Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-02-07 / 10. szám
Huszonharmadik évfolyam. 10. szám. Vác. 1909. január 7. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre* 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Kritika. Irta: Kassai Vidor. Többször fölszóllitoltak már, hogy a váci műkedvelők próbáit nézném meg s esetleg tanácsaimmal segítsem elő. Hát ez, nekem nagyon nehéz dolog lenne. Nehéz művészi szempontból; még nehezebb eltűnt múl lamra való visszaemlékezés szempontjából; sőt szinte lehetetlen abból a szempontból, hogy az ifjú és bájos női műkedvelők látása, melyre ilyen próbákon oly bő az alkalom, első sorban is megvesztegetné az én tárgyilagos Ítélő képességemet. Hibám lehet ez nekem, de meg van. Verem érte a mellemet, de hiába. A szépnek szeretete az én hitvallásom s a természet alkotta szépségekkel szemben a művészetek szépségei nem állják ki a versenyt. Azt is kívánták, hogy kritizálnám meg a műkedvelők játékát. Hogy tehessem ezt ? ! Más a műkedvelő, más megint a cétibeli művész. Emennek föladata a művészetet előbbre vinni s ezt a körülmények miatt nem mindenkor teljesítheti, amannak t. i a műkedvelőknek föladata, a művészet iránti érzék fejlesztése s ezt minden körülmények között meg is teszi, sőt m, a művészet jobbik felét közvetlenül is szolgálja, mert a kabarénál többet ér. Pályatársaim közül sokan tagadják ezt, de csak a kassza szempontjából van Dr. Freysinger Lajos, mint iró. Irta: Agárdi László. 6. Szinműbirálataiban hasonló magas szempontból ítélkezik és elfogulatlanul, meggyőző hangon fejti ki felfogását. Egy helyen sürgeti, hogy a játék kiválóságát ne akarják díszletekkel pótolni, az iró cselekvénv alkotására törekedjék s ne külsőségekre fektesse a fő súlyt. Igen érdekes egy bírálatában az a párhuzam, a melyet a Seine-parti, Spree-parti és Duna-parti, illetőleg a francia, német és magjai' zene között von és sürgeti a nemzet jelleget kifejező magyar zene nagyobb művelését és felkarolását. Színi bírálataiban nyilvánuló komoly felfogás jellemzi azt a bírálatát, melyet az -Angol államférfiak és szónokok könyvéről« irt. Éleslátát mi sem mutatja jobban, mint e könyv hibáinak feltüntetése és a mód megjelölése, a mellyel e hibák elkerülhetők lettek volna. Magas művészi szempont lebeg szemei előtt, midőn kifogásolja a beszédeknek tisztán szövegközlésre szorítkozó kiadását. Ezt annál nagyobb hibának tartja, mert a mű kiadója épen a magyar szónoklat nívójának emelése céljából bocsátotta közre művét. Mennyivel hasznosabb, a magyar szónoklatra nézve üdvösebb dolog lett volna, ha inkább szónoki jellemrajzokat olvashatnak kiváló angol szónokokról a magyar igazuk. Ha színházuk mindig telve van, nem sokat törődnek a műkedvelőkkel. Sokat lehetne még erről mondani, de voltaképen nem ez a célom, hanem az, hogy a folyó hó 1-én lefolyt műkedvelői előadásról, mely a váci siketnéma-intézetben tartatott, szóljak s mivel belépti dij mellett tartották meg, tehát némi jogcimet adtak a birálgatásra is. Hát elmentem és végig néztem. Igyekeztem rideg lenni, azaz, hogy kritikus, mert úgy szokták értelmezni, hogy a kritikus csak gáncsoló. Fájdalom, hogy gyakran igy is van ez, de ez is téves, amikor Jgy van. Amikor helyemet elfoglaltam, nem sokan voltak még a teremben. Így ültem magamba mély ed ve, nem tudom, meddig, gondolván, hogy hát : no, műkedvelők maid igy, meg amúgy! Végre fölpillantok, körülnézek, hát csak meglepetve látom, hogy egy nagy virág erdőbe jutottam, lelve van a terem szép hölgyekkel. Félre ne értsük egymást, a virágerdő nem a hölgyek kalapjain imbolygóit, mert igy csak virágos (még pedig hamis virágos) erdő lett volna és nem virágerdö. Nem volt ott kalap, csak sok, sok virágbimbó női fej. Hát igy is van ez jól. Erre a szép bevezetésre az én gáncsoló szándékom bukfencet vetett és elhúzódott az ajtó mögé. Magam azonban helyemen maradtam. Megkezdetett az előadás. A szemem káprázott! A színpadon is csupa virág mozgott. Lehet, hogy nem volt az mind virág, de én már csupa virágot láttam mindenütt. Láttam még gondosan rendezett és jól betanított szereplőket s mindezekért csak gratulálhatok úgy a rendezőnek, mint a rendezetteknek. Hát menjünk tovább. Neveket nem említek, részlehajlással vádolhatnának és hátha igazuk lenne. Hát kezdem az urakkal. Ez a divatozó szokással ellenkezik, bocsássanak meg a hölgyek, de én már gyermekkoromban is úgy tettem, hogy a legédesebb falatot utoljára hagytam s akkor azt hittem, hogy a többi is olyan édes volt, mert a hölgyek csakugyan édesebbek voltak művészetben is, meg amúgy is, mint az urak. Ezért ismét az uraktól kérek bocsánatot, de ha ők ültek volna az én helyemen, szintén igy vélekednének. De nincs is ebben semmi rendellenes, ez az ő finomabb szervezetük kiváltsága, a színésznők mindig hamarabb fejlődnek, mint a férfi színészek, ezek viszont tartósabban. Hát mit mondjak még?! Ha a céhbeli művészekre áll az a művész szálló ige, hogy: »mind huncut, aki jobban csinálja, mint ahogy tudja« hát hogyne állna ez a műkedvelőkre. államférfiak, mert ezek nájunk nagyon is tudnak beszélni, de annál kevésbbé cselekedni. Már pedig ilyesmire tanítani jellemrajzok nyújtásával lehetett volna, a puszta szövegkiadás tehát semmi képen sem pótolja az irodalmi mulasztást. Torday magasabb, általános fetfogása erősen nyilvánul itt. Szűk látókör, e célnak szem elől való tévesztése ép oly korholásra méltók szerinte, mint a formának, nyelvnek elhanyagolása, a mit soha sem szűn meg helytelenítem. bírálatban részesíteni. S teszi ezt oly téren, a hol a magyar nyelv jogai csak manapság kezdenek valójában érvényesülni. Talán nincs tudomány, a melynek kifejtésében oly nehezen tudtak alkalmazkodni Íróink a magyar szellemhez, mint a bölcseleti tudományban. Az amúgy is súlyos eszméket tartalmazó és épen e miatt a kifejtésben a nyelv nagy ismeretét igénylő tudomány, manapság is tele van idegenszerűséggel, megértése a világos fejtegetés mellett mély behatolást és magasabb szellemi intelligenciát követel. A magyar irodalom kevés jeleséről mondhatjuk el, hogy ilynemű alkotásaik e tekintetben nem esnek kifejezés alá. A gondolatok hiányát sokszor takarja a szavak harmonikusnak tetsző, de kongó üressége, a tartalmat üres nagymondások, Kant-féle mondatfűzések homálya. Tisztán és világosan minden tudományról az tud Írni, a ki nemcsak tisztában van mondanivalójával, hanem megerőltetés nélkül tud szólni arról, a mi tolla alá kerül. Lehet valaki nagy filozófus és gyönge stiliszta, de meg vagyok győződve, hogy valójában érthető lesz Írása. Mihelyt egy irót, vagy tudást huszan-harmincan magyaráznak és a hányán vannak, annyiféleképen értelmezik Írásait, ott hiába mondják, hogy nem lehet behatolni az iró szellemi mélységébe, ott föltétien meghódolás a kötelező. Erre vonatkozólag Aranynak van egy mondása, hogy a mikor az irás annyira homályba vész, hogy nem tud beléhatolni a józan emberész, legjobb az ilyen írást félretenni. Tordai filozófiai ismertetéseivel nem vagyunk igy. Szeret a ködbeveszés határáig elmenni ez írásaiban, de_ itt megáll és általában élvezhetőén számol be e téren szerzett nagy ismereteiről és meggyőzően fejtegeti a filozófia terén vallott elveit. Az evolucionismus álláspontján áll, de nem követi szélsőségeiben. Hozzászól a mindig legfontosabb kérdésekhez s végeredményben olyan eredményre jut, a mely ugyan nem uj, de érdekes az uj módszere miatt. így midőn »A modern világnézet és a bölcsészet« egymáshoz való viszonyát fejtegeti, ez a végkövetkeztetése : »Az emberi szellem mélyébe van beoltva a vágy, hogy belső világában űrt és hézagot nem tűr, hanem mindenütt összekötő kapcsokat keresve, azt egységbe és összhangba igyekszik hozni«.
