Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-08-15 / 63. szám

munkában fáradt, kérges kezeket ... Ott látjuk mind céltalan bolyongva az ifjút úgy, miként az aggokat és nincs senki, ki e nép kezéről leoldaná a békót s láncokat. De van helyette büszke hatalom, mely a munkást földig tiporni kész és bársonyba rejtett nagyúri gőg, a mely reájuk gúny szemekkel néz. Börtönbe taszítja a hatalom, ha a panasz szó kitör ajakán; átkot szór fejére a gőg ura, ha dús vagyont nem gyűjthet munkáján. Ekkor az ünnepelt uralkodó közéjök jött, hogy védő paizs legyen; hogy egy vérnélküli harcot vívjon a népért, a néptipró seregen . . . És mi lett ? a sok munkás nép szive egy büszke öntudatra ébredett és igy született meg köztünk ez az uralkodó: a váci szervezet . . . Óh légy tehát továbbra is vezér jogáért küzdő munkás nép felett, hisz öt éves múltad a tanú rá, hogy e nép boldog csak veled lehet, Mutasd meg azt, hogy te nem vendégként pár napra jössz a népeid közé, hanem itt élsz és őket vezeted egy szebb és boldogabb jövő felé ! . . . Bánffy Gyula. 2 Vasárnapi levél. Töf . , . töf . . .! Napról-napra rohamosan terjed a gépkocsi­tulajdonosok s ezekkel egyenlá arányban a gépkocsik, az automobilok, a töf-töf kocsik száma. Ez elterjedés városunkon is meglál­szik. Ugyan a gépkocsi tulajdonosok most | sincsenek főbben Vácon, mint voltak (egyet­len egy volt és most sincs több), automobilt mégis folyton többet és többet látunk. Nincs olyan nap, bogy legalább 3—4 gépkocsi ne rohanna végig a városon. Egyike másika oly őrült sebességgel megy át városunkon, hogy valósággal szerencsének kell nevezni minden egyes alkalmat, ha nem történik semmiféle baj, szerencsétlenség. Hazánk egyik legfor­galmasabb országutja városunk főutjába tor­kollik s azon vezet keresztül. S épen a főút is a legnépesebb, leghosszabb utcánk s igy ez is növeli a veszedelem esélyeit. Van egy­­pár olyan pontja főutunknak, hogy a rohanó automobilt jóformán csak akkor vesszük észre, a mikor már a közvetlen közelünkben sípol, tülköl, vagy töfög. Mindezideig egyet­len áldozatja volt váltósunkban szárazföldünk eme (jelenleg) legtökéletesebb járművének. Szerencsére az is csak »kutya« volt. De ha nem teszünk semmit a íennebb említett szá­guldás ellen, lesz még több áldozat is s lesz emberáldozat is. E pár sor Írásomnak az a célja, hogy az illetékes tényezők s igy elsősorban a rend­őrség vegyék tudomásul az automobilok eme őrült gyorsaságú átvonulását. Tudomásvétel után pedig tessék valamit tenni e körülmény megszüntetésére. Hazánkban mindig, vagy legalább is leg­több esetben akkor teszik meg az óvóintéz­kedéseket, a mikor már megtörtént a baj. Vácon is majd akkor veszik észre, hogy »az automobilok mintha egy kissé sebesen men­nének«. a mikor majd egy jóbarátunkat, vagy egy öreg nénikét, de leghamarább valami kisdedet elgázol a gépkocsi. Ezt meg kell előzni. Előzetes óvóintézkedéssel vágjunk elébe az esetleges szerencsétlenségnek. ________VÁCI HÍRLAP _______ Legtöbbet fővárosi gépkocsik hajtanak ke­resztül Vácon. Valamennyi számozott. Ha nem tudja a rendőr-őrszem megállítani, je­gyezze fel a számát és utólag is el lehet verni rajta a port; >sebes hajtásért«. Egynéhány ilyen büntetés s meg lesz a tanulság. El­megy ennek a híre a »soffőrök« között, hogy Vácon sem szabad gyorsan hajtani. Az alsó és a felső vámnál egy egy jelzőtáblával le­hetne figyelmeztetni a gépkocsi vezetőket az elővigyázatos és lassúbb haladásra. Mint valamikor a négyes fogatok, most a gépkocsik foglalják el a közlekedési eszkö­zök között az arisztokrata helyet. Minden gépkocsiban legalább is méltóságos urat gon­dolunk, vélünk látni. Persze az ily nagy ura­kat szepegve, félve állítjuk meg. Hát ha épen egy minisztert, valami grófot fülelünk le‘?l No de ezeken tulteheti magát a rend­nek éber őre. Kötelességének teljesítéséért baj nem érheti. A közbiztonság érdekében elvárhatjuk rendőrségünktől az arra rászol­gáló gépkocsi vezetők és tulajdonosok kiok­tatását ! Szentgyörgyi. Hírek. Apró jegyzetek. A vasúti állomás szivattyús kútján ez a föl­­irás fehérük: „Rapid“. (A kutat percekig kell megdolgozni, mig vizet ad.) A kis. lassú pro­peller neve — „Fürge“. * A budapesti kath. női tisztviselők utolsó ki­rándulásán a hajóállomási csata alkalmával több kirándulónak a lába is kirándult. * A váci székesegyházi templomon két óra is mutatja az időt. Vájjon minek oda két óra ? Talán azért, hogy az egyik javítsa, a mit a másik elvét? Dehogy, hisz egyforma a járá­suk. Hanem azért, hogy az órát néző polgár igy nyugodjék meg: „No, ha már ketten mond­ják, akkor bizonyára igazuk van.“ * A kosdi mulatságokon a legények egymást fejtörő talányokkal szórakoztatják. * A várost pedig ne lővingereljék, mert a ki téged kaviccsal dobál, azt dobd perrel vissza. Vid. — Véglegesítés. A vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter Györgyfy Ákos és Maytr András váci, továbbá Juhász Zoltán és Pető Ferenc volt váci siketnémaintézeti tanárokat állá­sukban véglegesen megerősítette. — Katonai bevonulások. A héten vonul­tak be az idei őszi fegyvergyakorlatra dr. Knoblauch Géza honv. hadnagy Csíkszere­dára, Nagy István honv. hadnagy Nyitrára, Bossányi László cs. és kir. huszárhadnagy Nyíregyházára, Szungyi Gábor honv. zászlós és Saáry József honv, hadapr. jel. őrmester Budapestre. — Esküvő. Tegnap délelőtt tartotta eskü­vőjét a felsővárosi r. k. plebánia-templomban Preier, Gyula m. kir. posta- és távirda, szám­tiszt Korpás Jolánnal, Korpás János polgár­társunk kedves és szép leányával. Boldogság kisérje frigyüket. — Zenés mise. Nagy boldogasszony nap­ján a székesegyházban az ünnepi nagy mi­sén, 9 órakor, Matzenauer Béla — Matzenauer Oszkár kanonok fivére — egyik miséjét fogják előadni. A misét már több helyen előadták s mindenütt feltűnést keltett a fia­ur puskájából. Szemeink felcsillantak s vér­mes reményekkel sétáltunk vagy 15-ször fel s alá a szigeten. Mindhiába! Bodros barátom a foglyokká lett foglyo­kat felfűzte s bosszú orral térünk csónak­jainkhoz. E séta közben olyan magas fokú bölcsélkedést folytatott Bojtos barátom, hogy önkéntelenül is ki-kitünt belőle a biró. — Hát nem érdekes az állat, a nemes vad, s igy a fogoly élete, végzete. Különösen ha az előbbit az emberrel hasonlítjuk össze. Az ember először bűnbe esik, azután kihall­gatják, ítélkeznek felette, becsukják, végre kivégezik. A foglyot először agyonlövik (ár­tatlanul), ezután rabszijra fűzik, s csak azu­tán mondanak felette ítéletet (nem zöld, ha­nem fehér asztalnál, a mikor mint fogoly pecsenyét elköltik.) Kihallgatás egyáltalában nincs is. Éppen fordított sorrend. „Úgy csöndesen igazat adtunk Bojtos barátunknak, pedig egyikünk sem értette meg hamarosan eme mély értelmet áruló gondolatot. Most „reálisan“ is, bosszú gondolkozás után iga­zat adok neki. A kikötő-helynél váratlan szerencse ért bennünket. A mig a csónakokat a két va­dász előkészítette s mi ketten, hajtők, a szúnyogok ellen — evezőlapátokkal futva — védekeztünk, egy fogoly rebbent fel. Evező­lapátokkal vertük agyon. Vadászaink elszé­­gyenlették magukat, mi pedig majd a bő­rünkből bújtunk ki örömünkben, meg egy kicsit a szúnyogok miatt is. Ilyenkor nyáron kitűnő bebörtönöző helynek lehetne hasz­nálni a Büki-szigetet. Bodros és Cucor a laposfenekű csónakon eveztek át a csárdába. Nekünk a dubló ju­tott. Köszönjük szépen. Félóráig tartott a beszállás . . . mégis csak az egyikünk tu­dott beszállani. Az egyikünk nem én voltam. Bojtos volt oly szerencsés. Megígérte, hogy eljön értem a „Vác“-cai. Itt mutassanak nekem a V. S. E. evezősei, a hires Sándorai szabályszerű beszállást! Akkor megemelem előttük evezőimet! Sokáig tartott mig visszatért. A szúnyogok már bőrömnek bárom rétegét ették. Kínom­ban a szigetet szaladgáltam körül. így ke­­vésbbé éreztem. Ha valaki meglátott volna, azt hiszi, bogy a marat honi futásra ké­szülök. Minden földi szenvedésnek meg van a határa, végre is átjutottunk, ük már söröz­tek. Mentségükre írandó, hogy „antialkohol­­mentes“ sört ittak. A foglyokat már átadták (azóta már irgalmasság testi cselekedeteit végzik) s elmesélték a mai vadászat éle­­ményeit. Meglepődtem. Vártam, vártam... s hiába vártam. Folyton csak foglyokról be­széltek. Gondoltam, hogy oroszlánokról nem fognak mesélni, (Buki-szigetről lévén szó), no de, hogy még csak nyúl, fácán, róka sem kerüli szőnyegre, azon valóban csodál­koztam. Bár meg vagyok győződve, ha éj­félig ott maradunk rókáig legalább is elju­tottunk volna. A visszajövet hasonló volt a feljövetelhez. Ök dublón, én lapos csónakon. Előbb in­dultam, hamarosan utolértek, sőt elhagytak. Bodrosnak még oda kiáltottam „Fogadjunk, hogy ha ötszáz méter fórt adok is, mégis ti lesztek előbb otthon!“ Egy ideig csend, majd egy hangos nevetés s eltűntek sze­meim elől. Szentgyörgyi G.

Next

/
Thumbnails
Contents