Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)

1912-08-28 / 66. szám

VÁCI HÍRLAP 3 — Az ásatás a vár helyén. Lapunk utolsó számában jelentettük, hogy a muzeum- egyesület ásatásainak sorozatát a régi vár he­lyén, a barátok kertjében kezdi meg. A meg­kezdett ásatásnak most két nap után valame­lyes eredményéről is adhatunk hirt. Hétfőn négy fegyenc munkaerővel kezdődött meg a kémlő árok ásása a barátoknak burgonyával bevetett belső kertjében. Az úttól a krumpli­táblát rézsutt átmetszve a rend egykori posztó­gyárának irányába vontak egy körülbelül egy méter széles árkot. A kert közepéig sem jutot­tak, mikor a csákányok és kapák kongása üve­get jelzett. Nehogy valami szerencsétlenség történjék a netáni Leomlás által, a muzeum elnöke fölkérte Hűbschl Kálmán városi mérnö­köt olyan intézkedésre, mely a baj elejét ve­gye. Htibschl mérnök készséggel jelent meg a helyszínén, a mikorra már feltárultak egy bol­tozott sütőkemence falai. Érdekes, hogy a sok törmelékben mélyen nagy mennyiségű márvány darab akadt. Több faragott kő került eddig felszínre, valószínű, hogy a vármplom falait díszítették egykor. Két tégladarabot is találtak, egyik felületükön olajfestékkel különböző szinü alakok vannak mozaikszerűen ráfestve. Alig­hanem a török fürdő menyezetéről, vagy oldal­faláról valók. A munkálatokra az egyesület kiküldöttei állandóan figyelik, délelőtt Jelinek Ágoston és Novomeszky Imre választmányi tagok, délután pedig Walla László muzeum őr és az elnök állnak őrt. Egyébként a közön­ség köréből is nagy az érdeklődés. Állandóan 15—20 ember kiséri figyelemmel az ásatást, melyet a mai napon a tartós eső miatt ideig­lenesen be kellett szüntetni. Kívánatos volna, hogy a muzeum munkáját a vezetők buzgal­mának megfelelő eredmény jutalmazná. — Tóth Ede öccse. Közelünkben, Foton él a nagy népszinmüiró, Tóth Ede öccse csen­des munkában. A falu népe szereti, kartársai nagyrabecsülik a szerény, munkás jegyzőt, Tóth Kázmért. Most, hogy Tóth Kázmér fóti működésének két évtizedes fordulójához ért, a község képviselőtestülete felhasználta az alkal­mat, hogy vezetőjét lelkes elismerő tüntetés­ben részesítse. Díszközgyűlést tartottak, me­lyen Romeiser Vilmos tb. főszolgabíró elnökö t. Szeberényi Lajos esperes tolmácsolta a jubi­láns jegyzőnek a község népe ragaszkodását és nagyrabecsülését. Majd a jegyzőkönyvben örökítettek meg Tóth Kázmér működése fölött kifejezett elismerésüket s kitüntétésekép a jegyzői állásból főjegyzői állást kreáltak. Dél­ben társas ebéd következett, melyem kartársai, a környék lakossága s a jóbarátok serege ün­nepelték a jubiláns főjegyzőt. — Halálozások. Id. Hiebsch József élete 74-ik, házassága 15-ik évében elhunyt. Teme­tése hétfőn délután ment végbe. — Krenedits Mártonná, néhai Krenedits Márton volt váci ügyvéd özvegye e hó 25-én 81-ik évében meg­halt. — Ny. b ! — Ismét botrány a footballon. A Cinkota-Mátyásföldi Sport-Klub football csa­pata járt nálunk vasárnap. Igen kitűnő csa­pat, különösen labdafogasuk elsőrangú. Eb­ben a váciak tanulhattak tőlük, a kik külön­ben megállották helyüket s igy igen szép mér­kőzésben volt része a közönségnek, a mig . . . 1 : 1 volt a félidő eredménye. Az incidens a második félidő legelején történt. Schulcz viszi a labdát, biztos gól, azonban az egyik hát­véd elbuktatja. Miután a játékosnak ez már vagy harmadik akaratos buktatása, abiró(nem váci volt!) kiállítja a játékost. Ez nem akart kiállani, mások szerint a csapat nem tűrte ezt — mellékes — a fő dolog az, hogy a biró le­fújta a mérkőzést, vége lett a játéknak. Ez a része a dolognak érint bennünket a legjob­ban. Ismételten figyelmeztetjük a vezetőséget: ebből nem lehet rendszert csinálni. A közön­ségnek joga van a készer 45 perces mérkő­zéshez. Plakátok utján hívják a közönséget, a mely aztán megfizet érte. Rendezzenek mér­kőzést ingyen publikum mellett és akkor ké- nyük-kedvíik szerint játszhatnak. De ez eset­ben nem. A mérkőzésben a közönség egy fon­tos tényező. A sportnak a támogatója. Erre tehát tekintettel kelt lenni. Még ha áldozatot hoz is a játékos, még ha meg is van sértve az érzékenység, akkor is tovább kell folytatni a játékot, egész a szabályszerű idő végéig. Vagy pedig tessék a belépő dijakat, de még a propeller dijakat is visszatéríteni. Aztán meg, kérdjük van-e a váci csapatnak kapitánya ? mert az. incidens után 4—5 játékos tovább akart játszani, mig a többi elvonult. Hol volt a kapitány ? mert ilyenkor az rendelkezik ! A játékosnak nem lehet szava, a kapitány hatá­roz. Vagy pedig van kapitány, de nem hall­gatnak rá (úgy látszik, ez az eset a valószínűbb, mert úgy halljuk, hogy a kapitány is akart játszani,) nohát ez. még nagyobb baj, mert ez azt jelenti, hogy nincs a csapatban fegyelem. Ennek híján pedig nem nagy jövőt Ígérek a váci labdarugó sport mostani képviselőinek ! — A munKásbiztositó és a belga- Kert. Hosszú harc ért most befejezést mi­niszteri döntéssel. A kerületi munkásbiztositó pénztár feljelentést tett a rendőrségen, hogy a magyar-belga kertgazdasági részvénytársaság váci telepén alkalmazott munkásait nem jelenti be biztosításra, sőt a pénztár kiküldött tisztvi­selőjének minden felvilágosítást megtagadnakt A pénztár kérte Henriotin Lucien igazgató és Borhy Sándor főkertész megbüntetését. Kálió Antal rendőrkapitány a pénztárt elutasította s az igazgatót, valamint a főkertészt felmentette. Felebbezés folytán a vármegye alispánjához került az ügy, mely a rendőrkapitány ítéletét megsemmisítette. Most azután a belgakertnek volt oka a felebbezésre és miniszteri döntést provokált. Harmadik fokon azután az alispán ítéletét semmisítették meg s Kalló Antal Ítéle­tét hTgyták jóvá, kimondván, hogy a belgakert munkásai mezőgazdasági munkások s mi. t ilyenek nem tartoznak a munkásbiztositó pénz­tár biztositottai közé. — Ki volt a gyilKos ? Három évvel ez­előtt a bíróságok Boné Ferenc, Oláh Simkó János és Kadvány József többszörösen bünte­tett egyéneket elitélték azért, mert Vác és Rút­ság között a Katalin-völgyben meglesték a postát, Czillik postakocsist és utitársát meg­ölték, a postakocsit feltörték és mintegy hat­vanezer korona értéket elraboltak. A bíróságok Boné Ferencet életfogytiglani fegyházra, Oláh Simkó Jánost és Kadvány Józsefet pedig egyenkint 15 évi fegyházra Ítélték. A tárgya­lások alatt Bóné Ferenc folyton tagadta a vádL beli cselekményt és azt állította, hogy ő en­nél a postarablásnál nem vett részt. A bírósá­gok azonban a miatt, hogy Bóné Ferenc a szabadkai postarablásban részes volt és mert társai ellene vallottak, hozták meg ezt a. súlyos Ítéletet. Bóné Ferenc most perujitási kérelmet terjesztett a pestvidéki törvényszék elé. A tör­vényszék Hajós vizsgálóbírónak osztotta ki az ügyet, a ki lllaváról elhozatta Kadvány Józse­fet és Oláh Simkó Jánost és újból kihallgatta őket. Kadvány most már magára vállalta a a gyilkosságot és Oláh Simkó is azt vallotta, hogy Bóné a katalinai rablógyilkosságban nem vett részt. Kihallgatott a vizsgálóbíró azonkí­vül még néhány Bóné Ferenc által megneve­zett tanút, a kikkel az elitéit rablógyilkos azt akarja bizonyítani, hogy a gyilkossíg napján Vácon, vagy környékén nem tartózkodott. Ha­jós vi/sgálóbiró most fejezte be a perújítás ügyében a vizsgálatot és igy legközelebb mód­jában lesz a törvényszéknek dönteni a felett, hogy Bóné Ferenc ügyében uj tárgyalást ren­deljen-e el, vagy pedig a perujitási kérelmet eiutusitsa. — A váci hengermalom részvény­társaság lisztárai 50 Kgrmohént. Buza- őrlemény: Asztali dara AB szám 17 K 00 fill. — Asztali dara C szám 16 K 70 fill. — Király liszt 0 sz. 16 K 80 fill. — Lángliszl l.sz. 16 K 50 fii!. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2 sz. 16 K 20 fill. — Zsemlyeliszt J. sz. 15 90 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 60 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 20 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 14 K 60 fül. — Barna kenyérliszt 7. sz. 13 K 60 fill. — 7 72 sz. 12 K 60 fül. - 7 s/*. sz. 11 K 60 fill. — 8 sz. 9 K 80 fill. - F. sz. 6 K 70 fül. Születés —h izasság—halál. 1912. aug. 17-től.. aug. 27-ig. Születtek: Szabados János földmives leánya Mária rk. —, Lukács József asztalos leánya Erzsébet, Júlia rk. —, Täuber Ferenc városi fogalmazó leánya Ilona, Erzsébet rk. —, Bayer Ferenc keresztény szövetkezeti üzletvezető leánya Erzsébet, Borbála rk. —, Lencsés András máv. pályamunkás leánya Mária rk. —, Szokol János' asztalos leánya Mária rk. —, Kis István máv. irodaszolga fia István rk. —, Balázs Pál igás kocsis leanya Anna rk. —, Höllerbach Fiilöp cipészmester leánya Mária rk. —, Spisák József gépész leánya Erzsébet, Mária rk. —, Mészá­ros Ferenc földmives leánya Ilona rk. —, Ur- bán Ferenc máv. asztalos fia Ferenc, István rk. —, Goretzky Anna fia István rk..—, Prizant Salamon cipészmester fia Advef izr. —, Ope­ner Miklós szövőgyári munkás fia Lajos rk. —, Engler Jakab máv. mozdonyvezető leánya Ella izr. —, Eisenger Ármin metsző fia Tiva­dar izr. —, Brunner Károly ksod. irodakezelő fia István, Karoly rk. —, Szeidl József máv. asz­talos leánya Ilona rk. —, Veiszberger Salamon fűszerkereskedő fia Ignác izr. —, RuzicsLajos kőművesmester fia Lajos rk. —, Mendl Frigyes bútorkereskedésben könyvelő leánya Zsuzsanna izr. —, Hazafi Géza máv. irodatiszt fia Attila, István rk. —, Sch esinger Samu ruhaszövet árús leánya Ceci ia izr. —, Lepko József cipész­segéd leánya Erzsébet rk. —, Schvarcz Ferenc cipészsegéd leánya Erzsébet rk. —, Brunner János szobafestő fia Lajos rk. Meghaltak: Péska János koldús, 62 éves-j rk> (idült bél­hurut) —, Müller Lajos pincér, 55 éves; rk. (szervi szívbaj) —, Bellényi János cipőgyári munkás, 52 éves, rk. (szervi szívbaj) —, Moj- zes Jánosné, Csikán Zsuzsana 53 éves, rk. (veselob) —, Müller Erzsébet két hónapos, rk. (tiidögümőkór) —, Joó Ilona három éves, rk. (tüdővizenyő) —, özv. Mercsek Györgyné 78 éves, rk, (cukorbetegség) —, Kleiner Anna szövőgyári munkásnö, 23 éves, rk. (tüdőgümő- kór) —, Tonigolt Lajos három hónapos rk. (szamárhurut) —, Sancsovits Katalin három éves, rk. (gyomor- és bélhurut) —, id. Hiebsch József kalaposmester, 73 éves, rk. (hólyag­hurut) —, özv. Krenedits Mártonné, Hayden Anna 81 éves, rk. (aggkór.) Házasságot kötöttek : Strausz Lipót kereskedelmi könyvelő izr. és Zilzer Erzsébet izr. —, Linhard Henrik cipő- felsőrészkészitő rk. és Lamott Mária rk.

Next

/
Thumbnails
Contents