Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-02-11 / 12. szám
Huszonhatodih évfolyam 12. szám. Vác, 1912 február II Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső. Ny Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) iIttér sora' 60 fillér. Telefon-szám 17. Városatya és a kötelesség. (A képviselőtestület megalakulása.) Vác, febr. 10. A város t. atyáinak váratlan kioktatásban volt résztik azon az első közgyűlésen, a melyen a képviselőtestület megalakult. Dr. Zádor János polgármester, a ki oly keveset és kevésszer szokott szónokolni, nagyobb beszédet mondott arról, hogy városi képviselőnek lenni lehet disz, megtiszteltetés, de azzal kötelességtudás is jár s a város polgárságának egyetemét érdeklő ügyek iránt ép a városatyáknál kötelező az érdeklődés. Ahány közgyűlési referádát irtunk, nem mulasztottuk el felemlíteni, hogy ismét csak annyi városi képviselő volt együtt, hogy jó néhány ügyet félre kellett tenni, nem tárgyalhatták. Hát tudva volt, hogy a városatyák közt nem igen él a kötelességtudás. De most illetékes helyről az elnöki székből hangzott el a figyelmeztetés és szinte megrökönyödve hallgatták a városatyák a fejükre olvasott igazságokat. Mintha azt várták volna, hogy most mindjárt jön a büntetés. ue nát íngyjÜK, nogy máskép IcSz c^cntm. A kezdet legalább biztató. Választásokat kivéve még soha sem voltak ily nagy számban együit a városatyák. Nem kevesebb, mint 63 képviselő jött össze, többsége a képviselőtestületnek ! Lehet, hogy csak az uj képviselők akartak bemutatkozni, de az is lehet, hogy ezentúl is népes lesz a közgyűlési terem, melybe már nem sokkal többen fértek volna el. A tárgysorozat azonban, ha hosszú is volt (két órás ülést rendeztek) vajmi kevés érdekességgel szolgált. Ha Galcsek György, Do- novitz Vilmos, Novák Antal rövid felszólalásait leszámítjuk, a két óra egyszerű referádá- ból állott, a mi csak a polgármesternek és dr. Göndör Sándor főjegyzőnek, a ki kivételesen egyedül ismertette a hosszú tárgysorozatot végig, adott munkát. Ne de majd lesz még érdekesség, hecc és vita a közgyűlésben s akkor nem kell vissza- szólintgatni a polgármesternek a városatyákat mint most, a kik a kis unalmaskodásban megpróbáltak szabad levegőre jutni. A polgármester beszéde. Nagyon népes volt a közgyűlési terem, a zsibongás elült, mikor dr. Zádor János az elnöki szék előtt állva maradt és általános figyelemben szólni kezdett : — Mély meghatottsággal üdvözlöm a képviselőtestületet. A jó Isten megengedte, hogy hogy hosszú betegségem után ismét elfoglalhatom e széket (nagy éljenzés.) De üdvözlésem szól az uj képviselőtestületnek is, mely a választás után most először jön össze. Mél- tóztatnak tudni, hogy a válasz ás elég erős harccal ment végbe, mert azok, a kik az uj képviselőtestületbe más városi képviselőket akartak küldeni, a választási harcba azzal a jelszóval mentek bele, hogy a városatyák nem törődnek a város ügyeivel. Valljuk meg őszintén, hogy ebben van igazság. Tartottunk közgyűléseket, melyben alig voltak képviselők, nagy fontosságú kérdéseket tárgyaltunk és alig volt érdeklődés. Az uj képviselőtestületnek meg kell tudnia végül, hogy városi képviselőnek nemcsak megtiszteltetés, de azzal kötelesség is jár, legszebb polgári kötelesség, melyet teljesíteni is kell. Ilyeskép beszélt a polgármester a jóindulat hangján, de erélyesen és a városatyák nagy csendben, figyelemmel hallgatták. És felszakadt a kebleket szorongató érzés, mikor a polgár- mester befejezte beszédét és a tárgysorozatba kezdtek. Alakulnak. Az ismert jelentést kapta a képviselőtestület : kiket választottak meg január 19-én városatyának és hogy a választás ellen felebbe- zést nem adtak be. Ezzel aztán megalakították a képviselőtestületet, mely 60 virilistából és 60 választott városatyából áll. Felolvasták a meghatalmazottak neveit is: az idősebb káptalant Bucsek István, a takarékpénztárt Walla László, a nyugalmazott papok házát Kontur László, özv. Freysinger Lajosnét dr. Rapcsák Imre, az ipar- és kereskedelmi hitelintézetet Lrajary Géza, özv. Gueli Ferencnet uj. Oltó József fogja képviselni. Intzédy Somát, a ki virilista, január 19-én megválasztották és ő ezt fogadja el, helyébe a helybeli irgalmas rendház képviselőjét hívják a képviselőtestületbe. A rendkívüli Közgyűlés. Ezzel befejezték az alakuló közgyűlést és az elnöklő polgármester megnyitotta a rendkívülit, mely a sablonos bejelentésekkel kezdődött és folytatódott, hogy minden szó nélkül, azaz éljenzéssel a régi bizottságok tagjait választották meg. A hidakat is osztályozták teherbírásuk szerint és csak a rádi ut hidját tették az első osztályba, a többi mind a másodikba került, a harmadik osztályba egy se jutott. A félmilliót kitevő háromféle kölcsön esedékes kamatainak és törlesztési részleteinek lefizetéséről is értesülhettek a városatyák és egyben boldogan konstatálhatták, hogy marad még a jövő generációnak is mit fizetnie. Bejelentések jönnek. Noé Józsefnek kilátásba helyezték, hogy honosítás esetén a város kötelékébe felveszik. A szőlötelepen majd két holdat kiirtottak (mnst már négy hold van kiirtva) és ezt Krisz- tics Illés bolgár kertésznek négy évre 330 koronáért bérbe adták. Az apaállat-tartó gazdák közül Miskey Pálnak 200, Pápa Hermannak 200 korona jutalmat adtak, Miskey kijelentette, hogy az apaállattartást felmondja. A polgármester figyelmeztette, hogy jól van, majd tárgyalnak, ez most nem határozat tárgya. A toloncokat ezentúl is Korpás Lajos fogja élelmezni, a ki levest és főzeléket szervíroz személyenkint 22 fillérért, György Mihály pedig fél kilós kenyeret ad nekik ugyancsak 22 fillérért. A szomorú előfogatot, melyen az adókban lefoglalt zálogtárgyakat fogják szállítani, Walter János és Szondy Mihály szolgáltatják napi 8 korona 20 fillérért. Miután egy csomó illetőségi ügyön átestek, a Kertzug környékén épült uj városrésznek szereztek örömet. Kimondották, hogy özv. Nowotny Károlyné telkét négyszögölenkint tiz koronáért megveszik, hogy azon át utcát nyissanak. Azt is fel keli jegyezni, mint igazi ritkaságot, hogy a képviselőtestület eltudta intézni a a telekügyeket, pedig a törvény ehhez a városatyák általános többségének jelenlétét kívánja. Jóindulat — jószívűség. Brenner Mártonná parcelláz az akiok mellett levő földjén. A parcellákat értékesítette is, a város meg is adta hozzá az engedélyét, de kikötötte, hogy egy ölet a terület hosszában ki kell hagyni, mert a szomszédos püspökuradalom hátha parcelláz és akkor a mai út ezzel az öllel egyenes lesz. A parcellázó ezt a határozatot sérelmesnek találta és a képviselő- testület engedett is. Minek kösse meg azon a területen az építkezést, mikor még hire sincs a püspökség parcellázásának. A iós'öífis<W Maver Adolffal és nejével szemben nyilatkozott meg. Mayerék tudvalevőleg nehéz feltételek mellett telket vettek hétkápolna alatt a várostól, a hol homoktéglagyárat építettek. A gyár azonban csak nem akar füstölni, dacára, hogy nyár óta készen áll. A vállalkozók anyagi viszonyairól rossz hírek járnak városszerte és ezt erősiti meg, hogy mindezideig a 3500 koronás óvadékot és 3100 koronás bérleti összeget nem fizették be a városi pénztárba. A városi tanács már kétszer egymásután adott fizetési halasztást, de most már vállalja a felelőséget a képviselő- testület. Hát vállalta. A harmadik terminust április elsejére adta meg, minek akassza meg az oly szépen, nagy reményekkel megindult homoktéglagyár munkáját. A vám, helypénz stb. Vác gyomra. A közgyűlés utolsó tárgya a pénzügyi bizottság több jelentése a fogyasztási adóról és a vámokról. Nem tartjuk érdektelennek feljegyezni a következő adatokat: Fogyasztási és italadóban 1911-ben bevett a város 149,774 K 88 fillért, kiadása volt 148,960 korona. Ebből az alkalmazottak fizetése 15,545 K 64 fillér, kezelés (iroda, helyiségek, vágóhíd) 33,414 K 36 fillér volt. Az alkalmazottak összesen 3230 K jutalomban részesültek. A révvám bevétele 19,061 K 78 fillér volt, a kiadás 16,212 K 54 fillér. Az alkalmazottak 830 koronát kaptak, a fennmarad hasznot tőkésítik és majd ha jókora összeg lesz együtt, talán uj csavargőzöst is vásárolnak. A vám, kövezetvám és helypénzből 26,023 K 49 fillért vettek be. Ebből a piaci térfoglalásért 9577 K 77 fillér gyűlt össze, a parti kövezetvámért 1354 K 88 fillér, kövezetvámért 9764 K 64 fillér, a vasútnál 14,018 K 25 fillér, gőzhajónál 2029 K 28 fillér, összesen 62,768 K