Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-01-22 / 6. szám
Vác, 1911. január 22. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. M. kir. gyufaáruda. Vác, jan. 21. Bizonyos, hogy nemsokára meg fognak jelenni utcáinkon ezek a kedves táblácskák s megjelenésükkel meg fog szaporodni azoknak a kellemes uraknak a száma, kik az emberhez mosolygó arccal, kalapbillentéssel közeledve adják elő rövid-kurtán : szabad egy kis tüzet... ? A végét már nem mondják. Annyit már nem reszkíroznak meg, hogy legalább a kérelmet csatolnák mondatukhoz, ehelyett lekötelező mosolygással, az engedelem bevárása nélkül tolják égő szivarunkhoz az ő szivarukat, imper- tinensül veszélyeztetve és rontva el szivarunk tiizét. Igen! Ezek a kellemes urak meg fognak szaporodni és szaporaságuk erős összefüggésben áll azzal, a mit osztrák sógoraink terveznek erősen : a gyufamonopóliummal. Bizonyos már, hogy odaát megfogják csinálni a cs. kir. gyufa eladását, az meg százszor bizonyosabb, hogy utánuk meg fogjuk csinálni mi is azon egyszerű oknál fogva, mert velünk együtt képezvén az összenőtt sziámi ikreket, — csak akkor ehetünk, ha ők jóllaknak — meg kell csinálnunk, mert ők megcsinálták. Foglalkoznak e kérdéssel már erősen a mi fináncaink Is. 100-at lehet tenni egy ellen, — annak dacára, hogy nálunk csak előtanulmány alatt áll még hivatalos jelentés szerint a gyufamonopólium kérdése, — ha odaát a császári őrlőmalom már elfogadta, legközelebb bizonyosan dunaparti m. kir. törvénygyár újdonsült munAz örökifjú asszony. Irta: LENGYEL MARGIT. Az áttört csipkebiúzos asszonyok enyelegve fogták körül Halmit, a ki zavartan áldogált a szalon félhomályában, a pálmatartók között. — Csakhogy magát is látni, kedves doktor. Eddig állhatatosan kerülte az asszonyokat . . . — Tévedés hölgyeim! Igaz, a zsiiroknak nem nagy barátja vagyok, de a bájos, szellemes női társaságot minden szórakozásnak fölébe helyezem . . . — Látszik, — duzzogott Ráskainé, a hullámoshajú karcsú háziasszony. Azért kellett karhatalommal idevonszolni. Egy hét leforgása alatt csak tízszer szívta vissza az Ígéretét . . . Csak tízszer . . . — A végeredmény, hogy mégis itt vagyok ! — Hát még ha sejtené, milyen kedves terveim vannak magával . . . — Miféle terveket szőhet egy szép asszony az én rovásomra? — Kitalálja, ha kissé leleményes. A mit én kívánok, az kötelessége minden legényembernek, ha a haja már őszbecsavarodik, de a szemei még ifjonti tűzben égnek. — Vagy úgy? Most már értem. Elkésett... vagyis én késtem el . . . azaz elkéstünk... — Most van a legveszedelmesebb korban. A bakfisok igy képzelik el álmaik hősét. A maga őszülő hajába, lelkesedéstől égő kék szemébe minden leány szerelmes. Csak némi kásainak orra alá, bizonyára legelőször a m. kir. gyufa foszforának bűzével fognak kedveskedni. A m. kir. gyufa-árudakkal pedig, mint oda- átról hírlik — együtt fog járni a m. kir. gyufaárának emelése is s azok az urak, kik nyugodtan sajnálták eddig a skatulya gyufáért a 2 filléreket, ezután még jobban fogják sajnálni a 4, 6, vagy nem tudom én hány filléreket, még ritkábban vesznek gyufát s fogják számtani haladványban boszantani „tiiz“-et kérő mosolygós ábrázatukkal az embert és pedig legfőkép akkor, ha az ember sziesztát tartva sétál az utcán, vagy fut a napi dolga után. S a kihágások s velük együtt a csempészek száma is megszaporodik a m. kir. gyufával. — Lesz gyufajövedéki kihágás s a dohánycsempészés mellett gyufacsempészés is. De lesz a szűzdohány mintájára szüzgyufa is. — Lesz bizony és feltétlenül. S a mint a magyar emberJermészete nem jegyezte be a bűnök közé a dohánycsempészést, nem fogja bejegyezni a gyufa valóságos csempészését sem. A vidéki járásbíróságok udvarának dohánycsempész fafürészelői egy újabb alakkal fognak megszaporodni: a gyufacsempész alakjával. Igen! mert önálló nemzet vagyunk mi, kérem alássan. Ha odaát ikertársunk akármit eszik, nekünk is kell abból ennünk. Pedig az én egyszerű eszemmel, mint minden monopóliumot, úgy a m. kir. gyufát is egyik legnagyobb igaztalanságnak tudom a jóindulat kellene hozzá, hogy észrevegye, mit fejeznek ki a leányszemek, mikor magára tekintenek . . . — Sajnos, nem tudok olvasni bennük. — A leányszemek azt mondják : „A kedvedért olyan örömest lennék házias!“ — Hálás köszönet, a miért beavatott a gondolatolvasás titkaiba. De számomra nincs többé olyan lény, a kinek a házias erények érvényesítésére alkalmat szolgáltatnék. —• Ah! Hát mégis igaz, a mit . . . — Igaz, nem nősülök . . . Mindannyian ismerték a Halmi regényét . . . Mint koldússzegény ifjú került a fővárosba, hol csak a legnagyobb nélkülözések árán folytathatta tanulmányait. Nappal irodában dolgozott, éjszaka privátmunkát körmölt és gyakran pattogatott kukoricát ebédelt, hogy megkupor- gatott filléreiből nyomorgó édes anyját segélyezze. Az irodába betekintett néha a főnök bájos, karcsú leánya, a ki a többi divatos eleganciájú jogászt figyelemre se méltatta, de annál szívesebben elbeszélgetett a kopottruhás szegény fiúval. Halmi fogékony szive csakhamar lobbot vetett és a legszentebb, legtisztább rajongás glóriájával övezte körül a leány hófehér homlokát. De annyira elérhetetlennek, magasabb rendű lénynek tetszett előtte, hogy soha se merte magvallani szerelmét. Sőt évek múlva, mikor már mint elismert ügyvéd jogi értekeszegény ember tárcájának rovására. A gyufa feltétlenül elsőrangú életszükséglet s bizony monopolizálása, vagy megadóztatása, - mert sajnos szegény ember van legtöbb, — legnagyobb részt a szegény embert fogja kiuzsorázni. Mindaddig égbekiáltó merénylet marad a szegény nép zsebe ellen a m. kir. gyufa, inig a pezsgő és más élvezeti cikkek minden számottevő* és különösebb adó nélkül kerülnek a bankettek és tékozlók asztalaira. Hírek. A VÁCI FARSANG NAPTÁRA. Január 28. A váci ícr. jót. nőegylet és a leány- egylet színelőadása és táncmulatsága a Kúrián. Február í. A váci sportegylet kabaretje és tánc- mulatsága a Kúrián. Február 4. A váci kereskedőífjak táncestélye a Kúrián. Február íí. A líceum-egyesület Geyer-Díntzl hangversenye és táncmulatsága a Kúrián. Február 18. A magyarországi munkások nyugdíj és rokkant egylete váci fiókjának mulatsága a Kúrián. Február 25. A kát. legényegylet második farsangi estélye a Kúrián. Február 26. Kísvácí kát. gazdakör táncmulatsága a Kúrián. zéseivel a tudományos világ figyelmét is magára vonta, akkor se mert kérőként fellépni, mígnem egy kevésbbé szerelmes, de bátrabb vetélytárs elhalászta előle a szeretett leányt. Azóta húsz esztendő telt el. A leányból boldog családanya lett, a ki mitsem tudott a melegszívű férfi vonzalmáról. Halmi lelkében pedig máig is változatlanul élt a régi álomkép. Havonta egyszer ellátogatott hozzájuk, de csak félóráig maradt a közelében. Ilyenkor cu- koi kát „vitt a gyerekeknek, elszívott egyet a férj szivarjából és jövéskor-menéskor tisztelet- teljes csókot lehelt az asszony kezére . . . Ennyi volt az egész, de éppen elég ahhoz, hogy Halmit érdekes férfinek tartsák és szívesen időzzenek a körében . . . Ráskainé szánakozva tekintett rá. — Szerelmes? Még mindig? Húsz esztendő óta 1 Istenem ! Nemsokára megünnepelheti boldogtalanságának huszonötéves jubileumát . . . — Csalódik, ha boldogtalannak tart. Az érdek nélküli tiszta vágyakban kimondhatatlan boldogság rejlik. — Csak az ön számára, kedves Halmi. Ön kivétel a férfiak között. Látszólag gúnyolódom, de alapjában véve kikezd a sárga irigyság . .. Egy ilyen, az idealizmus szalicilsavával konzervált húsz esztendős szerelem ! Milyen kitünően lehetne ezt értékesíteni egy szegény polgári háztartásban ! — Hogy-hogy értékesít ni? — Mi asszonyok a szerelmi emlékeket
