Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-06-02 / 42. szám
VÁCI HÍRLAP 3 lyen fog haladni. Három óra öt perckor a holdfogyatkozás teljessége befejeződött és a hold kezd kikerülni a föld árnyékából. A mint méltóztatnak látni, legkedvezőbb alkalom a holdfogyatkozás a lumpok felmaradására. — Junius 20-ikán a vicinális megnyitása. Ez a hónap tele van olyan terminusokkal, a melyekből egy is elegendő lenne, hogy a város közönsége érdeklődéssel forduljon feléje. így mindjárt junius 12-ike, a Henrikautomobil utazás napja, melyről lapunk más helyén szólunk, junius 14 ike, az országos evezős veiseny napja Vácon, melyről már többször esett szó újságunkban, aztán junius 16-ika: a képviselőválasztás napja. Ezzel még az érdekes napok sora nem merült, ki, mert junius 20 ika pedig valószínűleg a dunaipolyvölgyi vasút megnyitásának napja lesz. Három évi munka után végre készen áll a vicinális vasút. Múlt héten a vác-drégelypalánki vonal harmadik kavicsolását fejezték be, ezt a vonalat minden órában át lehet adni a forgalomnak, mert teljesen készen van. Most kezdettek bele a dunaipolyvölgyi vasút elágazásának: a diósjenő-romhányi résznek második kavicsolásába. Kilenc mozdony és vonat hordja Vácról a kavicsot erre a pályatestre, melyen több száz munkás is dolgozik. Ezzel a munkával e hét folyamán készen lesznek s a harmadik kavicsréteg lerakásával pedig junius 20-ikáig. Grün és Bilfinger építő cég ezért kérvény adott be a kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy a dunaipolyvölgyi vasút megnyitását junius 20-ikára rendelje el. A minisztérium szakközegei most járják be a vonalat s valószínűleg teljesíthetőnek mondják junius 20-ikára a vicinális megnyitását. Ez az aktus üunepies lesz, Vácról és a vonal mentéről számos vendéget hívnak meg s Ipolyságon a megnyitás után bankettet rendeznek. — Betörések fényes nappal, a napokban délben két betörés történt a város legforgalmasabb helyén, a Konstantin-téren. A vakmerő betörők azonban pórul jártak, mert néhány órára rá mindkettőjüket Kisorosziban elfogták. Resto Mária, piaci szerb árus leánya látta, hogy két idegen a lezárt Zsidek Ignác-féle üzletbe bement. Nem sokáig maradtak ott Mikor kijöttek, Korpás János hentes üzletébe tartottak. Itt is behatoltak álkulcs segítségével. Zsidekéket figyelmeztette Resto Mária a különös látogatókra, kik konstatálták, hogy üzletükben betörők jártak s mintegy 12 koronát vittek el. A rendőrség is tudomást szerzett a betörésről s rögtön nyomozni kezdett. Megtudták délután, hogy egy halász két idegent vitt át a Duna túlsó partjára, kikre a személyleirás ráillik. Azonnal átment két rendőr a szentendrei szigetre s Kisorosziban sikerült is a két bűnöst elfogni. Az egyiket Antal Jánosnak hívják, a másik neve Smatrala István. Mindkettő tagadta tettét, de ráismerlek mire bevallották, hogy hosszabb ideig fegyházat is ültek. Kálló rendőrkapitány mind a két vakmerő betörőt átadta a pestvidéki kir. ^ügyészségnek. — Egy százados öngyilkossága. Székesfehérvárról táviratozzák: Síjjos Gyula bonvédhuszárkapitány, az V-ik honvéd kerület fogház parancsnoka hétfőn délután hivatalában főbelőtte magát s azonnal meghalt. Az öngyilkosság hire nagy megdöbbenést keltett a laktanyában. Nyomban értesítették a felettes hatóságot s Tefeházy ezredes, Moldvay hadbíró jelentek meg a helyszínen. Jegyzőkönyvet vettek fel. Az öngyilkos kapitány kilenc levelet irt. A szerencsétlen már hosszabb idő óta idegbajban szenvedett, ezért felmentették állásától és nyugdíjazták. A napokban kellett volna hivatalát átadnia. Az öngyilkosságot a díványon ülve követte el. A csapatkórházba vitték a holttestet. Felesége és kiskorú árvája siratja. Sipos Gyulát Vácon jól ismerték. Egy évtized előtt a váci 6 ik honvéd huszárezred századosa volt hosszabb ideig. Az akkori váci társas életben szívesen részt vett és sok barátot szerzett magának. Itt Vácon nyugdíjazták, de nyugdíjazása után is hosszabb ideig Vácon maradt. Majd kinevezték Székesfehérvárra a katonai fogház parancsnokának s azóta kevés hirt hallatott magáról. Tragikus halála váci ismerősei közt is részvétet keltett. — A bornyilvántartásra vonatkozó rendelet. Az uj bortörvény értelmében azok a termelők, a kik bort eladásra termelnek, továbbá a borkereskedők, kimérők s kismértékben árusilók bornydvántartást kötelesek vezetni. A törvény azonban feljogosítja a íöldmivelésügyi minisztert, hogy a törvényhatóságok előterjesztéseire felmentést adhasson a nyilvántatás vezetése alól. A bornyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályok a törvény végrehajtási rendeletében lévén megállapitandók, e tárgyban Darányi földmivelésügyi miniszter elnöklete alatt a kereskedelemügyi és a belügyi miniszterek kiküldötteinek részvétele mellett s bortermelők és borkereskedők bevonásával szükebbkörű értekezlet tartatott s ennek eredményéhez képest a íöldmivelésügyi miniszter múlt hó 28-án rendeletet adott ki, mely szerint a bornyilvántartás vezetése folyó évi julius 1-től kötelező. Az uj rendelet szerint azok, akiknek 4 kát. holdnál nagyobb szőlőjük nincs, ha törkölybort nem készítenek és a bor adás-vételével, kiméréssel, vagy kis mértékben való árusítással nem foglalkoznak, a bornyilvántartás vezetése alól — Zemplén vármegye kivételével — a többi törvényhatóságok területén felmentetnek. Zemplén vármegyében ellenben a törvényhatóság kívánságához képest senki sem kap felmentést. Az egyes adatokat a szüreti nagyobb forgalomra való tekintettel az évnek szeptember 15 tői november 15 ig terjedő időszakában legkésőbb 8 nap alatt, az év többi részében pedig 3 nap alatt kell bejegyezni a nyilvántartásba. A rendelet részletes utasításokat tartalmaz olyan esetekre is, midőn a kereskedők a mustot, vagy magát a szőlőtermést, illetőleg szőlőcefrét többektől vásárolják össze és együtt dolgozzák fel. A nyilvántartás évenkint legalább egyszer lezárandó s abba a tett utolsó bejegyzéstől számított öt évig megőrzendő. — Egy csapásra két legyet. Lapunk más hírében szólunk arról a vakmerő betörésről, melyet Zsidek Ignác és Korpás János üzletében követtek el. A rendőrség széleskörű nyomozást indított, mely eredményre is vezetett. A nyomozás közben felkeresték az összes korcsmákat s egyik rendőr Kalencsik Istvánná korcsmájában arról értesült, hogy két nap óta egy idegen jár oda és teacsomagokat kínál megvételre. Kalencsikné egyik fia segített a távollevő idegent felkeresni, a kit Kálló rendőrkapitány elé állítottak. Megmotozták és egy arany nyakláncot, arany karéket, több ezüst értéktárgyat találtak nála. A neve Jalask^i János. Mikor meglátta a rendőrt, egy álkulcsot dobott el, a melyről azt mondotta, hogy Nyitrán elhelyezett szekrényének a kulcsa. Egyébként jogos tulajdonának mondotta a nála talált értéktárgyakat. A rendőrkapitány Jalaskát átadta a járásbíróságnak s itt, minthogy megmaradt a mellett az állítása mellett, hogy az ő jogos tulajdona sok arany- és ezüstnemű, Stanek járásbiró szabadon bocsátotta. Kálló Antal a csendőrség utján kinyomozta, hogy Sződrákoson a múlt hónap elején nagyobb betörés történt. A károsult, Szaiber Mária Jalaskánál talált tárgyakban fel is ismerte tulajdonát. Jalaska azonban már kényszerutlevéllel haza leié tartott, ezért azonnal táviratoztak Nyitrára, hogy ne bocsássák szabadon, hanem újra tartóztassák le és kisérjék a betörőt vissza Vácra. Jalaska már útban is van Vác felé. Ebből az esetből is kifolyólag, midőn véletlenül jutott a rendőrség egy betörő nyomára, Kálló Antal rendőrkapitány lapunk utján kéri a város közöuségét, bogy bármily gyanús alakot látnak, jelentsék azt a rendőrségen. A rendőrkapitányság titoktartás mellett teljesiti kötelességét s a teljelentőnek semmi körülmények közt bántódása nem lesz, de sok esetben közbiztonságunk javulását mozdítja elő. — Pünkösdi football-mérkőzések. A Váci Torna-Klub football osztálya a pünkösdi ünnepek alatt kétszer is mérkőzött. Vasárnapi ellenfele az Újpest Rákospalotai Atlétikai Klub volt, a melyet a V. T. K. I. csapata 9:3 arányban vert,mig hétfőn a II. csapat mérkőzött a budapesti Sport-Kedvelők Körének I. csapatával, a mely mérkőzést az S. K. K. 5:0 arányban meg nyert. Az első csapat föntebbi eredménye még szép reményekre jogosítja a V. T. K. I. csapatát. Mindkét nap átlag 150 főnyi nézőközönsége volt a mérkőzésnek. — Mi a szövőgyár kára? Múlt héten a szövőgyárban tűz ütött ki, melyet, mielőtt a nagy veszedelem; a gyár pusztulása beállott volna, sikerült lokalizálni, A tűzvizsgálatot most tartották meg, melyen a gyár 2165 korona kárt jelentett be. A rendőrség a gyár igazgatósága részére kiadta az ártallansági bizonyítványt, hogy a tfízveszedelemben semmi mulasztás nem terheli, Lobi igazgató pedig feljelentést tett a hanyag munkás ellen, ki a gyárat oly nagy veszélybe sodorta. — Egy leány miatt. Kiss Jánosnak Pincevölgyön volt a szerelmese. Kedden is kiment a leányhoz, de nem sokára jött Gyetvai Sándor és kérdőre vonta Kissi, hogy mit keres ott. A két legény összeveszett s Kiss húzta a rövidebbet. Gyetvai revolvert rántott elő és a társa lábát átlőtte. A legényt behozták Vácra. Az orvosi vélemény szerint a szerelmes legény sérülése halálos is lehet. — Lakásváltoztatás. Dr. Biró Jenő fogorvos május hó 1-én lakását a volt dr. Csákyléle házba, Sz. Islván-tér 3. szám alá helyezte át és fogad naponta d. e. 8 tói 12-ig, d. u. 2-től 6 óráig. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 23 K. 40 fill. — Asztali dara C szám 23 K 00 fill. — Kicályliszt 0 sz- 23 K 20 fill. — Lángliszt 1 sz. 22 K 80 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 22 K 40 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 22 K 10 fül. —Elsőrendű kenyérhszt 4. sz. 21 K 80 fill. Középkenyérliszt 5. sz. 21 K 20 fill. — Kepyérliszt 6. sx. 20 K 20 fill. —Barnakenyérliszt 7. sz. 18 K 20 fill. 71/,, sz. 16 K 40 • fill — 7’/«. sz. 14 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fillér — Korpa finom F sz 6 K 80 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 80 fill. — Ocsu 7 K 00 filL