Váci Hirlap, 1912 (26. évfolyam, 1-100. szám)
1912-05-22 / 40. szám
Huszonhatodik évfolyam 40. szám. Vác, 1912 május 22. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak . helyben egy évre 12 K, félévre 6 negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 Egyes szám ára 12 fillér. Ismét napirenden alőház, sportegylet és a kaszinó egyesülése. Vác, máj. 21. A váci lövészegyesiilet Miltényi Aurél fő- lövész elnöklete alatt éves közgyűlést tartott, melyen újra felvetették a múlt évben erősen tárgyalt óhajt : a kaszinót egyesítsék a sportegylettel és a lőházzal. Előbb azonban a számadásokat terjesztették elő, majd elhatározták, hogy 2500 korona kölcsönt vesznek fel, melyen a sürgős tatarozásokat fogják az épületben elvégeztetni. Az újabb kölcsönnel most már 10,500 korona terhe van a váci lövészegyesületnek. Miután a költségvetést elfogadták, megválasztották Lukács Istvánt, Kopunecz Józsefet, Hufnagel Imrét, Tragor Károlyt, Reitter Ödönt választmányi, Fóti Gyulát, Krenedits Ferencet és ifj. Meisz- ner Rezsőt számvizsgáló tagnak, Lukács István tette meg az indítványát a három egyesület egyesítéséről s hogy a múlt évben abban hagyott tárgyalásoknak folytatását kezdeményezze a lövőház közgyűlése. A vélemény az volt, hogy az első kezdeményező, lépés az egyesítésre a lövőházból indult ki s ezzel a lövőház tagjai megmutatták, hogy készek a közhangulat régi óhajának teljesítésére, azért ma nem léphetnek fel ismét kezdeményezőül, de ha újabb tárgyalások kezdődnének, a lövöház ismételten elkíildené megbízottait. Lukács István kijelentette, hogy a három egyesület egyesítésének tervezetét ki fogja dolgozni és nem fog addig nyugodni, mig a város társadalmának ezt a sürgető kívánságát a három egyesület tagjaival keresztül nem viszi. * A három egylet egyesítésének gondolatával már a kaszinókor is foglalkozhatott, melynek választmánya elé Írásos indítványt terjesztett Lukács István. A választmányba, mely szokatlanul népes volt, az indítványozót is meghívták, a ki Borbély Sándor kaszinói igazgató felkérésére lelkesen tolmácsolta azt az élő vágyat, hogy a kaszinó, sportegylet és lőegylet egyesittessék. A végső nagy gondolatot látja úgymond — a társadalomnak eme vágyakozásában, mely abban kulminálna, hogy a nagysörház dunaparti részén megépülne Vác modern vigadója, a melyben helyet találna nemcsak a három egyesület, de otthont a színészet, sőt az oly szükséges gőzfürdő is megalkotható lenne azon a területen. Az indítványozó beszéde után hosszabb vita indult meg. Nem arról, hogy szükséges lenne-e a három egylet egyesítése, mert a nagyszámú választmány íbben a kérdésben tökéletesen harmonizált s a legszebb társadalmi kötelességek egyikének vallotta azt, hanem arról, hogy ez a gondolat ne ismerjen akadályokat és a kijelölendő bizottság ne riadjon vissza az akadályoktól s ha kell, akár számtalan érintkezésben keresse azokat a módozatokat, melyek Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. f alapján megvalósíthatja a kaszinó, a sportegylet és lövőház egyesítését. A vita során az is felvetődött, hogy e nagy fontosságú, társadalmat állandóan foglalkoztató kérdés a város nélkül meg nem oldható, a mit honoráltak is azzal az óhajjal, hogy a város vezetőinek nemcsak véleményét kell kikérni, de a társadalmi bizottság munkájához meg is kell hívni. Végezetül a kaszinó maga képviseletében Váró Károlyt, dr. Meiszner Jánost és Szent- györgyi Gusztávot küldötte ki az egyesítést előkészítő bizottságba és felkérte Lukács Istvánt, hogy abban tevékenyen munkáljon. Úgy vagyunk értesülve, hogy a sportegyesület szerdán este tartandó választmányi gyűlésében nevezi meg képviselőit s nem sokára a lövészegyesület is megválaszthatja három tagját az egyesülést előkészítő bizottságba úgy, hogy még ebben a hónapban összeülhet az a kilenc férfiú, kinek nagy munkája felé érthető érdeklődéssel néz a társadalmi kérdések iránt fogékony minden váci ember. Szalmatüz. — Mert hát a szerelem sokszor ilyen, nézze: Kivett a cigarettetárcábó! egy lap ciga- retta-papirt, meggyujtotta. Hirtelen kapott a láng a papírba, egyszere befutotta s füst nélkül tette egy pici össze-vissza fodrozott hamu gömböcskévé, a mi aztán felszállt a levegőbe, ott össze-vissza kavargott, mígnem réveteg röppenéssel egy sarokba hullt. — Látta, ez az! — Igaz . . . — Ez szomorú, de — igaz. Így kap bele, emésztő láng, igy hanvasztja el, s teszi egy kis tömeggé a szivet, a mely aztán kavarog a v lágban idestova, mig . . . — Mig, — de azt már nem tudja a papíron produkálni, ugy-e? — Nem, a hamuból nem lehet újra papirt teremteni, de szivet igen . . . — Jó alkotmány az a szív. — Kinek jó, kinek nem. Az ilyen minden bizonnyal jó, csak annak persze a kié. Mert annak az ilyen szive lehet másnak rossz. — Ez is igaz, ma nagyon okosan beszél maga Pali. A kis leány aztán felvett a földről egy kis száraz gályát, oda kopogtatott a Pali szive- tájára: — Hát ez nem olyan? — Esküszöm magának Gizi, hogy nem. — Esküszik? Maga is olyan mint a többiek, rögtön kész az esküvel. Hisz ha azt mondanám, hogy esküdjék meg arra, hogy ... — Hát megesküdném, hisz maga úgy sem mond olyat, a mire én nem esküdhetném. — Dehogy nem. Nézze csak, tudok én egy históriát, a napokban történt nálunk. Annak a történetnek az alja is sok eskü volt, nem hamis eskü. A szerelmesek esküje nem hamis eskü, az idő a hamis, a mi az esküt meghamisítja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz, (Iparudvar.) Gittér sora 30 fillér. Telefon-szám 17. Egv férfi pedig mindjárt: esküszöm ! És legyen az a szerelmi láng olyan, mint a hogy ép most mutatta, megesküszik rá a férfi, hogy igazi, és ha egyszer igaz volt az a szerelem, később sok-sok esztendő után azt mondja róla a férfi talán, hogy szalmatüz volt . . . — Hát lehet . . . — Hallgassa meg . . . A leány elmondta ezt a történetet. Szerdán mikor az uj kripta felszentelése volt, a sok vendég között egy jött, a ki hívatlan, váratlan volt, de azért nagyon szívesen láttuk. Az öreg tábornok volt. Eiakkeren jött az állomástól és a nagymama után kérdezősködött, mikor megérkezett. Fel- kisérték a nagymama fogadó szobájába. A komorna megkérdezte: — Kit szabad bejelentenem? Az öreg ur mosolygott. Egy ideig mintha elmerült volna gondolataiban, aztán arca megint elkomolyodott és azt mondta : — Mondja csak ö exellenciájának, hogy valaki, egy bizonyos valaki várja. Meg akarta tréfálni a nagymamát. Eiég katonás komolysággal tréfálkozott. Még akkor is, mikora komorna kiment a fogadó teremből, idegesen bár, de komolyan járt fel s alá. Úgy látszik, ismerte a lakást. Minden kép előtt megállt, mint régi ismerős. Az öreg zenés órát felhúzta és muzsikáltatott magának. Szegény nagymama nem tudta odakinn, hogy ki lehet az a valaki, a ki tábornok és vár reá a fogadó teremben. Tréfálkozó kedvében van, tehái bizalmas ember, de ki, de ki . . . Aztán mikor belépett a szobába, ott látta a tábornokot. Még a muzsikáló óra mellett állt, feszesen, kardját és sapkáját magához szorítva', úgy mint maga egyszer, mikor a káplárjától kikapott önkéntes korában. Egy kis bókot vágott és két-három lépést Mett a nagymama felé: — Malvin, megismer? — Hogyne, hogyne. Isten hozta! — Excellenciád . . . — Nem, nem, maradjunk a Malzin mellett, mert akkor nekem is excellenciáznom kellene magát Berci, pedig igy jobb. A tábornok megcsókolta egyszer, röviden, de elég hangosan a nagymama kezét s leültek. — El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy meglátogatott. Azt hittem, elfelejtett már egészen. Oly rég nem láttuk egymást. Maga azóta császári és királyi hőssé lett (itt az öreg tábornok krákogott egyet a gallérjából,) — generális lett, én meg nagymama. Mind a kettő mutatja, mily rég nem találkoztunk. Bizony, bizony egyik sem kisebb dicsőség a másiknál. — Igaz, a napokban lesz negyven éve, hogy utoljára találkoztunk. — Ugyan, a napokban épen? — Holnap, Malvin holnap. A nagymama lenézett a szőnyeg virágos arabeszkjeire. A tábornok ur is hallgatagon nézegette aranyos kardbojtját.
