Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-05-26 / 41. szám
V A C J HÍRLAP 2 érkezeti el az az idő, hogy az egyesülés nagy gondolata megvalósítható legyen. Elismeréssel hajtva zászlót a lövész-egyesület közgyűlése előtt, szívesen konstatálom, hogy nem hiába biztam tagjainak emelkedett godolkodásában. Úgy történt, a mint vártam. A közgyűlés, dacára a mondom előzetesen senkivel nem közölt indítványnak, minden vita nélkül egyhangú határozattá emelte javaslatomat s megbízott, hogy az érdekelt testületeknél egyesülési hajlandóságuk iránt tájékozódjam. És én időt nem vesztegetve már is tájékozódtam. A kaszinó e heti választmányi ülésén az előzetesen itt is teljesen ismeretlen indítvány iránt tanúsított lelkes magatartás — a miért e helyen is hálás köszönetét mondok a kaszinó t. választmányának — még Ijobban meggyőzött arról, hogy érdekelt íestületeink teljesen át vannak hatva az egyesülés nagy szükségétől és még inkább körvonalozhatlan jelentőségétől. Alikor e sorokat irom, a sportegyesület választmányának határozatát még e tárgyban nem ismerem, de semmi kétségem az iránt, hogy az is lelkesen csatlakozik javaslatom lényegéhez és készséggel küldi ki bizottságát az egyesülés módozatait megbeszélő és kidolgozó kilences bizottságba. Teljes tudatában vagyok annak, hogy indítványommal kemény dió feltöréséhez tettem meg a kezdő lépést, de egész lelkem melegével hiszem, hogy ezúttal nem hiába ég a lelkünk lázba a várva-várt siker eléréséért. Az érdekelt testületek eddigi lelkes magatartása nem előkészített hangulat eredménye, hanem tényleg a lelkekben hangtalanul élő gondolat közös megnyilatkozása. S mert igy vagyok meggyőződve, az előttünk álló és tévedés nélkül látott nagy nehézségek dacára is gyönyörűséggel megyünk bele a bizonyosan hosszabb ideig elhúzódó tárgyalások megejíésébe-. És elindulunk a bizonyos siker kilátásával, mert nem ütköző, hanem érintkezési pontokat keresünk s mindnyájunk lelkét az a vezér- gondolat hevíti, hogy ha célt érünk, egységes irányba működő és összeforrt erők hatalmas energiáját szerezzük meg városunk fejlődéséhez. És ebben a tudatban, bár mennyi időbe és munkába kerül is tárgyalásaink megejtése, addig nem pihenünk, mig a consummatum est nagy igéjét nem jelenthetjük az érdekelt testületek választmányainak és társadalmunk értelmiségének. De mielőtt az előttünk álló nehéz útra - megindulnánk, egy lelkemről leszakadt kérést küldök városunk értelmiségéhez s közöttük első helyen városunk vezetőségéhez. Biztosítsák a tárgyalásra kiküldött bizottság részére rokonszenvüket, állandó érdeklődésüket és szeretetteljes támogatásukat, hogy ebből az értékes útravalóból újabb és újabb energiát meríthessünk, ha erőnk, a tárgyalások folyamán előtérbe lépő nehézségek leküzdésében ellankadnék. És mi, hála fejében, egész valónkkal azon leszünk, hogy ezt az előlegezett szeretetteljes érdeklődést, a nagyfontosságú, közérdekű kérdés teljes megoldásával és sikerével viszonozhassuk. Kezdjünk hát Isten nevében a nagy munkához. Munkásságunk jeligéjét már egyszer leszögeztük. Most még arra van szükség, hogy hozzá esküdve mindnyájan egy szívvel s lélekkel hangoztassuk: kitartással előre, hogy a mindenek fölött álló közérdek megszentelt lobogóját a célnál mielőbb kitűzhessük! Lukács István. Hátralékos előfizetőinket kérjük, hogy hátrálékukaf mielőbb kiegyenlíteni szíveskedjenek, nehogy lapunk további küldését beszüntetni legyünk kénytelenek. A Váci Hírlap mai száma 8 oldalon jelent meg. Legközelebbi számunkat — tekintettel a kettős ünnepre — jövő vasárnap, június 2-án küldjük szét. A Katalinai rablógyilKosság szenzációja. Éveken keresztül foglalkoztatta a törvényszéket és az egész közvéleményt az a bűnpör, a melynek hősei a katalinai rablógyilkosság tettesei voltak. A gyilkosságot 1907-ben követték el. A hogyan a gyarmati országút elhagyja Szendehelyt, a Katalin-puszta mellett, megölték Cziiik József postakocsist és Szun- ter Józsefet, a postakocsi utasát, a kocsit pedig kirabolták a gyilkosok. A nyomozás sokáig nem tudta kézrekeriteni a tetteseket, a mig végre az egyik gyilkos, a kit más bűntettből kifolyólag tartóztattak le, bevallotta a katalinai póstarablást is. Ennek a vallomásnak az alapján tartóztatták le Barna Lukácsot és Boné Ferencet, a ki abban az időtájban itt lakott Vácon és baromfival kereskedett, mint tetteseket és a Kosdon lakó Oláh-Simkó Istvánt, mint felbujtót, a gyilkosság értelmi szerzőjét. A vizsgálat majdnem három évig tartott az egyik vádlott, Bóné Ferenc váltig tagadott, de az esküdtek bűnösnek mondták ki őt is és a verdikt alapján a bíróság életfogytig tartó fegyházra Ítélte. Az ítélet rettenetesen hatott Bonéra. Folyton az ártatlanságát hangoztatta, az íllavai fegyházbói leveleket Írogatott a védőjének, dr. Weiss Ödönnek és könyörgött neki, hogy szabadítsa ki a fegyházbói. a hol immár a nyolcadik esztendeje szenved ártatlanul. A védőnek magának is az volt a titkos meggyőződése, hogy Bóné ártatlan és csak egy fontos bizonyítékot produkáítattak ellene : Barna Lukácsnak a vallomását, a ki pedig — Bóné szerint — haragosa volt a vádlottnak. Dr. Weiss Ödön sokáig foglalkozott a dologgal, újra átvizsgálta az egész ügyet az illavai fegy- házban — az igazságügyminiszter engedélye alapján — kihallgatta az elitélteket, a mig végül olyan bizonyítékok voltak a kezében, a melyeknek az alapján az ügyvéd most már a saját nevében kérte a perújítást. Azok az adatok, a melyek alapján dr. Weiss Ödön a bünpör ujrafelvételét kérte, egyenesen Az egeres táncban kilenc, vagy.tiz ifjú állott fel egy sorban, velük szemben ugyanannyi lány. A két sor között annyi tér volt, hogy ott egy pár kényelmesen eljárhassa táncát. Az egyik ifjú kivált a sorból s a szemközből táncra kért fel egy Ián yt és vagy kétszer megkerülték együtt a sorokat. Ekkor elbocsátották egymás kezét és külön kezdtek táncolni a két sor közti téren. Ilyenkor mondogatták, „macska! fogd el az egeret“, mikor is a lánynak arra kellett törekednie, hogy a legény el ne foghassa. Ha ügyes volt, addig játszatta maga után az ifjút, mig az egészen kimerült. Megkerülték a sorokat számtalanszor, elől a lány, utána az ifjú; mikor esetleg szemközt kerültek, a lány hirtelen hátrafordult és elsik- lott előtte. Erőszakkal nem volt szabad a leány kezét megfogni, csak ha az ifjú szépszerével, vagy csellel hozzájutott. Mikor ez sikerült, megkerülték még egyszer a sorokat ts azután mindketten a helyükre mentek. Ekkor a második pár állott elő s az is hasonlóan járt el. A tánc addig tartott, mig valamennyi pár részt nem vett abban egyszer. A süveges tánc ilyen volt : A férfi kezébe vett egy szép süveget, azt feltartotta és egyedül fordult kettőt-hármat. Ekkor odament ahhoz a nőhöz, a kivel táncolni akart, egy párat fordult vele s azután maga után csalogatta a süveggel, igyekezvén, hogy a nő a süveget el ne kaphassa. Mikor ez a nőnek sikerült, akkor együtt is fordultak néhányat. Ekkor a nő kezdett egy férfit csalogatni s igy mein tovább. Mindkét fél arra törekedett, hogy a kit csalogét, a táncban minél jobban kifárassza, s akinek az sikerült, azt jó táncosnak tartották. A gyertyás táncot ekkép járták: két ifjú egy-egy égő gyertyát vett kezébe s egymással táncoltak jó sokáig, vigyázván arra, hogy mikor egymást megforgatják, hajukat vagy ruháikat meg ne égessék. Mikor jól kitáncolták magukat, oda mentek, a hol a lányok és az asszonyok ültek, ott térdet hajtottak két nő előtt, kezükbe adták az égő gyertyákat, mire a két asszony vagy lány állott ki a térre s ott egymás kezét fogva, másik kézben a gyertyát tartva, járták a táncot. A társas táncokból a hajdú táncot és a palotást említjük, mivel ebből a kettőből lett a mi csárdásunk. Mind a kettőnek ugyanazok voltak a lépései, csak hogy az elsőt a nép, a másodikat az előkelők járták. Az egyikben a nyers természetesség, merészebb fordulatok voltak az uralkodók, mig a másodikon az előkelő körök finomsága sokat idomított s a korlátlan jókedvnek határokat szabott. A palotás egyes formái megmaradtak csárdásunkban, s ezeket vették alapul azok, a kik a kör és sormagyar táncokat szerzették, csak ők nem a magyar, hanem a francia mintát utánozták. Apafiról azt mondja Apor, hogy magyar módon, szép csendesen táncolt, alig lehetett látni, hogy lábait táncközben felemeli. Csak nagyon ritkán járta cifrázva. Külön ceremóniái voltak a menyegzői tán coknak, mikor vége volt a nagy lakomának, kihordták az asztalokat s a társaság a táncra perdült. A főgazda kiosztotta a szerepeket. Az első táncot a násznagy járta a nyoszolyóasz- szonnyal, a vőlegény a mennyasszonnyal és a vőfény a nyoszolyólánnyal. Mikor ezek hármat táncoltak, a második tánc az örömapáé volt, ki az örömanyával táncolt s ha voltak gyermekeik, azok közül is két pár. Ezután következtek csak a társas táncok, a lengyel változó az egeres és süveges tánc, végül a lapockás tánc (ennek leírását nem adja Apor.) Ezalatt a mennyasszonyt felöltöztették a mennyasszony-tánchoz tiszta fehér vagy zöld köntösbe, haját kibontották s virágkoszorút tettek a fejére. Mikor kivezették a mennyasz- szonyt, a „hangászok“ a mennyasszony-táncát kezdték húzni. A mennyasszony kettőt, hármat fordult a násznaggyal, ki szüleihez és rokonaihoz vezette őt, hogy tőlük elbúcsúzzék. Ezután a vőfény vette át a mennyasszonyt, egyet fordult vele, a mire elő állott hat ifjú, mindegyik egy-egy égő gyertyával a kezében. így kisérték ki a szobába, a hol a vőlegény várta mennyasszonyát. H. K.
