Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-10-29 / 84. szám

Hu&zonötödik évfolyam 84. szám. Vác, 1911. október 29 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4- sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Az olcsó hús. Vác, okt. 29. Ha a húsárak alakulására kedvező befo­lyással volnának a drágaságról elmondott mért- földes beszédek, akkor ma valósággal ingyen- húst ehetnénk, ügy látszik azonban, hogy a húsárak alakulása független minden beszédtől. Ezt a felfogást vallja az osztrák miniszter- elnök is a ki rninapában tartott besszédében nagyon világosan mutatott rá az élelmiszerek drágaságának igazi okaira. Megdrágult a hús, megdrágult minden élelmiszer, de korántsem azért, mert a gazdák összebeszéltek volna, hanem mert a fogyasztás nagymértékben emel­kedett világszerte. A növekedő fogyasztásnak pedig természetes következménye a drágulás. Ha fenti állitást elfogadjuk alapigazságnak, könnyű szerrel megállapíthatjuk az olcsó húsnak a feltételeit. Ha a kínálat nagyobb lesz mint a kereslet, leszáll a hús ára. Csakhogy ahhoz, hogy a kínálat nagyobb legyen, több állat szükséges. Fejleszteni kell tehát az állattenyész­tést, akkor olcsóbb lesz a hús. Csodálatosképen ezeket az aranyigazságokat a túlnyomó részben iparos jellegű Ausztriának a kormánya hirdeti s nem a mezőgazdasági jel­legű Magyarország kormánya. Annyi sok kor­mány nyilatkozatát hallottuk már a hús kérdé- bében s annyi sok orvosszerül szolgáló jó taná­csot, hogy szinte torkig vagyunk vele. S ime, az osztrák miniszterelnöknek kell rámutatnia a huskérdés egyik legjobb orvosszerére, az állat­tenyésztőtársaságok és hizlalótelepek felállítá­sának szükségességére, amely orvosszerek ha­tározottan többet érnek minden vámfelfüg­gesztésnél és minden tengerentúli husbehoza- talnál. Az osztrák miniszterelnök azonban még tovább megy. Megemlékezett azokról is, a kik a hus- drágaság miatt legtöbbet szenvednek: a latei- nerekről, a fix fizetésű hivatalnokokról s az osztrák törvényhozásnak egyenesen köteles­ségévé tette, hogy ezek részére drágasági pót­lékot folyósítson. Hogy a törvényhozás megadja majd részükre mindazokat az eszközöket, amelyekkel elviselhetőbbé lehet tenni a drá­gaságot. Ez a dolog azt bizonyítja, hogy oszt­rák szomszédaink a drágaság kérdésében sokkal világosabban látnak és sokkal világosabban gondolkoznak, mint ideát minálunk. A hus- drágaságot megérzi mindenki. Megérzi első­sorban a munkásember. Ámde a munkás ez utóbbi évek fpiyamán jóval kedvezőbb hely­zetbe jutott, mint volt azelőtt. Beigazolt tény, hogy az ipari munkabérek az utolsó 10 év leforgása alatt 50—100 percenttel emelked­tek. Bizonyos mértékig ez is hozzájárult a drágaság előidézéséhez. Teremtett egy cso­mó uj igényes fogyasztót. Ebbe azonban belenyugszunk, joga van a munkásnak is ahhoz, hogy libapecsenyét egyék. Ámde ezt a jogkiterjesztést leginkább a lateiner osztály szenvedte meg. A húsos fazék köré, amely semmivel sem lett nagyobb és teltebb, jóval több fogyasztó sereglett, akik természetesen mind készpénzzel fizetnek. Aki többet fizet, azé lesz a hús. A hivatalnok embernek nincs módjában többet fizetni. Igaz ugyan, hogy a tisztviselői fizetéseket is emelték bizonyos mér­tékig, de az az emelkedés korántsem áll arány­ban az ipari munkabérek emelkedésével. A tisztviselőtől, a lateinerembertöl megkívánják azt is, hogy jól szabott ruhában járjon és le- j gaiább 1—2 szobás lakásban lakjék. A munkás­nép, ha teheti is ezt, különösen az utóbbi két dologban le tudja szorítani az igényeit. Kiöltöz- ; ködni csak vasárnap szokott, a lakását pedig legfeljebb alvásra használja s igy a bútorok között legbecsesebbnek az ágyat tartja. Ágy pedig nagyon sok fér el egy szobában. Ha mindezt figyelembe vesszük, be kell lát­nunk, hogy a drágaságot leginkább a közép- osztály szenvedi meg. Csodálatosképen sem Budapest éhező hivatalnokai, sem pedig a vidéki városokban nyomorgó hivatalnokok még eddig nem rendeztek tüntető körmenetet az argentínai hús érdekében. A gondolkozó latei­ner különben is tudja, hogy az argentnai hús nem orvosszer a hús drágasága ellen. Tudja azt is, hogy a husdrágaság orvosszere nem készül egy hét alatt, hanem ahhoz évek kelle­nek, amig a fejlődő állattenyésztés ismét lépést tart a fogyasztással. A lateinerek e jobb belá­tása azonban nem akadályoz meg bennünket j abban, hogy az illetékes körök figyelmét fel ne hívjuk rájuk. Ha a kormányok már minden­áron olcsóbb húst akarnak adni a népnek, adjanak a középosztálynak is. Az adakozás módja pedig legyen olyan, mint a milyent az osztrák miniszter helyezett kilátásba, t. i. gya­rapítsák a fix fizetésű alkalmazottak jövedel­mét. GYILKOS Oláh Farkas. Csütörtökön délután négy és öt órakor egyet­len késszúrással egy elvetemült fegyenc meg­gyilkolta Fábián Ferenc főfelügyelőt s tiz perc sem múlt el, a véres szenzáciról az egész város tudott. Nagyképűsködés lenne arról szólni, a mit már mindenki tud, miről a lapok hasábos tudósításokban adtak számot, inkább epizódszerű részleteket mondunk el a véres tragédiáról, a miket kevesen ismernek még s e mozaikokból ki fog alakulni a szenzáció, mely ma is foglalkoztatja nem csak Vácot, de a fővárosi sajtón át az egész országot. ?— A gyilkosságnak Galántai fegyőr szemtanúja volt. A másik szobában állott, midőn Fábián főfelügyelő bement Oláh Farkashoz. A fegyőr a borzalmas esetet igy mondja el: — A mikor a főfelügyelő úr megszólította Oláh Farkast, láttam, hogy az alázatosan feléje fordul és egy árkus papirost nyújt át neki. „Mi ez fiam?“ — kérdezte tőle Fábián úr. — „Mit akar ezzel az írással?“ — „Tessék csak elolvasni“ — felelte a fegyenc. — „Kérem, teljesítse lehetőleg még ma, a mire szükségem van.“ A főfelügyelő úr átvette a folyamodványt, balkezében maga elé tartotta, jobbkezével pedig csiptetője után nyúlt. Hogy jobban lásson, megkerülte a munkaasztalt és az egyik ablakhoz lépett. Éppen az orrára illesztette a evikkerét, midőn — bennem csaknem meg­hűlt a vér — a közben háttal feléje került Oláh Farkas, hirtelen felkapott egy éles kéreg- papirvágó kést s jobbjában magasra emelve, a mitsem gyanító főfelügyelő fejére sújtott. „Meghalsz és velem együtt elpusztul mindenki!“ ordította a dühöngő. Én, erőt véve megdöb­benésemen, egy ugrással benn termettem. De már késő volt, a gyilkos végzett áldozatával. A főfelügyelő úr vérző fejjel hányát fordulva, kínosan nyöszörögte: „Hamar orvost, mert meghalok.“ Iszonyatos seb tátongott jobb fülénél. Az első pillanatban oly rettenetes volt a helyzet, hogy nem is tudtam mit csináljak előbb, kivigyem-e haldoklót, vagy lefegyve- rezzem-e az őrülten hadonászó merénylőt, a ki a szoba sarkából készült reám ugrani és engem is meg akart szúrni. Látva az élet­veszélyt, kihúztam oldalvegyveremet, odaug­rottam hozzá és egy jól irányzott ütéssel kivertem a kezéből a vértől csepegő kést. A fegyenc erre felkapott egy nyomdai nagy súlyai nehezéket, a mellyel a frissen bekö­tött könyveket szokták összepréselni. A nehéz vasdarabot két kézre kapva, minden erejéből felém dobta és ha idejekorán félre nem ugróm, agyonüt. A nehezék mellettem esett a földre, haldokló főnököm lábához. Mindez pár pilla­nat alatt folyt le és a nyomorultnak volt annyi ideje, hogy felkapja a földre leejtett kését, a melyet most szivének irányozva, öngyilkosságot akart elkövetni. Újra neki rohantam és a közben odaért Biró András kollégámmal végleg lefegyvereztem öt, még mielőtt kárt tehetett volna magában. ❖ Fábián Ferenc főfelügyelő Balkay István volt igazgató jobb keze volt. Ö csinált belőle az egyszerű fegyőrből főfelügyelőt. Vasmarkú, szigorú, de igazságos volt. Tudta, hogyan kell bánni a fegyenccel s utóbb Gedeon igazgató módján, ki a humanizmust tartja a legcélrave­zetőbb ezköznek, gyakran sikerült az elvete­mült fegyencek lelkére beszélni. Állítólag éppen Oláh Farkast is sikerült megszelídítenie s ta­lán éppen ez okozta végzetes halálát. Gedeon igazgató több Ízben kiadta a rendeletet, hogy fegyenccel a munkatermekben tisztviselő ne álljon szóba. Ez az óvatosság szükséges és Fábián mindig vigyázni tudott nemcsak magára, de szemmel kisérte a fegyencet is, ki közele­dett hozzá. Csak Oláh Farkasnál nem vol- eíörelató. Talán mert soha sem bántotta, ta­lán mert éppen neki sikerült a végtelenül romlott embert szép szóval a munkára szok­tatni, megtörni. A fegyencek megdermedve, sápadtan állot­tak a munkateremben s mikor a borzalmasan

Next

/
Thumbnails
Contents