Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-10-09 / 78. szám
2 VÁCI HÍRLAP Hireh« Vármegye a KözügyeKben. Pest- varmegye törvényh-tósága október 14-én, jövő hétfőn rendes közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatábói kiemeljük a következő, várost és járást érdeklő ügyeket: Rákospalota község irattárát selejtezi, erre bizottsági tagokat küld ki. ugyancsak Rákospalota Pestújhellyel egyezséget köt a vezér-út átengedésére. A közgyűlés határozni fog arról, hogy Szód község a segédjegyzőjének és jegyzői Írnokának drágasági pótlékot szavazott meg, valamint arról, hogy Rákospalota a község orvosainak lakbér helyett lakást bérel. Püspökhatvannak az álami ovoda szervezéséhez felajánlott telkének kiegészítése ügyében hoznak határozatot, majd Dunakeszi kérelme következik, a sertéstenyésztés irányváltozásának engedélyezéséről. Ezután egy csomó személyes ügy következik : Kemény Kálmán másodfőjegyző, Rudnyánszky, Geréby, Helle, Csikay főszolgabirák a VIII-ik rangosztályba Szuper Géza, Holló Béla dr. szolga- bírók a IX-ik rangosztályba való előléptetésüket kérik, Ivánka Pál főszolgabíró pedig szolgálati pótlékot kér. Órszentmiklós szevezési szabályrendelete is s vármegye elé kerül. Szód község két üggyel szerepel: bábái állást szer- • vez és a községi jegyző fűtési és világítási átalánya nyer megerősítést. Veresegyház Mogyoróddal együtt a két község közt elvonuló út jellegének megváltoztatását kéri, Pestújhely a szolgái fizetésének és lakbérének jóváhagyását. Vác városnak peren kívül végződött az az egyezsége, hogy a háromlyukú hídnál levő kavicsbányabérletet kölcsönösen megszűntetik, erre vármegyei jóváhagyás kell. Dunakeszinek r. kát. tanítói segélyezése kerül ezután szóba, majd a fót-dunakeszii vicinális ut kiépítése és Alag község cselédügyi bíráskodással való felruházása. Utoljára több község zárószámadásának és költségvetésének felülvizsgálata következik. — TüzoltóinK évzáró gyakorlata. A nyári nagy melegekben tiz vasárnap délután izzadtak a pihenni vágyó, fáradt, munkás testek a tűzoltó őrtanya napsütéses udvarán s emelgették a nehéz gépeket, futottak, másztak a harmadik emeletre életüket is kockáztatva. Vasárnap délután ezidén utolsószor állott ott az ötven emberből álló. önzetlen munkás csoport s várta parancsnokaink rendelkezéseit. Évzáró gyakorlat volt. Először is a legtöbb ügyességet kifejtett, díjnyertes tűzoltók mutatták be gyakorlataikat a kisszámban érdeklődő közönség előtt, majd Taúber parancsnok kiosztotta nekik a nyereménytárgyakaf. A megtartott versenyek eredményekép Peták jános I. dijat, Paczolt Ferencz II. dijat, Hornyicz.ky István III. és Termann József IV. dijat nyert, jutalomban részesüllek ezenkívül Molnár Lajos, Dékány Péter, Csorba András, Kremmer József, Balabás István. Ezután ífj. Paczolt Ferenc és Termán József úrvezetőket rajvezetőkké léptette elő a parancsnokság, majd a szolgálati érmeket osztotta ki a parancsnok. Dr. Lencsó Ferenc és Cvell János XX. Hornyiszky István X. Fazekas Imre, Csányi Dezső, Kurányi Pál, Ballabás István, Peták János, Pálinkás Mátyás és Termán József V. éves szolgálati érmeket kaptak. Most következett a legérdekesebb része az évzáró gyakorlatnak, egy taktikai feladat megoldása. A Neúwirtféle fatelep három helyén való égését jelezték a piros zászlók életmentéssel egybekötve. Telefonjelzésre hat perc alatt a vész színhelyén megjelentek a tűzoltók s a markirozott oltáshoz fogtak. Szép I látvány volt, amikor teljes vágtatással rohantak végig a város főútcáján, majd higgadt meggondoltsággal támadták az épületet. A szemet gyönyörködtető gyakorlatnak itt már több nézője akadt, kik között idegen úri emberek meglepetve csodálkoztak aljváci tűzoltóság szakszerű gyakorlatán s a legnagyobb dicsérettel nyilatkoztak a fáradságos és nehéz munkáról. A gyakorlat után a tűzoltóság visszavonult az őrtanyára, ahol barátságos vacsorával fejezték be az idei gyakorlati évet. — A rossz időjárások oka. Az állandó rossz időjárás okát próbálja most földeríteni P. Riegl Sándor Jézus társasági tanár, aki e téren közvetlen megfigyeléseket tett. A kalocsai Haynald-óbszervatóriumban ugyanis megfigyelte, hogy az idei nyár legtisztább napjain sem volt az ég olyan tiszta kék. mint egyébként. Ebből aztán a professzor valami olyan anyag létezésére következtetett, a mely vagy a föld légkörében, vagy a világűrben el van terjedve és akadályozza a levegő színének teljes érvényesülését. A kalocsai obszervatóri- umban egy üveggömbben fogják föl a napsu garakat s az igy összegyűjtött napsugarak kiégetik az üveggömb alá helyezett papirlemezt, ezzel mintegy jelezvén a Nap útját. Ebben az évben azonban a napsugár ereje csupán csak megpörkölte a papirt. Ebből nyilvánvaló, hogy a Nap sugarait valami fölfogja és megtöri. S hasonló észlelésről számolnak be Európa több csillagvizsgálójából is. Egyre azt hangoztatják, hogy az idei nyáron nincs sugara a Napnak. Innen van a szokatlanul nagy esőzés Európa- szerte s ez az oka a szokatlanul hűvös időnek is. Cak az föladat vár még a tudósokra, hogy megállapítsák, vájjon földi, vagy világegyetemi jelenség-e az, ami gátolja a napsugarak érvényesülését. Ha földi a jelenség oka, akkor a szokatlanul sok és nagy vulkanikus kitörés pora tölti be a földi légkört. Ha azonban világegyetemi a jelenség, abban az esetben valamely üstökös hatására lehet következtetni. Riegl professzor földi jelenséget hisz, de vannak csillagászok, a kik a Halley-iistökösre gondolnak. — Jubilált a leányegylet. Tiz esztendőnek komoly, jótékony munkásságát ülte meg vasárnap délután a váci izr. leányegylet közgyűlésében. Az egyesült tagjai szép számmal jöttek össze, kik előtt a jubileumi gyűlést Goldberger Róza elnöknő nyitotta meg. Körner Jenő dr. titkár leikes szavakkal méltatta az egylet tiz éves munkáságának jelentőségét és kérte a tagokat, hogy összetartásuk maradjon fenn, hogy a jótékonyságot gyakorolhassák. Ezután Pollák Juliska tartott kedves beszédet a leányegylet legszebb hivatásáról, a jótékonyságról, majd Rozenfeld Erzsiké költeményt szavalt tetszés mellett. A leányegylet tagjai hozzájuk illően ragaszkodásuk jeléül Goldberger Róza elnöknőt virágcsokorral lepték meg. A közgyűlést tisztujitással fejezték be, melynek során kevés változtatással a régi tisztikart választották meg. Nem feledkeztek meg a jubileum alkalmából a jótékony egyesülés megalkotóiról és üdvözlő táviratban fejezték ki rokonszenvüket az egyesület volt elnökének, Kemény Lajosné sz. Beck Ninának és volt titkárának, Král Imrének. — Kitüntetett Kiállító. A Balassagyarmaton szeptember 29-től október 1-ig megtartott baromfi- és házinyul kiállításon, miként a múlt évben Losoncon, az idén is Merényi Kálmánné, a püspökuradalom p.-galambost intézőjének neje emdeni lúd, pekingi kacsa, valamint házinyultenyészete a legelső díjjal, az egyesületi aranyéremmel lett kitüntetve. — Nem lesz tűzoltónap. A Budapesten fölálIitandó országos tűzoltóotthon javára miniszteri engedéllyel az egész országban most szombaton déltől hétfőn délig „tűzoltónap“-ot rendeznek. A sokakat bosszantó, pumpolás- szerü, kéregető napokat a váci önkéntes tűzoltó testület — tekintettel az éppen erre a napokra eső országos vásárra — nem fogja megtartani, hanem más úton fog adományokat juttatni a tüzoltóotthon javára. — A városoK fejlesztése. A városok fejlesztése, melyről már annyi sok szó folyt, úgy látszik, mégis belekerül az aktuális kérdések sorába. Némethy Károly államtitkár, aki a belügyminisztériumban a városok ügyeivel foglalkozik, a legutóbbi napokban egy újságíró előtt a következő nyilatkozatot tette : „A városok fejlesztéséről szóló törvény már szentesítve van és most áll végrehajtás alatt. Ez a törvény határozottan utasítja a kormányt, hogy két év alatt bz kell nyújtania a városos szervezetéről, közigazgatásáról és háztartásáról valamint a városi rendőrség országos szerve, zéséről szóló törvényjavaslatokat.“ yas— HalálozásoK. Kalocsay Lajos volt váci lakatosmester, ki pár éve mint elmeháborodott a üpótmezei elmegyógyintézetben volt elhelyezve, szombaton kiszenvedett. Hétfőn délután temették el Budapesten. — Szalay Lászlóné, Szabados Ilona, Szalay László, járási számvevő felesége szombaton délután Vácon 46 éves korában hosszas szenvedés után clhúnyt. — Modern tervek egy isKolAban. Akárhogyan rúg, kapálódzik a megcsontosodott, haladni nehezen bíró társadalom a modern eszmék ellen, nem képes ezeknek ellenállni, csak fékezni tudja, de megvalósítását meg nem akadályozhatta. Ilyen modern gondolat az egyfolytában való hivatalos idő, melyet nálunk az adóhivatal, majd a főszolga- biróság vezetett be, a tanügy terén pedig a főgimnázium helyezkedett arra a helyes álláspontra, hogy a tanuló szellemi és testi szükségletét szolgálja, ha a délelőtti, egy folytában tartó tanítást vezeti be. Ezek ellen a szokásos zúgolódás természetesen felhangzott, mely el is csendesült, . mikor látták, hogy a világ folyása nem változott meg az ő kiabálásukra. Most megint alkalom nyílik a társadalom, vagy az ifjúság mentésére : A váci evangélikus iskolaszék elhatározta, hogy ezentúl nincs délutáni tanítás, iskoláiban egyfolytában lesz ettől a tanévtől az előadás. Az iskolák közt a város legkisebb iskolája kezdeményezte a modern újítást. Teljes bizonysággal állítjuk, hogy ha száz okot is hoznak fel az ellenzők a modern újítás ellen, az idők haladását nem képesek feltartani és követni fogják, ha nem ma, holnap, tiz év múlva. Mert vannak egészséges gondolatok, melyeknek megvalósulását gátolni lehet, de teljesedésbe menését tökéletesen megérleli az idő s akkor hiába való minden önzetlennek látszó, nagyképű gán- csoskodás. — Ki aKar hajós tiszt lenni? A kereskedelmi miniszter értesíti a közönséget, hogy a hajós tiszti tanfolyam f. évi december 12-én megnyílik. A felvételi vizsgára leendő bocsátásért december 8-ig kell a közlekedés- ügyi m. kir. tanfolyamok igazgatóságánál (Budapest VIII. kér. Luther-utca 3.) személye--' sen jelentkezni, vagy iiásbelileg folyamodni. A folyamodványban fel kell tűntetni a jelentkező nevét, születési helyét és évét, vallását anyanyelvét, csatolni kell az iskolai készültséget igazoló bizonyítványt. Tandijat fizetni nem kell, csak beiktatási dij címen fizetendő 10 K.