Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-11-01 / 84. szám
9 VÁCI HÍRLAP szemeit, a lelke, a mely irigylésre méltó szép volt, eltávozott, de köztünk él a maga önzetlen jóságában. Erről a nagy halottról csak jót, szépet és nemeset lehet mondani. E munkás, nemes élet lezárulása után konstatálhatjuk, hogy nincs ellensége, csak jó barátja, a kiknek lelkében az a mély és igaz bánat ül, mellyel meggyászoljuk sokszor a rokonnál is hozzánk közelebb esőt: az igazi jó barátot. Harmonikus szép életében a nemes és a leikéből fakadó, hivságtalan jóság volt a vezérlője. Látta és érezte egész emberöltőn át mindenki, ki vele érintkezett. A lelke mélyén ült a szeretet s átsugározta arca, érezte, a ki hozzá közeledett. Jóságánál nemes áldozatkészsége volt nagyobb és nagyon sokan érezték áldását a ma már kihűlt jobbnak. Sokan érezték, de a nyilvánosság a legkevesebbet tudott róla, mert a lélekből fakadó minden szépnek szubjektív az öröme. Több volt ő a tiszteknél: őt szerették. A társadalmi munka elkoptatja másokat, a közvetlen, gyakori érintkezés az embert valójában mutatja és — lejáratja, ő nála fordítva volt : munkásságában tisztelni, később szeretni tanulták. Ezért ül sok, igen sok szemben ma köny, lelkekben a bánat. Ennél szebb életrajz nincs. Az, hogy ügyvédje volt nagyoknak és szegényeknek, hogy egy csomó egyesület tisztelte meg önmagát azzal, hogy vezérlőjének választotta, hogy a királyi kitüntetés érte mind, mind elismerés a nemes,jó ember iránt, a kit a nagy gyászban is ugv gyászolunk, mint eltávozott kö- zelesőnket. Életének egyik fele a nyilvános közé volt, a másik rajongásig szeretett családjáé. Családja körében pénteken éjszaka szállt el nemes lelke az örök béke honába. Az estét a kaszinóban töltötte, vacsoráját elfogyasztva olvasni kezdett. Úgy féltizenegy óra körül szivgörcsök lógták el s bár az orvosi segítség hamar megérkezett, lassan kimaradt az érverés és néhány perc múlva, a nélkül, hogy magához tért volna, megszűnt nemes szive dobogni. Az igazi őszinte részvét hangján adták szájról szájra az egész városban elhunyták A mély részvét rögtön meg is nyilvánult és társadalmi és felekezeti külömség nélkül egymás kezébe adta a gyászház kilincsét a tömérdek részvétet nyilvánító jó barát. Alig van jótékony és közegyesület, melynek nem volt tagja, mind gyászlobogót öltött. Ma vasárnap temetik. A tömérdek koszorú, a résztvevők tenger serege mutatja meg, mily tisztelt nemes alakja volt társadalmunknak Nikitits Sándor, kinek emlékét jóbarátok, rokonok, ismerősök, szegények nem fogják feledni! Egyet, mást a kézcsókról. Ezen a mozgalomteljes napokon, a midőn a legmagasabb körökbe is eljut a könyörület a sors mostohái iránt, a midőn az ország legszebb és leggazdagabb hölgyei állanak a szent ügy szolgálatába, buzgón gyűjtenek fáj- dalomteh szívvel gondolva a szegény tuber- kulózisos betegekekre, nem időszerűtlen a közönség figyelmét arra is felhívni, hogy ez az ádáz, halálthozó betegséget egy általánosan elterjedt sőt kedvelt szokás, — a kézcsók — is nagy mérvben terjeszti. Mert azt már mindenki tudja, hogy a tuberkulózis bacillus által terjed, mely a szájon keresztül jut a levegőbe és innét folytatja fertőző útját az emberiség megrontására. A bacillus a kézcsók által a kéz felületére tapad és a következő ugyanazt a kezet érő csók által az egészséges tüdő is felszívhatja magába és ha az nem rendkívül ellentálló, bizony-bizony gyakran megtörténik a fertőzés. Különösen áll ez az eset a társadalmi érintkezésben, a hol sokszor 10-15 egymás után érkező úri ember szükségét érzi annak, hogy a háziasszony iránti tiszteletét kézcsókban dokumentálja. Elegendő, ha az első vendég beteg, (akár tüdővészes, akár pedig más fertőző betegségben levő, mint pl. influenza) az utána következők már udvariasan kezet csókolva magukkal vihetik a betegség csiráját. De a háziasszony és a többi kézcsókkal megtisztelt hölgy a betegséget a gyermekszobába is magával viheti, a hol a gyenge szervezet még sokkal fogékonyabb a felnőtt emberénél. Mert természetes, hogy gyermekeink »jól neveltek«, tehát a belép j »nénit« is a legtöbb esetben kézcsókkal fogadják. De a mig a társadalmi bizalmas és nyilvános összejövetelek a szalonokban terjesztik és fejlesztik a betegséget, korunk különös jelensége, hogy a vallás szent zászlója védelme alatt az utcán is nyílik erre bőven alkalom. A napokban véletlenül szemtanúja voltam, a mint a Szent Háromság-téren egy arra sétáló szentatyát a kézcsókok halmazával árasztották el; azösszes iskolás gyermekek siettek e szent kötelességnek eleget tenni .... Nem gondolt még arra senki, hogy mily veszedelemnek lesznek kitéve az egymás után kezet csókoló gyermekek? Ugyanaszt a kezet csókolják meg, melyen tán még 5 perccel ezelőtt egy pár gondozatlan, szegény tüdővészes koldus helyezett el vészt hozó bacillusokat! De hát sem a szentatyáknak, sem pedig társaságunk hölgyeinek nem szerezhet a kézcsók annyi örömet, hogy önként a szent és nemes cél érdekében arról le ne mondjanak, ha egyszer annak veszélyére az emberiség érdekében figyelmeztetve lettek. Pedig a világ leghíresebb professzoriai már megindították azt a mozgalmat, mely a kézcsók eltörlését célozza, annak a kézcsókét, melynek megtagadása eddig sokszor sértés számba is ment. Dürssen tanár a »Deutsche medizinische Wochenschriftben« hosszasan értekezik e tárgyról, szivére kötve a német asszonyoknak, hogy a kézcsókkal harcra keljenek. És a mit az okos német hölgyek biztosan már meg is fogadtak, azt a mi nem kevésbbé okos magyar asszonyaink és leányaink se hagyják figyelmen kívül. Oh, ne ijedjednek meg azért, kedves »nagy« leányok; azt a kézcsókot, melyet vőlegényüktől bízvást várhatnak, azt az élet semmiféle filozófiája és tudománya Önöktől meg nem tagadhatja. De még a gyermeknek sem árt, ha szüleinek kezét tisztelete jeléül továbbra is csókolja. Ezek a kezek biztosan tiszták is lesznek és bacillusmen. lesek, ha csókot elfogadnak. asszony sivár könnyektől égő, sajgó homlokát . . . A harminc viruló leány megdöbbenve tekintett egymásra. Előttük még a színes jövő, melytől édes'Tibrándok teljesülését várják... És mindnyájan a temetőre gondoltak és ott egy elhagyatott sirdombra, a hol szerencsétlen társnőjük alussza a minden vágyat, köny- nyet íeledtető örökköntartó álmot . . . — Menjünk lányok, szakította félbe Benkő kisasszony a megható csendet. Talán életében mindnyájan dobtunk rá követ, tegyük jóvá azzal, hogy viszünk neki egy-egy szál virágot. Ezt a csokrot úgyis nekem szánták. Soha fehér rózsák méltóbb helyen el nem hervadtak, mint ama forrószivű, sokat szenvedett asszony hamvai fölött . . . A napsugár lassan elvonult a hószinű falakról, az alkonyi csendben szomorúan susogtak az ákácok. A tanárnő karjára vette az •Hatot ontó remegő bimbóhalmazt és lefelé indult az ódon lépcsőkön. Utána a harmatos ifjúságát élő harminc leány lépte át elszorult szívvel a temető kapuját. Titkos sejtelmek gyötörték őket, miknek létezését öt esztendő előtt még nem ismerték . . . És áhítattal tették le az elhagyott sirdombra a kegyelet és megértés hófehér virágait , . . láttunk, egyetértőleg köhécselni kezdtünk. Olyan buzgalommal köhögtünk, mint az akut hurutban szenvedők influenzajárvány idején. Most már Benkő kisasszony is elmosolyodott és enyelegve kérdezte. — Nos és többször nem szolgáltattam megfigyelésre okot ? — Szerepel még egy mozzanat, a mi a képzeletünknek szárnyat adott. A kisasszony lefejtette egy vasárnap az imakönyvét és egy nagyon érdekes fiatal férfi arcképe hullott ki belőle . . . Az incselkedő napsugár már perzselni kezdte a fehér rózsaszirmok hamvát is, majd a tanárnő sima haj fonatain pihent meg, a ki zavartan figyelte a sárgás fény játékát. — Eh ne rólam beszéljünk, szólt elkomo- rodva. Maguk hogy vannak? Mind eljöttek? — Gondolom, együtt vagyunk. Egyedül a Magda hiányzik. A Kelemen Magda . . . A beszédes ajkak elnémultak és a derűs mosolyt titkon legördülő könycseppek váltották fel. Mindenki ismerte a Kelemen Magda történetét . . . A szépséges feketeszemű leány az iskola dédelgetett kedvence volt. Mikor később az életbe lépett, körülrajongta a társaság. Es a sorsához tűzött remények egyszerre semmivé foszlottak . . . Magda beleszeretett egy könnyelmű fiatalemberbe, a ki a szenvedél}res lelkű leány bizalmával visszaélt ... Az ismerősök elfordultak tőle, gúny, megvetés tárgya lett, de túlélte a megaláztatást. Később a család fe- nyegetődzéseire a férfi feleségül vette. A társadalom már megbocsájtolt neki, a régi barátnők ismét elfogadták a köszöntését és mégis Magda egyre szomorúbb, egyre sá- padtabb lett és egy borzalmas reggelen vértócsában, átlőtt halántékkal találták . . . — Csodálatos, mondták az elmerengő leá- | nyok. Mikor minden jóra fordult, akkor dobta el az életei. — Minden jóra fordult, — ismételte halkan a tanárnő. A világ azt hiszi, a regény az oltárnál véget ér, pedig néha olt veszi kezdetét a legbúsabb fejezet . . . Magda túlélte a közönyös emberek vádját, de nem tudta elviselni a férje megvetését. Az esküvű után sohasem lehetett látni a férfit felesége oldalán. S mikor egyszer gyöngéd szemrehányással kérlelte, hogy jelenjék meg már vele valahol, hideg gúnynyal vetette oda: — Nem mehetek veled . . . Hisz tisztességes asszony felkel mellőled . . . A férfi magára hagyta s mire visszatért, a pisztoly hideg vasa már megérintette a fiatal
