Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-11-13 / 88. szám
HuszonhaíodiK évfolyam 88 szám. Vác, 1912 november 13. VÁCI HÍRLAP PolitiKai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A háború. Vác, nov. 12. 1. A huszadik század emberét a haladás nagy arányai büszkévé, elbizakodottá tették. A régi mesgyékröl letérve a múlttal minden összeköttetést megszakítva, túltengő önérzettel mutatott rá modern kultúrájára, tudományának diadalmas eredményeire, a világgá kürtőit humanizmusra, a technika csodáira. És egy szép napon apró balkáni népek meg- izenik a háborút és mintha letűnt évszázadok véres napjai térnének vissza, ismétlődnének meg: kultúrát, humanizmust meghazudtolva látunk. Hisz határainkhoz közel háború dühöng, a keresztény öli a pogányt,' a pogány a keresztényt ép úgy, mint évszázadoknak előtte. A harcosok nem kímélik a nőket, megcsonkítják a gyermekeket, rabolnak, fosztogatnak, útjokban felcsap a tűznek lángja, a leölt ellenfél fejét póznára tűzik ép úgy, mint évszázadoknak előtte. És véres csatatereken elesett katonák te- metetlen holtteteme fölött ragadozó madarak kóvályognak, ép úgy mint évszázadoknak előtte. Jogrend, közbiztonság, magántulajdon csak ábrándképekként tűnnek fel: egy jog dominál: az erősebb joga. Ép úgy mint évszázadok előtt: Európa térképét a huszadik században is karddal és puskával csinálják. Föl van a didalmas kúltura, hol a hirdetett humanizmus ? Mennyivel külömb, igazoltabb a huszadik század háborúja, mint a kezdetleges korszakoké ? Semmivel, sőt a vérveszteség ma még sokkal nagyobb. És ha a kietlen a kép, a mit lent a Balkánon a háború mutat, még kietlenebb, még el- szomoritobb, mégsivárabb a prédára leső hir- dern kulturállamoknak, a „humánus“ nagyhatalmaknak viselkedése. A háború elfojtására egyetlen komoly lépést nem tettek, ebben önző érdekeik megakadályozták őket. A Balkánon kiömlő embervér egyedül és kizárólag a nagyhatalmak lelkiismeretét terheli. Holt volt a a gazdag angol, a modern francia, a hatalmas németség, mikor a háború kitörését kellett volna megakadályozni? Nemde elvárhatta volna az emberiség ezektől a nagy népektől, a kultúra e zászlóvivőitől, hogy minden melléktekintetet, miden ki- csines érdeket félretéve egyetlen cél érdekében tömörüljenek s a háborúba induló Balkán népeket útjokban megállítsák. Ehelyett a nagyhatalmak különböző terveket készítettek arra az esetre, ha a török győz s arra az esetre, ha a balkáni népek fegyvere lesz hatalmasabb. És mert e téren már meglepetés nem érheti őket, az osztozkodásnál ők is meg fognak jelenni s részt kívánnak a zsákmányból, mert ők „nagyhatalmak.“ A háborúján nem a török lett a vesztes, hanem a kultúra és a humanizmus. Ha majd ennek a korszaknak történetét megírják, reá fognak mutatni azokra a nagy kontrasztokra, hazugságokra, melyek korunknak jellemző saj itságai. Meg fogja írni a történetiró, hogy kórházakat építettek a népek, a hol orvosok és betegápolók nagy gonddal és szeretettel ápolták a súlyos és kevésbbé súlyos betegeket. S ugyanakkor háborút viseltek egymás ellen, a hol ezer, tizezerszám hulltak el az emberek az ellenség golyójától találva. Örök béke! Ábránd vagy Te csak? Örök béke! Mikor jön el a Te országod? Preszly Elemér. A heidelbergi diákélet. (Előadta a Váci Dalegyesület 1912. nov. 9-én a Kúrián.) A különféle egyesületek nemes versengéséhez — a mely abban összpontosul, hogy műkedvelői előadásokkal élvezetet nyújtsanak a szórakozni vágyóknak — méltán sorakozik a Váci Dalegyesület november 9-iki előadása. Hosszas keresés után bukkant az egyesület olyan darabra, a mely a dal kultusza mellett módott adhatott minden egyes tag érvényesülésére is. Meyer—Förster, Heidelbergi diákélet című öt felvonásos színmüvét adták elő a Kúrián s mindjárt eleve megállapíthatjuk, hogy a legszebb sikerrel. A mű, bár nem ismeretlen, mégis nagy hatást keltett. Az a kedvesen naiv szentimentálizmus, a mi a diákélet sajátos levegőjéből áradt felénk, beférkőzött a lelkűnkbe és az előadás hatása alatt nehány órára vissza álmodtuk magunkat a múlt századba. A nóta, az ital és a szép leány szeretete, talán sehol sincsen ily szépen harmonizálva, mint ebben a darabban. Úgy éreztük, mintha egy régen élvezett, kedvenc virágunk illatára leltünk volna ismét és tárt kebellel leheljük be, félve annak eltűnésén. A Váci Dalegyesületnek ezért az előadásért a legnagyobb elismeréssel adózunk, a melyet — bár több szereplő betegsége miatt — ismételten elhalasztottak, de most annál gon- dosabo és nivósabb betanulásban láthattunk. A Kúria termét egészen megtöltő díszes közönség sokat és hálásan tapsolt az előadóknak, kik között már több jónevű műkedvelő van s ez újabb szereplésükkel dicséretes haladást mutattak. A darab központjában Károly Henrik száz-karlsburgi herceg és Katica, Ruder korcsmájának az üdvöskéje állanak. Katicát, a szerelmes kis pincérleányt Gindrich Erzsiké játszotta. Művészien átérzett alakítása messzi túlszárnyalta a műkedvelői határokat. Bájos jelenség a színpadon és amellett igen értékes lirizáló tehetséggel rendelkezik. Alakításában egyaránt élveztük a mindent felemelő első szerelem naivitását és a szerelmese elvesztése felett érzett megindító lelki szenvedését. Mindenképen tökéletest nyújtott és nagy sikere volt. A herceg remek szerepét Záborszky Árpádra bízták, a ki azt dicséretes ambícióval látta el. Teljesen elmélyedt szerepre kidolgozásában és különösen a drámai kitörésekben volt kiváló. Záborszky hercegeben a műkedvelő gárda egyik erősségét láituk. Dr. Jüttner tanár szerepét Matzenauer Ferenc ruházta fel sok szeretetreméltó és egyéni vonással s méltóan sorakozott az ensembléhez. Haugk kormányelnök Bárdos Ernő volt. Diplomatikus és biztos fellépésével, értelmes, komoly hanghordozásával teljes illúziót keltett és róla elhittük, hogy az udvar sajátos levegőjében él. Lutz komornyik szerepét Szentgyörgyi Gusztáv töltötte be. Lutz alakja a darabja egyik legjobb figurája és Szentgyörgyi ki is aknázta hálás szerepet. Biztos invencióval, élethűen mutatta be a mindenkit fitymáló, magát úrnak tartó, tipikus szolgát. Roller Gusztáv zsémbelő, de semmit sem tevő Ruder korcsmárosa elsőrangú alakítás volt. Briliáns humorral, igazi jó kedvvel játszott, hogy szinte sajnáljuk, hogy a szerző ezt a szerepet oly kicsire szabta. Ruderné szerepében Hangay Hildát kell dicsérnünk, a kit kevés mondanivalójával is észre kellett vennünk közvetlen és kedves játékáért. Szép József mint grófi Afterberg vezető diák, temperamentumos, izig-vérlg bohém és vig diák volt. A diákok között kitűnt még Stahl Károly Wedeli szerepében. Kellermannt az öreg pedellust Borbéty István mutatta de kacagtatóan. A negyedik felvonás vacsorázó jelentét remekül, mesteri mimikával mutattabeésáltalános kacajt keltett. Kisebb szerepeket játszottak Gergely József (Báró Passarges), Simák József (báró Breitenberg), Gál István (báró Metzing) a kik a legjobb tudásukkal járultak hozzá az együttes sikeréhez — Schöllermannt ifj. Gurszky Rezső játszotta meglepő ügyességgel. Szerepeltek még Stahl Rudolf, Pethő Bertalan, Osztián Tódor, Kalen- csik Ferenc és Szabó Miklós, az utóbbi mint nő szereplő Dörfelnét adta, komikus vénáról téve tanúságot. A diákok szerepében a Dalegyesület minden tagja résztvett és igen nagy hatást értek el a régi diák nóták gyönyörű interpretálásával, melynek művészi betanításáért Matzenauer Ferencet illeti a dicséret. Különösen tetszettek a színpadon kívül énekelt „Igyál csak pajtás . . és a „Gaudeamus igitur . . .“ kezdetű dalok, valamint az utolsó felvonás hangulatát szépen festő és remekül betanult „Óh régi szép diák idők . . .“ édes bús dallama. Érdemében ez volt az egyesület legö- szintébb sikere. Végül adjuk át a pálmát Lukács Istvánnak, a darab művészlelkü rendezőjének. Sok érdeme mellé méltán sorakozik a mostani s mint mindig, ezúttal is fáradhatatlan volt a rendezés nehéz munkájában. Az ő érdeme a stílusos előadás. Egyformán erős volt a dialógusok, valamint a töinegjelenések beállításában és értelmezésében, úgy, hogy a legkisebb nüánsz is kellőleg érvényre juthatott. Az előadás végén felhangzó lelkes tapsok neki is szóltak s méltó befejezésül Bárdos Ernő a dalárdFták előtt nyílt színpadon keresetlen, szép szavak kíséretében nyújtotta át — a Váci Dalegyesület
