Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)

1911-10-04 / 77. szám

2

V A C i HÍRLAP

juk, hogy Váctól legközelebbi megálló Csörög lesz. (Egy-két hét múlva megépül Racsek János előtt is a megálló) Hát kérdjük, csakugyan Csörög-e Tragor Ernő előtt nekünk váciaknak Csörög ? Nem. Nekünk a váci határnál, az úgynevezett muszkakeresztnél van Csörög, itt vannak a váciak szőlői, itt is kellett volna megállót létesíteni, mert ez középpontja a környéknek, miként az utak elágazása mutatja.

De a menetrend ama részén kívül, hogy Veresegyházán átszállás mellett nincsenek közvetlen vonataink Gödöllőre, sérelmes az egész menetrend. Kibujtatta a szöget a zsákból már a budapest—gödöllői rész menetrendje. Tizenkét vonatból jelentős rész indul kora hajnalban Budapest felé, hogy a községek élelmi szereiket az élhetetlen élelmiszer ellátó politikát űző fővárosnak szállítsák. És ime, mi történik a vác—veresegyházi vonalon? Az, hogy Vác- ról reggel három óra után indítanak vonatot, hogy át Vácrátóton, Váchartyánon, Orszent- miklóson, vagyis azokon a községeken át, melyeket még meghagyott nekünk a duna- ipolyvölgyi, mert ezek még mindig Vácra gravitáltak élelmiszereikkel, tojással, csirkével, zöldséggel, el lehessen vinni Budapestre azokat az élelmi cikkeket, melyekért Vácon is ugyanazt az árat kapták eddig, mint a fővárosban. Ám mondjuk, hogy helyes igy is, de hát miért nem mérnek egyenlő mértékkel? Miért kapunk mi egyetlen vonatot reggel hat órakor erről a vidékről, mely eddig Vácra hozta be élelmi szereit értékesíteni ? Budapesten naponta van nagy vásár, két-három villamos szolgálja érdekét, nálunk hetenkint kétszer van hetivásár, talán ez az egy vonat elég lesz nem maradnak le sok százan róla és kénytelenek lesznek akarva, nem akarva a kedvező vonatösszeköttetés folytán Budapestre vinni árúikat?

Ha elgondoljuk (sajnos, nem is kell elgondolni, mert úgy van) hogy Vácon s-ánalmas árút kapunk, hogy másod és harmadrendű árúért Budapestnél jóval magasabb árat fizetünk, hogy piacunk romlottsága már ott tart, hogy hivatalos kimutatás szerint ma, az ősz kezdetén egy tojás ára 12 fillér nálunk és minden élelmi cikk hasonló áron kószál a magasban, nagyfokú lelkiismeretlenség kell olyan menetrendet állítani be az új vonalnak, mely mindent biztosit Budapestnek, a drágaságban amúgy is vergődő váci népnek semmi segitséget sem nyújt, sőt segít ahhoz is, hogy szeptember harmadikától, a villamos vasút megnyitása napjától még drágább, még kegyetlenebb legyen a piac azok iránt, a kiket az állam, a sors Vácra üldözött.

Az északi vicinálisunk már kegyetlenül rácáfolt arra, hogy a magyar városok jólétét a helyiérdekű vasutak szolgálják. A dél felé vonuló vicinálisunk most, a mai naptól kezd tanítani a kegyetlen vasúti politikára, mely szerint a nagy hal megeszi a kis halat, világosan szólva, megint elvesztünk egy nagy vidéket, melynek eddig Vác volt a középpontja. Északról elvesztettünk mindent, most vesztünk mindent délről a világ legdrágább villamosával.

Ne örvendjünk a megnyitás napján, hanem cselekedjünk és tiltakozzunk!

A város képviselőtestülete a jövő héten tartja őszi közgyűlését. Emelje fel szavát bátran, harsányan, hallják meg az országban, mert hangja nemcsak országos érdeket, de helyi jogos kívánságokat is hangoztat. Mondja ki a város képviselőtestülete, hogy kívánja, hogy a város határában létesítsenek megállóhelyet, tiltakozik az ellen országos érdekből is, hogy Vác és Gödöllő között közvetlen és csatlakozó vonatjáratokat nem állítottak menetrendbe s tiltakozik az ellen, hogy az új vonal menetrendje úgy állíttassák össze, hogy mindazokat a községeket, melyeknek természetes középpontja ma is a mi városunk, a vonat- menetek által elvonja piacunktól, kereskedelmünktől és iparunktól.

Epedve várjuk, hogy ennek a jogos tiltakozásnak Vác város ipara, kereskedelme érdekében akár a tanács, a pénzügyi bizottság, vagy a városatyák bármelyike kifejezést adjon, mert ma még van segítség. A dunaipolyvölgyi menetrendjének beosztásánál ezt elmulasztották, nem is fogjuk helyrehozhatni soha. De ma még kisérletképen áll a villamos menetrendje, ha a város polgárságát képviselő közgyűlés hallatja szavát, lehetetlen, hogy csendesen szemlélő jóakarónk, Marx János, a magyar államvasutak igazgatóságának elnöke észre ne venné, azt a bűnt, a mit az új vicinálisunk menetrendjével s ezzel pályaudvarunk rettenetes állapotával szemben elkövettek s a kereskedelmi minisztériumot a sürgős szanálásra ne figyelmeztesse.

Banda Marcinál.

(Beszélgetés a jubileumán.)

A magyar nóta ritkán csendül meg már olyan andalítóan és gyújtó tűzzel, mint szombaton este az Uránia Szmlviz-ban lehetett hallani. Az öreg Banda Marcit, a váci származású hires cigányprímást jubilálták meg, mert most éppen ötven esztendeje, hogy először kezébe vette a hegedűt. Hangversenyt rendeztek a tudományos, színházban érdekes műsorral. Szép volt, de azért a sziveket mégis csak a Banda Marci hegedűjének hangja ragadta meg csodás erővel.

Az estét Hajnal István nyitotta meg, a ki érdekes előadásban ismertette a cigányprímás félszázados pályafutását. A színház tele volt előkelő közönséggel és sokan voltak a hölgyek. A mikor Banda Marci megjelent a színpadon éljenriadallal és zugó tapssal üdvözölték. A mint az ováció zivatara elcsöndesült, Kinszkyné grófné, Pálmay Ilka jelent meg a színpadon s több nótát énekelt Dienzl Oszkár és Forgách Béla gróf zongorakisérete mellett. A művésznőt a ki egész életében maga is szerette a cigányt, magával ragadta a magyar nótáknál a temperamentuma. Különösen frissével nagy sikert aratott s két gyönyörű bokrétát is kapott.

Az ő virágaival együtt hordták föl a nemzeti- szin selyempántlikás koszorúkat, voltak köztük, amelynek 500 korona volt az értéke. Három aranykalász állott benne, ezeknek 180 korona volt az ára, meg egy arany virágból kötött virágkosarat Banda Marcinak, a ki aztán kivonult a bandájával a színpadra. Rátette a vonót a hegedűre, de csak percek múlva bírt játszani a miatt a lelkes éljenzés és taps miatt, a mivel köszöntötték. Aztán az öreg cigány- prímás ráhúzta az első nótát: Cserebogár, sárga cserebogár . . .

A banda halkan kisérte a nagy csöndességben. A prímás pedig játszotta egyik nótát a másik után. A szomorúnál bizony lassacskán többen elérzékenyíiltek és néhol egy könycsepp is kicsordult. A mikor meg a frissébe fogott, hallani lehetett, hogy a nézőtéren itt is, ott is összeverődnek a bokák, sőt a friss nótát a közönség egy része hozzá is dúdolta a Banda Marci muzsikájához.

A hogy abba hagyta, tapssal és ovációval sokszor megujrázták. Banda Marci mosolyogva köszöngette. A mikor aztán utoljára kijött a bandával, rátette a hangfogót a hegedűre. És ekkor istenadta talentumának minden erejével

szinte megihletve muzsikált olyan mély érzéssel, olyan írrnden cikornya és modorosság nélkül való nemes egyszerűséggel, hogy mindenkit meghatott. Utolsó nótája volt: Lehullott a rezgő nyárfa levele.

A nagy ünneplés után, a melyben része volt, a kis unokája, Banda Erzsiké lépett a színpadra és igen szépen zongorázott. Majd Fehér Imre énekelte el nagy sikerrel Pap Zoltánnak több szép magyar nótáját, a melyek a szerzőnek most megjelenő Muzsikaszó cimü dalgyűjteményéből valók.

A hogyan egy kis szünet volt, felmentem a színfalak közé, hogy lássam a mi cigányunkat és beszétgessek vele. Mint a hangyaboly, oly sokan voltak, a banda örömmámorban úszott,' rájuk is ráragadt a dicsőségből egy parány. De azért mégis csak elégedetlenek voltak: nem volt szabad — cigarettázni.

A mi Marcink csendesen félrevonulva gyerekei közt állott.

— Marcikám, hozom a váciak üdvözletét — szóltam és az öreg cigánynak felderült az arca.

Hát bizóny, vártam is, — mondotta Banda Marci — hogy gondolnak rám otthon. Akár- miiy régen elszakadtam is, mégis csak haza vágyok. A legszebb időmet otthon töltöttem. Tetszik-e emlékezni, mikor kezdtem muzsikálni a váciaknak? Mikor Rácz Pali otthagyta Vácot én álltam a banda élére, pedig alig voltam tizenöt éves. Aj, de szép idők voltak azok: Minden este mulatság, még most is eltudnám mondani névszerint, kik mulattak. Aztán azok nem is úgy bántak a cigánnyal, mint ma szokás. Szerettek és én akár ingyért is muzsikáltam. Nem is mentem volna én el Vácról, csak később is megleheti volna élni. De megváltoztak az idők a filloxera után. Budapestről is hívtak külföldre, aranyokat mutogattak, nem mentem én.

— Vájjon megszólal-e még Banda Marci hegedűje Vácon ? kérdezem tőle kíváncsian.

Az öreg cigán elmélázik s aztán válaszol:

— Ha elhinának ... Itt nagyon szeretnek, nagyon. De azért mégis csak hazavágyom, oda le a cigányvárosba. Hát nem is fogok én más helyen meghalni. Haza megyek csendes, öreg napjaimra, muzskikáljanak a gyerekek, megnőttek már.

Ezzel azután ment a színpadra, ahol megújultak a hosszú, hosszú ovációk. Ekkor játszotta a Lehullott a rezgő nyárfa . . . nótát. Úgy láttam a szemében, hogy gondolatai a múltba kalandoznak. Talán éppen arra a boldog időkre gondolt, melyeket Vácon töltött.

— Az önKépzőKör megnyitása. Vasárnap délelőtt tartotta a főgimnázium önképzőköre ünnepélyes megnyitását a tanári kar jelenlétében. A férfikar Élj őseink'hazája című hatásos éneke után Matheika János VII. o. t. szavalta el sikeresen Váradi Petőfi visszatér c. költeményét. Groszsmid László VIII. o. t., a kör főjegyzője tartotta meg ezután tartalmas mzgnyitó beszédét, melyben a kör munkálkodásának irányát jelölte meg. Pataky Kálmán V. o. t., Taraba József VIII. o. t., Andreánszky Gábor br. VII. o. f. szép kvartettje után Andreánszky Gábor br. VII. o. t. tartott okos felolvasást a munkáról, különösen a tanuló munkájáról, végül Krakker Béla VII. o. t. szavalta el ügyesen Czinka Panna c. melodrámát, Pataky Kálmán hegedű és Szarnék László VIII. o. t. zongorakisérete mellett.

— A Vereshajú. A nőegylet óvodájában hétfőn este nagy társaság gyűlt egybe: a Ve- reshaju népszínmű szereplői. A műkedvelő tár-