Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-12-08 / 95. szám
2 VÁ C I HÍRLAP Az esthajnalcsillagnak nagyon erős lénye van, akinek éles szeme van, még nappal is meg különböztetni az égen. Erős fényének köszönheti azt a bájt és bűvös kört, amely körülveszi. És adja neki azt az erőt, hogy magához vonzza az álmodozó fiatalságot és megmarad annak, ami eddig is volt, a pásztorórák szelíd világosságának, a szerelem csillagának. Doktor. Megrohanták a p énzin iézeteke t! A háborús izgalmak borzalmas szele fújt tegnap a városon keresztül: a tájékozatlan tömeg megrohanta a helybeli pénzintézeteket és betétjeiket egymás után szedték ki. Mióta a háborús hirek járnak, a környék egy-két sváb és tót községének népe bejött a j takarékpénztárba és az iparbankba és szép j csendben elvitte ott gyiimölcsözésre elhelyezett kis tőkéjét. Ezek az összegek azonban oly kicsinyek, hogy az intézetek észre sem vették. Ma ezután a magyar lakosság, az értelmesebb elem intézett rohamot egy félreértés következtében. Pénteken reggel gr. Ráday Gedeon, Pestmegye főispánja táviratot küldött dr. Zádor János polgármesterhez. (Ezt az azonos szövegű táviratot különben minden község és város elöljárósága megkapta.) Az volt a táviratban, hogy miután több vidéki városban a pénzintézeteket megostromolták, nyugtassa meg a polgármester a lakosságot, hogy a pénzintézetekben levő betétjeik még háború esetén is biztonságban vannak. Ezt, mondja tovább a főispáni rendelkezés, azonnal dobszó utján adja tudtul a közönségnek. Ez a dobszó azután felkavarta a tömeget, félreértették s szombaton százan és százan rohantak a pénzintézetekbe betétjeiket — kivenni. Éppen ellenkezőt érték el a dobszó utján való közététellel. A polgármester a következő szövegű hirdetményt adta ki Gazdag dobosnak: „A háborús hirek nyomán az a feltevés terjed, hogy a kormány háború esetén a takarékbetéteket lejoglalja. Felsőbb helyről nyert megbízás utján közhírré teszem, hogy ez a hír a valóságnak nem felel meg. Dr. Zádor polgármester“ A dobos elindult az útjára és szokott hallgatósága: egynéhány gyerek, öreg asszony követte. írásból olvasta fel a hirdetményt, a hallgatók csak annyira értettek: . . . háború . . . takarékbetétek . . . polgármester. A szöveget senki sem tudta helyesen tovább adni. Pedig Jadták gyorsan iovább a hirt, mely végén már úgy szólt, hogy a polgármester felhívja lakosságot, hogy a takarékpénztárakból vegye ki a betétjét! Iszonyú ijedelem következett erre az alsó és felsővároson. Alig várták, hogy szombatra virradjon, egész népvándorlás indult meg a két városrészből a takarékpénztár és az iparbank felé. Az intézetek tisztviselői nem tudták mire vélni a nagy tülekedést. Végre meghallották, hogy a főleg öreg asszonyokból álló nagy tömeg hogyan megmagyarázta a dobszó utján közölt, megnyugtatást célzó hirdetményt. Ettől a perctől egymás után fizették ki a betéteket. Mindenki aranyat és ezüstöt követelt a pénztárosoktól. — Csak annak lesz a háború után értéke — mondották. — És hova teszik a pénzt ? kérdezték tőlük. — Elássuk a krumpliba, az arany meg az ezüst nem rodhad el. A józanság mégis felül kerekedett egy kissé. Sokan elkérték a dobostól a hirdetmény szövegéi és nem is mentek a pénzintézetekbe. Voltak számosán, a kik, mikor a takarékban és az iparbankban megtudták, hogy félreértés áldozatai, nem kívánták vissza betétjüket és nyugodtan eltávoztak. Mégis a tegnapi napon több, mint 150,000 koronát fizetett ki a két pénzintézet! Mikor a városházán tudomást szereztek a pénzintézetek megrohanásáról, a polgármester azonnal intézkedett, hogy falragaszok utján tájékoztassák a lakosságot. Délutánra már mégis jelentek a vörös hirdetmények, a melyek talán megnyugtatják a kedélyeket. Ezek a falragaszok ezeket mondják: Hirdetmény. A háborús hirek nyomán az a kósza hir vanelterjedve, hogy a kormány háború esetén a takarékbetéteket lefoglalja. Felsőbb helyről jött megbizásból közhírré teszem, hogy ez a hir valótlan s ezzel kapcsolatban felhívom a nagyközönség figyelmét arra, hogy a takarékbetéteknek háború esetén való érinthetetlenségét a betevők részére nemzetközi megállapodás biztosítja. Vác, 1912. december 7-én. Dr. Zádor János s. k. polgármester. A polgármester tudósítónknak a következő felvilágosítást adta: — A főispán rendelkezésének, hogy rendeletét dobszó utján közöljem a lakossággal, rögtön eleget kellett tennem. És egészen mást értünk el, mint a mit célozzunk. Ma rögtön előterjesztést tettem a főispánnak, hogy városokban a dobszót el kell törülni s vagy hirdetmény, vagy hírlapok utján adják tudomásul a közönségnek az ily fontos dolgokat. Tudomány és erKölcs. A dijoni akadémia 1750. évi pályatétele a következő volt: Vájjon a tudományok és művészetek előhalad isa hozzajárult-e az erkölcsök megrontásához, vagy nemesítéséhez?“ Ugyancsak általánosan ismert tény, hogy Rouseau, a nagy gondolkodó felelt meg a pályakérdésre. Nagy merészen nem-mel felelt s övé lett a pályadij. Azt is tudjuk, hogy ez értekezésért is mennyi támadásban volt része. Nemcsak vitáztak vele, becsmérelték, vádolták, gúnyolták őt. A tudósok százai mondtak halált a fejére, Írásait fércmunkáknak, gondolatait különc, beteges koponya szülötteinek, agyrémeknek minősítették. Azóta a tudomány óriásit haladt. És pedig minden téren. Elméletben, gyakorlatban egyaránt. Nem remélt képleteket, megfejthetetle- neknek hitt promlémákat oldott meg minden ágazat. A természettudományok, a technika a filozófia, az aritmetika, mind szinte csodás vívmányokkal dicsekedik. A köznapi életben is lépten-nyomon tapasztaljuk a felfedezések hatásait, nyomait. Akár hova is nézünk, szemünk ujjat lát, praktikusabb lett minden, minden egyes tény majdnem kényszerit, hogy kalapot emeljünk a tudományok eme, újabb hajtása, embert boldogító tényezője előtt. 150 év alatt mily csodás előrehaladás! Megvalósult álmok, megtestesült ábrándok! Vagy nem? A repülőgép, a marconigráf, a tenger alatt járóhajó, a grammafon, a dinamó és akumulátor és még ezer féle újabb meg újabb, csodásnál- csodásabb valóságok akkoriban nem-e csupán a képzelet világában éltek? Hiszen maholnap elkészül a bölcsek köve is! Az X. su- rak nem erre felé vezetnek-e? A kigunyolt és lekicsinyelt alchimistikát már-már ha nem is igazolja egészen, de mindenesetre menti a rádium. Verne fantasztikus gyermekmeséi nem valóra válnak-e? A földnek mindinkább való meghódítása, az összes földrészek kultúrával történő megtermékenyítése, a népesség eloszlása, az egész földet átfogó munkálkodás, a társas életnek kiterjesztése, a mindinkább szaporodó nemzetközi viszonylatok, a régi keretek, hitárok lerombolása folyvást szaporítja az emberiség javát szolgáló produktumok számát. A szükségletek meghatványozódtak, s ezekkel egyenes arányban a szükséges eszközök, felfedezések, találmányok. Mindezekkel pedig lépést tart állandóan a tudós szobája, a vegyész laboratóriuma, a technikus műhelye. Mind, mindezeket a tudomány ereje segíti előre, folyton előbbre. így szolgálja a tudomány az emberiség javát, tökéletesbülését. De nem maradnak el az úgynevezett inproduktiv tudományok sem. Ideáiisabb, kevésbbé gyakorlati céljaikat ezek is betöltik. Kielégítik az ember tudás vágyát, foglalkoztatják a tudós főt a kutató elmét. A következtetés, a logika törvényével az emberiség jövendőjét a jobb irányba, boldogabb mederbe terelik. S a művészetek? Azok sem hagynak cserbe bennünket. Betöltik nemesebb részünket, szórakoztatják, kielégítik lelki igényeinket minden válfajukkal. S hasznosak is. Hisz csak úgy mint a tudomány — alkalmazhatók s alkalmaztatnak az ember javát, szükségletét tevő minden berendezkedésben. Vannak, a melyek kizárólag ily irányba terelődtek s ezeknek iparművészet a neve. Vájjon, hogy felelne ma Roussean a dijoni pályaxérdésre ? Vagy erkölcsi vonatkozásaiban ma sem állapíthatná meg másként a tudományok és művészetek átalakító hatását? Minden, csak a legfogékonyabb, az emberi érzület, az erkölcs ne érezné a tudomány s művészet nemmesenható, áldásos befolyását? De hogy is nem ! Nézzünk csak körül a világban. Sok újat, régente ismeretlent láihatunk e téren is. Sokkal jobb lett az ember! Jobb, tehát erkölcsösebb is. A jószívűség a rossz erkölcs leghatásosabb ellenszere. Nem hiszik el ezt nekem? Vizsgáljuk hát akkor az ember jószivének, tehát jobb erkölcsének hajtásait! Patronázs, gyermekvédelem, ingyen kenyér, ingyen tüzelő, szegénykonyha, szanatórium, fehérkereszt, gyermekbiróságok, érzéki fogyat- kozásuak tanítása, gyámolitása, ösztöndíjak, alapítványok ezerféléi, népszálló, népház, stb. nem-e az emberi könyörületnek, jobb érzületnek, humanizmusnak, jobb erkölcsöknek fényes dokumentumai ? S ez újabb jótéteményeket nem-e a tudomány, nem-e a művészet előrehaladása ösztökéli, ébreszti, élesztgeti? Tehát mégis csak jobb az ember! Jobbak, javultak az erkölcsök ! Nem volt s főképen nincs igaza Rousseau-nak! De ... . állítsunk ezekkel szemben csak egyet, egyetlent! E fenti eredmények, produktumok birtokában a XX. század emberisége, csakúgy mint évezredek előtt, fegyverrel védi igazát, kardot szegez egymásnak, ágyukat vonultat fel, csatahajókat küld tűzbe, embereket mészárol, vérfürdőt rendez, milliókat dönt nyomorba. Tudja, hogy százezrek lesznek bénákká, nyomorékokká, mégis milliókat pocsékol el, évezredek munkásságát temeti porba, dögha-
