Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-10-04 / 76. szám
2 VÁCI HÍRLAP példáját követni, bár a bevétel sokszor nem nyújt kárpótlást a fáradságért. Egyedüli érv lehetne tehát a vasárnapi munkaszünet ellen a gazdasági haszon kérdése. Itt csak a nemesen érző társadalom segíthet, mert a többi érv mind határozottan a munkaszünet mellett szól, hisz minden józanul gondolkodó fő belátja, hogy a vasárnapi nyugalom szükséges és nélkülözhetetlen. Hasonlóképen nyilatkoznak hires nemzetgazdászok, igy Farre, azután Gladstone, az angol liberális párt hires vezére, a ki az általa végzett roppant szellemi munka ellenére is 80 évnél tovább élt Ő a vasárnapi munkaszünet érdekében tartott párisi kongresszushoz a következő sorokat intézte: „Előttem kétségtelen, hogy a vasárnap megünneplése honfitársaim óriási többségének meggyőződésében és szokásaiban mély gyökeret vert. Ha sokak előtt ez a szellemi és keresztényi életből folyó szükségnek tűnik fel, mások, kik nem kevésbbé számosán vannak, hasonló energiával emelik ki társadalmi szükségét. A munkás osztály rendkívül féltékeny reá és nemcsak nyílt eltörlésének, hanem mindannak ellene szegül, mi közvetve erre vezethet. A mi engem illet, mindig törekedtem, a mennyire a körülmények megengedték, ezt a kiváltságot gyakorolni és most egy majdnem hatvan éves nyilvános pálya végéhez közel, nagy részben ennek tulajdonítom éietem meghosszabbulását s ama tehetségek fentartását, a melyekkel még bírok. A mi a tömeget illeti, a kérdés még fontosabb, par excellence nemzeti kérdés!“ Erkölcsi okok is követik a vasárnap megünneplését, annál is inkább, mert az a politika, a mely a nemzetnek tulajdonképeni gerincét géppé aljasitja, nemcsak szívtelen, hanem veszélyes is, mivel melegágyát teszi a társadalmi gyűlölködésnek, A vasárnap végre nem csak azért becses, mert pihenőt nyújt, hanem azért is, mert módot ad foglalkozni oly dolgokkal, a melyek a napi munka körén kívül esnek. Hat napon a nagy társadalmi gépezet kicsi részét tesszük mindannyian, a hetedik reá segít, hogy foglalkozzunk oly eszmékkel is, a melyek egész működésünknek irányt szabhatnak. Egyfolytában mindig dolgozni, megszünteti még a lehetőségét is annak, hogy a merő érzékies felfrissülésen kívül másban is találjunk örömet s az, a ki ily munkára van kárhoztatva, igazán rabszolga. Az pedig ellenkezik az emberi természettel, hogy az ily rabszolga valódi boldogságot találjon otthonában, élvezni tudja a családi életet, gyermekeit nevelni meg annál inkább nem tudja. Ez áll minden magasabb élvezetre is. Az, a kinek nincs ideje, hogy napi munkája után nemes érzelmeit kifejtse, lelki világát nemesítse, szükségképen fokozatosan lealjasul. Dr. Horváth Károly. Vasárnapi levél. Az elemiben. Igen tisztelt Szerkesztő úr! T. lapjában most aktuális az iskolai tanítás beosztásának ideje. Engedje meg, hogy én is megmondjam szerény véleményemet, nem mint szakember, de mint anya, ki nem csak saját gyermekeinek sorsát viseli szivén, de ki jó indulattal viseltetik minden kis gyermek iránt, ki természetszerűleg rászorul a »nagyok* pártolására. Már pedig egy olyan szegény kis szőlőbeli gyermeknek bizony még sokszor sötétben, ködben kell elindulnia, hogy a nyolc órai tanítás kezdetét le ne késsé, de a kényesebben nevelt úri gyermek sincs hozzászokva a reggeli érdes, hideg levegőhöz és nem egy közülük nyomja az ágyat egy-egy ily korán reggel szerzett meghűlés miatt. De másrészt az elemi osztásokban a tananyag sem oly nagy, hogy a gyermek azt — ha kilenc órakor is jönne az iskolába — meg nem győzhetné. A milyen kívánatos volna tehát a kicsinyek érdekében a tanításnak kilenc órai kezdése, ép oly előnyös volna a magasabb osztályokra nézve az általános délelőtti tanítás. Mint hallom, a főgimnázium már átvette a főváros összes intézetei által elfogadott beosztást, de — egy fecske még nem a tavasz — és igy akad itt is Vácon számtalan család, hol a gimnazista fiú a családi fészek melegét délben nélkülözi, mert . . . szülei az iskolába siető leánykákkal már hamarább megebédeltek . . . De hát gyermekeink az általános műveltség bizonyos tokát is szeretnék elérni, (legalább legtöbb szülő ezt szeretné) zenét, nyelveket is tanulnának szívesen, ha a délelőtt és délutáni tanítás és a feladatok minden percüket le nem kötné. Nem lehetne-e ezen változtatni? Ne törekedjünk mi váciak is haladni a korral? Bizony Potsdam Berlintől csak oly messze van, mint mi szép fővárosunktól és mégis, mégis gyakran azt lehetne hinni, hogy egy egész napi utazás választ el tőle és az ottani viszonyoktól. Ha soraim egy csöppett képeznének, mely hozzájárult a kő megpuhitásához és nem távol jövő titka az elemi osztályokban a kilenc órai tanítás kezdete, a magasabb osztályokban pedig az egyhuzamban való délelőtti tanítás, úgy annak igen megörülne Egy anya — a töm nevében is. Hírek. — Október 6. A magyar nemzet örök gyászának évfordulóján, október G án reggel a fehérek templomában gyászmise lesz. A gyászmise alatt a dalegyesület fog karnagya, Ulrich Károly vezetése alatt gyászdalokat előadni. — A király névnapja. Ma, vasárnap a király névnapján ünnepi mise lesz a székes- egyházban. Délben, szokás szerint, a grófnyeket stb., s az Alföldről cserébe halat, szappant, paprikát, marhákat stb. Még azért is birt fontossággal a váci piac, mert itt volt a harmincad (vám) hivatalja is. A mai városház hátsórésze (Makai-ház s folytatása) volt az. Sőt dohánybeváltása is volt a maiGrünhut- féle fatelep tájékán egészen 1852-ig, a trafik behozatala idejében. Későbben jó és olcsó, még financolatlan szivarjaink is híresek és kapósak voltak. A bécsiek idejöttek — a hajóval Pestről jövet, vagv menet — százával, ezrivel vásárolni a szivarokat. A gyapjú-vásár hivatalos mérlegései a »cédula-házban* történtek. Innen vitték aztán el a dohányt és gyapjút hetihajókon felvontatva Bécsig, lefelé a Száváig, de ezen még felfelé is szállították. Vásárainkon gyakran fordultak meg a külföldi, németországi nagykereskedők Augs- burgból, Lipcséből, Kölnből. Karlsbadból, Hiszen ez utóbbi városban még egy fogadó is volt e címmel: »Gastbofzur Stadt Waitzen«, a mely házal Tragor dr. le is fényképeztetett s bemutatta tavaly a múzeumi képkiállitáson. Jóleső visszaemlékezésképp gyermekkoromra próbálom visszaidézni és vázolni régi szüreteink képét. Ilyenkor nem volt szükségük arra a szülőknek, bogy dorgáló intésekkel szólítsák gyermekeiket a korai felkelésre és gyors öltözködésre. Hiszen itt a szüret és mi több, az ez napi szüreti vakáció! Korai ébredésük már megelőzte a szülőkét. A szolga által a szekérre tett cók-mók mellé ültek már türelmetlenül, pedig a lovak még be sem fogattak. A kedves mamának kell kiszólni az udvarba, hogy a megszokott, de ma istentelenül megfeledkezett mindennapi reggeli imára figyelmeztesse a gyermekeket és hogy a reggeli kávét nyújthassa nekik. Pedig más napokon ők sanyargatták a mamát, ha korgó gyomruk nem kapta meg rögtön a reggelit. De már itt vannak a meghívott iskolás legjobb pajtások is. Ezek is alig várják már a kirándulást a szőlőbegyekbe. De végre mindnyájan elhelyezkednek a nagy szekér mélyében, egy-kettőnek már más helye nem jutott, mintáz egyfenekű, szüretelő hordóban. Végre elindulnak a szőlőhegy felé. Napkeltekor már hangos az utca. Hasonló szüretelni menő csoportokkal találkoznak. Itt-ott örömtől duzzadó apró legény kék éneke hangzik. Most parthoz érnek, nagy a teher a két lónak, az élő lények leszállanák a szekérről, hogy a szegény párák terhén könnyítsenek. De az apróság nem veszi azt zokon. Sőt ellenkezőleg, örülnek a megváltozott állapoton és ujjongva futnak a szekér előtt, előre a magas partnak, jóval megelőzve a lassan haladó járművet. De ők nem gondoltak arra a közmondásra: »Lassan járj, tovább érsz!« és pihegve dőlnek le a hegytetőn a dús harmatos fűbe. A szekér már utolérte őket és majdnem kedvetlenül állanak talpra, hogy a pihenést nyújtó szekérben elhelyezkedjenek. De már látszik a család szőlője, »Éljen !«-t kiált a gyermeksereg s majd nemsokára meg is áll a szekér a szőlő előtt. Itt vannak már a megrendelt szőlőszedő, leszüretelő munkások, várva a megkezdendő munkára. Mindent leraknak a szekérről. Összeállítják, elhelyezik a szerszámokat kellő helyükre, A munkások vállra veszik szőlőgyűjtő puttonyaikat és kezükbe a szőlőfürtöket nyeső görbe késeket. Kezdődik a szüret. A gyermekek nagy tevékenységgel indulnak segédkezésre. Azonban szemök-szájuk többet kíván a kezüknél. De az evéssel is csakhamar megtelnek, mert kevés időre már csak a legkiválóbb, nagyobb szőlőszemeket szedegetik. Inkább segítenek anyjuknak ama munkájában, mely abból áll, hogy a télre szánt szép szőlőfürtöket összekeressék, melyek megőrzésre az éléskamrába kerülnek felfüggesztve a lécekre. Be jól esik majd ilyenkor az elcsent szőlőszem is, bár ma a tengernyit unja meg az ember. A gyermekek csakhamar e dolgot is megunják. Egy szabadabb térre vonulnak el, labdáznak, kergetődzést játszanak, mire majd el fáradtan lehemperegnek a tűbe. (Befejezése szerdai számunkban.)
