíróság uj vezetője hétfőn vette át hivatalát dr. Pállai Zoltán járásbirótól. — PintéréK. Valami bensőséges, meleg este az, a mikor Pintér Imre hazajön és kiáll a pódiumra az ő váciai elé. Régen, majd két éve nem jött haza, aratta a dicsőséget ezalatt Kárpátoktól az Adriáig s most, farsang befejezőre jutott eszébe, miként énekelte is, hogy „jobb otthon.“ Pintér Imre az ő sokoldalú, megbecsülhetetlen művészete a legszigorúbb kritikát is kiállotta, nincs azon kifogásolni való. De idehaza mintha ez az izig-vérig művészember még többet, szebbet adna, mintha mindjobban meg akarná magát szerettetni, pedig ugyancsak benn ül a váciak jóindulatában. Miként szombat este is láttuk. Zsúfolt ház kedves művészeste. Pedig, ne feledjük, a sok, sok mulatságban kifáradt közönség volt együtt, az, a melyet minden mulatság, minden jótékonyság igénybe vesz. Csak Pintér Imrének sikerült a fényes házat összehozni. Eljött vele a művészi sikerben mindig méltán osztozó Parlagi -Kornélia, a ki játékban, énekben a primadonnák közt az elsők között van. Itt volt Pethes Imre, a nemzeti nagynevű művésze, a mit ha előre nem is hirdettek, de az estély művészi nívójához nagyban hozzájárult. Külön nem lehet szólni az egyes számokról. Mind, mind a legteljesebb elismerést aratta s szombat este a kacagás, a taps volt otthon a Kúria nagytermében. Az erkölcsi siker mellett a teli padsorok az anyagi sikert is jelentették. És azt hisszük, így lesz ez mindig, valahányszor Pintérék — hazajönnek. — Az izr. nő= és leányegyletneK. Az izr. nő- és leányegylet mulatságán utólag N. N. 10 koronát fizetett felül. — Az izr. leányegyletnek az ipar- és kereskedelmi hitel- intézet 10 koronát juttatott, melyért ez úton mond az elnökség köszönetét. — CsaK Mautner-féle magvakat vásárolnak helyesen gondolkodó, számitó gazdák és kertészek még akkor is, ha mások olcsóbbak volnának, mert tapasztalatból tudják, hogy ez csakis a magvak rovására és a vevők kárára lehetséges. — Leleplezett pénzhamisító banda. Múlt hó 29-én egy pénzhamisító bandának jött nyomára a vérségi csendőrőrs. Farkas János vérségi őrmester és Szele György ottani őrsvezető, továbbá az aszódi őrsről odavezényelt Borbély Antal őrsvezető és Vásárhelyi András csendőr erélyes nyomozást indítottak és sikerült is nekik az öt tagból álló pénz- hamisító bandát tetten érni és lefülelni. A csendőrök behatoltak Kápuszta János vérségi gazda házába, a hol munkaközben találták a pénzhamisítókat. A csendőrök lefoglalták a pénzhamisító gépet és néhány kész öt koronást. A hamisított pénz eléggé sikerültnek mondható, azonban a keret fölirat hiányzik róla. A csendőrök letartóztatták Kapuszta János gazdát és nejét, továbbá Zimányi István és Kovács József vérségi iparosokat, a kiket tegnap bekísértek a járásbíróság fogházába. Az iparsó ára 1912-ben. A kereskedelmi és iparkamara közli az érdekeltekkel, hogy a pénzügyminiszter rendelkezése szerint a folyó évben a tiszta iparsó ára egyszáz métermázsán alóli mennyiségben métermázsánként 2 K 58 fillér, a tisztátalan iparsóé pedig: 2 K 17 fillér. Egyszáz métermázsa, vagy azon felüli mennyiségnél az ár métermázsánként : a tiszta iparsónál 2 K 50 fillér, a tisztátalan iparsónái : 1 K 80 fillér. Az iparsónak az ország egyéb helyein való átvétele esetére, VÁC 1 HÍRLAP az itt megállapított árak a szigetkamarai, illetőleg a marosujvári denaturáló teleptől járó vasúti szállítási dijakkal emelkednek. — Nagy KibéKülés a járásbíróságon, A Légrádi - Haraszti ügy tegnap délelőtt befejezést nyert Czielszky Vilmos dr. járásbiró előtt! E mellett a szenzáció mellett eltörpül minden. Bárha hetek óta szállongtak a hírek a kibékülésről, ismerve a pereskedő feleket, nem hitt senki abban, hogy az első bíróságon legyen vége rágalmazási pörnek. Oly nagy tanusereggel vonult fel mindkét fél s úgy indult minden, hogy az igazat bárhol, de főleg minél későbben megkeresik. Most azután vége van! Helyesnek kel mindenkinek tartani, hogy Légrádi Ernő belátta tévedését s nem kevésbbé vall önmérséklésre, hogy Haraszti Ernő a hosszú huzavonát elkerülendő, békejobbot nyújtott. Légrádi gyáros adott egy nyilatkozatot, melyben elismeri tévedését és bocsánatot kér, Haraszti pedig megelégedett a bíróság előtt kapott elégtétellel. Most már szent legyen a béke, de a baráti viszony aligha állott helyre. Sőt nem is lenne jó, ha az ellenfelek az erdőben találkoznának. — Halálra gázolta a vonat. Kedden reggel borzalmas szerencsétlenség történt a kisváci vámmal szemközt levő őrháznál. A 158 sz. őrház előtt Zalaba Mátyásné tett szolgálatot s a sorompót leengedte. Reggel hat óra volt, mikor egymás után robognak ki és be a vonatok, ebben az időben egyszerre a két fővágányon és a vicinális vágányán három vonat is találkozott az őrháznál. Kovács János 39 éves vasúti pályamunkás nem akart a sorompó előtt állni, felemelte azt és a pályatestre lépett. Ebben a pillanatban ért Nógrád- verőce felől oda a 213 sz. gyorstehervonat, mely Kovácsot elkapta s a kerekek egy pillanat alatt eléktelenedett, véres hústömeggé gyúrták a szerencsétlen embert. Kovács János holttestét a hullaszállító kocsin a temető halottas házába szállították s onnan temették el. — Eltűnt fenyőszálaK. Dr. Rótt Frigy esné jelentést tett a rendőrségen, hogy a füzes alatt kikötve állott 14 hatalmas fenyőszál, mely a tulajdonát képezte, egy szép reggelen eltűnt. Lehet, hogy ellopták, de az is lehet, hogy a nagy vízállás vitte el. A kár 500 korona. A váci hengermalom részvény- társaság lisztárai 50 KgrmoKént. Búza- őrlemény. Asztali dara AB szám 16 K 80 fill. — Asztali dara C szám 16 K 60 fill. —* Király liszt 0 sz. 16 K 60 fill. — Lángliszt 1. sz. 16 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 16 K 20 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 00 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 80 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 50 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 20 fill. — Barna kenyérliszt 7. sz. 14 K 40 fill. — 7 V2 sz. 12 K 80 fill. - 7 3Á- sz. 11 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 09 K 60 fill. — Korpa finom F. sz. 8 K 40 fill. 3 Születés—házasság—halál. 1912. febr, 27-től márc. 5-ig. Születtek: Freifeld Mózses kefekötő leánya Debora izr. —, Hecsey Mária leánya Erzsébet, Mária rk. —, Récsei Gyula városi jegyző leánya Anna, Mária rk. —, Sz. Hubay Ferenc máv. fékező leánya Mária ref. —, Oroszki Ferenc kisbirtokos leánya Ilona rk. —, Zibrinyi János lakatos fia László, Ágoston rk. —, Busái Mária (özv.) leánya Olga rk. —, Kurdi Ferenc kis-