Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-12-26 / 101. szám

4 VÁCI HÍRLAP készített. Ispánovicsot igyekezetében nem üz­leti érdek vezeti, mert célja érdeklődést kel­teni a finnek iránt s magas kultúrájukra felhívni a figyelmüket.n Finnország .jjjmesés szépségű, népszokásai érdekesek, népe pedig rokon a magyarral. Felajánlja, hogy előadá­sát január 8 án, vagy 9-én tarthatná meg a helyi viszonyoknak megfelelő legmér­sékeltebb belépő dij mellett. A V. J. K. F. elnöksége a levél értelmében megkereste a váci egyesült kaszinó és a helybeli főginmá zium igazgatóját azzal a kéréssel, hogyha jó­nak tartják, nyújtsanak alkalmat a váci mű­velt közönségnek és a gimnázium ifjúságá­gának Ispánovits előadásának meghallgatá­sára. Ispanovits Sándor eddig több városban is, mint Brassóban, Szombathelyen, Zalaeger­szegen tartott sikerült előadásokat. — A váci püspökség 900 éves. A líceum­nak s a líceumban Matzenauer Oszkár oldal­kanonoknak kellett jönnie, hogy a városra oly fontos dátum kiderüljön. Matzenauer ka nonok ugyanis az őt jellemző mély tudással felolvasást tartott a váci püspökség alapítá­sáról s a mit oly sok történettudós kétségbe vont, világosan kimutatta, hogy a váci püs­pökséget első magyar királyunk 1008-ban alapította, tehát múlt évben volt az ősi püs­pöki szék alapításának 9Q0 ik évfordulója. A jubileumot igy elmulasztottuk, de pótolni le­hetne maradandó emlékkel, ha grófpüspökünk kedvelt papját megbízná, hogy a püspökség kilencszáz éves történetét Írja meg, vagy ta­lán a múzeum-egyesület, mely a nagy múlt hagyományaiból él, gondolna erre. A világos, értékes tanulmányt nagy figyelemmel hall­gatták, végén szives ovációkban részesítették a tudós előadót. — Utána Kerékgyártó Árpád vetített képekkel mutatta be, hogy mily fon­tos szerepe van a növényi életben a víznek. — Egy fiatal asszony halála. Megdöb­bentő hir jött csütörtök reggel Velzer Lajos házához s nyomán, hogy gyorsan elterjedt a városban, igaz részvét nyilvánult meg a mé­lyen sújtott család iránt. Telefonon jelentet­ték a szolnokmegyei Bagipusztáről, hogy Molnár Kálmánná, Velzer Manci csütörtökön reggel 726 órakor meghalt. A fiatal asszonyt boldog férje alig egy éve vitte el a meleg otthonból, hogy uj otthont teremtenek az alföld rónáin, hol Molnár uradalmi intéző volt. Néhány hete erőteljes gyermekkel aján­dékozta meg az urát, de már ekkor kórt hor­dott törékeny szervezetéhen,mely gyorsan,élete virágában megölte a fiatal asszonyt. Szülei már csak a kihűlt tetemhez értek, már csak elíöldeléséről gondoskodhattak. A család és a szegény férj iránt nagy a részvét. — Siketnémák karácsonya. A siketné­mák intézetében a szokásos karácsonyfa- ün­nepélyt f. hó 22-én tartották meg az inté­zet dísztermében. A terem a növendékekkel és érdeklődőkkel teljesen megtelt. Az aján­dékok kiosztása előtt az intézet növendékei élőképeket mutattak be. A képek nagyon tetszettek, melyek Jézus születését, életét áb­rázolták. Az egyes élőképek között ugyan­csak intézeti növendékek karácsonyi verse­ket szavaltak. Az ünnepélyt Kontúr László in­tézeti hittanár hatásos beszéddel nyitotta meg. Az ünnepély sikere Szentgyörgyi Gusz­táv és Wolkóber János tanárok fáradságának eredménye. — Szegény gyermekek felruházása. A helybeli ref. egyház a téli hideg beálltával 8 szegény sorsú s jó magaviseletű gyerme­ket látott el ruhával és lábbelivel. Ugyan eire a célra a helybeli hengermalom rész­vénytársaság 25 koronát adományozott. F'o gadja ez úton a társaság az egyház elnöksé­gének köszönetét. — Evezőseink a jövő évben. A napok­ban tartotta meg a V. S E. evezős osztálya igen élénk érdeklődés mellett időszaki ülé­sét, a melyben az evezőosztály jövő évi fonto­sabb ténykedései kerültek megvitatásra. Az ülés kimondotta, hogy a jövő évben erősebb verseny életet kíván élni, miért is a megtar­tandó versenyeknek mindazokra a számaira benevez, a melyekre csak beneveznie lehet. A túrázásokra vonatkozólag elvben hozzájá­rult az ülés ahhoz az indítványhoz, hogy a rövidebb utak helyett a hosszabb túra utak Ez a nap SZOMBAT JANUÁR í Újév. az új évnegyed Kezdete. Ha elő= fizetése lejárt, KérjüK megújítani. kultiváltassanak. Elhatározta az ülés, hogy az 1910. évtől kezdődőleg belép a Tiszai re­gatta-szövetségbe is, a melynek szegedi ver­senyén az idén — még csak vendégként — oly szép eredménnyel szerepelt. A szö­vetségbe való belépés azért bir az egyesü­let evezős osztályára fontossággal, mert en­nek a szövetségnek versenyein több verseny­szám kizárólag a szövetség tagjainak van fenntartva, a mely számokban egyesüfetünk evezős alosztálya is eredménnyel indulhat. Miután pedig az idei versenyek egyesüle­tünknek az evezős egyesületek között igen előkelő helyett szereztek, kívánatosnak mon­datott ki, hogy egyesületünk a jövő verse­nyeken ne csak palán kos-, hanem race ha­jók részére kiirt versenyekben is kísérelje meg tehetségét bemutatni. A jövő évben te­hát egy race 4-es, továbbá egy verseny-skiff beszerzését határozta el az ülés. Egyhangú lelkesedéssel mondotta ki az ülés, hogy a csónakház kevésbbé alkalmas (az idén már majd elmerült) talpfa alapzatát vaspontonok­kal cseréli ki; miért is utasította az osztály vezetőségét, hogy ez ügyben árajánlatokat sürgősen kérjen be. De mert ez a beszerzés az egyesületre nagyobb terhet ró, kimondották, hogy a budapesti »Nemzeti Hajós-egylet«-nél bevált mintára az alosztály tagjaival 1Ü0 ko­ronás pénzjegyeket irat alá, a mely mellett a várvavárt átalakulás könnyen és simán megoldható s a csónakdában elhelyezett ez­reket érő vagyon is biztosabb végleges ala­pokra jut. A csőnakda mai talpazata a csó­nakháznak a Duna felé néző oldalán a tagok és családjaik részére kellemes üdülő és szó­rakozó helyül szolgáló terrasz gyanánt fog elhelyeztetni s ezzel egyesületünk oly ked­ves helyet nyer, a melyhez foghatót az egész Duna mentén találni nem lehet s korzónk­nak is díszére fog válni. —- Az öreg Csuka halála. Még héttőn reggelig húzta a Műcsarnok kávéházban, kedden éjfélkor már kilehelte lelkét. Mintha vesztét érezte volna utolsó éjjelén, mintha tudta volna, hogy többé nem veszi kezébe hegedűjét, úgy húzta s nem akarta letenni egész éjjel a száraz fát, hiába nógatták tár­sai, hogy pihenjen: »úgy sem soká húzom, érzem« felelte nekik. Becsületes, jó cigány volt, első prímása a váci bandáknak. Soha sem panaszkodott rá senki, nem volt tola­kodó, de annál jobban értette művészeiét. Mindig választékosán, csinosan öltözött s te­kintély volt bandájában. Mintegy 15—20 éve ő volt a váci cigányok dísze s Banda Marci után a legkedveltebb prímás. Igazi neve Csámpai Sándor volt, onnan maradt rá a Csuka név, mert fiatal korában igen vékony gyerek volt. Az egész város ismerte Csukát s mindenki becsülte tisztességes modoráért Mint a legtöbb cigánynak, neki is szervi szív­baja volt ez ölte meg most 45 éves korá­ban. Nemrég pár hétig betegeskedett, majd fölkelt, mert nem tudott tétlenül élni s ez ölte meg kimerült testét. Csütörtökön dél­után temették el nagy részvét s a város in­telligenciájának megjelenése mellett. Teme­tése igazán megható volt. Koporsójára töb­ben tettek le az úri körökből is koszorút, eltépett liúrú hegedűjét ott vitték koporsója előtt s a összes váci bandák egyesitett kara húzta a szomorú menet közben a halotti in­dulót, sírja fölött pedig kedvenc nótáit ját szotla. A nagy kar forsz darabja, a »Csere­bogár, sárga cserebogár« dallama mellett hántolták el szegény öreg Csukát, a kire so­kan, sokáig fognak emlékezni. — Szegény gyermekek felruházása. Van a városunkban egy asztaltársaság, a melyről alig tud közönségünk, de a mely pár éve már minden évben hathatósan működik a jótékonyság terén. Ez a Petőfi-aszlaltársaság, mely december 5-én tartotta meg évi köz­gyűlését Kőbl Miklós vendéglőjében, a hol az elnökség az idén is elhatározta, hogy ka­rácsonyra ismételten fel fog ruházni a tagdí­jakból és adományokból befolyt 102 K 30 fillérből négy szegény gyermeket. A Petőfi­­asztaltársaság elnöksége a róni. kát. iskola­székhez fordult, hogy az jelöljön ki négy szegény özvegy asszony gyermekét, a kiket majd felruháznak. Az ünnepség az asztaltár­saság helyiségében szép számú érdeklődő közönség jelenlétében történt csütörtökön este, a mikor is a társaság elnöke a négy gyermeknek helybeli iparosoknál vásárolt egy-egy nagykabátot, kiskabátot, nadrágot, mellényt, sapkát, cipőt és harisnyát adott át szép szavak kíséretében, mely úgy a kis gyer­mekeket, özvegy anyjukat, minta jelenlevő­ket könnyekig meghatotta. Az asztaltársaság elnöksége ez úton is hálás köszönetét fejezi ki azoknak, a kik a felruházáshoz adomá­nyaikkal hozzájárultak. — Villamos világítás a vasúti állomá­son. A vasúti állomás — ha addig valami közbe nem jön — f. hó végétől kezdődőleg villanyfénnyel fog megvilágitatni. — Az ál­lomáson elhelyezett nagyszámú villanykörte és 11 óriási ivlámpa remélhetőleg, nappali fénnyel árasztják majd el az állomást. — Ezt a hirt nem mi adjuk tudtul: a Nógrád és Honti Híradó a — balassagyarmatiaknak. Tudni kell, hogy a Balassagyarmaton egy éve van villamos világítás és a jó gyarmati vicinális állomás negyed annyi forgalmat csi­nál, mint a váci!

Next

/
Thumbnails
Contents