Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-08-28 / 66. szám
HuszonhatcdiK évfolyam 66. szám. Vác, 1912 augusztus 28. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjeleníti szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K Egyes szám ára 12 fillér. A bornyilvárataríás reformja. Vác, aug. 27. Általánosan elismert tény ma már az, hogy a bortörvény által előirt bornyilvántartási könyvek kötelező vezetése a gyakorlati életben nem vált be s nem váltotta be azokat a várakozásokat, a melyeket a törvényhozás és az ország közvéleményének egy része ehhez a rendszab ilyhoz fűzött. Az altalános tapasztalat szerint a nagykereskedőkön és néhány jog- tisztelő bortermelő gazdán kívül alig vezeti valaki széles e hazában a megszabott bornyilvántartási könyveket úgy, hogy ha a hatóságok komolyan nekilátnának az ellenőrzésnek, sorra vennék a termelőket, borméröket s más nyilvántartásra kötelezetteket, kénytelenek volnának megállapítani, hogy az uj bortörvény idevágó rendelkezései csak papiroson maradtak, az eleven életben gyökeret verni nem tudtak. E jelenségnek oka nemcsak a bortermelő gazdák és bormérők nagy részének Írástudatlanságában, nemcsak népünknek kommerciális s különösen könyvelési ismeretekben szűkölködő voltában, hanem fökép abban a körülményben keresendő, hogy maga a szóban forgó rendszabály célszerűtlen s az elérni ki- j vánt cél elérésére alkalmatlan. Tudvalevő, hogy a borkönyv utján vaio borkészlet-nyilvántartás a bor vizzel való szaporításának lehetetlenné tételére volna hivatva az álta', hogy a borkönyv adatainak a vasúti és hajózási vállalatok okmányaival való összehasonlítása révén, esetleges eltérés fenforgásánál, a vizze! való szaporítás kézzelfoghatóan kiderittessék. Azonban ezzel a bármely logikusan is megkonstruáltunk latszó ellenőrzési módszerrel mégsem vehető eleje a visszaéléseknek. Hiszen a borospincék tartalma a tengelyen való szállítás közben is megcsappanhat és megnövekedhc- tik; a szekéren szállított bor egy része vizze! pótolható. Azután itt van a borospince tulajdonosának és hozzátartozóinak borfogyasztása és számos egyéb tényező, a melynek mind a borkönyvek vezetésének célzatát teljesen meghiúsítani alkalmasak. Ehhez képest, a ki bort i vizezni akar, azt ebben a bűnös szándékában j a borkönyv kötelező vezetése meg nem aka- j dályozza. Sőt. ellenkezőleg, ez még megkönnyíti a tisztesség látszatával törődő hami-itó dolgát és kezére jár neki, amennyiben az ilyen hamisító az ellenőrző hatóságokat a forma szerint rendben vezetett, borkönyvvel a legegyszerűbb módon még tévútra is vezetni képes. Mig igy egyfelől a borkönyvek nem alkalmasak megakadályozni a bornak vizzel való. szaporítását, tehát merőben céljukat vesztett intézménynek bizonyulnak, addig másfelől a tisztességes borkereskedőknek és termelőknek költséges és teljesen céltalan munkatöbbletet okoznak, a mi azonfelül az osztrák versenytársakkal szemben, a kik enyhébb s kevésbbé Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. j. zakiatáaos szabályok betartására kötelezvék, érzékenyen kátrányositja őket. A föntiekben röviden vázolt okok indították a budapesti kereskedelmi és iparkamarát, valamint a hozzá csatlakozott vezető szabad erdekképviseleteket, úgymint az Országos magyar gazdasági egyesületet, a Magyar kereskedelmi csarnokot s a Magyar szőlősgazdák országos egyesületét arra, hogy a földmivelés- íigyi minisztertől a bornyilvántartási szabályok revízióját kérjék. Az ez iránt a miniszterhez intézett közös fölterjesztésükben e testületek a szakértekezíet tartását javasolták a miniszternek, annak megvitatása céljából, hogy a bortörvényszabta határoko í belül miként l.'áetne megkönnyíteni és célszerűbb irányba terelni a borkönyvek vitelének módját. KőKori leleted Vácon. Much Mátyás, a2 osztrák praehístoríkus telepek tudós kutatója azt véli, hogy a csiszolt kőkor letűnte óta körülbelül 3000 év múlt eí és azt hiszi, hogy Magyarország és Ausztria lakható vidékei közül a legtöbb már akkor be volt építve és hogy községeink legtöbbje praehís- toríkus előzményeken alapúi. Nézetének ez utóbbi része bízvást elfogadható, mert a neolíth- korí emlékek száma szerfölött nagy s miután láttuk, hogy a Vörös- és Középtenger vízében élő kagylóknak héjaiból készült ékszerek még hazánkba is eljutottak, bízvást feltehetjük, hogy a neolíth-korí ember messze földekre kiterjedő kereskedelmi összeköttetéssel is bírt. Csereeszközül álíatbőrők és rabszolgák szolgálhattak. Az emberi élet története városunk területén ezzel az újabb kőkorszakkal veszi kezdetét. A kőkori népesség legtöbb emlékét két várszerü lakóhelyen találjuk. Egyik a Pogányvár, másik a Csöröghegy. Nem ugyan a váci határban, de közvetlen szomszédságunkban a Vacduka és Rád között határt vonó Bángorhegyen találjuk a harmadik ősteíepet, melyhez a szintén közel- íekvő Dunakeszi és Dunabogdány ős-telepei járulnak és a szórványos lelőhelyek egész raja csatlakozik. így Sződ, Váchartyán, Vácbottyán, Váckísüjfalu, •Galgamácsa, Galgagyörk, Galga- hévíz, Orszentmíklós és Veresegyháza. (Arch. Közi. Ujf. VIII. kötet II. füzet 7. Arányt Lajos ár. jelentése. Részletes ismertetésüket adja Nagy Géza Budapest és vidéke az őskorban című nagyértékű tanulmányában. Budapest régiségei VIII. 93—Í00.) Az Alsópetény határában fekvő Stajerka-puszta szántóföldjeiről sok kovanyíl- csúcs és különböző kőeszköz került ífj. And- reánszky Is fbán báró gyüjeményébe és általa a földtani intézetbe. Egy csiszolt köbalta Bujákról is került múzeumunkba. Tótfalu ős-telepéről 1877. évben ífj. Varázsé jí Gusztáb gyűjtött össze több durva, fekete agyagból készült edénytöredéket a M. Nemzeti Muzeum számára. (Rég. N. 426/í877.) Ugyan ö az év folyamán Morlín Emil és Boynísích Ibán egyetemi hallgató társaival Dunabogdányban talált őskori cserépdarabokat, agyagkúpokat és faragott szarvasagancsokat ajándékozott a M. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) íyilttér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Nemzeti Múzeumnak, a melynek gyűjteményeiben több Nagymarosról és Vísegrádról származó kőkori tárgy is látható. Városunk alluvíalís időbeli kulturrétegeíre már Í8ó6-ban figyelmeztet Stäche Guido dr. bányatanácsos, a ki az 1865. év folyamán a j cs. kír. földtani intézet (k. k. geolog. Reíchsan- j staít) megbízásából nálunk geológiai föívétele- I két eszközölt. Jelentését Vác vidékének földtani I viszonyai címen (Die geologischen Verhältnisse der Umgebungen von Waitzen in Ungarn) ez i intézet Évkönyvének 1866. évfolyamában teszi közzé és befejezésül ezeket mondja: Jelenkorból származó érdekes kulturréteg található a Dunapartján Váctól északkeleti és déli irányban. Egy V2—2 méternyi vastag, művelésre alkalmas fekete termékeny réteg (humusz) takaró alsó részét teszi. Hasonló durvaszemcsés anyagból készült cseréptöredékek találhatók benne. Találtak benne ezenkívül ló, szarvasmarha, szarvas és emberi csontokat és fogakat, végül néhány csiszolt tűzkövet. (Jahrbuch der k. k. geologischen Reichsanstaít XVI. 52.) A „kőhíd tájékán“ talált lelet tárgyai közül hét darab kovaszííánkot a cs. kír. földtani intézetben helyezett el. Ezek közül Römer Flórís csak három darabot számít a kőeszközök közé. (Ezeket az Arch. Közi. uj folyamának V. kötete Í65. lapján hat ábrában elölről és oldalnézetből is bemutatja i) í) hegy nélküli kovaeszköz, fehér, sárga, barnás, márványszerű foltokkal, 2 cm. hosszú 0*2 cm. magas, egyenszárú háromszög átmet- szetű, szélessége í. cm. | 2) kovatőredék igen széles háttal, hossza Í5 I cm. szélessége í cm. hátának szélessége 0.4 cm. j 3) barnás kova, melynek egyik oldala még j- a természetes érdes, bíbírcsós felülettel bír 2*8 ! cm. hosszú í*4 cm. széles, kissé hajlott. Ugyancsak a „Kőhíd körül“ (tehát szintén a Pogányvárban) talált tárgyak közül néhányat í 870-ben a Bécsi Embertani Társaságnak (Wiener Anthropol. Gesellschaft) adott. Ezek a következők: í) hat darab tűzkő töredék, jellemző forma nélkül, 2) hét darab minden díszítés nélkül való, puszta kézzel készített cseréptöredék, 3) korongon készült cserép széléből egy kis darab, 4) két darab csont töredék. Ezeket most a cs. kír. udvari természettörté- netí muzeum (k. k. Naturhistorisches Hof museum) praehístoríkus gyüjeménye őrzi. (Az itt közölt adatokat én Bécsben a helyszínen szereztem meg, ífj Varazséjt Gusztáb valószínűleg az Arch. Közi Í365. évi folyamában közölt híradás alapjan, (mely szerint „Sztahe űr í 865-ben Vácnál, a kőhíd felé, művelt rétegekben mintegy hét kovaszííánkot talált“) kutatott, de nem ment tovább a Kőhídnál és így nem is talált semmit.) Mikor Szinte Gábor fővárosi rajztanár abban az időben Vácra került (1878. őszétől Í883. őszéig volt a síketnémaíntézet kötelékében,) nemcsak élénk társadalmi tevékenységet fejtett