Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-09-22 / 74. szám
VÁCI HÍRLAP 3 velük. Sok nő reggelit, ebédet kívánt, mindegyik a hirdetést lobogtatva, az útiköltség megtérítését követelte. Végre is a plébános kidobatta az egész Nagymaros utcáin még sokáig óbégató gazdasszony-sereget. — Tűzoltóságunk 35 éves. Városunk egyik leghasznosabb intézménye: a váci önkéntes tűzoltó testűiét jubilál. Harmincötévé alakították lelkes emberek. Ezt a jubileumot október 3-án fogják fogják fényesen, a társ- ' egyletek és az érdeklődő közönség jelenlé tében megünnepelni. Az ünnepély reggel ébresztővel kezdődik, utána az érkező vidéki bajtársakat fogadják a vasútnál. Reggel kilenc órakor Krenedits Ferenc, dr. Csányi János, Nikit its Sándor, Milmann Géza volt parancsnokok sírját koszorúzzák meg a temetőben. A kegyeletes aktust ünnepi mise követi a felsővárosi templomban, majd 11 órakor díszközgyűlést tartanak tűzoltóink Délben közös ebéd lesz a kissörházban, három órakor diszgyakorlatot tartanak Este a lövőházban szinelőadást rendeznek s színre kerül a Sárdi-liáz, Géczy István népszínműve, melyben tűzoltók játszák a főszerepeket. A jubiláns ünnepségre díszes meghívókat készíttetett a V. Ö T. T., melyet a hét folyamán fognak szétküldeni a városban és az érdeklődő egyesületeknek. — Milyen lesz a téli menetrend? Október elsejével életbe lépő téli menetrendben igen kevés a változás. Elhagyták az ünnepi, kirándulókat vivő vonatokat s a múlt téli menetrendet léptették érvénybe. Nekünk, váciaknak a téli menetrend ellen az volt a kifogásunk, hogy este korán, a gyorsvonattal kellett viszatérni azoknak, kik nem akar tak Vácon éjszakázni. Ezt a panaszt meghallgatta a máv. igazgatósága és ezentúl lesz egy vonatunk, mely este 9 óra 45 perckor indult Vácról Budapestre. A dunaipolyvöigyi vasút menetrendjét úgy, a hogyan azt megalkották a nyáron, meghagyták, pedig a forgalom ofy nagy, hogy egy vonatpárnak beállítása már igen szükséges és a vasút által érintett községek legfőbb kivánságá. ügy látszik, ezt a kívánságot majd csak a jövő nyári menet rendben honorálják. Az új téli menetrendet különben a Pestvidéki Nyomda minden előfizetőnknek meg fogja küldeni s abban benne lesz a dunaipolyvöigyi vasút menetrendje is. — Egy zárkózott ember halála. Az ■öreg Roskoványi bús hangja szólalt meg pénteken délután. Senki sem gondolta, hogy kinek szól az ünnepélyes hang, sőt mikor megtudták, hogy Hoffmann Antal halálát jelenti, akkor keresték csak, hogy ki volt ez az ember. A Mária utcában volt háza, igen régen Vácon lakott, soha senkivel sem állott szóba, magyarul is alig tudott. Valamikor a hires Bianchi-ezrednek, mely a szabadságharc alatt lett nekünk szomorú emlékűvé, volt akkor főhadnagya] s később kilépve onnan Magyarországon telepedett meg a Bach-korszak idejében s mint pénzügyőri főbiztos Vácon ment nyugdíjba. Az öreg Hoffmann galíciai származású volt s 84 éves korában halt meg, egy házat hagyva hátra, melyről nem intézkedett. Rokonságáról senki semmit nem tud, mert ő maga ilyenekről soha sem szólt s mint hallgatag, mogorva, zord osztrák katona, mindenkit került. Mikor halálos ágyán arra kérték, hogy vagyonáról intézkedjék, lelki üdvösségéről gondoskodjék, hidegen visszautasított minden tanácsot. Szombaton temették el igen díszesen, hátrahagyott vagyona terhére. — Kitüntetéssel vizsgázott egyetemi hallgatók. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium most teszi közzé hivatalos lapjában azoknak az egyetemi hallgatóknak névsorát, a kik hazai egyetemünkön, illetőleg főiskoláinkon kitüntetéssel telték le szigorlataikat és más vizsgáikat. A névsorban három váci ismerőst is találunk, ezek a következők : Az orvostudományi karon Zeller Frigyest, a ki azóta elhunyt, a gyógyszerészeti szakon Majtán Alajost, a váci irgalmasrend tagját és Sebes (Streiter) Ferencet, a ki váci fiú s jelenleg a kegyesrendiek kecskeméti házában prefektus. — Védekezés a bortúltermelés ellen. A földmivelésügyi miniszter hatalmas műve a múlt század utolsó évtizedeiben a flllokszéra által elpusztult magyar szőlőkultúra rekonstruálása, befejezettnek tekinthető. Ma már úgy látszik, hogy a szőlőtelepítés a másik szélsőségbe csap, amikor nemcsak a korábban terméketlen homoksivatagok, de még az egyébként búzatermésre is alkalmas, úgynevezett lapályos területeken is szőlőt telepit a birtokos — a borértékesítés legnagyobb veszedelmére. Nemcsak a szőlősgazdák területei, de ma már a közéleti tényezők s a vármegyék is kénytelenek ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozni. így legújabban Tolnavármegye közgyűlése mutatott rá a a szőlőtelepítés elfajulásaira s a vármegye közgyűlése tényleg arra az álláspontra helyezkedvén, hogy a borárlékesités érdekében a túltermelés meggátlása körül sürgős intézkedéseknek van helye, feliratilag kéri föl a földművelésügyi minisztert, hogy a lábrakapott szertelen szőlőtelepítés meggátlása érdekében a kezdeményezést tegye meg. — Rálőttek a csendőrökre. Ily című hírünkre a lörökszőlő-hegyközség elnöksége annak kijelentésére kérte fel lapunkat, hogy a pásztorok éjszakánkint riasztó lövéseket szoktak tenni a levegőbe, hogy a szőlőtolvajokat elriasszák. A nélkül, hogy a csendőrök jelenlétéről tudtak volna, tették meg az ismert alkalommal is a lövéseket. A hegyközség vezetősége választmányi ülésben foglalkozott az esettel s a választmányi-ülés határozataként a csendőrök ellen feljelentést telt. — A főgimnázium önképzőkörének megalakulása. A főgimnázium ifjúsága vasárnap délelőtt tartotta az önképzőkörének alakuló gyűlését. Kisparti János vezetőtanár ismertette a kör alapszabályait és a VII. és Vili. osztálybeli rendes tagokat a tisztviselők megválasztására hívta fel. A választás eredménye a következő: Főjegyző: Gurszky Rezső VIII. o. t. Aljegyző: Tarnay Jenő VII. o. t. Pénztárnok: Nyáry Pál Vili. o. t. Ellenőr: Hidegheti Aurél VII. o. t. Főkönyvtáros: Fehér Lajos Vili. o. t. Alköuyvtárosok: Pertik Ottó és liven Ernő VII. o. tanulók lettek. — Uj gyár. Union csiszolókorong-müvek Freischberger és Schütz (Vác) cég alatt Freischber Hugó és Schütz József Vácon uj csiszolókoronggyárat létesítettek. — Már Aszód is? Francsek Imre budapesti közmunkatanácsi főmérnök kezdeményezésére Aszódon egy magánvállalat vízvezetéket létesít. — Nyugdíjasok veszedelme. A nyugdíjas állami alkalmazottakat — nagyon közelről érintő intézkedést tett a belügyminiszter. Szigorú körrendeletét intézett a törvényhatóságokhoz és ebben azt panaszolja, hogy igen sok nyugdíjazott állami tisztviselő és katonatiszt van, mint rendes tisztviselő, vagy napidijas alkalmazásban, a kik tehát két helyről húznak díjazást. A belügyminiszter kimutatást kíván az ilyenekről és a mostani fizetési összeget le fogja vonni a nyugdíj összegből. — 100 ablak egy sorba. Nagyon jó kedve volt vasárnap éjszaka Csereklye Lajosnak. Hangos, sőt zajos kifejezést is adott ennek, mert haza felé menet minden ablakot bevert. A külső soron indult haza s útját a bevert ablaktáblák mutatják. Nem kevesebb, mint száz ablakot vert be egy sorba, a miért nem csak a rendőrséggel, mely megindította a vizsgálatot, de a sok ablaktulajdonossal is meggyűlt a baja. — Bossányi —községi biró akart lenni. Rákospalotán, mint lapunknak jelentik, most folyt le a biróválasztás, mely feléri egy kis képviselőválasztással. A jelöltek száma elég nagy volt, köztük T. Varga Antal, az eddigi biró és Bossányi György, a ki egy váci választáson Gajáry Gézával szemben volt a néppárt jelöltje s oly sok pénzt költött el a bukására. A bírói állásért való nagy törtetésnek az a magyarázata, hogy nem rég Rákospalota község rendezte a biró fizetését s a nagy tisztesség mellett még 2400 koronával is honorálja bírája munkásságát. Formálisan harc indult meg a jelöltek érdekében és falragaszok hirdették a nagy község utcasarkain, hogy ki éljen, mint Rákospalota birójelöltje. Legnagyobb korteskedést Bossányi György fejtette ki s lázas izgalommal buzgólkodott pártja, hogy a szavazattöbbséget részére biztosítsa. De mit tesz Isten? mondja a legújabb budapesti jelszó és a jelen esetben Förster Lajos szolgabiró, a ki a választást vezette. Egyszerűen nem jelölte Bossányit, a mi azt jelentette, hogy a reá adott szavazatok érvénytelenek. A Bossányi-párt zúgott és meg akarta mutatni, hogy erős: minden áron szerette volna T. Varga Antalt kibuktatni a bírói tisztből. Ezért a választás heves volt és a szavazás éjfél után két óráig tartott. Még a betegeket is leszavaztatták, de hiába. T. Varga Antal nagy szótöbbséggel ismételten Rákospalota bírája lett s a másik két jelölt alig jutott összesen is néhány száz szavazathoz. — Milyen lesz az október? A Meteor Írja: október hó változási napjai: 6, 7, 12, 13, 14, 18, 22, 26, 27, és 28 ra esnek, melyek közül legerősebb hatásúak a 6, 12, 18 és 26 ikiak. A 6-iki enyhébb, a 12 iki szeles, hűvös, részben csapadékos, a 18 iki újra enyhébb, száraz, a 26 iki hűvös, csapadékos, esetleg hideg jeleggel, mely dért, sőt fagyot is hozhat s e jeleggel a hónap végéig megmarad. Október tehát eléggé változatos hónapnak Ígérkezik még enyhébb időközökkel, de végén két külső bolygónak, leginkább Szaturnusznak befolyása folytán a hidegebb jelleg is érvényesülhet. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 22 K. 00 fill. — Asztali dara C szám 21 K 69 fill. — Királyliszt 0 sz. 21 K 80 fill. — Lángliszt 1 sz. 2l K 40 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 21 K 00 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 20 K 60 fill. — Elsőrendű kenyériiszt 4. sz. 20 R 20 fill. Középkenyérliszt 5. sz. 19 K 80 till. — Kenyérliszt 6. sz 18 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 16 R. 80 fill. 71/., sz. 14 K 20 fill — 78/4. sz. 12 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 20 fillér — Korpa finom F sz 6 K 09 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 00 fill. — Ocsu 7 K 00 fill. — Rozsliszt; 1. sz. 14 K 80 fill. 2. sz. 13 K. 80 fill.