Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-11-05 / 86. szám

3 — Az ezredparancsnok Kineve= zése. A király Csorba József alezredest, a 6. honvédhuszárezred parancsnokát ezredessé nevezte ki. A nemvárt kinevezés örömet keltett úgy a tisztikarban, mint abban a társaságban, mely az előzékeny ezredparancsnokban a kiváló és humánus katonát tisztelni tanulta. — Sajó Aladár. A Budapesti Hírlap vállalatában megjelenő Esti Újságon uj név jelent meg: Sajó‘Aladáré, a váci származású hírlapíróé. 0 lett a hatalmas elterjedéséi újság felelős szerkesztője a zseniális Barna Izidor után, kit páratlan részvét mellett temettek el e héten. A ki ismeri a fővárosi hírlapírói viszonyokat s főleg Rákosi Jenő újság váll alatát, az jól tudja, hogy Rákosiék mindig megválo­gatták azt, a kit a sok névtelen, de tartalmas munkatársuk közül kiemelnek. Sajót, a jó emlékű Steiner bácsi fiát) kiváló tudásán kívül két évtizedes tisztes újságíró múltja is ajánlotta a exponált helyre s nem is késtek őt az Esti Újság felelős szerkesztői állásába ültetni. Örömmel regisztráljuk ezt a kitüntetést, melyet nemcsak a hírlapírók-világában, de itthon is jó szívvel fogadnak. Mi pedig tudjuk, hogy Barna Izidornak méltó utódját találták meg Sajó Aladárban, a ki a nívón tartott esti lapot nemcsak tekintélyében fogja öregbíteni, de lelkiismeretesen megválogatott tartalmával a komoly újságolvasók kedvelt és nélkülöz­hetetlen olvasmányává is fogja tenni. — Kát. népgyülés a Karolinában. A váci katolikus jellegű egyesületek Vácon, nov. 5-én (vasárnap) d. e. 11 órakar a Karo­lina leányiskola tornateremében a katolikus öntudat és önérzet megnyilatkozása s viszont az ezzel szembe helyezkedett vallástalan tom­boló irányzat elleni tiltakozás és Báró Barkóczy Sándor vall. és közoktatásügyi miniszteri ta­nácsos iránt való tisztelet és bizalom nyilvání­tása céljából népgytilést tartanak — A huszárok Hubertusa. Verő­fényes, gyönyörű időben tartotta meg a váci honvédhuszárezred Hubertus-napi versenyét a lovaglótéren. Pénteken délután huszárezredünk érsekujvári osztálya áldozott a lovassportnak s a lovasdijakat Kovács hadnagy (első), Szczitovszky százados (második), Máriássy hadnagy (harmadik), Rácz hadnagy (negyedik) és Rapaich hadnagy (ötödik) vitték el. A váci Hubertusra nemcsak az érsekujváriak jöttek el, de igen sokan a környékből, Budapestről, sőt Bécsből is. A szombat déli harangszó után egész kocsitábor iparkodott a lovaglótér felé, a hol az országűthoz közel eső legmaga­sabb dombon sátor állott. Itt gyülekezett a vendégsereg, itt szorgoskodtak a buffet körül a tisztek nejei, mint háziasszonyok. Csorba ezredparancsnok legkötelező szívességgel fo­gadta a vendégeket s mindenkinek győzte elmagyarázással, hogy a verseny mily területen s akadályokon át fog megtartatni. Az idei versenyteret praktikusan úgy osztották be, hogy a néző közönségnek nem kellett elmoz­dulnia a sátor mellől, pár perc kivételé /el a verseny egész lefolyásában gyönyörködhetett. A pálya 12 kilométer hosszú volt, tizennégy nehéz akadállyal. A master Csorba József ezredes volt, hunter Schandl százados. Mint- egy negyven lovas tiszt vett részt a verseny­ben, volt hölgy résztvevő is: Csorba Bella, ott lovagolt még Hübschl Kálmán, Floch- Reyhersberg Alfréd és dr. Förster Lajos is. A festői hatalmas nagy csapat Csorba ezred­parancsnok vezetésével indult el, elől jókora távolságban Schandl százados a vágtató kopók nyomán mutatta az utat. Gyönyörű látvány volt, a mint minden baleset nélkül vette a tár­VÁCI HÍRLAP C saság a gátakat s dombon, völgyön vágtatott a cél felé. A finis a Duna partján levő püspöki réten volt s a- körülbelül másfél kilométernyi egyenesben őrült versengés keletkezett az első­ségért. Első Rapaich hadnagy lett, második Hirsch hadnagy, harmadik Illésy főhadnagy, negyedik Förster főszolgabíró, ötödik Gindele hadnagy, hatodik György hadnagy, hetedik Wessely hadnagy, nyolcadik Máriássy hadnagy, kilencedik Thury hadnagy. Mind a kilenc győztes szép dijat kapott. Végül Csorba ezred­parancsnok megköszönte Schandl századosnak a sikeres rendezést és a tisztikar ajándékát, egy ezüst fogantyús lovaglóostort, nyújtotta át. Este a verseny után társasvacsora volt a Kúrián, utána tánc. — Templomszenteiés VácKisujfa­lun. Lélekemelő ünnep folyt le múlt vasárnap délelőtt Váckisujfalun. A községnek alig 200 főnyi luteránus hívője nem várva külső segít­ségre, a saját erejéből és áldozatkészségéből 22000 korona költséggel újjá építtette régi templomát. A restaurált temlomot szentelte fel sok hivő és vendég jelenlétében veröfényes őszi időben Scholz Ágoston budai ev. püspök, kit bandérium fogadott a község határán. Megjelentek az ünnepségen báró Prónay Dezső, Goszlonyi Miklós és Tibor, dr. Preszly Elemér orsz. képviselő, Ivánka Pál főszolga­bíró, Kovácsy Kálmán orsz. képviselő, Sommer Gyula váci ev. és Kis Gusztáv vácharlyáni kát. lelkészek, és a környék protestáns lelké­szei. A felszentelési ünnepély imával kezdő­dött, melyet Scholz püspök mondott. Utána Sárkány főesperes tartotta a szentbeszédet, majd Chugyik aszódi ev. lelkész úrvacsorát osztott. Felszentelés után a püspök Kisujfalu község küldöttségét fogadta, melyet Erdélyi Zoltán jegyző vezetett. Délben Szukovszky Zsigmond tanító házában ebéd volt, melyen több felköszöntő hangzott el. — Katonai előléptetések. A király 1911. év november elsejével előléptette báró töbör-éthei Nagy Gyula váci 6. honv. huszár­ezredbeli létszámfeletti ezredest vezérőrnaggyá, jeszenitzei Jankovich László^ századost őrnaggyá Szánthó László főhadnagyot századossá. — SiKetnéma-intézeti tanárok Orsz. Egyesülete november 1-én Budapesten rendkívüli közgyűlésen foglalkozott a fogya­tékosok (siketnémák, vakok, szellemi fogyaté­kosok) tankötelezettségének kérdésével. A ne­vezett egyesület 3 éve készített egy törvény- tervezetet a siketnémák tankötelezettségéről, melyet annak idején emlékiratba foglalva át­adott a kormánynak s az országgyűlésnek. Ugyancsak az egyesület kezdeményezésére számos törvényhatóság is kimondotta a tan­kötelezettség törvénybe igtatásának szükséges­ségét s annak életbeléptetését szintén kérel­mezték a kormánytól s a parlamenttől. A ne­mes kezdeményezés ime, a megvalósulás stá­diumához közeledik, mert a gyógypedagógiai intézetek orsz. szaktanácsa törvénytervezetet készített s azt hozzászólás végett megküldötte a gyógyintézetek tanári testületéinek s ennek az egyesületnek. Ez utóbbi a nov. elsei közgyű­lésén Borbély Sándor igazgató elnöklete alatt fejezte ki szakvéleményét a tervezetről. Az ügy előadója Szotfrid József váci int. tanár volt, kinek határozati javaslatát a közgyűlés «— melyen a hazai intézetek majd mind szá­mos taggal voltak képviselve — egyértelem- mel elfogadta s határozatára emelte. Kimon­dotta ugyanis a közgyűlés, hogy uj törvény- tervezet készítendő a következő szellemben: 1. Ktilön-külön törvénytervezet készítendő úgy az érzéki (siketnémák, vakok) mint az ér­telmi (hülyék) fogyatékosokról, 2. a növendé­kek ellátásáról az állam gondoskodjék, 3. a tanárok jogviszonya a mult, a történeti fejlő­dés figyelembe vételével rendeztessék. — Tények bizonyítanál*! A Benkő Bank r. t. eddigi nagy sikereiről mi beszél­hetne világosabban, mint a rövid idő alatt kifizetett nagy nyeremények hosszú láncolata! Csak eddig már egy 602,000, egy 200.000, két 100.000, egy 90.000, egy 80.000, egy 70.000, három 60.000, öt 50.000, négy 40.000, öt 30.000, stb. stb. hagy nyereményeket fizet­tek ki. Ne mulassza el tehát senki, aki nyerni akar, sorsjegyet a már folyó hó 16-án kezdődő uj osztálysorsjátékra azonnal Benkő Bank r. t. Budapest, Andrássy ut 60. rendelni, mert Benkő sorsjegye Bankó! — Egy mexi&ói Kapitány nálunK. Ritka és érdekes vendége volt a napokban szerkesztőségünknek. Abel Dávila méxikói tüzérkapitány hónapok óta Budapesten időzik, hova kormánya azért küldte, hogy Mexikó részére Weisz Manfréd csepeli gyárában ren­delt öt millió darab töltényt átvegye. Az át­vétel megtörtént s a szállítmány már útban van a tenger felé, az alig 25 éves tüzérkapi­tány ped'g kijött Vácra, hogy meglátogassa Tóth Albertet, a mexikói gazdasági egyetem itthon időző tanárát. Abel Dávila Tóth Albert­iéi ellátogatott szerkesztőségünkbe. A kreol­barna arcú rokonszenves tiszt nagy elragadta­tással nyilatkozott Budapestről, mely most azonban már nem tetszik neki, mert csúnya ködösek a reggelek. A mi nem csoda, mert a trópusok hazájából jött, a hol mindig ragyog a nap. Nagyon érdekes, hogy négy hónapi vendéglői kosztolás alatt Dávila tüzérkapitány, ki különben több nyelvet beszél, a magyar fővárosban megtanulta a német nyelvet. Fur­csának mondta, hogy nem a magyar nyelvet tanulhatta meg, de minden magyar ember természetesnek találja, hogy Budapesten nem a magyar, hanem a legkedvesebb szomszéd nyelvét lehet még ma is elsajátítani. — A váci hengermalom részvény» társaság lisztári KgrmoKént. 50 Buza- őrlemény: Asztali dara AB szám 18 K — fill­— Asztali dara C szám 18 K 60 fii). — Ki­rály liszt 0 sz. 18 K 80 fill. — Lángliszt l.sz. 17 K 40 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 17 K — fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K 60 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 20 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 15 K 80 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 40 fill. — Barna- kenyérliszt 7. sz. 14 K 60 fill. — 7 V2 sz. 13 K 40 fill. - 7 3/4. sz. 12 K 50 fill. — Ta­karmányliszt 8. sz. 10 K 00 fül. — Korpa fi­nom F. sz. 7 K 30 fill. Ocsú 7 K. Nyilt=tér. Igen alkaimas utazásoknál. Rövid, használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogtisztitó-s ser. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikusan ható ogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult. Legjobb szer a szépségre földtekén : Iza-púder, Iza-szappan, Iza-krém !

Next

/
Thumbnails
Contents