Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-11-29 / 93. szám
Huszonötödik évfolyam 93. szám. Vác, 1911. november 29 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és yasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Szivarvégek — a honvédeknek. Számtalanszor olvashatunk — most is olvastam éppen VácrpJ — ily nyugtázásokat a fővárosi lapokban: „Kovács János V.-ról 1 doboz szivarvéget küldött a 48-as honvédek részére. Rendeltetési helyére juttattuk !“ Szegény haza! S még szegényebb honvédői! A szivarvég talán a jutalom? Talán oly értékes ez nálunk, mint valahol délen az elefánt- csont? A csengő arany — úgylátszik — nem méltó ajándék s azért küldünk szivarvéget. Nemcsak az egyesek hálátlanok, hanem azoknak egy nagy összesége, a nemzet is hálátlan. Nagy hőseinek nagy része koldúske- nyéren él, szivarvéget pipál. Dohánygyári tisztviselők részére — úgy tudom, az állami dohánygyárak olyan rövidszivarokat — 5 fillér drbja — gyártanak, hogy szívesen.megvennék 5 krajcáros szivar gyanánt, — a dicső 48-as 49-es kor élő résztvevői ily kedvezményt nem érdemelnek. A katonáknak különleges áron szállítanak dohánygyáraink dohányt — a Hon- védmenház tagjai maguk vágják a szivarvégeket. A hálátlanságra a kormány, a törvényhozás adta a példát. Oly összeget szavaztak meg e célra, hogy a legtöbb reászorulónak havonkint egypár — 10—20 — koronát juttatott eme nemzeti kegy. Hányán vannak e dicső férfiak között, a kik tengődnek, vergődnek l! Pedig, pedig úgy érezzük, hogy máskép kellene öreg napjaiknak eltelniük: szabadságunk alapvetőinek. A többi nemzetek máskép becsülik meg élő hőseiket. Mi a tiszteletet a ravatalnál adjuk meg. Tiszteletünk bármi csekély legyen az élő iránt, kegyeletünk mégis óriási. Halhatatlanokká teszünk olyanokat, kiket életökben ismerni sem akartunk. Holtuk után bízzuk a Gondviselésre jövendő sorsukat, az életükben mutassunk több gyöngédséget, szeretetet. 48-as honvédeinkröl úgy kellene gondoskodni, hogy a 48 —49-iki küzdelem legutolsó közkatonája se szenvedjen hiányt. Legyen meg számára mindaz, a mit szeme-szája kíván. Nehogy egyetlen egy is megbánja, hogy fegyvert fogott a haza érdekében. A honvédek segélyezésére felvett összeget, — teljes egészében — mindaddig nem szabad beszüntetni, a mig egyetlen-egy honvédünk van. Az egész összeget mindig szét kell osztani. Mennél kevesebben lesznek, annál jobban meg kell őket becsülni. A legutolsó honvédnek az egész összeget kikeli utalványozni ! Ne sajnáljuk azt a csekélységet, melyet juttatunk honunk mentőinek. Kötelességünk ez! Egy pár év — sajnos — és úgy is itt hagynak bennünket ... s az utolsó honvéd is elköltözik oda, hol ismeretlen a hálátlanság. Mindazokkal szemben, a kik szivarvéggyűj- tesre buzdítják olvasóinkat — azt hiszem a Váci Hírlap t., szerkesztője is egyetért velem abban — arra kérem a honfitársaimat, hogy ha legalább is egy-egy doboz trabukkót nem küldhetnek honvédeiknek, szivarvéget spmmi esetre se küldjenek. Szentgyörgyi. Jubileum az Ipartársulatban. Már hetek óta élénken készülődtek az ipartársulat tagjai a választmányban 25 évet eltöltött társaik megünneplésére. Dal és §zini próbákat tartották, hogy a nap sikerét biztosítsák. Az ünnepélyt megelőzőleg a tagok resztvettek a felső városi templomban tartott isteni tiszteleten, ahol Cseh Lajos karnagy dirigálása mellett énekekkel gyönyörködtették a nagy számmal egybegyült hallgatóságot. Schmidt Janos prelatus-kanonok sem feledkezett meg az ünnepeitekről és nagyhatású beszédben vázolta az ipar fontosságát, üdvözölvén ennek munkásait. A mise végeztével nagy számmal vonult le a társulat helyiségébe az érdeklődő közönség. A diszgyűlést Jávorszky Alajos, a dalárda elnöke nyitotta meg, röviden bejelentve az ülés célját, felkérte Peidlpek József, Túri János és Polacsek József tagokat, hogy a jubi- lálókat meghívják, a kiket megjelenésükkor riadó éljenzéssel fogadtak. A Himnusz után Jávorszky átadta a szót Jeremiás Pálnak, az ünnepi szónoknak. A „munka nemesit“ — úgymond — társulatnak márványba vésett jelszava s e jelszó lebeg folyton a tagok előtt. De a szakadatlan munka elpusztítja az életerőt, ha a nyers erő munkáját a szellem, a pihenés a szórakozás órái nem váltják fel. Ez utóbbi nemes célból alakult a társulat. A különböző gondolkozás, eltérő nézetek gyakran okoztak súrlódásukat, megindult az aknamunka a társulat szétrobbantására, de az ünnepelt vezetőknél mindig készenlétben volt az erős munkás kéz, mely belenyúlt az izzó tömegbe és a kölcsönös bizalom alapján — rendet teremtett. Méltó tehát, hogy azoknak, a kik már 25 éven át szereztek maguknak hervad- hatlan érdemeket, emlékezetül emléktáblát állítsanak. Nagy érdeme van abban, hogy a társulat a mai kor színvonalára emelkedett, Schmidt Ferenc elnöknek, ki teljes odaadással igyekezett a tagok szórakozó helyét minél kedvesebbé, a könyvtár szellemi kincse által minél vonzóbbá varázsolni. E munkában méltó társai voltak Fedor Sándor alelnök, a ki gyakran gátat vetett az előforduló ellentéteknek, Kiss Sándor pénztáros, a ki becsületes gazdálkodásával a társulat anyagi helyzetét virágzóvá tette. Szivük egész melegével iparkodtak még a társulatot Vác város társadalmában számottevő tényezővé emelni Korpás János, Kon- csiczky Ferenc és Klapka József. Jeremiás üdvözlő szavai után lehullott a lepel az impozáns márványtábláról, melyen a következő sorok állanak : Az önzetlen munka jutalmául örök emlékezetre. Aranybetükkei bevésve az ünnepeltek nevei. A jubilánsok nevében Fedor Sándor meleg szavakban köszönte meg az ünnepeltetést. A dalárda Zászlót elő alkalmi éneke után Lepey Emil tb. szentszéki ülnök, a kát. legény- egylet, Borbély Sándor igazgató a Védőegye- egyestilet nevében kívántak minden jót a veterán választmányi tagoknak. Vajda László lelkes szavak kíséretében átadta az emléktáblát a társulatnak, a melynek nevében Kiss Sándor pénztáros azon szellemes megjegyzés krséreté- ben vette át, hogy még ily értékes bútordarabja nincs társulatnak.. Jeremiás Pál ezután Révész István Örömdalát szavalta el nagy tetszés mellett. A szépen sikerült és a mai viszonyok között szokatlan ünnepély a Szózattal ért véget. Délbe a káptalani sorházban társas ebéd volt, a melyen dr. Preszly Elemér országgyí’rési képviselőnk is megjelent és toasztban méltatta az ünnepelt iparosok érdemeit. Este a Kaza- liczky Antal „A harang“ cimü színmüvét adták elő a társulat helyiségében, azután tánc volt kivilágos kivirradtig. A vereshaju. Szombaton este élveztünk. A Kúria-szálló zsúfolásig megtelt dísztermében „A vereshaju“ népszínművet adták elő műkedvelőink a fáradhatatlan Pista bácsi rendezésében. A mihez a Népszinh z átvedlése folytán a fővárosban csak nagyritkán juthatunk, azt megtaláljuk idehaza egy lelkes kis csoportnak jóvoltából: a népszínmű eredeti, színes világát, az ebben való gyönyörűséget. És mondhatom, hogy nem akármilyen gyönyörűséget. Lukácsy Sándor darabja az egyszerű falusi nép erkölcsi nézeteit, józan fölfogását, eredeti szokásait, múló bánatát, jóízű humorát az élesen megfigyelő költő annyi szeretetével, a tősgyökeresen magyaros iró annyi nyelvi szépségével tárja elénk, hogy még azok is kárpótolva érzik magukat, a kik a tárgy szinrehoza- talában nincsenek a szerzővel egy nézeten. A darab e kiválóságai nem tévesztették el hatásukat műkedvelőinkre, első sorban a lelkes rendezőre. A szépségeket észrevették, megértették s legjobb erejükkel rajta voltak, hogy a közönséggel is megértessék. Az előadás sikere /. eg volt, az összhatás biztosította a sikert. Mindnyájan éreztük a világot jelentő deszkák ránkhatását s ebben a szereplők mindegyikének van része. Egy-egy mozdulat, vagy közbeszólás, vagy kifejező gesztus az összhatás szempontjából annyira fontos, hogy nélküle az egész előadásról alkotott képünk hézagos, szakadozott volna. S mondhatjuk, hogy e tekintetben a legkisebb szerepet betöltők is derekasan megfeleltek feladatuknak. A címszerepet Preszly Linus játszotta. Az egyszerű szegény falusi lány átlátszó lelki világának, tiszta szerelmének, szerénységének, erkölcsi bátorságának, lemondásának, reménykedésének, szivjóságának, erényei diadalán érzett örömének kedves kifejezője volt. Minden szava, mozdulata elárulta a gyakorlott műkedvelőt, de szerepében való biztosságát, fegyelmezettségét legjobban azokban a jelenetekben láttuk, a melyekben énekbe önthette érzelmeit. Kifejező, kellemes, színes éneke méltán ragadta el mindannyiszor a hálás közönséget s azt hiszem nem csalódom, ha leirom, hogy az éneklésben való gyakorlottságának és tudásának szombaton este adta legszebb bizonyítékát Kedves jelenetben lépett a színpadra Freysin-
