Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-08-22 / 65. szám

VÁCI HÍRLAP a hid felelt nem szabályozzuk, úgy hogy té­len árvízzel fenyegeti a hidat és a hozzáve­zető vasutat, nyáron pedig veszélyessé teszi a hid alatti hajózást. Milliókat ölünk he a vaggonokba, mozdo­nyokba, de már az útrövidítésre, mint ezt a vác—aszódi klasszikus példa mutatja nem te­lik, pedig útrövidítés nélkül hiába vesszük a vaggont és mozdonyokat. Szidjuk az osztrákot Bosznia miatt, de épp úgy mint nyugat felé, a saját területükön, se a Dunán, se a mo­hács—baranyavári szakaszon nem teszünk semmit. Olaszország vígan exportálja háromszoros távolságból szőlőjét Németországba, mi — vasúti mizériáink miatt — belefuladunk bo­runkba. A japáni donga még Marseilleben is szo­rítja a mi faexportunkat, a mongoljai vaj már Hamburgba, a manzsuriai vaj már Ham­burgba, a mandzsuriai bab Londonba már olcsóbban jut, mint a mienk. És mikor min­den oldalról ránk zudul a világ versenye, mikor három gyalázatos aszályesztendő úgyis minimumra szorította a gazda, kereskedő, iparos s vele a községek, megyék és az or­szág erejét, még az utolsó garasunkat is arra kellene áldoznunk, hogy az ország kiviteli útjait minden irányban megrövidítsük. E he­lyett pedig a bankosok, ellenkosok és vaban­­kosok tülekedése elvonja a pénzt, a hitelt az országtól és elsorvaszt minden erőt a gazda­sági bizonytalansággal. Három éve a mi ka­matlábunk kisebb volt az angol bankénál s mekkora a különbség — most! Vasárnapi levél. Szülők, diákok figyelmébe . . . Közeledik az új iskolaév, az 1909—1910. tanév. Még néhány napi szünet, néhány na­pig tartó beiratások s ismét szurkol a diák, sok esetben szüleivel együtt . , . Két hónap nagy idő ... a vége felé még a rest tanuló is őrül a szünidő leteltének. (A pótvizsgázók kivételt tesznek, tisztelet nekik!?) Az előbbi állításomból egyáltalában nem következik az, hogy valamennyi diák szeptember közeledé­sével a »tanulásnak» örül. Az örömnek ilyen fajával csakis a valóban szorgalmas és előre­törő tanulónál találkozunk. Az egyik annak örül, hogy társait ismét viszontlátja; a más k annak, hogy szigorú szüleinek kezei közül tiz hónapra elszabadul; az önteltebbek, hiúb­bak, a valódi gyermekek alig várják a pilla­natot, a mikor mint már felsőbb osztályosok léphetik át az iskola küszöbét (különösen és mindenütt a II. osztályosok); az újabb, fel­sőbb iskolába jövő diákok szintén örülnek az uj és ismeretlen helyzetnek. Szeptember­ben s különösen ennek első napjaiban bol­dog valamennyi diák (a pótvizsgákon meg­­bukottak már kevésbbé), az arcok s a ke­dély alaposan csak később változnak, lénye­gesen s a tanuló hátrányára az első intés felé. A szülőknek is van valamelyes örömük szeptember tájékán. Van azonban ok a ko­moly számvetésre is. Nem kis dolog évenkint szeptemberben 3—4 lurkót „kistafirozni.“ Majd minden évben uj könyv, egy csomó irka, füzet, néhány vonalzó, továbbá körző, festék, irón, toll stb. s még feltétlenül egy­­egy zsebköny, pardon l notesz. Százezreket költünk évenkint ilyenkor rajz­és írószerekre. Városunkban (elég sok az is­kola) is nagy forgalmat okoz szeptember eleje, ügy éve megtettük, most sem mulaszt­juk el, — még pedig idejekorán — figyel­meztetni a szülőket s a diákokat, hogy a fenti beszerzéseknél csakis magyar árut, a hazai ipar termékeit vásárolják. A kormány sokat tesz az iparpártolás érdekében, a ke­reskedők egyrésze szintén jóindulattal s ha­zafias lelkesedéssel igyekszik e téren neme­set s a haza javára valót tenni, de ez mind kevés, legyünk róla meggyőződve, hogy a külföldi ipartermékeket csakis a hazafias, tehát magyar fogyasztó közönség szoríthatja ki a magyar piacról. A váci papiroskereskedésekben eladásra kerülő írószerek javarésze magyar, mégis minden váci boltban találunk még idegent is. Hogy ezek is teljesen kiszoruljanak, raj­tunk áll. Ne rösteljük visszautasítani a kül­földit s ne szégyeljünk helyébe magyart kérni. Vannak, a kik nevetnek az effajta „tulipános erőlködéseken.“ Ok nélkül gúnyo­lódnak. Kérdezzék meg magukat a boltoso­kat, kereskedőket: azok maguk fogják meg­mondani, hogy 2—3 év alatt mennyire tisz­tult meg kereskedésük idegen árutól. Ha lassan is, mégis haladunk. Csak előre! A kis diáknak ott kezdődik első magyar iparpártolási cselekedete a mikor azt mondja: „Kérek magyar iránt!“ Erre s a hasonlókra a kicsiny gyermeket meg kell tanítani. A na­gyobb diák már megteszi maga is, a mit az egyetemi hallgató se resteljen megcselekedni! Hírek. A halott óra. Megállt az öreg toronyóra, mely átszáguldott éveket, a lapja üresen mered, letörve lelkes mutatója. Fölötte a perc elsuhan, egymásba fut a pillanat, ő mindig ugyanúgy marad, mint a kifolyt szem, oly busán. De lenn nem érzi senki meg, hogy meghalt a korok királya, hogy az időt ki sem kínálja: Lenn az ember most is liheg, ott forr az élet, az örök, harsog, üvölt és dübörög. F. F. — A király születésnapja. Az uralkodó születésnapján ünnepi díszbe öltözött a város. Előző estén a huszárezred kürtösei az ün­nepet hirdetve járták be a várost! E hó 18-án ünnepi mise volt a székesegyházban, melyet Motesiczky János prelátus mondott az állami hivatal tisztviselői és a honvédhuszárezred tisztikara előtt. A székesegyháztéren a hu­szárok állottak, kik többször disztüzet adtak a mise alatt. — Megülte a király születés­napját a statusquo izr. hitközség is, melynek templomában Pollák Fülöp főrabbi beszédet és ünnepi imát mondott. — A honvédség köréből. Jekkelfalussy honvédelmi miniszter Bolgár Géza századost létszámfelett a budapesti 1. honvédgyalog­ezrednél a honvéd Ludovika-Akadémia állo­mányában akadémiai segédtiszti minőségben hosszabb időn át kifejtett kiváló szolgála­taiért okiratailag megdicsérte. — A király Üveges Imre százados-kezelőtisztnek, a honvéd középponti lovasiskola állományában a ko­ronás aranyérdemkeresztet adományozta. — Huszárezredünk uj hadnagyai. A király reventlani Kaas Andor báró és Poyzl Miklós végzett akadékimusokat hadnagyokká nevezte ki a váci 6-ik honvédhuszárezredhez. — Szent István király napja. Harang­zúgás, a középületeken és több megánházon kitűzött lobogó jelezte pénteken nemzetünk első nagy királyának, szent Istvánnak nap­ját. Városunkban a szokásos ünnepségek mellett tartották a nagy napot. A székes­­egyházban Jung János fölszentelt püspök mondott fényes egyházi segédlettel ünne­pélyes nagymisét, melyen a hivatalok vezetői, a helybeli huszárezred tisztikara, testületek, egyletek jelentek meg. Mise után ünnepiszent­­beszéd következett. Ezen a napon tartották névünnepüket Bucsek István prelátus kanonok, alsóvárosi plébános és dr. Franyó István v. A bécsi hajón. I. .. Naplemente. Az imént még aranyló nap egy pillanat alatt vörössé gyulladt, mint a szerelmes ifjú, ki egész nap halavány arccal gondol kedvesére és a boldogságtól elpirul, ha leszáll az este. A nap bíboros uszálya végiglobog a vizekeu, ég az egész táj rőt lüzében. Rózsaszín felhők lebegnek a sötét­kék ködben úszó hegyek fölött. A váczi állomás előtt temérdek nép ros­tokol. Késik a hajó. Egy terebélyes asszony­ság is gyönyörködik a nap leáldozásában és mélyen meghatva sóhajtja: — Istenem, de szép, akár csak egy anzix­­kártya. II. Az utasok előtt nyurga siheder mutatko zik. Széket tol maga elé, feláll rá és gépies hadarással imigyen szól: — Nagyérdemű közönség, most a kis művész néhány kunstot fog bemutatni. Ké­rek figyelmet a kis művész számára. Ugyanezt eldarálja németül is. Aztán még egyszer magyarul, még egyszer németül. Majd felugrik a székre, lábait nyakába fonja és guggolva leszökken. Cigánykereket hány, forgatja, gyúrja, lóbálja, ficamitja tagjait, végre egy hirtelen mozdulattal a nézők orra elé böki kalapját. III. Villogó fekete szemű, őszhajú horgas orrú asszony. Gyanakodva fürkész szerteszét. Idegesen babrálgat ruháján. Mellette két fia­tal, ártatlan képű leány, egyszerű kartonru­hában, kalap nélkül. Az öreg asszony foly­ton figyel rájuk. Fel sem mernek nézni. Budapesten nagy gyorsan az aldunai hajóra ro­hantak, a Balkán felé. Szegény leányok! IV. Besötétedett. A távolból millió ragyogó lámpa csillan. Fejünk felett a szikrázó meny, alattunk a nagy, fekete folyam. Valahonnan, Buda felől kóbor szél katona-zene pengő hullámait sodorja fülünkbe. Mint egy me­sebeli vár bukkan fel sötét vonalakban az országháza. A hidakon piros fényű villamo­sok futnak. A parton nyüzsgő csoportok, kacagás, dal, tréfa, hinták robogása. kusza hangok zümmögése, nagy társszekerek meny­dörgése, csupa eleven, színes, duzzadó élet. Budapest! F. F.

Next

/
Thumbnails
Contents