Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-09-25 / 74. szám

2 VÁCI HÍRLAP — Az első 2 pont. Az első győzelem. Még pedig a football bajnokságban. Uj pályán, szokatlan környezetben, ismeretlen ellenfelek­kel szemben, a kik azonban igen gyengéknek bizonyultak, igy aztán a vasárnapi eredmény, a soroksárpéteriekkel szemben 11:0 lett. Az első félidőben (4:0) még csak bírták valahogy a tempót, a második félidőben azonban vég­kép letörtek. Lászlónak ismét semmi dolga sem volt, mindössze kétszer jártak komolyabb formában az idegen váciak oldalán. Vasár­nap a péceliek jönnek Vácra. Ismét bajnoki mérkőzés lesz. Reméljük, ezek erősebbek lesz­nek. Mert bár a bajnokság érdekében a váci csapat érdeke az, hogy mind olyan gyengék legyenek az ellenfelek mint a múlt vasárnapiak, a játékstílus, a fejlődés, a jövő érdekében azonban kívánatos, hogy erősebb játékosokkal is kerüljenek össze. így szép a mérkőzés, igy tanul, fejlődik a játékos. Különben pedig lel­kesedéssel előre ! Hisszük, hogy a péceliek erősebbek lesznek s reméljük, hogy igy is a váciak győznek, a pontjaik számát kettővel növelik! A vasárnapi mérkőzés még arról is nevezetes, hogy nem a Pokolban, hanem ideát a vásártéren játszották, kár, hogy az uj pá­lyán még nehezebb a jegyellenőrzés, a jegy­árusítás. Valami más módot kellene kitalálni. Talán kötélkordont lehetne húzni. Még pedig kettőt. A pályát is el kell keríteni, mert igy nem maradhat. A közönség fele a pályán ál­lott. Ez pedig zavarja a közönség nagy részét és főleg a játékosokat. Fejezzük be tudósítá­sunkat azzal, hogy a szövetségi biró Buda­pestről igazán pártatlanul és jól bíráskodott. A bajnoki mérkőzés előtt 'a váciak második csapata a szentendreiekkel játszott. 6:1 arány­ban megverték a szentendreieket. — Nem sikerült. A kerületi mun.kásbiz- tositó pénztár már harmadszor hívta egybe közgyűlési kiküldötteit vasárnapra, hogy a múlt évről beszámolót mondjon és a jövő évi költségvetést megállapíthassa. Az első két köz­gyűlési napról irtunk, most csak ismételhetjük, hogy a szociális intézmény iránt oly szomo­rúan kis érdeklődés nyilvánul meg, hogy a vasárnapra kitűzött közgyűlést sem tarthatták meg. A határozatképes számot nem tudták összehozni. Miután ezt dr. Zádor János alel- nök konstatálta, kijelentette, hogy tekintet nél­kül a megjelentek számára a negyedik köz­gyűlési határnapon, e hó 29-én ugyancsak a városházán meg fogják tartani a közgyűlést. — Még mindig rossz időt jósolnak. A Meteor Írja : Jupiter és Szaturnusz együtt­állásának befolyásai e hónapban még foko­zódtak időjárásunkra s a csapadékos jellegű változási napok újra visszavetették, hozva hosszas csapadékos jellegű időt, mely a mezei terményekre, most már ellentétben az augusz­tusi csapadékkal, felette kártékonyán hatott, melyhez hozzájárult az abnormális hideg, ami minden gazdát a legnagyobs aggodalommal tölthet el. A 9-iki csapadékos jellegű válto­zási nap hatáskörét követőleg a 12 iki hozott ugyan kevés napfényt s enyhültebb időt. A le­járt abnormális hűvös, hideg és caapadékos jelleg kifejlődésében, hogy légkörünket nap­rendszerbeli elektromos feszültségek is előse­gítették, azt felette eklatánsán mutatja az, hogy hogy 15-én a Nap középrészén, egy, a mos­tani foltszegény időszakban, nagynak mond­ható, szóródott napfolt csoport jött elő, a mi­dőn egy újabbi Törökországban végbement földrengésről adtak jelt a földrengés! műsze­rek. Szeptember hó változást napjai még 21 és 26-ra esnek, melyek azonban mind az ál­landóbb meleg, száraz jelleget vannak hivatva bevezetni. Október hó változási napjai: 1 — 3 _ 4 — 7—10—11 —12—14—15 —18—19—26 és 28-ra esnek. Október hó változási napjai, bár számosak, de ezért mégis ke’dvezőbb időt vannak hivatva hozni az elmúltaknál, miután a belső bolygók nagyobb befolyáshoz jutnak októberben, igy a még melegebb jelleg inkább érvényesül. 1-ső hűvös, szeles, esetleg csapa­dékos, 4-én meleg, de csapadékos jelleg fej­lődhetik, mert 7-ike már erősen csapadékos, 11—12 meleg, mig 15 szeles, esetleg viharos hűvös, 18—19 száraz, meleg, 28 hűvös, sze- ies, esetleg viharos jelleggel. — A ráKospalota-ujpestá állomást is átépitih. A rákospalota-ujpesti Máv-ál- lomás kibővítési terveit a Máv. igazgatósága elkészítette. A vác—budapest—gödöllői h. é. vasút beágazása folytán beállott nagyobb for­galom lebonyolithatása céljából az állomást, beleértve a magas építményeket és a vágány­hálózatot, teljesen átépítik. Az általános el­rendezést illetőleg a tervezet abból az alap­elvből indul ki, hogy a személy-, podgyász- és gyorsárú forgalmi berendezések a teher­forgalmi berendezésektől teljesen szétválasz­tassanak. A tervezet végrehajtására kapcsola­tos pályaszinemelés és aiuljáróépités követ­keztében több évig tart és bele nem számítva az aluljáró költségeit, hozzávetőleg 2,800.000 K-t fog igényelni. A f. évi júniusban megtar­tott közigazgatási bejárás eredménye alapján a kereskedelmi miniszter a létrejött megálla­podásokat és a tárgyalt terveket azzal a mó­dosítással hagyta helyben, hogy a pályaszin- nek eredetileg 1.65 méterrel tervezett magas­ságát 2.80 méterben állapította meg. A vasúti állomás a Kossuth Lajos-utca végén lesz, mig mig a másik állomási épület személyzeti la­kásoknak céljaira alakittaíik át. A vasút alatt aluljáró készül és igy megszűnnek azok a mi­zériák, a melyek gyakran közlekedő vonatok miatt elzárt sorompó mindkét oldalán való kocsitorlódásból származnak. Ezzel kapcsolat­ban értesülünk, hogy az Árpád-ut végéről a« Búr vasút felüljáróját eltávolítják s ezt a Tó­utca vonalba helyezik s igy Palotaujfaluval közvetlen villamos összeköttetés lesz. — Új őrmesterek. Az idén különösen kitettek magukért a váci egyéves önkéntesek. Eltekintve attól, hogy mindannyian megkapták az őrmesteri rangot, egyik-másik közülük a leg­fényesebb állotta ki a tiszti vizsgálatot. így Roller Manó cs. és kir. 32. gyalogezredbeli egyévi önkéntes a brigárd (hadosztály) iskola legelsője lett s ugyancsak az elsők között tet­ték le tiszti vizsgájukat Tóth Sándor a m. kir. budapesti 1. honvéd gyalogezrednél, Lexa Károly a cs. és kir. 10 huszárezrednél és Procházka Gyula a m. kir. budapesti 1. hon­véd gyalogezrednél. Az uj önkéntes őrmeste­rek a hosszú kardjukkal és a stráfos három csillagjukkal már büszkén sétálnak a város utcáin. — Panaszok a piaci viszonyok miatt. A váci piac állapotai, mindenki, tudja, a ki egyszer megfordult ott, nem a legrózsásabbak. Sőt! Állandó a panasz, de az orvoslás ugyan csak kevés. Rendőrkapitányunknak aligha jelen- tik a nap-nap mellett felhangzó panaszokat ezért egyik olvasónk most lapunk utján mondja el tapasztalatait, hátha a rendőrségen megszin- lelik és felszólására Kalló rendőrkapitány ren­det teremt. A panaszos levél ezeket mondja: Lévén töbhoször alkalmam a váci vásárviszo­nyokat ostorzó hírlapi közleményeit olvasni, engedje meg a t. szerkesztő ur, hogy erre vo­natkozólag nehány újabb adatokat a Váci Hír­lap utján nyilvánosságra hozzak. — Minden­napi sétáim alkalmával észre vettem, hogy a környékről a váci piacra gyümölcs-félékkel érkező falusi nép, bár a városi helyszedők tőlük az előirt helypénzt szedik be, — úgy a kofáktól mint a városi rendőröktől különféle szekatúráknak vannak kitéve, köztük azzal, hogy itt gyümölcsöt nem szabad árusítani, illetve csak nagyban, — kicsiben azonban nem. Ezzel, úgy látszik, azt akarják elérni, vagy ki­erőszakolni, hogy a váci fogyasztó közönség abbeli szükségleteit nem a jóval olcsóob pa­rasztnéptől, hanem a mi kofanépségünktöl bor­sos áron fedezze. Ez a váci piaci nép már oly korlátlan omnipotenciával lép fel a tekintetben, hogy a csendes szemlelőnek — a kinek mint nekem gyakran alkalmam van ezeket a remek piaci viszonyokat közelebbről megfigyelni, sze­me - szája eláll. Továbbá azt is többször észre vettem, hogy a rendőrkapitány által annak idején kiadott rendeletét, mely szerint nyáron reggeli hét óra előtt kofáknak nem szabad gyü­mölcsöt összevásárolni, senki sem respektálja, sem kofa sem rendőr, utóbbit különben olyan helyen ahol az idő előtti vásár történik, még nagyitó üveggel sem lehet felfedezni. — Nyá­ron egy alkalommal, midőn egy ilyen — rend­őri parancsnak — feltűnő fumigálását észre­vettem, bátorkodtam erre nézve szerény meg­jegyzésemet kockáztatni, — no kaptam is érte aztán egy főkofától olyan borsos választ, — hogy a fejem még most is, pár hónap után, kellemesen zug tőle. Ez a piaci minta — a mint később hallottam — állítólag neje volna egy a váci Szent Hermandadhoz tartozó „ta- pentatos“ közegnek. — A gödöllői járás Kettéosztása. A vármegyei közigazgatási bizottság a minisz­terelnökhöz tett 1912. évi I. feléről szóló je­lentésében jelzi, hogy a gödöllői járás föszol- gabirájának ügyforgalma — jóllehet, hogy a gödöllői járásból 10 község az uj aszódi já- járásba utaltatott át — nem csökkent, sőt az előző évihez képest a mikor még a 10 község is oda tartozott — emelkedett. A közi­gazgatási bizottság az ügyforgalom szaporo­dását annak tulajdonítja, hogy a gödöllői járás­nak a fővárossal határos községeiben a lakos­ság nagymértékű szaporodása állandó úgy, hogy ha a Budapest környékbeli községeknek a fővárosba való bekapcsolása hamarosan nem következik el, folytatni kel! a vármegye kö­zönségének a kispesti járás szervezésével meg­kezdett azt az akcióját, hogy a főváros kör­nyékbeli községek közigazgatásának jobb el- láthatása végett a főváros szomszédságában uj járási központok létesittessenek és igy nem lesz elkerülhető a jelentés szerint a gödöllői járásnak kettéosztása és az uj járás székhe­lyének a főváros közelében való kijelölése sem. A jelentésben foglaltakat kérelmezte Cinkota, Rákosszentmihály, Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Nagytarcsa községek képviselőtestülete olyan­formán, hogy ezen községek Cinkota község területén létesítendő járási székhellyel külön járást alkotnának. — Meghívó. A váci kerületi munkásbiz- tósitó pénztár 1912. év szeptember hó 29-én d. előtt 1 I órakor, Vácon, a városháza dísz­termében rendes évi közgyűlést tart az érdekel­tekkel már közölt változatlan tárgysorozattal. A közgyűlési kiküldötteket ez úton is meghív­juk és felkérjük, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban megjeleni szíveskedjenek, mert az országos pénztár alapszabályának 130. §-a értelmében a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Kelt Vácon 1912 szeptember hó 2i-án Gindrich elnök, Borossy igazgató h.

Next

/
Thumbnails
Contents