Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-07-23 / 56. szám
VÁCI HÍRLAP 3 — Csősz Imre dr. nem megy Pri- vigyére. A kegyestanitórendben történt változások Csősz Imre dr.-nak is meglepetést szerzettek: a rendkormány.Privigyére helyezte át. Dr. Csősznek, kinek félszázados tanári működésének jubileumát nehány hete ünnepelték, régen joga lenne nyugalomba vonulni, de ő szívesen tanít tovább, ha Vácon hagyná meg a rendkormány. Privigyére azonban nem megy, inkább nyugdíjaztatását választja. A rend erre Nagybecskereket jelölte ki, melynek rendházában helyet tartottak fenn részére. Dr. Csősz Imre azonban vagy Vácon akar tovább ta- tani, vagy Kecskemétet választja nyugdíjazása helyéül. Most a megyés főpásztor, ki előtt igen kedvelt a tudós tanár személye, lépett közbe a rendkormánynál, mely valószínűleg teljesíteni is fogja a kérelmet. — Életmentő gyermekek. Csütörtökön a Duna csepp hijján, hogy másik áldozatot is nem szedett. Apró 8—10 éves gyerme kék mentettek ki egy társukat a biztos halál torkából. Hat apró iskolás gyerek fürdött csütörtökön a barátok temploma alatt a hű hullámokban. Egyik közülök beljebb merészkedett, az ár rögtön el is kapta s a partra rémes segélykiáltások hallatszottak. A kis fiúk hamarosan feltaláták magukat s elhatározták, hogy egyik a másikat lábánál tartva, behatolnak a mély vízbe és, ha lehet, a fuldoklót megmentik. Az elhatározást tett követte s gyermekkézből s karból alkotott lánc a vízben mind hosszabb tett, végül is a fuldoklót kiragadták abban a pillanatban, midőn már éppen elmerült a kis test. A kis hősök neveit, bármint is szerettük volna, nem sikerült megtudnunk, de azt tudjuk, hogy a gyermek-lánc végén a nyolc éves kis Gór gyerek állott s ő ragadta ki a biztos halál torkából mindnyájuk nagy örömére kis társukat. — Két szolgabiró. A vármegyén úgy határoztak, hogy a váci járásban elég egy szolgabiró is és Szuper Gézát a kiskőrösi fő- szolgabirósághoz helyezték át. Ámde jött a népszámlálás és kiderült, hogy a mi járásunk egyike a legnagyobb járásoknak s ezért, hogy a törvényhatóság tisztviselőinek számát szaporította, a második szolgabiró megmarad Vácon. Ezt a vármegye a következőleg indokolja: A váci járásból a II. szolgabirói állást a kiskőrösi járásba helyeztük át, megváltoztattuk. A 465/909 kgy. sz. határozatunknak indoka ugyanis az volt, hogy a váci járás lakoságának száma Újpest községnek r. t. várossá történt átalakulása folytán 77269-ről 35411 -re szállott le, illetve az aszódi járáshoz csatolandó Galga- györk és Galgamácsa községek kiválása után 32967~re fog leszállani. A legutóbb megtartott népszámlálás szerint azonban a járás lakossága 67.6%-ksl szapoiodott, úgy, hogy a fentemli- tett két község kiválása után is a lakosság 56681 lelket fog számlálni és ennek következtében, valamint azért is, mert a községi és körjegyzőségek száma az 1910. évben 19-re szaporodott fel, a járás továbbra is a nagy járások sorába tartozik. A kiskőrösi járásba pedig a II. szolgabirói állásra e járásnak kettéválasztása folytán már nincsen szükség, mert lakosságának száma Páhi község csatolása dacára is csak 42239 lelket fog számlálni és a községi és körjegyzőségnek száma csak hét lesz. — Nem lehetne segíteni? Rendőr- kapitányunkhoz adresszálva, tudván, hogy a jogos kérelmek nála meghallgatást találnak, kaptuk a következő panaszos levelet: A nagymarosi nyaralók, a kik a hajnali vonattal a fővárosba utaznak, minden reggel szégyenletes és felháborító látványnak tanúi. Vácon a kofák és élelmiszer árusok óriási tömege lepi el a vonatot, hatalmas kosarakkal, puttonyokkal szállnak be a kupéba és a Váctól Budapestre vezető rövid úton is rengeteg bizonyítékát adják annak, minő hallatlan piszokban kezelik a fővárosi közönség szükségleteire szánt élelmiszert. A dúsan megterhelt gyümölcsös kosarakról ha leesik egy-két szem eper és elgurul a köpéssel, szivarcsutkákkal, korommal és porral borított padlón, a kofa nyugodtan utánanyúl, felemeli és visszateszi a többiek közé. Vájjon olyan nagy veszteséget jelentene számát a, ha ezt az egy szemet eldobná? A vajat és túrót nagy fehér térítőkben hozzák. Tegnap reggel az egyik elárusító asz- szony otthon felejtette a zsebkendőjét, a vaj fehér abroszát használta hát arra a célra, a melyre különben a zsebkendő szolgál. És a vajas kendővel törülte meg gyulladástól veres, égő szemét. Számtalan példáját látják a nagymarosi utasok annak, mint terjesztik ez utálatos asszonyok a betegséget. Nem lehetne ez ellen valami módon segíteni? Tisztelettel: Kardos József könyvárus, Neustadtl Rezső üvegnagykereskedö, Weisz Izidor munkásruha- gyáros. — Színes írás. Néhány napig egy fiatal úr kísérletezett nálunk, a szerkesztőségben. Újságíró akart lenni. A lelkére kötöttük, hogy legjelentéktelenebb dolgot is igyekezzék „színesen" megírni és már a címben némi fokozással keltse föl az olvasó érdeklődését. — Igenis, értem — szólt a fiú és elment riportra. Történetesen ezen a napon sziv- szélhtidés következtében meghalt valaki, kinek, a halálhírét meghozta a fiú és meg is irta a következő, valóban fokozott, szép, színes címmel: — „Óriási gutaütés Vácon.“ — A veresegyházi „Kuglipárti.“ Veresegyházról Írják lapunknak: Vasárnap, e hó 16-án, a parasztlegények kuglizást rendeztek a Lővi-féle vendéglőben. Tekézés közben Ujváry József földmives gazda és Udvarnoki Gábor 18 éves suhancz között egy kétfilléres differencia miatt vitatkozás támadt, amely hamarosan úgy elfajult, hogy Udvarnoki kését csizmaszárából előrántva, Ujváry mellébe döfte. Ujváry szörnyet halt. A tettest a csendőrség elfogta. A lakosság fel van háborodva s hangosan követeli, hogy a korcsmák vasárnap zárva tartassanak, mert a bicskázások másképpen meg nem szűnnek soha. — Miért erőszakoljáK ayorKshireit ? (Levél a szerkesztőhöz.) A Váci Hírlap 55-ik számában megjelent „A yorskshirei sertés tenyésztése Vácon“ c. közleményre legyen szabad megjegyeznem : A városi mezőgazdasági bizottság a yorskshirei sertés tenyésztését óhajtja városunkban meghonosítani állami segítséggel. Én a magam részéről ezt a fajta sertést nem ajánlom a mi vidékünkre, hanem e helyett a „berkshirei“ fajt, mely a legtermékenyebb angol sertések egyikés húsa és zsírja dicséretes. Ennél azonban még sokkal inkább ajálható a „linkolnshirei“, melyet Blascsok Gyula Kajdacson 1909. évtől tenyészt. Ez idő szerint szerint ez a legalkalmasabb faj a mangalicával való keresztezésre, mely szapora, gyorsan nő, bő zsírtartalmú. Szaporodása 11 —13 drb. malac. Gyors növésre szolgáljon az alábbi kimutatás: Elválasztott malac': 18—26 kgr.; 5 hónapos korban 50 — 60 kgr.; 11 hónapos korban: 145 — 160 kgr. anyasertés sulya:230 —250 kgr. fejlődési képessége túlszárnyalja a yorkshirei fajt. Fehér, göndör szőrű, nagyon, hasonlít a a mangalicához. Továbbá nagyon fontos, hogy a sertésvésztől csaknem teljesen mentes, a mit a tapasztalat bizonyít: ugyanis 1910. évben a mangalica faj közül 89% pusztult el Kajdacson, addig a koca mangalica ke- keresztezéseéből linkolshirei kannal, egy sem pusztult el, még a malacok közül sem. Remélem, a városi mezőgazdasági bizottság nem veszi rossz néven szerény véleményemet, hanem ipkább keresni fogja az alkalmat és a váci polgárság érdekében minden lehetőt el fog követni, hogy a legalkalmasabb fajta tenyészkan szereztessék be a földmivelésügyi miniszter állami segítségével. Tisztelettel Kazár Árpád. — MegnézhetőK a monitoroK. A Dunán most tartanak gyakorlatokat a monitorok. Nincs nap, hogy legalább egy őrhajó ne mutatkozna a sima vizen. Tegnap az őrhajók után megjöttek a monitorok és a propellerállomás mellett vetettek horgonyt. A sportegyesület a hadihajók parancsnokságát felkérte, hogy a hajók megtekintését engedélyezze. A hadihajók parancsnoka udvarias levélben tu datta, hogy vasárnap délelőtt Va 12 óra után a monitorokat az érdeklődők megtekinthetik. — Üzembe Kerül egy téglagyár. A gróf Teleky-féle zebegényi téglagyárat, a mely évek óta teljesen szünetelt, legközelebb újból üzembe helyezik. Értesülésünk szerint egy esztergom—szobi konzorcium bérelte ki a gyárat tizenöt évre. A gyár ötmillió tégla évi termelésre van berendezve. Itt említjük meg, hogy a vidéken nagy számmal alakulnak uj téglagyárak. — Vác felé szöKött. Egy nagy lopás ügyében nyomoz most a rendőrség. F. hó 15-én éjjel ugyanis nagy betörés történt Léván Báthy László ottani prépost-plébános lakásán és igen sok értéktárgyat s mint egy 300 korona készpénzt vittek el. Az eltűnt értéktárgyak között, a mint az a lévai rendőrség köröző levelében olvasható, a következő tárgyak vannak: A nagy arany mellkereszt 5 nagy topáz kővel, fehér emailirozással érték: 2000 kor., 1 arany mellanc zafírral érték 250 kor., 1 arany nagy gyűrű gyémántokkal, 1 arany gyűrű hamis zafír kővel, 1 arany bolgár rendjel, 1 arany remontóir óra, 1 ametiszt olvasó arannyal fűzve. A lévai rendőrség egy közép- termetű ismeretlen, barna, soványarcú, mintegy 30 éves férfit gyanúsít ,kit már az előző napon láttak a plébánia előtt járkálni kezében egy kis fekete táskával. A tettes állítólag Vác felé szökött. Az esetről a környékbeli rendőr- hatóságokat értesítették. A váci hengermalom részvény= társaság lisztárai 50 KgrmKént. Buzu- őrlemény: Asztali dara AB szám 18 K 60 fili— Asztali dara C szám lö K 20 fill. — Király liszt 0 sz. 18 K 40 fill. — Lángliszt l.sz. 18 K 00 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 17 K 60 fill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 17 K 20 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 90 fill. — Középkenyérliszt 5. sz. 16 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 16 K 00 fill. — Barna- kenyérliszt 7. sz. 15 K. 00 fül. — 7 V2 sz. 14 K 20 fill. - 7 3/4.) sz. 12 K 00 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 9 K 80 fill. — Korpa finom F. sz. 7 K 10 fill. Ha akarja, hogy a férje szeresse: Akkor csak az Iza-krémet keresse! Valódi borecet, piros és fehér, üvegenkínt 50 fillérért 0< >0 kapható TRAGOR ERNŐ irodájában. 0> >0 _L