Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-02-14 / 12. szám

Húszon harmadik évfolyam. 12. szám. Vác, 1909. február 14.

Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap.

Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős Szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K.

Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. •

Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17.

Paraszthitbizomány.

V-áe, febr. 14.

Talán sajátságos és merész dolognak tűnik fel ma hitbizományról beszélni! Valóban úgy is van. de mégis bizonyos örömmel kell üdvözölnünk azt a javaslatot, illetőleg törvényt, a mely talán még ebben az évben életbe lép. Nem más ez, mint a homestead, magyarán a parasztok hitbizománya, a mellyel az állam a kisbirtokosoknak védőbástyát akar nyújtani, hogy birtokukat saját maguknak és utódaiknak megőrizhessék és fenntarthassák.

Sajátságos dolog az, hogy nemcsak nálunk, hanem egész Európában földre éhes a nép. Angolországban régen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy főleg az amerikai verseny folytán letört mezőgazdaság emelésére a városokba tolult és ott fölösleges, sőt legtöbbször munkanélküli elemeket kitelepítsék a vidékre, mint kisbirtokosokat. Az iparáról hires Franciországban Meline Jules volt miniszterelnök, az agráriusok vezére könyvet irt erről a kérdésről, a melyben rámutatott arra, hogy azok a kiviteli törekvések, a melyeket a haladásban elöljáró nemzetek olyan sokáig uraltak, egyoldalúságukkal komolyan veszélyeztetik a nemzetek Harmonikus fejlődését és olyan veszedelmeket rejtenek magukban, a melyeket megelőzni mindnyájunknak közös érdeke. A megerősödés, a jövő biztosítása szerinte nem állhat másban, mint hogy visszatérünk a földhöz és a földet biró és művelő osztályokat, a melyek sok tekintetben elmaradtak, a haladás útjára tereljük. Tényleg, ha az országok hatalmát, műveltségét nézzük, azt látjuk, hgy azok ott vannak még a legmagasabb fokban, a hol a nép nem foglalkozik kizárólag csak egy termelési ággal, hanem a földművelés, az ipar és kereskedelem körülbelül egyensúlyban tartják egymást. A földműves belterjes gazdálkodással, kertészkedéssel megtermeli, az iparos feldolgozza, a kereskedő pedig külföldre szállítja a megfelelő árukat. Csak igy lehet etérni azt, hogy több legyen a kivitel, mint a behozatal. Elénk példa erre Belgium, a melynek iparát bámuljuk és mégis a vezető körök, köztük a belga szocialisták legelső vezére, Vanderveide, a vidék elnéptelenedésétől tartanak a földművelés elhanyagolása miatt. Tolsztoj pedig egész jeremiádokat ir az orosz paraszt szomorú sorsáról, a melyen szerinte csak úgy lehet segíteni, ha tőidet adunk a népnek.

Nálunk is belátták azt és hosszú harcok, számos tévedés és sikertelen kísérlet után tudatára jönnek annak, hogy a politikai függetlenség és a nemzet gazdasági szabadsága össze vannak forrva, ezért kell, hogy egymást támogassák. A nemzet becsületének folyománya tehát: a kivándorlás csökkentése, a kisgazdának és munkásnak védelme, az elhagyatottak felkarolása, az uzsora ellen megindított harc, a tisztességtelen verseny korlátozása és azoknak a kiváltságoknak a megdöntése, a melyeket fentartani az illetők, a kiknek javára szolgálnak, a jogegyenlőség folytonos hangoztatása mellett évtizedeken keresztül törekszenek. Nem elég az, hogy lehetővé tesszük egy kicsiny, de az élet és család fentartására elégséges leieknek a megszerzését mindazoknak, a kik ezt szorgalmuk miatt megérdemlik, hanem arra is kell

törekednie a törvényhozásnak, hogy ezt a paraszt meg is tarthassa a törvényes formák keretében. A homesteadról szóló törvényt ezért kell kiváló örömmel üdvözölnünk, mert megengedi, hogy családi otthont lehessen alakítani minden tizenkét holdas birtokból, a mely egy gazda tulajdonát teszi és tehermentes. Ezt a családi otthont magánkövetelések fejében elárverezni nem szabad, csakis a föld jövedelmeit lehet bizonyos időre lefoglalni úgyr, hogy a családi otthont nem lehet kihúzni a kisgazda lába alól.

Hogy ez milyen gyökeres változást idéz elő a falu életében, akkor látjuk be, ha meggondoljuk, hogy évente hány ezer és ezer kisbirtok felett ütik meg a dobot és hogy a kedvezőtlen gazdasági viszonyok között még adósságmentes birtokokat is eladnak tömegesen, melyeknek tulajdonosai azután a kapott pénzzel Amerikába vándorolnak. Hát az uzsorások ravaszsága és a könynyelmű adósságcsinálás szelleme miatt hány kisbirtok felett húzzák meg a lélekharangot! Mindezeknek egyszerre vége szakad, ha a kisbirtok családi otthonná lesz. Ez mentheti meg a magyar földet a magyar nép számára; csak igy érhetjük el azt az ideális célt, hogy idővel jólét és nyugalom költözik a faluba, a melyet a parasztra nehezedő százféle teher, a könnyelmű adósságcsinálás oly annyira feldúltak. Konzervatív irányú politika ugyan ez, de biztos és nyugalmas.

Dr. Horváth Károly.

tehetséget is feltételez. A ki mindig külföldi példákon kap és készen talált elméleteket alkalmaz meglevő darabokra, az nagyon helytelenül jár el. A dramaturgia törvényeinek igaz kutatója készen levő, még pedig magyar drámákról kell, hogy levonja az általános aesthetikai törvényeket, vagy a szép meghatározásából kiindulva, annak követelményeit kell alkalmaznia a dráma szabályaira.

Ily általános bevezetés után igen érdekesen fejtegeti a középfajta drámákkal szemben elfoglalt álláspontját. 0 is Carriér után adja a meghatározást: A középfaji dráma a szabadság színműve, melyben a gondviselés munkáját látjuk, mely az érdekek és szenvedélyek különfélesége dacára, az emberi tévedések, erények bonyodalmaiból egybehangzó valóságot, megnyugtató világrendet hoz létre. E meghatározásból azonban — a mely fölött a vita manapság sincs lezárva -- döntő elvet megállapítani nem lehet. Nem is foglalkozik tovább a művel, hanem bírálatát azzal fejezi be, hogy: egy uj magyar dramaturgiától csak akkor várhatunk üdvös hatást katolikus irodalmi viszonyainkban, ha a dráma külsőségei helyett annak lelkét és lényegét tárja fel.

(Befejezése szerdai számunkban.)

Dr. Freysinger Lajos, mint író.

Irta: Agárdi László.

7.

Torday stilusa tartalmasság és lendületesség tekintetében, komoly eszméknek mélyen járó fejtegetése ellenére itt érte el a tetőpontot. Az ember mint író itt mutatja ki szellemi tehetségének teljében önmagát és ez a mily nagyértékű az iró, ép oly elismerésre méltó az ember részéről. Nyíltan állást foglal saját meggyőződése mellett s ezt szabadelvűsége mellett oly meggyőzően teszi, hogy fejtegetései magával ragadják az olvasót. Egy műve sem tesz minden tartalmassága mellett ily hatást. Mindenütt bámulhatjuk komoly felfogását, nagy ismereteit és kiváló intelligenciáját, de lelke itt nyilvánul valójában és itt sugározza át a szavakat. Egyéb dolgozataiban ismét a hideg, értelmes, belátó kritikus jelentkezik, kinek boncoló keze azonnal felismeri a hibát. így filozófiai irodalmunkon áttekintve, (A kül- és belvilág érzékelhető jelenségei) hangoztatja, hogy ily irányú műveltségünk hiánya irodalmunkon és műveltségünkön egyaránt meglátszik. E tekintetben filozófiai irodalmunk akkori termékei sem javítanak, mert nem tudják felhasználni a

természettudományok vívmányait s igy a legtöbb mű nem egyébb, mint céltévesztett metafizikai spekuláció.

S ezzel elértünk aesthetiko-kritikai munkásságának különösen a magyar irodalom szempontjából legfontosabb részéhez Névy László: >Az első teljes magyar dramaturgia« ét Szigligeti Ede : »A dráma és válfajai« című művek bírálatához. Mind a kettő nagy jelentőségű mű, de csak akkor, ha e jelentőségnek meg tudnak felelni szerzőik. Irodalmunk egy téren sem oly elhanyagolt, mint az aesthetika terén. Igaz, nem régi keletű tudomány' ez, — Torday röviden adja egy bírálata keretében történetét, nálunk azonban csak jó későn s akkor is kevés művelője akadt. Ehhez járult, hogy legtöbben nem tudnak elszakadni forrásaiktól, úgy, hogy Gregus Ágost »A balladáról« és Beöthy Zsoltnak » A tragikumról« írt munkája mellett a többi többé-kevésbbé kétes értékű. A szépnek mivolta és jelentkezésének különhöző módjai kevésbbé izgatták a magyar írókat és ha mégis ráfordították figyelmüket, akkor arra a műfajra alkalmazták, a mely a legáltalánosabb érdeket szokta kelteni: a színművekre. A feladat azonban itt is nagy és komoly tanulmányok mellett izmos eredeti