Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-08-09 / 61. szám
Huszonötödül évfolyam 61. szám. Vác, 1911. augusztus 9. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Ny Szerkesztőség és kiadóhivatal: üróf Csáky Károly-út 4. sz. (Iparudvar.) ilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A hozományért. Vác, aug. 8. Egyik párisi divatlap ötezer frankos pályázatot hirdetett, a melyre olyan férjhez menendő iányok pályázhatnak, a kiket az előfizetők legméltóbbaknak, ítéltek a díjra. A beérkezett kétszásznyolcvanezer pályázat közül kiválasztották a legkülömb pályázókat és ezeknek arcképét közzétették. Azonkívül leírták részletesen a jó tulajdonságaikat. A díjra első sorban egy fiatal tanítónőt tartottak érdemesnek, a ki miután szegényen, árvan maradt, legnagyobb küzdelmek között elvégezte a tanítónői pályát, A második dijat egy másik szegény leány kapta, a ki szegény édes anyját tartotta el . . Ebben a két döntésben pedig éppen az az érdekes, hogy a nagyközönség ugyanakkor, mikor a két nőben a „nőt“, a feleségnek való nőt tüntette ki, egészen önkénytelenül is a feminizmus mellett vallott. A két nőt azért tartotta kiválóan jónak, mert meg volt bennük a tisztességnek és szegénységnek heroizmusa, a mely minden áldozatra képes. Az ilyen nőkről a távolságon keresztül is megérzik, hogy a tűzhely mellett, a férj oldalán vannak az őket megillető helyen. Az ilyen nők ha úgy hozza magával a sors, tudnak tűrni, szenvedni, dolgozni, a végletekig menni a férjért, a gyermekért és soha senki sem hallja őket panaszkodni. Ezek az asszonyok azonban a tiszteletreméltó asszonyiságukban az igazi feministák, a dolgozó asszonyok. Ok azok, a kik sohasem mondják meg magukról ezt, de úgy élnek, a hogy azoknak kellene élniük, a kik teóriában ismerik mindazt a szenvedést, a mellyel az élettel való birkózás jár. Ezt a két nőt tehát azért tartották jó feleséganyagnak, mert tudnak kiizködni, pénzt keresni. A rideg valóságban igy fest a dolog, a döntésben azonban egész más befolyásolta a szavazókat: a romantika. Hisz olyan szépen hangzik a két hősnő története, mint ha csak egy Marlitt regényből plagizálta volna az élet. Eszébe jut az embernek „Aranyos Erzsiké“ bűbájos, megható története az öreg zongorával, a púpos hercegnővel és a dacos szemű csalódott herceggel, a ki megjelenik a kellő pillanatban, a mikor mar eleget rázta a forró láz a tizenhatéves kislányokat és hogy végre-végre talalkozhassék a két jelölt, a kiről ugyan már a tizedik oldalon tudja az ember, hogy ezekből egy pár lesz mivel azonban a regénynek hosszúnak kell lenni, tehát különböző akadályokon keresztül juthatnak el az esküvőig . . . És ha unalmas is már az efféle történet a papiroson, még mindig hat, ha a valóságban találkozunk vele. Különösen hat ez a dolog Párisban, a fölületes erkölcsök hazájában, a hol igazán nem mindennapiak az olyan szép leányok, a kik koplalnak, nyomorognak és tanulnak akkor, mikor sokkal egyszerűbben, bár komplikáltabban is megoldhatna* létkérdésükét. A két kis párisi nő tehát mar megkapta a hozományát, férjhez mehetne, mert jó feministák. Bizonyos, hogy férjet is fognak kapni. Párisban az utóbbi idő ien mintha kezdene divatba jönni a gyermek, az erkölcs. Nemcsak a hivatalokban, a hol jóformán állami dijjal beszélik rá az embereket a népesedésre, hanem a társadalomban is. Mintha belefáradtak volna kicsit az emberek a könnyelműségbe, a hírhedt léhaságba, mintha kacérkodni kezdenének az erkölcscsel: a két párisi nőből biztos, hogy asszony lesz. Hírek. — A szerkesztő távolléte alatt a szerkesztésért felelős: Borbély István (városháza.) — A sportegvesületből. Régi mondás, hogy „minden csoda három napig tart.“ A múlt héten még minden társaságban a sportegyesületi belvillongásokról folyt a vita s ma már alig beszél roia valaki. A hullámok kezdenek lecsillapulni, a haragosok kibékülnek s derék evezőseink, kik ennek az agilis egyletnek föloszlását látták a jövőben, ma már vérmes reményekkel a jövő évi, Pannóniát verő négyes csapat összeállításán fáradoznak. A múlt héten dr. Csongor Gergely Hübschl Kálmán ti. v. alelnökhöz intézett levelében kilépett a VSE-böl s ezzel élét vesztette a sajnálatos ügy. Az utolsó hullám, mely az előbbieknek csak reflexe lesz, ma szerdán jön elő, a mikor is este hat órakor folytatólagos választmányi ülés lesz a csónakházban. Szigorúan éles és határozott a tárgysorozat négy pontja, de valószínűleg meg fog jelenni ott a béke Az élet. Megmondotta rég a költő „A világ csak — hangulat.“ Múljék bár hány emberöltő, Szivünk búsul vagy mulat. Felhők nyitnak, felhők vetnek A napfénynek földre rést, Kedv, bú jő-megy s a léleknek Hoz örömet s szenvedést. Ma könnyedén visz a lábad, Menyország a kebeled, Holnap szemed könybe lábad, S mi az oka ? — Nem leled. Elmerengsz egy kis fűszálon, Holnap észre nem veszed ; Jövőd ködös, borús álom, Máskor hiszed : több leszek. Tettre gyújt ma bármi eszme, Becsvágy előtt mi a gát? Alig kezdted, erőd veszve, Elméd menti önmagát. Ha nagy benned az akarat, Elfognád a gyors nyulat, Másk-or lesel sült madarat, Mert az élet — hangulat. Agárdi László Katona világ. Katonának lenni nem nagy sor — az újonc kontingens akkora, hogy úgyszólván minden épkézláb ember bele kerül. A szolgálati idő is sokkal rövidebb mint régente volt — esete paté sincs sehol, — békességben telnek ott , az emberek napjai. Ha nem nagy dolog is a katonáskodás — a legjobb mulatságnak még sem mondható. Eltekintve attól, hogy a magyar ember nem nagy rokonszenvvel viseltetik a feketesárga ármádia iránt, s igy vérévé válik az embernek a kétfelé posztótól való irtózás, maga az élet sem olyan kényelmes ott mint a civilben. — Sokat parancsolgatnak és sokan — ez nem jó dolog — ehhez még a napszámos ember sincsen szokva, hát még az iparos meg a kabátos elem. Betetőzi a kényelmetlenséget az, hogy ott nem lehet véleményezni semmit — ott nincs discurálás, nincs nyelvelés. Bele kell szokni abba az életbe. — Csakhogy épen ez a végtelenül nehéz dolog. Pedig ez is lehetséges — az kell csak hozzá, hogy az ember kiszakítsa magát a megszokott körből — akkor lehet katonáskodni. Nálunk az a szokás, hogy a gyerek, ki mindig az anyja mellett nőtt fel — el megy katonának Pestre — közel a mamához — a családhoz. Persze minden gondolata mindig itthon van, mindig összehasonlitgatja a két állapotot, természetesen ez az összehasonlítás nem a baka élet javára dönti a mérleget. A gyerek elkeseredik, immel ámmal tesz-vesz, ezt meg észre is veszik, aztán mindjárt nem megy simán a dolog. Ha az ember messze idegenben van — minden másként alakul. Szükségszerűen több ideje marad a katonának a katonáskodással foglalkozni — lassan lassan megismeri ezt az életet és sokszor meg is szereti. Megtanulja az ember ismerni a mindig elkeseredett legénységet, az örökké vig, bohém tiszteket, a férfias főtiszteket és nagyon is képzett és igazán okos törzstiszteket. Egészen új látókör nyílik a megfigyelő előtt,, melynek sok érdekes, sok mulatságos epizódja, örökre szépemlékűvé teszi azt az időt, mit másként elvesztett volna az ember. Ezekből az epizódokból akarok egyet elmondani — nem irodalmi remekként feldolgozva, hanem csak úgy katonásan, cikornya nélkül. Volt egy tábornokunk — a nevét elhallgatom — olaszos volt, mondjuk Luna, mintaképe a katonának. Tömzsi virgonc ember volt; lehetett 42—44 éves. Akkor brigadéros volt most divisio parancsnok Magyarországon. Ismerte a katonaságot töviről hegyire. Belelátott a baka veséjébe. De nem csak a legénységet ismerte — ismerte a katonai copfot is, és sokszor gúnyt űzött belőle. Nem csoda, h
