Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-07-25 / 57. szám
Huszonharmadik évfolyam. 57. szám. Vác, 1909. július 25. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Búg a cséplőgép. — Julius 24. Már a hogy ebben a szomorú esztendőben beszélni lehet róla és a hol van mit csépelni : ott búg a cséplőgép. Silány a búza szeme, silány a szalmája, gazda és mindannyiunk szomorúságára. Azonban nem ezt a siralmas képet akarjuk tovább festeni, más az a mi a mostani időben a következő aktuális megjegyzésekre késztet. Mióta hazánkban a mezőgazdasági munkásra valamennyire kötelezőleg életbe van léptetve a balesetbiztosítás intézménye, azóta megdöbbenve látjuk, hogy a mezőgazdasági foglalkozás során is hány embert ér baleset, sőt halálos szerencsétlenség. Nincs ember, a ki ne tudná, hogy például a mostani időben csépléskor hány halálos kimenetelű szerencsétlenség történt, jóformán az etető és a gép szíjak közt ólálkodik a halál és a mi munkásaink még nincsenek annyira belenevelve az elővigyázatos cséplési dolgokba,hogy elkerülhetnék a rájuk néző veszedelmeket. Ebben a helyzetben a tulajdonos, vagy a cséplőgép vállalkozóknak igen meg kell gondolniok azt, hogy a Kúria elvi döntést hozott és megállapította a bátramaradt család kártérítési igényét, a kinek feje a cséplési munkában elpusztult. Nagyon helyes, nagyon üdvös és nagyon előrelátható dolog leszmeggondolni, hogy a gazda, vagy vállalkozó elviselhet-e olyan rettenetes obligót, a mely vállaira súlyosodik ? Nem kell-emár a munka első napján, a mire az országos törvény alkalmat ad, — kollektiv biztosítással munkásaink balesetre való kártérítéséről gondoskodni? A múlt évi balesetekről való statisztika szerint 900l)-en felüli a mezőgazdasági balesetek száma, mely azonban teljesnek nem mondható, mert hiszen ezt a számot a munkáspénztár vezette azokról, a kiket orvosoltatott. De hát még ezenkívül még hány baleset lehetett, melynek áldozata a pénztárnak nem volt tagja. Mindezekből kitűnik, hogy egy áldott intézményről van szó, a gazdasági munkássegitő pénztárról, a melybe való önkéntes belépésre szólítjuk a falu népét,jegyzőjétől kezdve a legkisebb emberig. Mert ennek a pénztárnak tagja lehet mindenki, a ki, ha csak mellékesen is mezőgazdasági dologgal foglalkozik. Annyira ki van terjesztve az intézmény áldásaiból való részesedhetés, hogy például a kinek egy kaptár méhje, vagy egy tojós tyúkja van, — az már a pénztárba beléphet. És pedig beléphet nymgdijra, Lássuk csak röviden, mit ad a pénztár nyugdíjas tagjainak: 1.) ha tiz évi tagság után munkaképességét bármely okból előreláthatólag mindenkorra oly mértékben elveszti, hogy a fogyatkozás következtében felényit sem képes évenkint megkeresni, mint a mennyi egy helybeli (nő, férfi) gazdasági munkás, vagy cseléd évi átlagos keresménye, élete fogytáig, illetőleg keresetképességének netáni visszanyeréséig tiz korona havi segélyt (nyugdijat kap), ha pedig a keresetképtelenség tiz éven belül állana be s a tag a tagsági dijakat nem akarja addig fizetni, a mig a segélyre való joga megnyílnék; a pénztár a befizetett tagsági dijakat, az előzőleg netalán kifizetett segélyösszegek betudásával a tagnak kamatnélkúl visszafizeti; 2), ha meghal a tag és halálát nem baleset okozta, akkor családjának; ha legalább tiz évig volt tag 250 korona, ha legalább 15 évig volt tag 270 korona segélyi, vagy ha családja nem maradt, temetésére 100 korona segélyt ad a pénztár; ha pedig a tag halála a belépéstől számított 5 éven belül következnék be; a pénztár a befizetett tagsági dijakat az előzőén netalán kifizetett segélyösszegek betudásával s hátra maradt családnak kamat uélkül vissza fizeti; 3.) ha előbb még segélyt nem kapott, 65 éves korában a tag 100 koronát kap, ha azonban 65 éves korán túl munkaképtelenné válik, a havi tiz korona segélyt is megkapja, illetőleg ha baleset éri, a baleseti segélyeket s ha meghal, családja a halál esetére szóló segélyt is megkapja; 4.) a pénztár középponti igazgatósága különös méltánylást érdemlő esetekben háromszáz koronáig terjedhető rendkívüli segélyt adhat annak az első csoportbeli rendes tagnak, a kit tartós betegsége képtelenné tett arra, hogy valamely szabályszerű szerződéssel elvállalt munkáját teljesítse s e miatt magát és családját nem tudná eltartani; 5.) ha a tagot, baleset éri; ingyen gyógykezelik, ha a baleset miatt egy hétnél nél tovább munkaképtelen, mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, 60 napon belül naponkint 1 korona, 60 napon túl pedig mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, tehát esetleg életfogytáig havonkint Diákemlékek. Irta: Lengyel Margit. I. Senkise válhat tökétetes férfiúvá, ha világot nem próbál, — ez volt a papa nézete és igy történt, hogy Béla, meg én elkerültünk a szülői védőszárnyak alól és megkezdett gimnáziumi tanulmányainkat idegen városban folytattuk. Béla a harmadikba, én a másodikba iratkoztam be. Az igazat megvallva, alig vártuk az indulás napját, annyira örültünk az utazásnak, meg a zsebpénznek, mit az adakozó mama havonta kilátásba helyezett. Apa kötelességtudást kötött a lelkünkre, anya nedvesre sírta az orcánkat és miután búcsúzóul még összeverekedtünk a szomszédék Marcijával, megmásztok a körtefát és kezet szorítottunk Bodiival, — nyugodt szívvel távoztunk hazulról . . . Egy nyugdíjas özvegyasszonynál laktunk az idegen városban. Lóri néninél példás rend uralkodott, ő maga öreg volt, kissé rövidlátó és szörnyen takarékos, miért is közös megállapopással Harpagon néninek neveztük el. Hogy zsenge életkorunk dacára is rögtön felismertük a helyzetet, azt már az első ebéd beigazolta, mikor is Harpagon néni egész értekezést tartott a hús élvezetének káros hatásáról és a főzelékféléket ajánlotta figyelmünkbe „egészségi szempontból.“ De mi az egészségi szempontra nem nagy súlyt helyeztünk és borús sejtelmektől eltelve gondoltunk vissza az otthoni terített asztalra . . . Egy enyhe őszi éjjelen Béla izgatottan hánykolódott fekhelyén. Engem is felébresztett álmomból. — Tudod mi a szocializmus? kérdezte sötéten. A socializmus a jövő zenéje és azt akarja, a földi javak ne tömörüljenek együvé, hanem mindenkinek jusson belőlük. Hát igazság az, a mi velünk történik? Az éléskamra telve minden jóval, a pincében aludt tej alszik, a szekrény tetejérőt dunsztosok mosolyognak ránk és mégis mindez elérhetetlen marad számunkra. Le az önkényuralommal! Ez a ház valóságos koplalda! . . . Most már én is felkönyököltem és érdeklődve fordultam felé. — És mivel vélsz javítani a helyzeten? — Mivel? Erőszakkal kell leküzdeni az akadályokat. Szervezkedjünk az éj leple alatt. Láttam ma a kamrába egy félretett sült kacsát . . . Most éjfélre jár az idő, senki se gyaníthat semmit, mert hisz csak a holdkorosok mászkálnak ilyenkor. . . . Még küzdöttem a kisértés ellen, de Béla leugrott az ágyról, előtalált valahonnét egy gyertyadarabot, meggyújtotta és kisurrant az ajtón. Utána mentem . . . Mint a kisértetek suhantunk a sötét szobákon keresztül. Az udvaron kóborló kandurmacskát szintén magunkkal cipeltük. Eleinte erélyesen védekezett, de a pecsenye illatára szívesen tartott velünk . . . Az öreg toronyban éjfélt ütött, a hold kíváncsian vigyorogva kandikált be az ablakon ... Mi ketten elfogyasztottuk a kacsát s mialatt a kandúr a csontokat rágta, óvatosan betettük a kamra ajtaját és jóllakottan visszafeküdtünk . . . Másnap jajveszékelt Lóri néni. — Huszonötéves gazdasszony vagyok, még ez nem történt velem . . . Mire déli harangszóra az iskolából elkerültünk, a szegény kandúrt már utolérte az igazságszolgáltatás. Harpagon néni elnáspágolta és odaajándékozta a szomszédnak, mert mint mondá, — nem szenvedheti a nagyétű bestiát . . . Estefelé felmerült ugyan ellenünk egy gyanús körülmény, — mindketten megbetegedtünk. A testünk nehéz volt, a hideg rázott és a megijedt Lóri néni azonnal orvosért küldött. — Mi a panasz? kérdi barátságosan a doktor. — A fejünk fáj, hangzott karban a felelet.
