Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-07-14 / 54. szám
Huszonharmadik évfolyam. 54. szám. Vác, 1909. július 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám óra 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A vasút a törvényhozásban. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi m. kir. miniszter 1907. junius 23-án terjesztette a vasútra vonatkozó törvényjavaslatot a törvényhozás elé, melynek egyértelmű hozzájárulása után a király a törvényt szentesítette és azt, mint 1907. évi XLIII. törvénycikket azon év augusztus 20-án hirdették ki az „Országos Törvénytárban.“ Műszaki ismert< tése. A duna—ipolyvölgyi h. é. vasút a buda pest—marheggi fővonal Vác állomásától kiindulva mintegy 8 kilométer hosszban pár- | huzamosan halad a fővonallal mint harmadik sínpár. A 8-ik kim. ben Nógrád verőce állomás előtt elhagyja a fővonalat és északi irányban haladva az úgynevezett börzsönyi hegycsoport keleti lejtőin — folytonos emelkedéssel — kapaszkodik Diósjenő állomásig, hol a pálya 243 méter magasságban az Adria tükre felett kulminál. Diósjenőtől a pálya északi irányban haladva, több patak völgyét átszelve folytonos hullámzással halad Nagyoroszi állomásig, honnét azután rohamos eséssel (15 promilles ez az esés, a mi hazánkban a legnagyobbak közé tartozik) halad Drégelypalánkig, hol a már párkánynána—gyarmati vasút vonalához csatlakozik. Innét mint peázsvonal fut be Ipolyságig, a vonal tulajdonképeni végállomásáig Azonkívül Diósjenő állomástól a pálya 29-ik kilométerében egy szárnyvonal ágazik el keleti irányban jobbára a Lókus-patak völgyében haladva Romhány végállomásig, mely mindössze 12 kim. távolságban fekszik a nógrádmegyei h é. vasút Galgakövesd állomásától. A fővonal hossza 47-5, a szárnyvonalé 17 2 km. A vonalon alkalmazott legnagyobb emelkedés 15% a legkisebb sugár 250 méter. A pályán megengedett legnagyobb sebesség óránként 40 km. A vasúton épült állomások, a fővonalon: Katalinpuszta, Szokolya, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borosberény, Nagyoroszi, a szárnyvonalon Tolmács Rétság, Ránk és Romhány. A munkálatokat az egész vonalon 1907. szeptember havában kezdték meg; az építés befejezésének határideje 1009. augusztus 21-én fog lejárni. A vonal kiépitésével a budapest—ipolysági vasúti ut, mely eddigelé Párkánynánán keresztül 130 kilométert tett ki, mintegy 42 kilométerrel rövidül meg, tehát csak 88 kilométer hosszú lesz. Félmillió deficit. A vasút építési és üzletberendezési tőkéje 6,511 000 korona, vagyis pályakilóméterenként 100.790 koronára rúg. Eme aránylag magas költség a pálya jórészt hegyi jellegében találja magyarázatát, továbbá mezőgazdaságilag használt területeken vezetvén keresztül, ezek a körülmények egyrészt nagy töltések és bevágások létesítésére, másrészt a kisajátítandó területeknek A duna—ipolyvölgyi vasút megnyitása. Vác, július 12. Első vicinális vasutunkat átadták örömnyilvánitások és hivatalos eljárás megejtése közt a forgalomnak. Ma már minden beérkező személyvonat százával ontja az utasokat, a beállított két-két tehervonat már sok árút visz és hoz a hatvan kilométeres útvonalra és útvonalról, jeléül annak, hogy a duna—ipolyvölgyi vasútra szükség volt. A vasutmegnyitás fényes ünnepségek keretében ment végbe. Alább adjuk ennek leírását, itt előbb közöljük a vicinálisunk gyermekségének történetét: A vasút engedményesei. A vasút Nógrád és Hont vármegye közönségének közel kétévtizedes kívánságát képezi. Első engedményese Pázmándy Dénes volt, vállalkozói Königsberg József budapesti és Bopp Adolf berlini mérnökök. Ez a vállalkozás azonban nem sikerült. Néhány évi vajúdás után Laszkáry Gyula f.-romhányi és Haydin Károly ipolynyéki földbirtokos, ki utóbb kivált, mint engedményesek keltették életre a már már abbanmaradt tervet, a kiknek a vállalat előrelátható csekély rentabilitása folytán csak nagynehezen sikerült egy manheimi pénzcsoportot, a Grün és Bilfinger céget Baden nagyhercegségből megnyerni az eszme finanszírozására. Az ipartársulati kisértetek. Ezeket csak a Váci Hírlapból ismerem és igy senki se várjon tőlem leleplezést. Bizonyos, hogy a csudálatos eset megtörtént: kövek potyogtak és nem tudni honnan? Elolvastam az ovoda dada cáfolását is. Bizony, benne hiába firtatják a rejtély okát. A mint hogy száz és ezer hasonló esetben kudarcot vallott a nyomozás. Nem mondom, hogy néha-néha meg nem tréfálja valaki a remegő kőlesőket, ázonban valóság, hogy a hajszálnyira egyező kődobási kalandok majdnem teljes számában a közönség, rendőrség eredmény nélkül kutatott. Habozás nélkül ki is irom: nem is fogják az ipartársulati kövek inditó erejét megtatalálni. Mert ez az jelentéktelennek látszó kis vidéki csetepaté beleömlik a nagy, misztikus folyamba, melyet a vergődő elme beleszórd a titkos tudományok medrébe. Ama titkos ismeretek, melyeket a hivatalos tudomány komolyan nem vesz. Pedig, lám a hipnotizmus is igy derült ki. Ős korok gyarló sejtelmeiből Mesmer öntudatlan állati delejéig, már nagy ut volt és ma már az orvosi tudás a hipnotizmust bőven beraktározta. így vagyunk ezekkel az észszel fel nem fogható különös kövekkel is. Egy-egy úttörő persze itt is van. A már hatalmassá nevekedett spiritiszta irodalom előtt az ipartársulati csuda jól ismert, ezerszer megfigyelt jelenség. Fölösleges ezen végig rágódni: báró Du Prel Károly, az oly korán elhunyt német tudós külön munkában dolgozta föl az eddig szétszórt adatokat. A munka cime: „Das mystische Steinwerfen.“ Nem óhajtom most az esetek hosszú láncolatát bemutatni. Messze kellene nyúlnom. Már az evangélium szerint is: ha az emberek hallgatnak, a kövek fognak beszélni. És sokat kellene mesélnem: a legutolsó három eset Magyarországon csak nem rég zajlott le. Kőbányán, Pőstyén mellett és Tardoskedden hullottak utóbbi években a titokzatos kövek. A pőstyéni esetet igen érdekesen irta le az „Alkotmány“-ban Sándorfiakkori káplán, ma plébános. A tardoskeddi kövek 1904. nyarán zuhantak, az ottani fogyasztási szövetkezetben. A ki már most a kőmozgalom magyarázatát kérdi, annak három válasz adható. Az első választ azonban rögtön el is hagyom. E szerint ugyanis itt semmiféle ismeretlen erő nem működik, egyszerűen csalásról van szó; a köveket rosszmájú, vagy tréfás ép, élő emberek hajítják. Csakhogy sajnos, ezeket a tetteseket eddig a legéberebb őrködés sem tudta nyakon csípni. Ellenben megfigyelték, hogy a kövek eddig senkiben soha kárt nem tettek. Szeretném megkérdezni az ipartársulati urakat, vájjon kit ütött már tarkón egy ilyen menyekből pottyant kő? Valóság az is, hogy ceruzával, vagy mivel megjelölt kövek többször egymásután hullottak le, olykép, hogy minden látható erő nélkül emelkedtek a magasba és újra leestek. Gyakran a vízbe dobták a már egyszer lehullott követ és ime, egyszerre nedves kövek érkeztek. Mindez a csalást, a rossz hiszemü, közönséges csalást merőben kizárja. A második magyarázat már a hit dolga: a spiritiszták vallják. Szerintük a köveket meghalt emkerek élő lelkei, vagyis az u. n. szellemek, népszerűén a kísértetek dobják. E magyarázat tehát emberfölötti, túlvilági eredési tanít. Eszem ágában sincs szembeszállni ezzel. A hol az erős hit viaskodik rozoga elmélettel mindig a hit győzelmeskedik. Csak megjegyzem azt, hogy e tan szerint a köveket alsóbbrendű, durva, még felső szférákig nem nemesült szellemek dobják. Azonban ennek a hitbéli magyarázatnak van egy igazi, nagy, ma még be nem látható terjedelmű törvénye: a mediumitás: minden ilyfajta tünemény csak akkor lehetséges, ha médium van jelen, vagyis oly élő ember, a ki szervezetének bizonyos, szabálylyal meg meg nem állapítható, titokzatos tulajdonságai vannak. A spirjtiszták szerint a médium csak eszköze a tüneménynek, de nem oka. Oka t. í. a szellem. Ezt a törvényt aknázza ki a legújabb iskola, mely a harmadik magyarázatot kockáztatja. Ez az iskola voltakép nagyon régi: a nil admirari vén elvéből fakad. Az első, a
