Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-03-18 / 23. szám

VÁCI HÍRLAP 3 A kereskedő-ifjaknál. A váci kereskedő-ifjak egyesülete is saját helyiségében ülte meg lelkesen és szépen március 15-ét. Este 8 órára gyűltek össze a tagok és a vendégek, kik előtt Iiókay Árpád szavalta először a Talpra magyart, majd dr. Horváth Károly k. r. tanár 1848. március 15 ikéről tartott figyelemmel hallgatott elő­adást. Hepka Pál Thaly Kálmán Recrudescunt c. költeményét, Göllner Mihály pedig Váradi Antal Magyarok Istene c. költeményét sza­valta. Az utóbbi Absolon Frigyessel tárogatón is játszott szép sikerrel. A programm után társas vacsora volt, melyen Jelinek Ágoston elnök nagy hatással mondott beszédet, utána pedig Stiasny János tartott szónoklatot. A vacsorák. Március tizenötödike alkalmából három helyen rendeztek banketteket. A kaszinó szép napjaira emlékeztetett, hogy ott annyian gyűltek egybe, mint a mennyien még aligha voltak együtt. A nagy teremben két szárnyra terítettek s minden helynek akadt gazdája Mintegy 80-an jelentek meg a vacsorán. Egy hivatalos toaszt volt: dr. Preszly Elemér igazgató mondotta. Az egyetemi ifjúság szokása szokása szerint ■ a Koronán gyűlt egybe saját helyiségében. Az ipartársulat tagjai otthonukban rendez­ték a vacsorát. Több. mint 120-an vettek azon részt és Miltényi Aurél, Andor Károly, Fedor Sándor és mások ünnepi beszédekben hatásosan szóltak a nagy nap jelentőségéről. H i r e k. — Damjanichné arcképe. A legnagyobb szabadsághős, Damjanich János tábornok öz­vegyének arcképét az országos nőképző egyesület részére most festi Rácz Béláné. A vértanú özvegye nem szokott festőnek ülni s az egyesület, melynek élén áll, mint elnök, Kovách Ernő 48 as őrnagyot kérte meg, hogy hasson a nagyasszonyra és nyerje ki engedélyét, hogy lefesthessék. Kovách Er­nő felkereste Damjaniclmét, képzelhető, hogy a találkozás megható volt. Kevés most élő ember látta Damjanichot, a hős tábornokot, Kovách együtt volt vele elzárva Aradon. A nagyasszony engedett a kérésnek és megen­gedte, hogy Kovách Ernő leánya, Rácz Bé­láné, kinek tárlatokon is szívesen fogadják festményeit, az egyesület részére arcképét megfesthesse. — Míinkó István városi képviselő. A most érkezett egri újságokban olvassuk, hogy Egerben múlt héten folytak le a városi képviselőválasztások. A névsorban egy váci kedves ismerősünkre is találtunk: Míinkó István egri siketnémaintézeti igazgatót egy­hangúlag választották meg a harmadik kerületben városatyának. — Mezőgazdasági állapotaink. E hó kö­zepén a váci gazdasági viszonyokról ezeket Írja lapunknak gazdasági munkatársunk : Idő­járás: többnyire esős, csapadékos, hűvös, rit­kán enyhével váltakozó. Gazdasági munkálatok: A gyakori eső dacára a homokos talajon a vetés kezdetét vette, az agyagos részeken azonban a szárazabb idő bekövetkeztét vár­ják. Őszi vetések állása: A korán szeptember­ben vetett ősziek nem kifogástalanok, mert az akkor volt tartós szárazság miatt későn keltek, több helyen ritkán, szóval a nagy szárazságot igen megsinlették, a november­ben vetettek ellenben szépen keltek s most is egyenletesek. Kedvező idő sokat helyre­hozhat. Takarmány készlet fogytán van ugyan, kellő takarékossággal azonban az újig kitart. A jószág telelése és egészségi állapota egyáltalá­ban jónak mondható, mert ha a takarmány­szűke kissé megszűrte is, de egészségi tekin­tetben kifogástalan. Gabonaforgalom és árak: A forgalom apadóban, ára búzának 23—23 40 K, rozs 20—-2020 K, árpa 14—14-20 K, zab 15-30 K, tengeri 15-20 K 100 kgként. Szarvas- marha- ló- sertés- és baromfik or g atom és árak: A takarmányszűke folytán úgy a szarvas- marha, mint a ló ára visszaesett. Egy pár jármosökör 700—800 K, hízott ökör és vágó tehén 62—68 K q ként, fejős tehén darabja 200—330 K. Ló ára: egy pár igáslónak 280—360 K, könnyű kocsilónak párja 500— 80J K, vágó ló párja 260—320 K. Sertésára: soványak kgként 100—104 fillér, kövérnek 126 -130 fillér. Baromfi ára: egy pár jérce 260—290 fillér, egy pár kappan 360—500 fillér, egy pár pulyka 8—12 K. Borforgalom: Az utolsó évi jóformán teljesen elfogyott 36—44 K-val liektonkint. Ó bor kevésbbé keresett. Munkás viszony ok : A tavasz közeled­tével a munka is kezdetét veszi úgy a szántó­földeken, mint a szőlőben. Férfinapszám 140—160 fillér, nőké 160—170 fillér a munka minősége szerint.Munkásviszonyok kielégítők. — Úri műkedvelői előadás. Régi kísér­letezés folyik abban az irányban, hogy az úri társaság tagjait lehetne-e egy műkedvelői előadás megtartására megnyerni. Eveken át nem sikerült s most ezt nyélbe üLötte a tulipán-szövetség váci fiókja, mely kezd a legagilisabb egyesületeink közé emelkedni. A Nő/cérdés c. vígjátékot fogják előadni a siketnémaintézet dísztermében s a próbák napok óta lelkiismeretesen is folynak. — Szőlő és borgazdasági tanfolyam. Filoxera pusztította vidéken működő tanítók vészére a földmivelési miniszter az idén is rendez tavaszi és őszi tanfolyamokat. A tan­folyamra fölvett tanítóit 120 korona költsé­get nyernek. A fölvételi iránti egy koronás bélyegggel ellátott kérvények a vármegye kir. tanfelügyelőnél nyújtandók be. — Festik a f egy házat, a hatalmas sárga házról hull a vakolat. Gedeon igazgató elő­terjesztést tett az igazságügy minisztériumnak, hogy renováltassa a fegyház nagy épületeit s a minisztérium a költségeket engedélyezte is. Ezért a fegyház igazgatósága április 2-án délelőtt versenytárgyalást tart, melyre figyel­meztetjük építőiparosainkat, nehogy a nagy összegű munkát idegen szerezze meg. — Állami sajtóhiba. A sajtóhibák immár rehabilitálva vannak. Nem kisebb valaki, mint maga az állam követett el feltűnő saj­tóhibát, még pedig a király koronázásának negyvenedik évfordulója alkalmából vert öt koronás ezüstérmek egy részén. A köriratok rajtok ugyanis: «Bizalmam az ősi erényben» helyett «Bizalmam az ősi frényben.« — Tanító és tanítvány. Szomorú esetről kell hirt adnunk. A váci iskolák mindig is­mertek voltak arról, hogy humánus bánás­mód uralkodik olt s most ezt a jó hírne­vet egy eset alighanem lerontja. A felső vá­rosi iskolába járt G epregi lovasrendőr fia. A fin rósz fát tett a tűzre, Várnay János tanító megharagudott rá s nádpálcájával hatalma­san végig vágott a gyermeken. A vér kiser- kedt a fiú fején, mire a tanító kiküldte a kúthoz hogy mossa meg a fejét. Ezzel el lelt volna intézve az ügy a tanító részéről, de a gyerek másnap nem jött iskolába: beteg lett. Baja egyre súlyosbodott, végül tegnap bevitték a klinikára Budapestre, a hol ott tartották az orvosi vizsgálat után. így mond­ják el a szomorú esetet, de teljes valóságot az iskolaszék és a hatóság vizsgálata vethet az esetre, melyet megindítani első kötelesség a váci iskolák jóhire érdekében. — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 kgrmként. Buzaörlemény: Asztali dara AB szám 17 K. 4ü fill. — Asztali dara C szám 17 K 20 fill. — Királyliszt 0 sz, 17 K 20 fill.—Lángíiszt 1 sz. 16 K 90 fill.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 16 K 70 (ill. — Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K50 fill. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 30 fill. Középkenyér- liszt-5. sz. 16 lí 00 fill. — Kenyérliszt 6 sz. 15 K 60 fill.—Barnakenyériiszt 7. sz 14 K 80 fill. 7l/2, sz. 14 K 00 fill. — 73/4. sz. 12 K 00 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 08 K 50 fillér — Korpa finom F sz 6 K 50 finom — Korpa goromba G sz. 6 K 50 ftll. — Ocsu 7 K 80 fill. Konkoly 7 K 00 fill.—Bükköny 08 K — fill. Pelyva zsákja 1 K 50 fill. Anyakönyvi kivonat. 1908. febr. 11-től 1908. rnárc. 10-ig. Születtek: Csereklye János máv. pályaőr leánya, Ju­lianna ev. ref. —, Horváth János csizmadia halvaszületett fia —, Kopunecz József fű­szerkereskedő fia, Géza, Rezső rk. -,Rábik József m kir. posta és távirdaszolga fia, Fe­renc rk. —, Buns Lajos fegyőr leánya, Mária rk, —, Branda Ferenc kisbirtokos fia, János rk. —, Vas István kőműves leánya, Julianna ev. ref. —, Bary Dániel fésűsmester leánya, Teréz, Anna rk. —, Erdélyi Zoltán községi jegyző leánya, Erzsébet ev. ref. —, Orosz Erzsébet házicseléd fia, József rk. —, Barazutti Ágoston kőműves fia, László, Já­nos rk. , Verner József fegyőr fia, János, Ferenc rk. —, Kákonyi István asztalos fia, István, János rk. —, Nothdurft György kő­műves leánya, Erzsébet, Verona rk. —, Le- szenszky József fegyőr . leánya, Julianna rk. —, Vodicska Mária fia, Artúr, Tódor rk. —, Belényi István fegyőr leánya, Mária rk. —, Markó Izidor, Béla cipőgyári munkás leánya, Julianna rk. —, Szenográdi Mihály urasági gazda fia, Mihály rk. —, Kulich Já­nos cipőgyári munkás leánya, Mária ág. ev. —, Csery István kovács fia, Lajos ev. ref. —, Mátyási! Ferenc pékmester fia, Ferenc, Sándor rk. Meghaltak: Ivordás Jakabné, Laszter Mária 47 éves, rk. (tüdővész) —, Kertész János 26 hónapos, rk. (hörggyuladás; —, Bognár Ferenc 13 éves, rk. (idült bélhurut) —, Szucsányi Já­nos földmives, 62 éves, rk. (agyguta) —, Ficbback Ágoston molnár, 57 éves, rk. tü- dőgümőkór) —, Urbán Erzsébet 13 hónapos, rk. (vakbéllob) —, özv. Kranfeld Salamonná Schultzer Katalin 85 éves, izr. (aggkór) —, özv. Rozenfeld Lipótné, Kohn Eszter 75 éves, izr. (agylágyulás). Házasságot kötöttek: Oroszki Ferenc kisbirtokos rk. és Pitz Julianna rk. —, Riegler Mór butorcsomagoló izr. és Hecht Betti izr. —, Durai Gyula asz­talos rk. és Kukoricza Mária rk. — Bánífy Dezső sütő rk, és Lederman Ilona rk. —, Fritz Ferenc kőműves rk. és Gáspári Mária rk. —, Fekete István hentesmester rk. és Viola Rozália rk. —, Gyulai István máv. raktármunkás rk. és Murinyi Anna rk. —, Urbányi Károly földmives rk. és Markovics Erzsébet (özv.) rk. —, Bátyi József cipész rk. és Kubitzek Aranka ev. ref. gyermek7! LISZTJE I csecsemők lábbaoozók, gyomorba jósokról™. á legjobb alpesi fejet tartalmazza. . si Gyermekápolásról ismertető iratokat ingyen küld NESTlf Írj _Bécs.l.Biberstrasse U. ___9f Mindenütt kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents