Váci Hirlap, 1911 (25. évfolyam, 1-99. szám)
1911-01-15 / 4. szám
Huszonötödül évfolyam. 4. szám. Vác, 1911. január 15. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gróf Csáky Károly-út 4. *sz. (Iparudvar.) Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Hat nap hét nap. Vác, jan. 14. Hozzá vagyunk szokva, hogy a betegsegités ügyét nálunk úgy intézik, a hogy az egyes személyeknek, esetleg pártoknak, vagy osztályok érdekeinek megfelelő és semmi tekintettel sincsenek a vezetésben sem a tényleges intézmény érdekeire, még kcvésbbé a törvényre és annak rendelkezéseire. De az, a mi ezen a héten történt, meghaladja mindazt, a mit elképzelni eddig képesek voltunk. Ha ez a cselekedet jóváhagyást nyer, ha azok, a kik végrehajtották és előidézték, nem részesülnek a legszigorúbb büntetésben, meg kell, hogy rendüljön a hitünk minden igazságban és megkell, hogy inogjon a törvények és szabályok iránt érzett minden tiszteletünk is. Sajnálatos kényszerűségből sokszor kellett már foglalkoznunk e lap hasábjain az országos munkásbiztositó pénztárnak azzal a szándékával, a mely egyenes ellentétben áll a mun- kásbiztositásról szóló törvény betűjével és intenciójával s a mely szerint az országos pénztár a járulékfizetések alapjául munkásonként és hetenként nem a tényleg szerzett keresetet kívánja figyelembe venni, hanem a hat napon át dolgozó munkások után is úgy akarja kivetni a járulékot, mintha azok hét napon át kerestek volna. Sokszor hivatkoztunk már az 1907. évi XIX. t.-c. 24. §-ára, a mely világosan előírja, hogy a biztosított tagoknak az átlagos napibérosztályokba való besorozása tényleges fizetésük, vagy bérük alapján történik, a mely kizárja azt a lehetőséget, hogy a ki hat nap alatt 30 koronát keresett, annak a járulékát úgy szabják meg, mintha azon a hé- 35 koronát keresett volna. Hivatkoztunk ugyanennek a törvénynek 25. §-ára, a mely előírja, hogy a biztosított tagok járuléka az átlagos napibér 27,,-nál kevesebb, 4%-ánál pedig több nem lehet és a mely törvényes intézkedést a hétnapos járulékszámítás általánossá tételével a legperfidebb módon lehetne kijátszani. Kimutattuk ugyanennek a szakasznak abból az intézkedéséből, hogy a törvénynek az az intézkedése, a mely szerint az öt alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató munkaadóknál a járulék-kulcsot a törvény életbeléptetésétől számított öt éven belül 2%-nál magasabbra emelni nem lehet, egyszerűen nevetségessé tétetnek, mert azok, a kik számára ez a kedvezmény törvényileg biztosíttatott, mármost, mikor az öt esztendőből még másfél esztendő hátra van, máris a 2°/o-nál nagyobb járulék- fizetésre köteleztetnének. Kimutattuk, hogy az állami hivatal az országos pénztár hasonló kísérletét már 1903-ban akként bírálta meg, hogy az jóváhagyható nem volt azért, mert a tényleges keresetnék megfelelőnél nagyobb többletmegterhelés nélkülözi a törvényes alapot. Mindezek nem akadályozták meg az országos pénztár közgyűlését abban, hogy újból megszavazza az alapszabályoknak olyatén módosítását, mely szerint a hétnapos számítás vétetnék a járulékbeszedés alapjául. Le kell számolnunk azokkal az évekkel, a melyekkel ezeket a határozatokat elfogadhatóvá kívánták tenni annak pártolói. A gyáriparosok azt állították, hogy ugyanis.a legtöbb üzemben hét napig folyik a munka. De azt nem árulták el, hogy a helyes kifejezés az lett volna, hogy a legtöbb gyáripari üzemben folyik hétnapon át a munka és Így a gyá osokra nézve csakugyan nem lehet sérelmes a hétnapos számítás, mert hiszen nekik a mai szabályok szerint is a munkások hétnapi keresete alapján kellene fizetniük a betegsegitő pénztári járulékokat. De ez nem jelenti azt, hogy azok, a kiknél ki van zárva a hét napon át való dolgozás, azt a terhet elvállalják, a melyik rájuk nézve jogtalan és a melyet egyes gyáripari üzemek vezetősége azért pártol feltűnően, mert a saját anyagi érdekeit védi akkor, a mikor ránézve jogos megterhelést jogtalanul át kívánja hárítani a kézmüiparosságnak arra a részére, a mely az esztendőnek egyetlenegy hetében sem dolgozik hét napon keresztül. Az alkalmazottak azért foglaltak állast a hét nap mellett, mert ezáltal kevésbbé nagy lesz a különbség azoknak az alkalmazottaknak a heti járulék-fizetése között, a kik nagyobb üzemekben dolgoznak és egyenlő a keresetük azokkal, a kiket kisebb mesterek foglalkoztatnak, Szóval, a kiknek látszólagos érdekük, hogy a kisiparosságnak adott 2%-os kedvezmény minél előbb megszüntettessék és a kiknek elhatározásban egy menthető emberi szenvedély, az irigység játszik jelentékeny szerepet, a melyet éreznek azokkal a szaktársaikkal szemben, Színpad=avatás. A váci Mükedveiői-Kör szinelőadása előtt 1911. jan. 14.-én szavalta Lengyel Margit. Ex parvis magna. Fényben áll a színpad. Fényben fürösznek csillogó szemek. Hová oly szép, szives szavakkal hívtak: Meglátni jó — a mű magyar és remek. Mint kis ház ablaka sötét, vak éjben Elhint nagy messzi csillogó sugárt, A küzdők és reménykedők szivében Biztatva hirdet szebb holnap — titánt. A ma: ma ünnep. Tegnap még sötét volt S alig derengett más jövőre fény, Komor felhőktől volt borús az égbolt, — Felhőfutást jelent most itt e tény. A csüggedésnek egyelőre vége, A kétkedők mind idegyűljenek; Akarnivágyás mellett tett az éke A szívnek, mely fáradva nagy lehet. A tett, a munka, fáradság az érték, Melyért megküzdeni szép, nemes dolog, Sikerben eltelt számos est a mérték S a szerzők s élvezők is boldogok . . . Művészet, buzgó társadalmi élet, Előttetek ragyog e szimbólum. Kezet fogott az ész, erő, a lélek, Hogy a mikor már csaknem alkonyul, A vágy szegett, törekvés porba hullt S ijesztő várként állt elénk a múlt, Mikor a kétség zászlaját kitűzte És úrrá lett a lelkek romjain, A szív egy jobb jövő hitét elűzte S mi benn maradt, az kétség s méla kin : Előragyogjon büszkén, tündökölve, Fénytszórón múltba és mi messzi van, — Az éj s kétség hatalma ime törve — Jövő ragyog e fény sugáriban ! Az eszme, érzés, akarat s erővel, Ha társul mellé buzgó hit kerül, Hatalmas, büszke óriássá nő fel, Kinek a karján kisded gyermek ül. E gyermek itt: Művészet s édes anyja, Ki vágyón felkarolva ünnepel, Árván ezentúl semmikép se hagyja, Miatta mozdul mindig a lepel. Édes hazánk zengő, szép, büszke nyelve Hű ápolókra s fejlesztőkre lel, Gyönyört merit a szív s erőt az elme, Ha színpadunk céljának megfelel. Cseng-bong a szó itt-ott vegyülve dallal, Kacajt fakaszt a tréfa s könnyeket Sok szép szem ont, a mig ismét vigasszal S sugárral megtelik s tovább eped. Érzés, ízlés, törekvés jó s nemes lesz, Darab mindig fehér a színpadon, Egy szebb világhoz méltón ; a ki rendez, Derűs mosolyt lát majd az ajkakon. Erkölcsök tisztasága, szép erények Hoznak sikert, virágot és mi fő, Itt jönnek össze ifjak és a vének S tavaszra válik rajtuk az idő. Vidám leányok s munkás, délceg ifjak Egymásra lelve, boldogságukat Itt érik el, a mint e gyönge színpad Játék közben közös jövőt mutat. Művészetben talál gyönyört a város Kicsinyje-nagyja és mi boldogok Az édes, jó szülők — sarjuk ha káros Vigság helyett e színpadon forog. A kezdet uj, a folytatás reményt ad, Kicsiny az ünnep, ámde nagy lehet. Múljék el néhány tél és őszi évad S ház nőhet fel kis színpadunk felett. Kastélyt kíván az úr, a szürke pórnak Alig jut építhetni sárfaiat. Ám kik vagyont sokszor a sárba szórnak, Boldogok-e dús paloták alatt? Kicsiny- s kevéssel könnyebb ez az élet, Miért ne lennénk most tehát vígak? Egy szebb jövőre itt a szép Ígéret, Egy szebb jövő felé vertünk hidat. Kis színpadunk áldást és kedvet ontson, Derűt terjesszen róla szó, kacaj, A b.ú, a gond el messzire osonjon, Ez róla csendül fel a tréfa-zaj. S az Úr, ki él magasban, trónusáról Ha este áldón ha felénk tekint, Nyugodtan jegyzi majd könyvébe máról: A dolgát hiven vitte végbe mind. A függöny mozdul — Úr áldása ránk, Éljen, viruljon városunk s hazánk! Agárdi László. ^ónyvtdrft^ Ti vác. A-
