Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-01-17 / 5. szám
Huszonharmadik évfolyam. 5. szám. Vác, 1909. január 17. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Az adóreform. Irta: Dr. Balkányi Kálmán, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés titkára. Két cikk. I. Egy két bét telik el és az adóreform sorsa eldől. El fog múlni a nagy tiltakozó gyűlés is a fővárosban a melyen az ország legnagyobb kereskedelmi és ipari érdekképviseletei még egyszer utoljára felzúdulnak a nyomasztó adóemelés ellen. Elmúlnak majd a vidéki tiltakozások is és aztán »átveszi a tücsök csendes birodalmát.« A képviselőház, ez az áldott szabályszerűséggel működő malom, pontosan meg fogja őrölni a javaslatokat, melyeket az ország derült arcú molnárja oly jókedvűen önt fel a garatra. A mai parlamenttől, annak mostani összcállilása. hangulata és hajlamai mellett bizony aligha lehet várni, hogy ezen a javaslaton lényegbevágó nevezetes változtatás történjék. Ilyen szomorú kilátások mellett kétszer is meggondoltuk, érdemes-e még több szót vesztegelni erre az adójavaslatra. Nem jobb-e csendes megadással leülni és várni, hadd jöjjön akármi? Nem okosabb-e a jámbor kínai álláspontjára helyezkedni, a ki fatális türelemmel nyugszik meg mindenben és egyáltalában nem háborodik fel, ha a tányérjából viszik el a rizskása felét adóba? Kínában azonban egy tekintetben jobb szokások vannak. A mandarin kiveti az adót, be is hajtja, de nem jut eszébe, hogy sajtóirodával, félig, vagy egészen hivatalos közleményekkel még fel is bosszantsa az adófizetőt és váltig ismételje neki, hogy valami nagy jót tett vele, mikor felsrófolta az adóját. Nálunk e tekintetben más felfogás van. A pénzügyi bizottság beterjesztette hires jelentését az adóreformról. Igaz, nem nagyon sietett vele. Heteken át kellett sürgetni, a mig meg lehetett kapni tőle. Most azonban annál nagyobb buzgalommal igyekszik terjeszteni a sajtóiroda ennek a jelentésnek az »indokolását«. Ha felveszel, nyájas olvasó, egyet a vidéki subvencionált lapok közül, bizonyára találsz benne egy pár kedves szemelvényt a pénzügyi bizottság jelentéséből. Megváltjuk, jobban szerettük volna, ha az előzékeny sajtóiroda inkább azokkal a pontokkal szolgált volna a vidéknek, a melyekből meglátná az elrejtett falvak dolgozó polgára is, hogy mivel enyhítette a pénzügyi bizottság a törvényjavaslatok rideg szigorát. E helyett a vidéknek lendületes »indokokkal« kell beérnie. Kötve hisszük, hogy nagyon megköszönik ezt. Van ezek között egy nagyon szép argumentum: a törvényjavaslat iránt mutatkozó bizalmatlanságot a régi hagyományokkal magyarázzák. Hajdanában iigji't.u’1 iévszázadok Cu al »vOiiiiciiiy nevében és igen gyakran idegen érdekek számára szedték az adókat. Ezért fogadták »hajdanában« bizonyos nyugtalansággal és bizalmatlansággal az adóreformokat. Kitűnő diagnózis ez. A kór-állapotnak pompás megfigyelése. Mindössze abban téved a bizottság, hogy a bizalmatlanságnak ezt az okát csupán a múltra nézve állapítja meg, holott ez az ok, fájdalom, jelenleg is fennáll és érezteti hatását. Tegye mindenki szivére a kezét és vallja meg, hogy a múlttal szemben legfeljebb annyi az eredmény, hogy ugyanazoknak az idegen érdekeknek a számára nem idegen kormány, hanem saját nemzeti knrmányunk nevében szedik az adót. A létszámemelés a levegőben van. A katonai terhek szaporítása szinte elhárithatatlannak látszik. Az önálló bank felállításához, a magyar ipar megerősítéséhez nem jutottunk közelebb. Állami kiadásaink tetemes részére külső elemeket gazdagít: hogyne volna hát még ma is a megokolt bizalmatlanság, melyet a pénzügyi bizottság jelentésének szerzője a múltra nézve oly könnyen érthetőnek tart. Ez a példa is jellemzően mutatja, hogy az adójavaslatokhoz fűzött indokolások, jelentések üres jelszavakat kapnak fel, jelszavakat dobnak a publikum elé és nem törődnek vele, hogy a tételes intézkedések ama hangzatos jelszavakat sorra cáfolják meg. A gyengébeket akarja megvédeni nemes szivvel az adójavaslat. Elismerés érte ! Csakhogy a gyengébbek részére biztosított adómentes létminimum meglehetősen alacsony. Hogy ezen szegények nagyon el ne búsuljanak: megígérte nekik annak idején a javaslat, hogy fel fogják emelni a létminimumot, mihely t az összes hozadéki adókból 200 milliónál több folyik be. Sovány Ígéret volt, de hagyján. Talán boldogulni is lehetett volna vele. Ha most nem, hát 5- -10 év múlva. Jött azonban a t. pénzügyi bizottság, a melyet rögtön megszállott a nagy és komoly aggodalom. Mint a pénzügyi bizottság jelentése el-Dr. Freysinger Lajos, mint iró Irta: Agárdi László. A magyar irodalmi kritika nagyon csekélyszámú művelői között tűnt fel a múlt század hetvenes évtizedének első felében Torday Lajos neve. Folyóirataink legkitűnőbbjei és legelterjedettebjei szívesen közölték dolgozatait, melyek rendesen a lapok vezető helyét foglalták el. Szellemben és irányban méltóan kapcsolódott az uj iró munkássága az előtte, vagy vele egy időben élő kiváló irodalmi emberek törekvéseihez, de meg volt benne az is, ami méltán keltett feltűnést: gondolatainak újsága, felfogásának eredetisége, ismereteinek roppant bősége. Nemes eszmék, ideálokért való lelkesedés, nagy áttekintő képesség jellemezték első sorban írásait s igy hatásuk nem maradhahatott el. Benne élt a kor irodalmának kellős közepében, működésében azonban mindig felül emelkedett a kisszerű viszonyokon, korbácsot fogott kezébe és a világirodalom példáira hivatkozva dörögte irótársainak, hogy nem az utánzás teszi őket naggyá, hanem az ismereteik felhasználása alapján alkotott eredeti mű. Széleskörű munkásságának ez adja meg a lcgtiszteletreméltóbb vonást, egyéniségének a nemes elismerést. Eszményekért lelkesedett és szállt síkra, hivatást töltött be, de ő is úgy járt, mint a mesebeli fiatal daru. Ifjúi fellángolás hevitette működésében, fáradságot és a munkagyőzés határát nem ismerve dolgozott; alkotott kiválót és" sok figyelemre méltót, rálépett az útra s diadalmasan sietett oda, hol a magyar irodalom jelesei foglalnak helyet, midőn egész váratlanul, életének egyik forduló pontján kiejtette tollát kezéből, hogy többé fel ne vegye. Sokáig kutattam ennek okát és megkísérlem, hogy rá feleletet adjak. Nehéz feladat. A rajzoló egy látás után megalkotja vázlatát, egy élet irodalmi működésének képét megrajzolni sem nagy feladat, hanem midőn egy nagy reményekre jogosító iró alig egy-két évi működés után hagyja abba munkáját és kartársaira, vagy utódaikra feladatot, hogy keresse benne az egyént és működése alapján rajzolja meg irodalmi arcképét, állapítsa meg helyét a kor irodalmában, kutassa a forrásokat, ahonnan merített, az okokat, amelyek miatt elismerés nyert, a hatást, melyet rá és amelyet működésével gyakorolt; — ily rövid ideig tartó - bár kereteiben széles körű — működés után felette bajos. Még a felvetett kérdésekre meg lehet felelni; művei források, melyekből lehet meríteni és a viszonyokat megállapítani, eszméi bár ujszerűek, az idegen irodalmakban nem voltak újak, a lelkesedés és az ebből fakadó nemes irányítás vágya sem egyedül álló jelenség korunk irodalmában. E tekintetben merész lovaghoz lehet hasonlítani, ki összes fegyverzetével száll síkra, bízik erejében és fegyvereiben, diadalmas csatákat viv, de mihelyt megismeri az otthon kényelmét, midőn nem tud, vagy nem akar újabb fegyvereket szerezni a támadásra, elvet magától mindent, ami kényelmében gátolhatná és sikereivel megelégedve, csendes polgári foglalkozásának él. Sajátos, de nem egyedül álló jelenség irodalmunkban. Tudunk egy-két irót, a kik visszavonultak az irodalomtól, de rendesen megsebezve, a kritika gunyjától elkedvetlenítve. Az érzékeny lélek nem hajlandó magát támadásoknak kitenni s ha nem is oly intenzitással, néha-néha mégis kezébe veszi íróeszközét, hogy forrongó érzelmeinek, nyugtalanító gondolatainak, vagy a sorssal kibékült egyéniségének kifejezést adjon. Annál meglepőbb, hogy Freysingernél — Tordaynál — ezt nem tapasztaljuk. Pedig
