Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-01-20 / 6. szám
Huszonharmadik évfolyam. 6. szám. Vác, 1909. január 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyiittér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Az adóreform. Irta: Dr. Balkányi Kálmán, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés titkára. Két cikk. 11. Mi ennek a következménye ? Két eshetőség van. Az egyik az, hogy a föladó megfelelő emelkedése kizáratván, a hozadéki adók főösszege nem fogja elérni a 200 milliót és igy a létminimum marad a régiben. Ez a gyengébbek fokozatos védelméhez fűzött minden reménységei megszűnteti. A másik eshetőség az, hogy az összes egyenes adók jövedelme felül fogja múlni a 200 millió koronát, azonban az adótöbbletet tisztán a többi adók jövedelmének fokozása fogja előidézni, ez pedig a kereskedelemmel és iparral foglalkozó polgárságnak óriási megterheltetését feltételezi. így állván a dolog, egyáltalában nem olyan közömbös a kereskedő osztályok egyik tagjára sem, hogy társaira mi esik az adóteherből. A kereskedőket és iparosokat az adótörvényjavaslatok ilyen fejleményei mellett csak a kereseti adó maximális kontingentálása elégítheti ki. Az erre vonatkozó érveket készen kapja a kereskedelem és ipar a t. pénzügyi bizottságtól. Mert a mivel a pénzügyi bizottság a föladó kontingentálását indokolja, az hatványozott mértékben áll a kereseti adóra nézve. »A gazda jövedelme nem olyan biztos, mint a tőketulajdonosé, függ az időjárástól, az árhullámzástól, emellett személyes munkájával is közre kell munkálkodnia, hogy a jövedelmet biztosítsa.« Dr. Freysinger Lajos, mint iró. Irta: Agárdi László. II. Költészetünk ebben az időben — a múlt század hetvenes éveiben — válságokon ment keresztül. A nagyok közül csak Arany hallatta az egész nemzetet elbűvölő szavát, a kicsinyes kritikus azonban őt is kikezdte úgy, hogy Toldi szerelmét alig akarta életében nyilvánosságra bocsátani, Őszikéi pedig csak halála után jelentek meg. Mellette egész sereg epizon fújta a vékony hangú sípot. A Petőfi-utánzókat Gyulai kritikája, Szász Károly műforditásainak tárgyban, hangban, szerkezetben való uj volta, Lévay Józsefnek és Arany egy-két hívének működése nagyobbrészt elhallgattatta ugyan, de számosán voltak még, a kik a termelés bőségével gondoltak elérhetni a magyar Parnassus csúcsára. Ez epigonok mellett uj irány is tűnt fel: a Beviczkytől megindított kozmopolitizmus. Mig az epigonok boszantották a magyar irodalom és költészet nemes ügyéért lelkesedőket, ez uj irány nagy veszéllyel fenyegetett s Arany nem is késett erre rámutatni. Ily költői viszonyok között élt Freysinger. Fiatal volt, babérokra vágyott, azt el is érte s ott, a hol arra méltó volt. Mint föntebb említettem, nem volt erős egyéniség, kit belső erők kényszerítenek a munkásságra. Már pedig Helyes! De ki meri állítani, hogy a kereskedő és iparos jövedelme biztosabb1? Hát az az nem függ az árhullámzástól, hát ő nekik nem kell személyesen közremunkálkodniok a jövedelem biztosítása érdekében ? Az sem szorul bizonyításra, hogy még az időjárás viszontagságai is kihatnak az iparra és keres kedelemre, csakúgy, mint a földbirtokra. Quod uni justum, alteri non est aequum. Ugyanebből a köztapasztalati igazságból a pénzügy bizottság a földadó maximális kontingentálását vezeti le, azonban a keresetiadó kontingentálásáról tudni sem akar. Van azonban még egy védekezése a kormány és a pénzügyi bizottság szócsövének a kereskedelem és iparral szemben. Azt vitatják, hogy más a földadó technikája, más a kereseti adó technikája. A földadónál nagyon könnyen lehet keresztül vinni a maximumkontingentálást, a kereseti adónál pedig teljességgel lehetetlen az. Nos hát ezeket a technikai nehézségeket mi nagyon mesterkélt ürügynek tartjuk. Könnyű bebizonyítani. Azt mondja a pénzügyminiszteri sajtóiroda, hogy löldadó maximumának kontingentálásába Wekerle annyival inkább helemehetett, mert a földadó-kataszter revíziójának foganatosítása után egy évek hosszú sorára biztosított állandó kivetési alap fog keletkezni és maga a földadó is évek hosszú során át ugyanegy bevételi összeget fog adni. Igen ám, de a földadó kiigazításáról szóló törvényjavasla 6-ik szakasza intézkedik arról, hogy a törvény életbelépte után a kataszteri kiigazítási munkálat befejeztével keletkező mivelési változások időnkint bejelentessenek és a kataszteri kiigazítási eljárás végrehajtassák. Ennélfogva a földadó közben is fog változni és egyáltalában nem lehet a mechanikai pontossággal egyazon bevételi összegre számítani. Ebből következik, hogy itt sincsen oly különbség, amely alapot adna a földadó és a kereseti adó eltérő bírálására. Utolsó érvünk a kereseti adó maximumának törvényes meghatározása mellett, hogy a kormány kifejezett szándéka szerint nem számit többre 28 milliónál. Nos, ha komoly ez a számítása (és mi elhisszük neki, hogy komoly), akkor nincs oka, hogy tovább is izgalomban tartsa a kereskedelmet, ipart, hanem nyugodt lélekkel megadhatja nekik azt a garanciát, amit a földbirtoknak első szóra szives készséggel megadott. Felötlő ellentmondás van ugyanis abban, hogy a kormány egyre adóleszállitást emleget, de a jelenlegi adótehernek fixirozását sem hajlandó kötelezőleg megígérni. A pénzügyi bizottság untig emlegeti azt a «zerencsétlen kéményseprőt, aki oly feltűnően kevés adóval járul hozzá a magyar államháztartás költségeihez. Hát erről a kéményseprőről meg nekünk egy másik mesterember jut az eszünkbe. Az a bizonyos sanda mészáros, akiről feljegyeztetett, hogy sohasem nézett oda az áldozata nyakára, de a taglója mindig jól talált. »Az adóreform sohase célozta még kevésbbé a nagyobb megadóztatást és a több jövedelmet, mint a mostani,« mondja a egyéniség és költő, egymást kiegészítő fogalmak. Egyéniség lehet valaki a nélkül, hogy költő volna, de költő egyéniség nélkül: harang nyelv nélkül, melyet akár fadarabbal is meg lehet szólaltatni. Lelke vágyott a megnyilatkozásra, de e reveláciő nem a szive mélyéből szakadt fel, hanem elméje megerőltetésének volt eredménye. Nem költő volt, hanem akart lenni. Már pedig ha valahol, úgy itt van szükség az eredeti tehetségre. Verset, szó sincs róla, bárki tud alkotni, a rímek is kitünően fognak csengeni, de a mi a verset verssé, költeménnyé teszi, az újság ingerét, az egészen elömlő, különböző hatást kellő hangulatot, a ritmus lágyságát, vagy erejét, a lélek legbensőbb húrjainak megfelelő rezonálását csak igazi költő költői alkotása tudja elérni. Freysingernél ezt nem találjuk. Költeményeinek tárgyköre szűk, eszméi nincsenek, a kidolgozás fogyatékos. Bajos róla, mint emberről szólni költeményei alapján. Valami ideges elkeseredettség, önmagával, a világgal való meghasonlás szól hozzánk a versekből, de e hangulatot a lépten-nyomon előforduló reflexiók megfosztják az igazság ható erejétől. A költemények alapján szerelmében csalódott férfi áll előttünk, ki a csalódás felett érzett fájdalmát únos-untalan ismétli a nélkül, hogy felfogásban, hangban, vagy kidolgozásban újat, megkapót, igazat tudna mondani. Látni a vergődést, a mint összevissza javitott verseit Írja, mivel az érzés nem igaz, nem jönnek a, gondolatok, nem tetszők a kifejezések, gyakoriak az ismétlések. Nem tud felülemelkedni szűk körén,, az élet költői feldolgozásra méltó jelenetei nem léteznék számára, a mit pedig mint kiválóan lírai költő önmagából merit, pillanatnyi elkeseredés, inkább elgondolt, mint valóban érzett fájdalom, divatos meghasonlás az élettel, közönséges és unalmas csalódásoknak más-más alakban, de nem más és más hatással való ismétlése. Reflexiók uralkodnak e téren való működésében, egyéniségében s jutnak halvány vonásokkal kifejezésre. Azt azonban meg kell adni, hogy bár Freysingernek nincs erősebb egyénisége, „ versek Írója költői lélek. Gondolatai, ha nem fakadnak is könnyen, a hasonló lelki állapotban levőt megkaphatják. Sőt egyik másik verse hatást tudna kelteni, ha kissé gondosabban versel és témáit nem nyújtja el. uott a nyelvvel is küzd, de mikor érzése megközelíti az igazság határát, szép sorokat alkot. Ebből a célból és költeményeinek jellemzésére itt következik az egyik verse, mely legjobban jellemző és a legsikerültebbnek mondható összes költeményei között. A költemény cime:
