Váci Hirlap, 1909 (23. évfolyam, 1-101. szám)

1909-03-31 / 25. szám

legkisebb bevétele pedig 500 márka volt. Elismertté, divattá lett e dolgokra vonatkozólag Berlinben a magyar jelleg, a magyar stilus, a magyar Ízlés, 35 nap alatt ez a kis magyar osztály 25000 márka bevételt kapott. És még mennyit eladhatott volna, ha lett volna miből!? Táviratoztak haza pl. ötven függönyért és küldtek — hármat! íme tisztelt magyar testvérek! Berlin­ben kell, hogy megmondják nekünk: mi az értékünk és mi csak azután va­gyunk hajlandók elhinni, hogy valami értékes is van bennünk. Bármennyire akarjanak is lehütni en­­gemet a túlságos józan, a tárgyilagos­ság színében megjelenő, mérsékelt tem­­peramentumu fajtestvéreim: nem adhatok nekik feltétlenül igazat. Nem fogadha­tom el, hogy csak csengő arannyal lehet pl. magyar ügyet szolgálni. Hát a kinek nincs sok aranya, hogy pl. gyárat ala­píthasson, az nem szolgálhatja-e — ha kevesebb eredménnyel is — a magyar haza anyagi függetlenségét? És boldo­gulhat-e az a magyar pénzen alapított magyar gyár, ha a vevőközönség nincs átitatva attól az eszmétől, hogy a miből van, csak magyar gyártmányú portékát vá­sároljon!? Valóban úgy van, hogy majd­nem hiában ég, senyved a lelkünk a magyar ipar pártolásáért, ha nincs ma­gyar gyárunk; de még bizonyosabb, hogy egészen hiábavaló a magyar gyár, ha nem neveljük magunkat abban az irányban, hogy azt támogatni egyéni és nemzetgazdasági érdekünk. Vajha megfogná társadalmunk gaz­dagabb rétegének lelkét az az üzleti érdek, hogy a legszükségesesebb, de még hiányzó iparcikkek készítésére gyá­rakat alapítsanak! Mi mint egyesek, alig lehetünk s mint egyesület nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy a tőkepénzesek hat­hatóságával szolgáljuk a magyar ipart. De azért lehetünk és akarunk is szol­gálatára állni annak, Kiki akként szol­gálja a közügyet, a mint erője képesíti őt erre; de az anyagi szegénység, vagy a hideg józanság örve alatt ne üljön fel senki a semmittevés kényelmes néző helyére. Mi mint egyesek, vagy mint egyesü­let nem szűnünk meg hirdetni azt, hogy minden nemzetnek nem csak önmagá­ért, de az egész emberi világkultúrája ér­dekében is van hivatása. Ezt a magas*és nagy czélt pedig nem akkor közelítheti meg inkább akármelyik nemzet is, ha önálló szellemi életéről lemondva, ide­gen nyelv, idegen észjárás, idegen Ízlés szolgalelkü uszályhordozójává lesz; hanem akkor tölti be hivatását, ha a világkulturális eszméket nemzeti szem­pontból vizsgálja, saját eszejárása sze­rint Ítéli meg és a faji jelleg tekintetjé­­ből műveli ki. Egy és ugyanazon eszmének más­más szempontú, nemzeti jellegű kidol­gozása az, meíy az egyes nemzeteket naggyá, tekintélyessé, tiszteidé és a vi­lágkultúrának munkástényezőjévé teszi. így vélekedvén a nemzeti öntudat, önbizalom felébresztéséről és faji érzés szükséges fejlesztéséről, akaratlanul is folyton előmbe ötlik a szellem és az anyag terén észlelhető az a nemzeti öngyilkosság, mely különösen a divat révén pusztít hazánkban. És itt kénytelen vagyok első sorban azokhoz az igen tisztelt hölgyekhez for­dulni, a kik a divat iránt érzékenyek. És melyik ne lenne az? Az az előbb említett berlini kiállítás késztet arra, hogy a magyar ipar ter­mékét és egyesületünknek legnagyobb részt nőtagjait viszonylatba hozzam egymással. Élőre bocsájtom: nem szál­lók perbe a divattal. Szükséges alkat­része ez a nőnek és általa a — fér­fiúnak. De egy szóra mégis kérem igen t. hölgyeim, álljunk meg e pontnál! A berlini hölgyek úgy-e divatot csináltak némely Ízléses, tetszetős magyar termé­kekből? Tisztelettel kérdem már most: melyik országrészünk, melyik megyénk, avagy csak melyik városunk hölgytársa­dalma csinált valaha divatot a saját honi dolgából? Hát már a jellegzetes, dicséretre méltó magyar vonást is az idegennek kell előbb észrevennie, megbecsülnie és megszeretnie, mint nekünk!? Aztán mondjam-e azt, hogy az ide­gen Ízlésből világgá indított általános ruházkodási női divat — mely hívatlanul is nyakunkra jön, — mily nagy anyagi kiadá­sokat követel! Költséges, mert új és minden új dolgot kétszeresen fizet meg az újságra vágyó hiúság. És költséges, mert nem hosszú életű. És nem hosszú életű, mert alapjában nem a mi ízlésünk szerint való, s csak az újság ingere tartja felszínen egy pár hónapig. Aztán jön az újabb szeszély és te­remt újabb divatot és újabb kiadást. íme ezért s az ilyen divatért fizet a családfentartó sokszor erején felüli ösz­­szegeket idegen országnak! Vajon hova ragadja el ez a társadalmi lavina az embereket?! Gondolkozzunk felette egy keveset, hátha tehetnénk valamit ellene. Hiszen még a nőknek sincs kedvére minden divat. Jó részük csak épen meg­­hódol neki anélkül, hogy valójában tet­szenék neki; de ellenállám már egyi­kük se mer. A mit azonban egyikiink­­egyikiink meg nem tehet, azt sikerrel végrehajthatja néhány okos, erősebb elhatározású, nagyobb erkölcsi erejű oly nő, ki a társadalmi életben elüljáró szerepet tölt be. Mily szép, magasztos hivatás lehetne ez okos és bátorlelkü asszonyoknak ily irányú együttműködése! Ahelyett, hogy Párisból fogadnák el a ránk erőszakolt, sokszor nem is tetsző, de mindenkor [igen költséges divatot, maguk teremtenének pl. egy-egy város területén a saját Ízlésük és vagyoni helyzetük szerint való szolidabb, állan­dóbb és kevesebb költségű magyar di­vatot magyar kelméből. A gondolat az első pillanatban talán nehéznek mutatkozik a végrehajtásra, de egy kis jóakaratú tanácskozás után nem is oly utolérhetetlen az. Fogjanak hozzá tisztelt hölgyeim egynehányan ! De ez a nehány aztán legyen erős el­határozású és következetes. Meglátják majd, hogy minden leányos apa és férj örömmel fogja üdvözölni e vállalkozást. De nemcsak a közvetlen érdek képvi­selői, hanem a hazai ipar támogatóinak lelkes tábora is ott leend önök mellett támogatásul. Addig is, mig ezt az esz­mét valóra válthatnák, kérem tartsák szem előtt mindenkor és minden körül­mények között, hogy akarás nélkül nincs kezdeményezés, kitartó akarat nélkül nincs eredmény, ezekkel azonban elöbb-utóbb célt érünk. Miután még tisztelettel beje­lentem, hogy a mai munkánkról való kényszerült távolmaradásukat kimentet­ték Korpás Mártonné alelnök őnagy­­sága és Jelinek Ágoston választmányi tag, az előbb nagyjából kifejezett gon­dolatoktól és érzelmektől vezéreltetve közgyűlésünket ezennel megnyitom.

Next

/
Thumbnails
Contents