Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)
1909-05-23 / 39. szám
3 ten már volt miniszteri biztos a váci főgimnáziumban tartott érettségin. — Az alkoholról a váci — leányoknak. Eleve is tiltakozunk, hogy más összeköttetésbe hozzák az alkoholt es a váci leányokat, mint azzal, a mit itt elmondunk : dr. Sürger József törzsorvos és dr Hörl Péter főorvos már régebben az alkohol ellenes mozgalom hívei s mint ilyenek •több előadást is tartottak különböző helyeken az alkohol káros hatásáról. Most a váci úri leányoknak akarják elmondani, hogy ha majd férjhez mennek, agitáljanak az alkohol ellen. Ez az előadás a leányiskolában lesz, vetített képekkel május 27 én, csütörtökön. A két buzgó előadó mintegy 100 meghívót bocsátott ki s csak is azzal lehet az előadás helyére belépni. — Egy lépés a vízvezeték felé. ürömmel jelentjük olvasóinknak, hogy Vác város vízvezetékének megalkotásához ismét egy lépéssel előbbre jutottunk. Tudvalevő, hogy az alkalmas viz hiánya egyike azoknak az okoknak, a mely miatt még mai napig sincs vízvezetékünk. A város környékén talált 'összes vizekre kimondotta egymás után a vízvizsgáló állomás, hogy nem alkalmas a fogyasztásra. Végre is magán a Büki szigeten ásatott kutakat a város s hét kút közül kettőnek a vizét egészséges, jó, közfogyasztásra igen alkalmasnak találta a kémiai intézet. Most már, hogy egészséges vizet találtak, az volt a kérdés, hogy a két kút ad-e annyi vizet, a mennyi Vác város ellátására szükséges. Ezt próbaszivaltyúzás utján most tudják meg. Néhány nap óta a Bukin ugyanis1 egy 12 lóerős lokomobil éjjel-nappal hajtja a körszivattyút, a mely hatalmas sugárban emeli ki a kntból a vizet. Ez a munka tizennégy napig tart. Már most konstatálta Hiibschl Kálmán városi mérnök, hogy az erős szivattyúzás dacára a kút vize megsem csappant, tehát a kút elegendő vizet ad. Vác lakosságának a számítások szerint napi fogyasztása 18 ezer köbméter viz s ebből az egy kútból most 24 óránkint 12,800 köbméter vizet emelnek ki a nélkül, hogy annak vízmennyisége alább szállana. Két ilyen kút tehát igen hosszú ideig el képes látni Vác vízszükségletét. Megírjuk azt is, hogy a most szivattyúzott kútban a viz a Duna szintje alatt -5.8 méternyi mélységben van s a kémiai vizsgálat megállapította, hogy abban Dunaviz nincs. Tíz nap múlva az éjjel-nappali szivattyúzást, mely a városnak jelentős költséget okoz, abba hagyják s az akkor merített vizet vegyvizsgálatra Budapestre újból felküldik, mert azt, hogy az erős szivattyúzás alatt idegen oldott anyag beszivárgása által nem változott-e meg a viz, csak szakértői vizsgálat által állapítható meg. — Pogány Lajos halála. Pogány Lajos -országgyűlési képviselő ma hosszas szenvedés után elhunyt 38 éves korában. A rokonszenves fiatal képviselő a függetlenségi párt közbecsülésben álló, lelkes tagja volt. Az atléta termetű, szép fiatal embert hosszabb idő óta kínzó betegség gyötörte. Bélrákja volt s a szörnyű betegség korán sírba vitte. Pogány Lajos halála mindenfelé őszinte, mély részvétet keltett, még ellenfelei között is, mert Pogány Lajos igazi nemes ellenfél volt A gyönyörű fizikummal harmonizáló nemes, férfias jelleméért mindenki szerette a fiatal képviselőt. A gyötrelmes betegség már hetekkel ezelőtt ágyba döntötte s ma délután hosszas szenvedés után elhunyt. Pogány Lajos Budapesten született 1871. julius 5-én. Gimnáziumi tanulmányait a fővárosba végezte, azután a magyaróvári gazdasági akadémia hallgatója lett. Itt egy évet töltött, majd visszavonult Szemerén, Gömörmegyében fekvő birtokára s ott gazdálkodott. A 14. huszárezred tartalékos hadnagya volt. Az 1905. és 1906. évi általános választások alkalmával a téthi kerület választotta meg VÁCI HÍRLAP képviselőjévé. Függetlenségi programmal lépett föl s mindvégig hű maradt a függetlenségi eszmékhez. — Pogány Lajost vagy két évtized előtt jól ismerték Vácon. Atyja Piufsich Lajos, a mostani Mária-udvar tulajdonosa volt. Hires volt lovairól és kocsijairól s legtöbb időt töltött családjából a váci kastélyban. Atyja bűne után a pesti hazai taka rékpénztár tulajdonába ment át birtok, ő megmagyarositotta nevét és soha többé nem fordult meg Vácon. — Rottenbiller Sándor elfogatása. Csütörtökön a rendőrséghez érkezett sürgöny alapján érthető érdeklődéssel terjedt el a hir, hogy Kolozsvárt Bottenbiller Sándort, a váci takarékpénztár sikkasztóját elfogták. A hir igaz volt, erről a kolozsvári rendőrség a vácit következő sürgönyben értesítette : Cim által sikkasztás büntette miatt körözött Rottenbiller Sándor könyvelőittelfogatott, kérem értesítését, odakisértessék-e ? Rendőrkapitányság. Kálló Antal rendőrkapitány azonnal értesítette a budapestvidéki kir. ügyészséget Bottenbiller elfogatásáról s abban állapodtak meg, hogy miután Vácon a vizsgálat már befejezést nyert, Bottenbillert Budapestre szállítsák. Ily értelmű táviratot küldött Kálló Antal Kolozsvárra s a pestvidéki ügyészségtől már el is utazott egy fegyőr, hogy a sikkasztó könyvelőt átvegye és Budapestre hozza. Itt írjuk meg, hogy a váci takarékpénztár tegnap, szombaton árvureztette el Bottenbiller nagy értékű ingóságait nem csekély érdeklődés mellett. — Football-mérközés a Pokolban. Ma, vasárnap a Váci Torna-Club I. csapata fog mérkőzést tartani a Magyar Atletikai-Clubb íöotball-csapatával délután V46 órakor a »Pokol* melletti sport-telepen. Tekintve, hogy a Váci Torna-Club csapata most jóformában van. előre is erős küzdelem várható. Az összeállítás egyébként a következő: Szalay II. | Fehér, Földes, László, dr. Erdős, Hochmajer, VVaiszbart, John, Schmidt, Sztolár, Herczog. Belépő dij: személyjegy 40, diákjegy 20 í. — Fizetésképtelenség. A Csillaghegyi forrásvizvállalat, Freiwillig, Angyal és Schmidl cég fizetésképtelenséget jelentett és 30 százalékot ajánl olykép, hogy a kvóta felét készpénzben fizetnék, másik felére váltókat adnak Freistadtl Mór és Freistadtl Zsigmond komáromi kereskedők kezességével, melyek lejárattal nem láttatnának el, de egy éven belül kiegyenlittetnének. A cég ellen két hitelezője csődöt kért és az Óbuda-ujlaki takarékpénztár rt. és a Budapest I—II. kerületi takarékpénztár rt. szoros zár alá vétették a III., Lajos-utca 7ü. sz. alatti üzemet. A passzívák meghaladják a 100.000 K-át és a berendezéseknek csak akkor van értéke, ha ha sikerül a vállalatot eladni, a mire tárgyalások folynak. A cég egyik tagja Schmidl Sándor volt váci szappangyáros. — Mészárosok és hentesek majálisa. A váci mészárosok és hentesek vigalmi bizottsága vasárnap rendezte majálisát a lövöházban szép erkölcsi és anyagi siker mellett. Jelen voltak. Asszonyok : Menyhár Istvánná, Vörösmarty Lajosné, Szalay Józsefné, Bruner Istvánná, Tóth Mihályné, Nyári Bálintné, Lampert Sománé, özv. Gagel Lajosné, Bauer Lajosné, Janics Lajosné, Perlusz Mártonná. Szakszik Mihályné, Tischler Andrásné. Szedlacsek Kázmérné, Ambrus Ferencné, Sapka Józsefné, Bauer Jánosné, Joó Andrásné, Kovacsik Jánosné, özv. Mihalovics Jánosné, Páczolt Ferencné, Heller Budollné, Haraszti Ernőné, Hilleman Alajosné Székely Károlyné, özv. Lázár Jánosné, i Szakái Andrásné. Leányok: Vörösmarti Irén, Szalay Anna, Szilveszter Erzsi, Tóth Ilona, Nyári Julis, Kozma Irén, Parizek Mariska, Vali, és Gizi, Bauer Margit, Fischer Margit, Szakszik Margit, Méhes Margit. Joó Erzsi, Kovacsik Mariska, Mihalovits Böske, Paczolt Margit, Jelenti Mariska, Velner Ilona, Heller Marvina, Lázár Etel, Dobos Böske. Felül fiz ettek : Perlusz Márton 6, Lemperf Soma 5, Bauer Lajos 5, Vörösmarti Lajos 5, Depoy Lajos 5, Haraszti Ernő 4, Ivwitz Tóbiás, Parizek József 3—3, Jakabovits Ferenc, Szakszik Mihály, Janics Lajos, Kozma Gábor, Hillemann Alajos, Sapka József. Spolvin János 2—2, Kopeczky József, Zaicsek József, ifj. Hubacsek József, Vörösmarti Béla, Meinhár István, Bauer Lipót (Bp.), ifj. Perlus Mihály, Ambrus Ferenc, özv. Mihalovics Jánosné, Nagy Péter, Kvell Gyula. Szalay István, Székely Károly 1—1 K, Mészáros Pál 50 fillér. A felülfizetőknek ezen az utón fejezzük ki köszönetünket. A rendezőség. — Választási izgalmak Püspökhatvanán. Más helyen megírtuk, hogy Püspökhatvanán hogyan van felizgatva a nép. Félnek, hogy nem kapnak fát és legelőt a püspöktől, — igy hirdetik a püspökuradalmi erdészek — ha nem szavaznak Miltényi Aurélra, ezért a Miltényi-pártiak mindent elkövetnek, hogy a Preszly pártiakat a maguk céljára megnyerjék. Egész nap isznak Miltényiért, muzsikáltatnak s terrorizálnak. Az éjszakák sem nyugodtak. A biró házát bepiszkolták, e hó 22-ikére virradóra pedig beverték Frankó József esperes-plebános ablakait. Trupp Antal, a község jegyzője tegnap reggel bejött Vácra s jelentést tett a főszolgabiróságnál a terrorizmusról. Szuper szotgabiró, mint a távollevő Ivánka főszolgabírónak helyettese, távirati utón intézkedett, hogy a község békéjének fentartására a csendőrség mindent elkövessen s minthogy attól lehet tartani, hogy Miltényi programbeszédekor nagyobb zavargások lesznek, betiltotta a programbeszéd megtartását. Miltényi Püspökhatvanán ma, vasárnap reggel tartotta volna meg programbeszédét. — Lakásváltoztatás. Dr. Biró Jenő fogorvos május hó 1-én lakását a volt dr. Csákyféle házba, Sz. István-tér 3. szám alá helyezte át és fogad naponta d. e. 8-tól 12-ig, d. u. 2-től 6 óráig. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 23 K. 40 fill. — Asztali dara C szám 23 K 00 fill.— Királyliszt Osz- 23 K 20 fill. —Lángúszt 1 sz. 22 K 80 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 22 K 40 fill. — Zemlyeliszt 3. sz. 22 K 10 fill. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 21 K 80 fill. Középkenyérliszt 5. sz. 21 K 20 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 20 K 20 fill. — Bornakenyérliszt 7. sz. 18 K 20 fill. 71/a, sz. 16 K 40 fill — 7s/4. sz. 14 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 8 K 80 fillér — Korpa finom F sz 6 K 80 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 80 fill. — Ocsu 7 K 00 fill. Nyilt-tér. igen alkalmas utazásoknál. Rövid használat után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. nélkülözhetetlen fogtisztitó-szei. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elégségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és autiszeptikuaan ható togtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb használatra bizonyult.