Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-10-20 / 82. szám
2 tán akarjuk is. Minden oly eszmét, mely hazánk függetlenségét hivatva van előbbre vinni, örömmel illik fogadnunk, ha általános az óhaj, de ha legalább is magyarságunk többségéé: valamennyiünknek melleje kell állnunk s kitartanunk a munkálkodásban a legvégső erőmegfeszitésig, a küzdelemben legutolsó leheletünkig. Ebben rejlik a zár nyitja. Társas életet élünk. Nem mindig az egyéni vélekedésünk az irányadó. Nem szabad olt makacskodni, a hol egy nemzet életéről, jövőjéről, függetlenségéről van szó. Férfiasság az is, a mikor meghajlunk a többség kívánsága, véleménye előtt. Sok teljesülében kívánságunk van még, sok a bajuna, vágyunk . . . sok minden hiányzik még a független Magyarországból. Válasszuk ki nemzeti kívánságaink közül azt, a melyet ozidőszerint legtöbben szeretnénk megvalósítva látni . . . bármelyik legyen is az, ha sikerülte után hazánk függetlenebb lesz: harcoljunk érette. Bármit is akarjunk kivívni, kivívjuk, ha nem csüggedünk és ha kitartunk. Fegyvereink : a munka, az önzetlen hazafiúi lelkesedés és hazaszeretet, jogainkhoz való törhetetetlen hűség és ragaszkodás legyenek. Ha szükséges, ha a siker úgy kívánja nyilatkozzunk meg!, de őszintén és nyílt homlokkal. Az alsóvárosban az elmúlt napokban meg alakult egy »függetlenségi és 48-as kör«. Örömmel üdvözöljük, mert a „teljesen független szabad Magyarország, érdekében fog munká kodni. Fokozza örömmel, bogy ezt önképzéssel, a magyar kultúra ápolásával, terjesztésével óhajtják elérni. Koronázza a legteljesebb siket működésüket, a magyarok Istene áldja meg munkájokat!! Szentgyörgyi G. H i r e k. A szerkesztő távolléte alatt minden szerkesztőségi ügyben szíveskedjék Borbély Istvánhoz (városháza) fordulni, ki ez idő alatt a lap szer- j kesztéseért felelős. Blériot esetek. Kiküldött munkatársunk még szombaton megjelent Blériotmái s meg akarta interjúvolni a nagy aviatikust, de az nem állott kötélnek. — Csak öt percnyi időm van az ön számára. Mit kíván? — Jöjjön ki kozzánk Vácra kedves Blériot úr s mutassa be nálunk is tudományát! — Vácra ? Nem teszem uram ! — Miért? könyörgöm! — Nem akarok szégyent vallani Önöknél, mert hiszen a váciak sokkal jobban értenek az aviatikához, mint jó magam! — Hogyan ? — Hát úgy uram, hogy tudomásom van róla, miszerint van önöknél egy pénzintézet, a honnan gyakorta rendkívül ügyesen tudtak elröpülni egyes urak, mint például az év elején is az a Rottenbiller nevű fiatal ember, de meg csak az imént is hallottam róla, hogy Vác város két napos közgyűlésén mily remekül röpködtek a százezrek a levegőben s hogy mily könnyedén fölszállott önöknél az a bizonyos 40 százalékos pót adó is egyszerre j 65 százalékra. Aztán még az urak akarnak tőlem látni röpülést, emelkedést ? Szálljon ön magába kedves barátom s röpüljön tovább addig, a mig jó kedvemben talál! Az egész világon a repülés érdekli leginkább a nagyközönséget. Természetes, hogy Vác lakossága, a mely mindig a divat után indul, akár kalapról, akár Blériotról van szó, szinte falja a repülésről szóló híreket. Erről beszélnek a kávéházban osztás közben s az alsóst ma már nem csak gromobojjal és Fedák Sárival, hanem Blériottal is játszák. __________VÁCI HI R L A P__________ — Bemondom a tuletroát és a Blériot-ot — mondta a minap éjszaka egy ismerősünk. — Mi az a Blériot? — kérdi a kibic. — Az, hogy ha elvesztem ezt a pártit, maga röpülni fog. Vasárnap Budapesten a villamoson is a repülésről folyt a szóbeszéd és nem a lóversenyről, pedig most dühöng a gyepen a totalizator. — Van-e már jegye Blériot felszállásához, kérdi egy úr a másiktól. — Jegyet parancsol ? — lép hozzá a kalauz. — Igen, egy tiz koronás tribünjegyet. — Mit? — Pardon a rákosi mezőre gondoltam. — Szakaszjegyet adjak ? — kérdezi újra a kalauz. — Nem, adjon egy nyolcas fölszálló jegyet— Talán átszállót tetszett érteni ? — Persze egészen megzavar ez a Blériot. A családi tűzhely sem ment a i épülés bacilusálól. A férj, a ki tiz óra helyett hajnali négy órakor ment haza, szorongó érzéssel lépte át a hálószoba küszöbét. Az asszony, a ki pedig szelidlelkű teremtés volt, most hirtelen fölkapta a gyertyatartót s az urához dobta, a mit még sohasem telt meg. Meg is bánta rögtön. — Bocsáss meg, de olyat álmodtam. — Mit? — Láttam Blériot-ot repülni. Mint magyar honleány nagyon elkeseritett az a tudat, hogy nincs még magyar repülőgép, a mely repülni is tud. Erre még félig álmomban megkaptam a gyertyatartót, kineveztem monoplánnak és tapasztaltad, hogy pompásan repült. A férj megvakarta sajgó homlokát, a melyet az a megtiszteltetés ért, hogy horzsolta az első magyar repülőgép. Még egy hávéházi történet, a mely azt bizonyítja, hogy a kávét nem habbal, hanem monoplánnal isszák. Egy társaság pezsgőzik. Fizetésre kerül a sor. Az élelmes főpincér abban a hitben, hogy az urak eláztak, háromszoros számlát állított ki. A társaság mecénása azonban átlátott a szitán s mint jó humorú ember, ezzel a kérdéssel fordult a főpincérhez: — Hányféle aeroplán van ? — Kétféle — felelte a fizető-pincér, a ki lelkes aviatikus. — És pedig? — Monoplán, biblán. Van egy harmadik is. — ? — Triplán, a mint ezt a maga számolócédulája bizonyítja. — Kitüntetés. Ő császári és apostoli kir. Felsége 1909. október hó 4 én Bécsben kelt legfelső elhatározásával Töbör-Éthei báró Nagy Gyulának, a váci m. kir. 6. honvéd huszárezred parancsnokának a harmad osztályú vaskorona-rendet díjmentesen adománvozni méltóztatott. — Kölcsönös áthelyezés. A m. kir. igazságügyminiszter Sóka Antal váci kir. járásbirósági irodatisztet a galgóci kir. járásbírósághoz, innen pedig Szoltsányi Elek járásbirósági Írnokot Vácra kölcsönösen áthelyezte. is, mert egy édes, formás bécsi médi szolgálta fel. Leheteti úgy 16 éves. Soha szebb osztrák leányt! Arany-sárga dús fürtjei, melyek oly édesen simultak hófehér klasszikus homlokára, a két fülön sza bályos, művészi tekercsekbe futottak össze. Azok a nagy villogó kék szemek a kék menyország minden boldogságát sugározták felénk; az az örökké mosolyra álló édes ajak, melynek egy csókja őrületbe zavarni képes ; szép, formás hófehér karjaiból csak egy ölelés, . . . s a mámor minden üdve . . . de nem folytatom, ezt csak érezni lehet, a hogyan éreztük mi, fiatalja, öregje, egyaránt. Úgy tűnt fel közöttünk, feketék között, mint egy hófehér tündér, a ki nem is prózai lábakon jár, csak libeg, hol jobbra, hol balra oly édesen, lágyan, mint a hajnali szellő. Tündér volt, de csintalan, figyelmes, mint a játékos manók és kedves, édes mindnyájunkhoz. A feketékre nézve csak az volt a baj, hogy a kicsiny tündér nem tudott magyarul, ámbár — mint mondá — szereti a magyarokat. Bárdos ajánlatára, ki őt magyarul tanítani vállalkozott, kijelentette, hogy ő szívesen tanul magyarul. Bárdos mindjárt igy kezdette a tanítást: „No kisasszony mondja utánam — szeretlek.“ A kisasszony elpirult, s kacagva libbent tovább kijelentvén: hogy ő tudja mit jelent e szó, s ő azt is tudja: „csókollak“ ejtvén az utóbbi szót szépen, tisztán, magyarul. Hívtuk, csaltuk, hogy jöjjön velünk Magyarországba, elvisszük csónakon. Már-már hajlandó volt, de jött a mama, egy fess, szép bécsi mama, a ki leányával nyaral Petronellbeu, s a ki volt oly jó szivű s megengedte, hogy kisleánya segédkezzék a vendéglősnének s a jó magyar fiukat kiszolgálhassa az ebédnél. Az ebéd végén Mimiké, a kis angyal zongorához ült, s oly édesen játszotta azokat a buta német trallalalfákat. Azért most ez is tetszett nekünk. A jó vörösbor segített teljesen megvaditani a feketéket. Táncoltunk. Mimi németül játszotta a rózsabimbót, mi magyarul énekeltünk, magyarul akartunk méhek lenni. Méhek nem lettünk, de hamar Noé apánk sorsára jutottunk volna, ha nem üt a válás órája, lévén még vagy 24 kilométerre első éjjelli állomásunktól Pozsonytól. Fájó szívvel bár, de búcsút vettünk a kedves helytől, s indultunk a jó Juliska nénihez ozsonnára. A Mimiké és mamája velünk tartottak. Az ozsonna ? Fölséges volt. A Juliska néni készítette pompás vadkacsa pástétom, torta, kitűnő zamatú bor stb. stb. Még útravalónak is csomagolt a jó Juliska néni mindegyikünknek a vadkacsa pástétomból. Én is kaptam, de elveszett Pozsonyban, s még ma sem tudom, hogy a fölséges nép közül ki lopta el; még ma is kutatom, de úgylátszik, hiába való minden erőlködés. (Folytatjuk.)
