Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-02-21 / 14. szám

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér.

Felelős szerkesztő és iaptulajdonos: Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6.

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

A váci takarékpénztárról.

Laptársunk, a Váci Közlöny talált egy kis pénzügyi szaklapot, a mely feltétlen elismeréssel emlékezik meg a váci takar ék pénztárról s hogy gyöngítse a mi adatainkat, a cikkecskét le is közli. Nekünk nem kellett keresgélni,*^ hanem kezünkbe vettük az ország legtekintélyesebb és legelterjedtebb pénzügyi szaklapját a Magyar Pénzügyi, a melyben a mi állításaink megerősítésére a következőket olvassuk :

A Magyar Pénzügy f. évi 3. számában »Sikkasztás a váci takarékpénztárnál« cimen közölt cikkünk tárgyilagosan ismertette azt az esetet, melynek tárgyát a váci takarékpénztár egyik könyvelőjének malverzációi képezték. Megírtuk a helyszínén beszerzett adatok alapján hogy a nyomtalanul eltűnt Rottenbiller Sándor könyvelő hamis betétkönyvek gyártása és a betéti folyószámlák meghamisítása útján — az akkor eruált adatok szerint _ 19.647 K erejéig károsilotta meg az intézetet, mely összeget a külön tartalékszámla terhére szándékoznak Írni. Valószínűleg ez a közleményünk adod okot arra, hogy több oldalról a váci takarékpénztár 1908. évi mérlegének tüzetesebb ismertetésére szólították fel lapunkat, mert - úgymond az a hir van elterjedve, hogy az intézetnek a sikkasztás folytán bekövetkezett károsodása sokkal nagyobb és hogy ennek következtében az intézet 1908. évi mérlege jelentékenyen rosszabb.

E felszólalások folytán a váci takarékpénztár kezeinknél levő 1908. évi mérlegét tüze tesebhen ismertetjük a következőkben:

A mi mindenekelőtt a hűtlen könyvelő által az intézetnek okozott kárt. a kárösszeg magasságát és annak mily módon való fedezését illeti, erről sem az; Igazgatóság évi jelentése. sem a mérleg semmiféle felvilágosi-Vác története 1848—49-ben.

Mióta Tragor Ignác dr. vette alkotó kezébe a váci múzeum-egyesület ellankadt ügyét, minden évben monumentális munkával ajándékozza meg a múzeumot, Vácot és tudományt. Vác régi várai és a Váci Könyv után immár a városnak a szabadságharc idejében való történetének első részét vesszük terjedelmes díszes kötetben.

Tragor nagy szeretettel, hivatottsággal, buzgalommal és áldozatkészséggel foglalkozik szülővárosa nevezetes történetének tanulmányozásával és feldolgozásával, valamint szellemi és anyagi kultúrájának ielvirágoztatásával. Nagytervű, nagyszabású munkálkodás ez. Tragor nem elégszik meg töredékekkel, anyaggyűjtéssel.Alapvető,kimerítő, lezáró nagy munkákat alkot. Nagybecsű tudományos monográfiákat, melyeknek összesége majdan •e város egész életének, múltjának és jelenének olyan teljes, színes, műképét fogja nyújtani a jövőnek, polgártársainak és a tudománynak, a milyennel más város nem dicsekedhetik széles e hazában. És e nagyérdemű és nagytekintélyű munkálkodás érdemét nem foglalja le a maga számára, hanem a

váci múzeum-egyesületnek szerez velenimbuszt

tást min nyújt, sőt az egész eset az évi jelentésben egy szóval sincs felemlítve. Pedig ez az eset az 1908. év történetéhez tartozik; ezen év folyamán lettek az üzelmek elkövetve és a könyvelő visszaélései az 1908. évi betélátlagot változtatlak meg a fiktiv betétek elkönyvelése által, minélfogva az évi jelentésben — az érdekelt közönség felvilágosítására és megnyugtatására — okvetlenül ki kellett volna tüntetni, hogy mekkora a valódi kárösszeg és annak fedezése céljából minő propozicióval lép az igazgatóság a közgyűlés elé. Az eset teljes elhallgatásával azonban az igazgatóság mindenféle gyanú jogos felmerülésére ad okot, nevezetesen a haliga tás gyanittatni engedi, hogy a kezelés rendetlensége és az ellenőrzés lazasága tették lehetővé a sikkasztás elkövetését.

A mi pedig a kárösszeg elenyésztetését illeti, erre nézve azt mondták annak idején kiküldött munkatársunknak, hogy a káröszszeget a tekintélyes külön-tartalék terhére fogják Írni. Ez azonban nem történt. A külön-tartalék és az osztalék-tartalék 1907 évi állaga az 1908. évi mérlegen is változatlan összegben szerepel, a rendes tartalék pedig szaporodást mutat, tehát az elsikkasztott összeggel ezen tartalékok egyike sem lett megterhelve Az intézet reputációjának megvédhetése érdekében kérdést intéztünk az ügy mibenaílása végett az intézethez, de attól csak azt a választ kaptuk, hogy a dolog rendben van; további kérdésünkre azonban, hogy miként hozatott rendbe, kitérő választ nyertünk. Kutattuk tehát a mérleg- és veszteség nyereségszámla tételeiben, hogy mily módon tüntették el a sikkasztás okozta kárt és alig hisszük, hogy csalódnánk, midőn konstatálhatni véljük, hogy a kerek 20,000 korona elsikkasztott összeg a veszteség-nyereség-számla »leírások« című veszteség-tételében rejtőzik. Ily címen ugyanis az 1907. évi veszteség-nyereségszámla csak 5067 koronát mutat ki, míg az 1908. évi számlán a

leírások már 29,926 koronával szerepelnek. E tételnek több, mint 24,000 koronával való emelkedése tehát nyíltan arra enged következtetni, hogy az elsikkasztott összeg hallgatag a leírások tételében van befoglalva. Ha ez igy van, azt hisszük, minden szakértő megállapíthatja, hogy helytelenül van. A leírások veszteség-tételébe ugyanis a rendszeres könyvelés csak az ingók és ingatlanok értékcsökkenését és a behajthatatlan követeléseket, de ezeket is külön csoportosítva veszi fel, de nem a sikkasztás folytán előállott kárösszeget, melyet közgyűlési határozat nélkül a leírások közé egyszerűen beállítani nem szabad.

A mi a mérlegnek egyéb szempontokból való értékelését illeti, kiemeljük a következőket: A váltó-állomány 1908-ban 339,212, a jelzálog-állomány 280,417 koronával csökkent, ellenben a folyószámlakölcsön állomány 366,491 koronával növekedett. A folyószámlaadósok tétele 1907. évi mérlegben még csak 165,152 koronával szerepelt, honnét az állóily nagymérvű emelkedése és minő követelések rejlenek a folyószámla-adósok cime alatt, fedezve vannak-e ezen követelések és milyen mértékben vagy egy részük biankóhitelt képez, azt a jelentés nem mondja.

A »Váci Hírlap« is élesen megróija az intézetet ezen üzleti politika folytatásáért és azt állítja, hogy a Váci takarékpénztár a váltóhitel-üzletet szándékosan resztringálja, oly sajátos, jogellenes szokás inaugurálásával, mely a váltóhitelt igénylőket egyenesen elijeszti. Történik ez — a nevezett lap közlése szerint — oly módon, hogy az intézet a váltóhitel folyósítása előtt oly értelmű nyilatkozat elfogadását követeli, mely szerint a váltóadós minden perbeli kifogásról és fellebbezésről lemond és magával szemben teljés bizonyító erejűnek ismeri el a Váci takarékpénztár könyvkivonatát is.

Szinte hihetetlen tartjuk, hogy a Váci takarékpénztár ily Írásbeli nyilatkozatok be-és lendületet Vidéken nincs nálunk múzeum, a mely ilyen becses és tartalmas s olyan kitünően helyi érdekű kiadványokat adna tagjainak a szerény tagdíj fejében.

Az 1908-iki tagilletmény egy díszes nagyalakú 11 ives könyv, számos rendkívül értékes és érdekes illusztrációval. Első fele annak a nagy műnek, a mely Vác város részét tárgyalja 1848—49-iki szabadságharcban.

E titáni harc a világtörténelemnek egyik legfenségesebb és legfényesebb küzdelme, a magyar nemzetnek a honfoglalás után legdicsőbb viadala, a honszerzés vilá> renditő eposzának gyászos ellen képe, mert rettenetes tragédiával, majdnem honvesztéssel végződött. Ez a heroikus korszak most kezd a személyes emlékezések subjektivitásából átmenni a nagy történelmi tárgyiasságba. Két emberöltő kihámozta a tényeket az esetleges egyéni érdekekből és elfogultságból. Most az időpontja az anyag végleges tisztázásának, rendezésének.

Ezt az időpontot használta fel szerencsésen Tragor Ignác, hogy megírja azt a jelentős szerepet, a mely szülővárosának jutotta nagy nemzeti drámában. S hogy ez a szerep teljesen érthető legyen, szervesen beleillesztette az egész dráma keretébe. Tehette ezt annál

inkább, mert a nagy idő több korszakos eseménve, döntő fordulata épen Váchoz fűződik.

Mint történetiró első sorban és révedezés nélkül az igazságra törekszik. A tények igazságára s az eszme igazságára. Mert a feltétlen történelmi tárgyilagosságnak nincs rovására az, hogy a szerző ugyanazon eseményekért lelkesedik, mint ama korszak hősei. Hiszen különben nem tudná megérteni cselekvésük indítékait, nem tudná megértetni a kor lelkét; krónikás volna és nem hisztorikus.

Biztos kritikával igazodik el a néha ellenmondó adatok tömkelegében, az ellentétes felfogások dilemnáiban. Megvilágít, mondhatni minden homályos pontot, eloszlat minden kétséget, megcáfol minden valótlanságot, helyreigazit minden tévedési, legmegrögzöttebbet is. Nem tér ki a nehéz problémák elől, nem hallgat el semmit rokon, vagy ellenszenvből, nemes bátorsággal szembeszáll minden elfogultsággal.

Amint az ilyen monográfia megkívánja, kimerítő teljességre törekszik. Ismeri és felhasználja a tengernyi irodalmat, de emellett sok és fontos újat nvujt. Megszólaltatja és megrostálja a hagyományt, kimeríti a helyi forrásokat, de halvány nyomokon éleselméjű, kitartó, akadályt nem ismerő kutatással el-