Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-08-01 / 59. szám
1 bet illeszteni. így kényelmesen, minden fáradtság nélkül tehető meg ez az utazás. Ez esetben reggel 7 órakor kell Vácról elindulnunk és este 7 órára már itthon lehetünk. Az uj vasúton Drégelyvár állomásig utazunk. Ez a 2 óra hosszat tartó utazás igen kedves, szép fekvésű vidéken történik. Az uj vasút útleírása a Váci Hírlap olvasói előtt már ismeretes A drégelyvári megállótól kényelmesen egy óra alatt felérünk a romokhoz. Kisebb fáradtsággal érhetjük el, mint pl. Visegrád várát. A 444 m. magas csúcsról gyönyörű kilátás nyílik. A kilátásért magáért is érdemes felmenni. A ki egyszer már fenn volt, másodszor, harmadszor is fel fog oda kívánkozni. Magamról tudom. Egy pár órát igen kellemesen el lehet tölteni odafent. Elemózsiát azonban vigyen magával minden halandó, különben éhen marad, legfeljebb ha olyan időben rándul fel, a mikor a földi eper csillapíthatja tengéleti kívánságait. A kiknek 3 —4 órai tartózkodás sok a romok között, tekintsék meg a közeli falvak valamelyikét (Nagyoroszi, Drégely), vagy pedig a drégelyi Szondy-kápolnát, (ez Drégely községtől nyugatra egy dombon épült.) A leereszkedés épp oly kényelmes, mint a felmenetel. Drégelyvárból csak keveset hagyott meg az idő vas foga. Hozzájárult ehhez a kultúra, a mely a vár ép kockaköveit gazdasági épületek építéséhez használta fel. Hazánkban ez nem magában álló dolog. A kegyelet, a múlt emlékeinek tisztelete, megbecsülése nem általános tulajdonságunk, nem faji jellemvonásunk. Lehet, hogy megváltozik a gyarlóságunk. Lehet, hogy őseink által vérrel áztatott rögeinket a jövőben szentebb kegyelettel fogjuk őrizni. Kétséges annak a nemzetnek a jövője, a melyik a múltját elfeledi, történelmét nem szereti. Földünk minden talpalattnyi helyét, melyhez történelmünk nevezetesebb mozzanatai fűződnek, mindörökké a kegyelet, az emlékezés rózsáival keli körülöveznünk. Jövőnknek az egyik alapja, nemzeti önérzetünknek, nemzeti öntudatunknak legbiztosabb fejlesztője. Drégely várához sok történelmi eseményünk főződik. Szondy György és vitéz társainak hősi kirohanása és halála a legismeretesebb. Ezen már gyermekkorunkban lelkesültünk. Mintegy háromszáz évig teljesité hivatását e vár s állandóan a harclüzében: éber szemekkel őrizte a magyarságot az őt érintő támadásoktól. Parancsolt e várban a magyar, a török, a kuruc . . . Bocskait is urának vallotta e vár. Utoljára a Rákóczi korszakban szerepelt. Azóta csak rom, . . . melyet meglátogatni s a dicső múlton egy keveset elmélkedni mindazoknak kötelességük, a kik oly közelükben laknak e romoknak, mint mi. Örömmel hallottam, hogy majd minden nap akad látogatója Drégelyvárnak. A legtöbben Budapestről jönnek. Hiszem, hogy ezután váciakat láthatni a romokon sem lesz olyan nagyon ritka dolog! Szentgyörgyi. ___________VÁCI HÍRLAP __________ Hírek. Éjjel a korzón. A Duna, ez a vén gavallér, a hirhedt, csélcsap donzsuán, szerelmet vallott a sportegylet Házának, úgy éjfél után: „Nagysád, imádom! Már meguntam a sok csalfa, hűtlen hajót, most állandó viszonyra vágyom.“ De a sportegylet háza szólt: „Uram, micsoda vakmerőség! Jóformán nem is ismerem ! Hogy mer megszólítani engem ? Távozzék tőlem szemtelen!“ A Duna erre gúnyosan zúg: „Ne rázd a rongyot, kis hamis, ki éjjel ácsorog a korzón, azt hívhatom magammal is.“ Vid. — Bercsényi János búcsúztatása. Bercsényi János posta- és táviró főfelügyelő tudvalevőleg legközelebb megválik a váci posta és táviróhivataltól, mely az ő keze alatt nőtt nagyra. Több, mint egy negyedszázadig állott az élén s most, hogy eltávozik, nemcsak a nagy hivatal tisztikara, de a város polgársága is megragadja az alkalmat, hogy Bercsényi főfelügyelő kellemes emlékekkel távozzék Vácról. Mint értesülünk, holnap, hétfőn, este a káptalani sorházban búcsúzéra Bercsényi János tisztelői bankettet rendeznek, melyen az aláírások szerint körülbelül százan fognak megjelenni. — Nincs igazgató. Megírtuk, hogy a kegyestanitórend kis káptalanja Baksay József szegedi kegyesrendi tanárt a váci főgimnázium igazgatójává és a váci ház főnökévé választotta meg. Baksay a mull hét folyamán két napig tdőzött Vácon s azután Budapestre ment, a hol a rendkormányuál beadta lemondását azzal indokolván, hogy betegsége miatt nem képes ellátni a reá bízott teendőket. A rendkormány elfogadta a lemondást s most újabb gyűlésen határoz arról, hogy ki legyen a váci ház főnöke s a főgimnázium igazgatója. — 250.000 korona a villamos műre. Nem telt bele egy esztendő sem az első villamos lámpa meggyújtása után, midőn kiderült, hogy a városi villamos telepet bővíteni kell. Úgy gondolták, hogy 15—20 évig költeni sem kell a telepre, hisz alig lesz néhány ház, a melyik a petróleumról áttér a villamos világításra. Meglepetés következett be: vetélkedve vezették be a villamos vezetékeket s egyszer csak azt jelentette az üzemvezető iroda, hogy bár még mindig akad jelentkező, több áramot nem adhat, így történt aztán, hogy sokszor várniok kellett azoknak, kik a villamos villágitást be akarták vezetni, mig akadt valaki, a ki lemondott lakásában a villamos világításról. A telepen jártak az összes gépek s nem volt tartalékgép. Csak a jó szerencsének köszönhető, hogy nem mondotta fel a szolgálatot valamelyik gép s az egész városra nem borult rá a sötétség s nem kellett ismét előszedni a petróleum-lámpákat. A városházán régen tisztában voltak azzal, hogy a villamos telepet bővíteni kell, az üzemvezető Ganzcég többször kijelentette, hogy a világítás zavartalan ellátásáért nem képes felelősséget vállalni. Most, hogy beköszöntenek már lassankint a hosszú esték, végre is rendezni kellett ezt a fontos kérdést A képviselőtestületnek lesz alkalma jövő hét folyamán tartandó közgyűlésen 250 ezer koronát a városi villamos mű kibővítésére megszavazni. Egy Litzenmayer-féle hőerőgépet 80 ezer, egy uj, nagyobb generátort 30 ezer Korona árban fognak beszerezni. Minthogy az utcai világítás is gyenge, az áramköröket kisebbítik. A telepen az üzemet vezetők és családjuk részére 50 ezer korona költséggel lakóházat építenek. Szóval az összes kiadások egynegyed millió koronára rúgnak, melyet mielőbb kölcsön kell venni és a villamos telepbe fektetni, ha nem akarják, hogy a villamos mű egy szép őszi sötét napon felmondja a szolgálatot. — A vihar és a cirkusz. Hogy a költő és a sorsharag — között mindig szoros összefüggés marad — az sajnos, igen régi dolog — és erről nem is dalolok. — De hogy a cirkusz és a zivatar — igy együtt mit akar — azt alig sejti — valaki, sőt lehet, hogy senki. — Nos, a dolog úgy esett — hogy Vácra cirkusz érkezett. — Hölgyek, urak — mindegyik soha nem látottakat mutat — különösen a hölgyek láttára minden szív dobog — mily művészet és mily idomok! —■ Az első hely ugyan nagy részt üres — de hisz mindegy, pénzt az ember hogy keres—■ a karzatot minden este — a jó váci nép belepte — különösen, hogy a birkózó csoport — egymás nyakára tiport — volt meghatva ják, de rikoltó reklámmal dolgoznak, hatásos trükkökkel élnek, fényes köntösben mutatkoznak. Ezek az artisták végigszáguldanak az egész világon, minden ország fővárosában pár hétig tartózkodnak fejedelmi fizetéssel aztán — birtokot vásárolnak és pihennek. De a mi kóbor művészeink éltük fogyásáig dolgoznak, akár a gyertyaszál utolsó lobbanásig ég. Érdekes, hogy a két egy-testvér mily ridegen zárkózik el egymástól, pedig az átmenet könnyű. így most, Vácon, látható az artistairodalomban széltében ismert »Sigrid és Alfred Naes« műkorcsolyázók, kik valaha elsőrangú társulatoknál szerepeltek. Hogy kerültek Vácra? Quien sabre, mondja a spanyol. Családi életük mintaszerű, példás. Oly ragaszkodást férj és feleség, szülők és gyermekek között ritkán találunk másutt. Csak családjáért él mindegyik. Ott, előadás után, mikor a bohóc lemossa a festéket arcáról, meghitt kis fészek várja őt, szerető anya, okos, szép gyermekek. A közönség, a léha, röhögő népség nem is sejti, hogy az alatt, míg a bohóc hülye tréfáit űzi* mily gondok feketéiének a lelkében. Ki nem ismeri a szomorú történetet, mikor a bohóc legvadabb élcei között kapja a hirt, hogy kis lánya meghalt. Szivét összepréseli a bú, de játszani kell, vigyorogni kell, élni kell, mert ha most hazafut magához ölelni a kis hullát, a direktor elcsapja. A fehérre meszelt fej nem is sejteti a mulató, gondtalan emberekkel, mily irtózatos harc dúl benne. Tisztelet, becsület nekik,- a pénzéért vigadni vágyó emberiség e szenvedő páriáinak! Költők, művészek nem egyszer őket említik, ha a lelki nemesség, szivbéli jóság, együgyű jámborság példáit keresik. A breton monda szerint Szűz Mária templomába vetődött egy ily futó komédiás. Látta, hogy mindenki azt nyújtja a Boldogságos Szűznek, a mihez legjobban ért. Asszonyok énekeltek, papok imádkoztak és a bohóc — mit tehetett mást, mikor egyedül maradt — azt adta, a mit legjobban tudott, bukfenceket hányt, cigánykereket vetett, ficamitotta, kiforgatta tagjait. Meglátták ezt a sekrestyések, elfogták. A bíróság előtt a szegény ügyefogyott hiába védekezett. Már felcsillant a hóhér bárdja, de hirtelen vakitó fényességben megjelent a Szent Szűz, a papok miraculumot kiáltottak, a nép öröménekeket zengedezelt és a derék bohóc szabadon mehetett.
