Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-02-02 / 10. szám

VÁCI HÍRLAP 3 gyük vezetése alalatt először a »Mért oly borús« c. gyászdalt, azután pedig a Marsaidé akkordjai mellett Csizmadia Sándor »Munkás­dalát« énekelte a szervezett munkások da­lárdája. — Felülfizetés. Tragor Károly utólag a tűzoltók múlt hó 18-iki mulatságára öt koronát fizetett fölül, melyért ez utón mond köszönetét a rendezőség. — A szegénykonyha céljaira br. And- reánszky Gáborné 20 koronát adományozott, melyért ez utón mond köszönetét a vörös­kereszt-egylet elnöksége. — Nem lesz ezüst forint! A Magyar Osztrák-Bank utasította összes pénztárait, hogy a fizetéseket ezüstben kizárólag egy -és ötkoronás pénzdarabokban teljesítse és az egyforintosokat tartsa vissza. Ennek az in­tézkedésnek célja kizárólag az oktatás, a falvakban egész szépen hozzászoknak a ko- ronaszámitáshoz, a városokban azonban a kereskedők még mindig forintokban és kraj­cárokban számítanak. Eddig minden figyel­meztetés és utasítás eredménytelen maradt. Most a forintosoknak a forgalomból való ki­vonása által akarnak segíteni a helyzeten. A Magyar-Osztrák-Bank eldgendő mennyiségű egy - és ötkoronásokkal rendelkezik, hogy pótolni tudja a forintosokat. — Szolnok helyett Sződ. Furfangos mó­don akart két csaló a múlt napokban ki­fosztani egy tapasztalatlan leányt. Az éjjeli vonatnál történt a nyugati pályaudvaron, hogy két alak jelent meg egy leánnyal. Azt mondották a leánynak, hogy ez a vonat megy Szolnokra s beszáilottak. Sződ előtt valahogyan elcsenték az erszényét s mikor a vonat megái lőtt, rászóltak, hogy Szolnokra értek, szálljon ki. A naiv leány ki is szál­lott, de mikor már a vonat vörös lámpája messze járt, tudta meg az őrtől, hogy hova jutott s vette észre, hogy a pénztárcája is eltűnt. Az őr rögtön telefonált a váci állo­másra és elmondotta az esetet. Itt a for­galmi tisztnek az a jó ötlete támadt, hogy ha a két alak Vácon le fog szállni, a nem rendes oldalon iparkodnak majd menekülni. Az osztálymérnökség felé esü oldalra tehát néhány munkást,, lesbe állított. A vonat be­robogott s tényleg, a túlsó oldalon két fiatal ember szállt le. A munkások rögtön lefülel­ték őket s nemsokára a rendőrség börtönébe elmélkedtek a fölött, hogy hogyan tudhatták meg oly gyorsan, hogy ők voltak a tettesek, mikor alig tiz perccel előbb lökték ki áldo­zatukat Sződön a kocsijukból. — Az ipartársulat felülfizetöi. Az ipartársulat far­sangi mulatságán utólag felülfizettek: Hatala István Mischler Kornél, Gelléry Árpád 2—2 K és Móczik Jó­zsef egy koronát. — Áthelyezés. A máv. üzletvezelősége Baros Béla váci forgalmi tisztet Budapestre, a nyugati pályaudvarra helyezte át. — 94 ezer korona a drégelypalánkinak. Régebben a város 94 ezer K segélyt sza­vazott meg a duna-ipoly völgyi vasútnak részvényekben, ha a vasút végállomása Vác lesz. A vicinális már javában épül s erősen reménykednek, hogy ez év novemberében már át is adják a forgalomnak. Most a vasút építésvezetősége megkereste a várost, hogy a felajánlott összeget fizesse meg. A városi tanács erre azt a választ adta, hogy a 94 ezer koronát nem fizetheti még meg, mert a vármegye mindeddig nem hagyta jóvá a közgyűlésnek erre vonatkozó határozatát. — A muzeum oklevele. Muzeum-egye- sületünk kedves meglepetésben részesíti tag­jait, a mikor a tagsági okleveleket kiadja. Az első ilyen oklevél Meiszner Rudolf divat­kereskedésének kirakatában diszlik. A ha­talmas diplomán városunk egykori rézmet­szete látható s minden tekintetben szép és Ízléses. Az ezúton is felhívja a tagok figyel­mét a szép oklevélre, melyet a vezetőség­nél lehet megszerezni, 5 korona kiállítási árért. 7- Csirkék a mozdony alatt. A napok­ban végzetes szerencsétlenséget került el az esti zsolnai gyors. Verőcén egy pálya­kocsit csirkékkel telt kosarakkal raktak meg, a melyet az esti sötétségben a szél Vác felé futamitott meg a nélkül, hogy a személyzet észre vette volna. A gyorsvonat, megállás nélkül rohant át Verőcén s a csi­pogó állatokkal telt kocsit a váci határban utolérte és összeütközött vele. Szerencsére a 70 kilométerrel rohanó vonat a kocsit ki­ütötte a sínpárról s csak a csirkék kerültek a mozdony alá-. Ha a pályakocsi vasalkatrészei kerülnek a kerekek alá, nagy szerencsétlen­ség történik. így is Vácon, hova a gyors nagy nehezen és lassan jött be, egy órát időztek, mert a mozdony eleje az öszeüt- közés folytán bezúzódott. Felülfizetések. A váci szervezett munkások által a Kúrián rendezett szinelőadással egybekötött táncmulat­ságon felülfizettek: Götz Raymond 8 K, H. E., Schrött János 5—5 K, Kvint József, Cseko Mihály, Káldos Já­nos, Scheffer András, Sebők Aladár 3—3 K, Straner Jenő, N. N., Nyári György 2—2 K, Nagy István, Hirs Rudolf, Nagy Mihály, Paulinyi János, Szemerád Károly 1 — 1 K, Máté Félix 80 f, Rezs Győző 50 f, özv. Viliim Jánosné 40 f. A felülíizetöknek ezúton mond köszöne­tét a rendezőség. — A közös bakák uj uniformisa. A katonai parancsnoksághoz már megérkezett az értesítés a közös gyalogezredek uj uni­formisára nézve. E szerint 1998. málus elején eltűnik a magyar nadrág és a bakancs a magyarországi ezredeknél is. Az uj uniformis a vadászezredekéhez hasonló szürke pantalló és waffenrockból fog állani. A bakancs he­lyett cugos cipőt kapnak a hires magyar bakák. Az uj uniformison zsinór egyáltalán nem lesz, sőt a waffenrockról is eltűnik a Mária Terézia által ajándékozott medveköröm (egy magyar ezred öt poroszt győzött lej s a csákó is egyszínű lesz a ruhával. — Örüljetek tartalékosok és póttarta­lékosok. ürüljetek, mert ezeutul akkor vo­nulhattok be hadgyakorlatra, a mikor nek­tek jobban esik. Ugyanis a hadvezetőség akként intézkedett, hogy a márciustól szep­temberig tartandó hadgyakorlatokra a be­vonulás sorrendjét nem ő fogja megállapí­tani, hanem a behivottak maguk jelölhetik meg azt az időt — természetesen a március szeptemberi terminus keretében — melyben bevonulni óhajtanak. Bizonyára nagy öröm­mel üdvözlik ezt az újítást mindazok, kiket eddig a behívó levél mindig épen a legrosz- szabb időben szólított el a munka mellől. — Az arany szabadság. A Pesti Napló­ban olvassuk ezt a jó kis apróságot: A váci fegyházból szabadult a napokban egy rab. Tiz évet ült. Az igazgató szivére kötötte, hogy jól viselje magát odakünn és meg­akarta örvendeztetni, igy szólt: — No most menjen, a kapunál várja a felesége. A szabaduló nem nagyon örült, mert a hatalmas, öreg falak felé fordult kiterjesztett kezekkel és mondta: — Akkor hát Isten veled arany szabadság! — Baleset a*kis mozdonyon. A drégely- palánki vasút építése télen át sem szünetel. Három kis mozdony — igazi liliputik — hordják a földdel megrakott kocsikat. Egyik ilyen mozdonyon a napokban baleset történt* Egy munkás felkapaszkodott az elejére, a mi különben meg van engedve, de nem húzta fel lábait s mikor a hídhoz értek, a kiálló kőpillér összezúzta egyik lábát. A sze­rencsétlenül járt munkást Vácra hozták ápolni. — Leopold Sándor — Párisban. Leopold Sándor oki. tánctanitó a múlt Létekben el­tűnt Vácról. Napokig zárva volt a táncterme s most, hogy megjött, derült ki, hol járt, Am­bíciójától sarkalva Párisba ment sál’ aca- demie internacionale-n a tánctanitás mesteri oklevelét szerezte meg. A világ legelső ilyen akadémiáján még kevés magyar tánctanitó- nak sikerült a vizsgája, ezért annál dicsére­tesebb Leopoldnak vállalkozása. — Adomány. A helybeli evangélikus elemi iskola szegény tanulói javára a felsővárosi temetkezési egylet tiz koronát adományozott, melyért ez utón mond köszönetét az ev. is­kolaszék elnöksége. — Cselédmizéria. Ki ne szenvedett volna az újkori nyavalyától: a cselédmizériától. A kinek háztartása van, az veggel, délben, este egyébről sem hall odahaza, mint hogy il^en rossz, meg olyan rossz a cselédje. Va­lóságos csapása minden háztartásnak a cse­lédkérdés. Minden házban állandó ez a baj. Nem elég, hogy nagyon drágák, szinte meg- fizethetlenek, hanem még rosszak is a házi cselédek. A nagyobb része hűtelen, dolog­iakul, rosszindulatú és a ház népének a leg­nagyobb ellensége. Azt olvassuk a fővárosi lapokban, hogy a belügyminisztériumban is foglalkoznak már ezzel a kérdéssel és valami reformmal akarnak a háziasszonyok segít­ségére lenni. Csakhogy a fővárosi lapok híradása szerint a belügyminisztériumban is kizárólag a fővárosi cselédmizéria foglal­koztatja a reformerek agyát és csupán a fő­város cselédmizériáját akarják megszűntetni. Hát ez igazságtalan volna, mert a cselédmi- zériában Vácon is úgy szenvedünk, mint a főváros. Legyen a minisztériumnak a vidékre is gondja és rendezze a vidéken is ezt az égetően sürgős kérdést. — Állandó fogorvos Vácon. Dr. Bt.ro Jenő a fog- és szájbetegségek szakorvosa rendelését már megkezdte Dunapart, Velzer- házban. Rendel 9—12-ig, délután 2—5-ig. — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann fog­orvos rendel mindennap délelőtt 8—lü óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz.) — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 kgnnként. Bazaörlem ny■: Asztali dara AB szám 18 K. 40 fill. — Asztali dara C szám 18 K 20 fill. — Királyliszt 0 sz. 18 K 20 fill. — Lángászt 1 sz. 18 K 00 fill.— Elsőrendű zsémlyeliszt 2. sz 17 K 80 fill. —- Zsemlyeliszt 3. sz. 17 K50 fill. —Elsőrendű kenyéri iszt 4. sz. 17 K 20 fill. Közép kenyér­liszt 5. sz. 16 K 90 fill. — Kenyérliszt 6 sz. 16 K 40 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 15 K' 70 fill. 7V2, sz. 15 K 20 fill. —73/4. sz. 14 K 20 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 09 K 00 fill. — Korpa finom F sz 6 K 50 linóm — Korpa goromba G sz. 6 K 50 ftll. —Ocsu 7 K 80 fill. Konkoly 7 K 00 fill. — Bükköny 08 K — fill. Pelyva zsákja 1 K 50 fill. Nyilt-tér. Nyilatkozat. Hartl Margit kisasszony egy kijelentésemet magára nézve sértőnek találta. Kijelentem, hogy őt sérteni nem akartam és tőle ez utón bocsánatot kérek. Vác, 1908. január 36. Remes Károly*

Next

/
Thumbnails
Contents