Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-12-13 / 97. szám
Huszonötödik évfolyam 97. szám. Vác, 1911. december 13 Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A váci posta és táviró 1900 ban es 1910-ben. (Két cikk.) 1. Vác, dec. 12 Mintha Vác nem is az ország szivében lenne, mintha valahol a határon, a nemzetiségi vidéken állana ősi maradiságában, melynek kérő, könyörgő szava nem tud eljutni a nagy, hatalmas urak elé! A kormányok, az állam — kegyetlen sors — meg is tagadják mindannak teljesítését, a mi nemcsak kérésünk, de jogos kívánságunk. Éveken át, sőt évtizedeken kellett harcolni a váci pályaház kiépítéséért és minden jog, igazság és okosság ellenére nem kapjuk meg ma sem, ha meg nem telepszik a közelben a máv. igazgatóságának elnöke és az ő hathatós közbenjárására el nem jutunk addig, hogy immár közel jövő esztendőben látni fogjuk a váci pályaudvar és felvételi épület legmodernebb, alapjából való újjáépítését. Kellemetlen lehet Marx János elnökre, ha ezt kiírjuk, de a közhangulat kialakult gondolatát rögzítjük itt meg s ebben a percben azt hisszük, hogy az is több lenne a lokálpatriotizmusnál, ha nem küldöttségek menesztésére gondolnánk az egymást felváltó miniszterekhez, hanem a posta és táviró legfőbb intézőjét megkérnők, legyen kegyes egyszer, csak egyetlen egyszer egy ajánlott levelet a váci postán feladni! Mert Vác két sérelméről, két jogos kívánságáról beszélhet érthető elkeseredéssel. Egyik a pályaudvar és pályaház kibővítése, mely most már végre meglesz, hogy a tavasszal a kisajátításokkal elkezdik a félmilliós munkát, a másik a váci posta és táviróhivatal, melynek állapota rosszabb, mert fatális helyzetében nem hogy stagnált volna, de visszafejlődött. Nem kell itt érvet-érvre halmozni, elég konstatálnunk, hogy a magyar királyi posta- és táviróhivatal, megbővülve távbeszélővel, visszaköltözött arra a helyre, a hol tiz év előtt kisebb forgalommal, kevesebb létszámmal szorongott! Egyetlen indok szólna e mellett az abszurdum mellett: ha Vác posta, táviró és telefon-forgalma visszafejlődött volna! Ámde, az alábbiakban kegyetlen statisztikával kimutatjuk, hogy éppen ellenkezőleg, tiz év alatt Vác város postai forgalma száz százalékkal nőtt és nem a visszafejlődésre, de a hatalmas arányú előretörésre szolgált rá! Abból az alkalomból Íródnak e szomorú sorok, hogy a posta és táviró igazgatóság lelkiismeretes pontossággal kiadta Magyarország posta, táviró és telefon-forgalmáról hatalmas kötetét, melyben ezerre menő táblázatai egyetlen sorában helyet foglal Vác is. Kábul a szem az ezer oldalak láttán és mit sem mond az apró tenger számsor, ha kutató és összehasonlító elme nem nézi, miként festett ez a hivatal nem messze távolban, csak egy éviized előtt is. Módunkban van konstatálni, mert előttünk fekszik a magyar posta 1900-ik és 1910-ik évi statisztikája. És ebből első pillanatra megállapíthatjuk, hogy inig az államkincstár bevétele (haszna) tiz év előtt 69,317 korona volt a váci postán, 1910-ben már 130,330 korona az az összeg, mellyel Vác város közönsége adózott azért, hogy postai, távírói szükségletét a magyar állam kielégítse. Ez az értékbeli statisztika azonban nem mutatja a váci posta igaz képét. Bármily száraz téma, át kell mennünk az az egész forgalmon, hogy összehasonlítva nem Vác lakossága, hanem az elérhetetlen régiókban kormányzó bürokraták lássák, mekkora bűnt követnek el egyenesen az állam ellen, midőn fejlődő bevételét szószoros értelmében megfojtják. Ezzel kereskedelmét, iparát megbénítják százszor eldöntött igazságért: nem a közoktatásért, hanem azért, mert nagyhatalmi boldogságunkban minden a mai szép uralom erősítésére megy és várba, ágyúba, drednaugh- tokba milliárdokat költünk, százezreket vezető, irányitó, magyarság szivét, lelkét képező városi középpontokban pedig az a polgárság szorittatik háttérbe, melynek kötelessége az egyre magasabb, (jóval magasabb !) adót kiizzadnia. A politika ingoványos talajába tévedtünk, pedig az a téma jó Ízlésű ember sem testének, sem lelkének nem szükséglete manapság. Maradjunk a rideg, megingathatatlan statisztikánál nem csak azért, mert igazságot derítünk fel vele, de mert egyenesen a legfőbb postavezetöség szolgáltatja kezünkbe azokat az adatokat, melyek kegyetlen valósággal mutatják be Vác város posta és táviróintézmé- nyének anyagiak terén való fejlődését, egyben az intézménynek mesterséges és merész visz- szafejlesztését. Ha pedig Vácon igy van, bizonyos, hogy sok száz város és község hasonló betegségben szenved az országban, mert tudni kell, hogy boldog Magyar- ország postai bevétele nem iparának, kereskedelmének fejlesztésére szolgál, mint a közeli, sokat ócsárolt Ausztriában, hanem természetellenesen már alig elbírható terheinek részben való fedezésére. MiRszáth és Vác. Irta és felolvasta a Muzeumegyesület nov. 15-iki gyűlésén: dr. Tragor Ignác. 7 Mikszáth szereti elbeszélését helyhez kötni, vagy valamely történeti eseményhez fűzni, hogy a valóság látszata nagyobb legyen. így tesz A kompossessor fák című elbeszélésében is. Lányi Pál kír. consilíarítís két hársfát ültetett a Porovka nevű rétek végébe, a csíkavaí határban, a mikor í236-ban Mária Terézia főherceg-kisasszony elvette Lotharíngí Ferencet. Egy napon Mária Terézia maga is megjelent a fák alatt és meguzsonnált. A felséges asszony uralkodása vége felé Vácott, Mígazzí püspöknél töltött vagy két napot s hallván az érdekes vonatkozású csíkavaí hársfákról, asszony! szíve megkívánta azok látását, elrendelé tehát, hogy másnap délután oda kocsízík . . . Nagyságos Lányi Pál úr a történelmi nevezetességű fák ápolására végrendeletében a Porovka nevű hatvan holdas rétet és négy ezer Mária Terézía-tallérokat hagyott. A nevezett summa pénz a váci káptalannál volt őrizendő. A már többszőr említett Vén gazember című regényben pedig a Váci takarékpénztárról történik megemlékezés. Az öreg Boriin Miskolcra, Losoncra, meg ide hordotta és küldötte a pénzét. Tolla hegyére kerül a papság is, akármíféle felekezethez tartozik is. Bántó gúny nélkül, ártatlan tréfa tárgyává teszi csak úgy, mint az eladósodott gentrít, a józan parasztot, a furfangos zsidót, vagy a politikus csizmadiát, a pénz- sóvár ügyvédet és a nagyképűskődő orvost. Minket természetesen csak a váci klérus érdekel, legalább ez alkalommal csupán róluk emlékezünk meg. A fekete kakas című elbeszélésben elmeséli, hogy a jó öreg hideglelés és egyéb betegségek erejüket vesztvén, divatba jött az influenza és megtizedelte a falut. Csak azok menekültek meg, a kiket az orvos (dr. Broghy) fenyvesekbe küldött. — — — az árendás, Holz Lípót és Fííngí molnár (a kiket egyedül sikerült rávenni Broglynak a gíeíchenbergí fürdőzésre) pirosán tértek meg, olyan cípó-ábrázatokkal, mint egy váci kanonoké. A Sípsírícza c. regényben a Fehér Páva. korcsma törzsvendégei között szerepel Főtísztelendö Vídovícs János úr, a ki éneklőkanonok volt Vácott, de minden héten két napot töltött Budán özvegy unokanövé- rénél. (Mert hogy ne lett volna unokanövére az illető, azt csak a rossz emberek találtak ki.) A második eperta alatt üldögélt Tíbuíy Gáspár frivol fiskálissal. Tömzsi, gutaütésre hajló ember volt az éneklő-kanonok és az volt a különös, hogy ha a többinek jó kedve szottyanván, egyszer- másszor énekeltek is, ő sohasem. No, köszönöm az ilyen éneklő-kanonokot. (Folytatása vasárnapi számunkban.) NőKneK a divatról. A ki teheti, hogy ilyenkor végigjárja a divatszalonokat, sok öröme telhetik a nagyon szép téli és karácsonyi újdonságokban. Ámde micsoda titokzatos arccal mutatják ezeket az újdonságba menő dolgokat, melyek közt talán a legszebbek azok, a melyeket a délutáni teára szántak. Egyáltalán meglepő az egyszerűség a társaságos összejövetelekre szánt ruhákon. Igaz, egyben kimondják azt is, hogy ez az egyszerűség csak a fiatal hölgyek ruhájának a kiváltsága ; az érettebb korban levő nőé ellenben díszesebb, mint valaha volt. A formában vezet a féloldalú díszítés; féloldalú a fisű, a pántdisz, de még az ujj, a tunika, sőt áz uszály is. Mindebből elképzelhetetlen változatok keletkeznek, de csakhogy ez a forma nagyon sokat követel attól, a ki készíti és attól is, a ki viseli ; mert nem mel-
