Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-09-27 / 74. szám

VÁCI H IRLAP 3 kerülhetnek az ifjú kezébe. Később aztán, a mikor az olvasás közben a nemeset és szé­pet, a gonosztól és rúttól önmaga is el tudja választani — olvashat csak mindent. A trágár könyveket, ponyva regényeket s a hasonló fércműveket meg kell utáltatni úgy a gyermekekkel, mint az értelmiségük­nél fogva gyermekeknek nevezhető öregekkel. Ezek után talán azt gondolhatja valaki, hogy a mely ^könyvben még csak egy sze­relmi idill is van beleszőve, már az ily könyv nem gyerek kezébe való. 0 nem! Hanem, hogy ezek sem ártsanak a gyermeknek — ezt az a természetes nevelés fogja biztosítani, a mely nem titokként s csoda alakjában közöl olyanokat, a mely ismeretek az ifjúra nézve is csak hasznosak lehetnek, ha minél előbb s ideje korán természetes dolgokként lesznek tulajdonává. Szentgyörgyi. Hire k. — Az oltáregylet kiállítása. A megyés főpásztor legkedvesebb alkotása: az oltár­egyesület ismét kiállítást rendez, melyet a grófpüspök nyitott meg ünnepélyesen szom­baton. A Karolina iskola most tömérdek látni­valót igér s főleg a hölgyközönség tudja megélvezni azt a sok és rendbe készült mun- kát, mit ott kiállítottak. A papság, az egyesü­leti választmány s igen nagy közönség előtt nyitotta meg a főpásztor ezt a szép kiállítást, mely október elsejéig marad nyitva s azután a kiállított egyházi öltönyöket a szegényebb plébániák között szétosztják. — Mi a must ára? A következő sorokat kaptuk: Becses lapja szerdai számában a szövetkezet által megállapított must ára című hir téves, a mennyiben azt az értekezlet az igazgatósággal egyetértve a következőleg ha­tározta meg: Először is kimondotta az érte­kezlet, hogy 15 fokon (klosterneuburgi) alul és október előtt mustot be nem fogad, to­vábbá tagjainak 15 foktól 16 fokig hektón­ként 28 K-át, 16 foktól 18 fokig hektónként -30 K-át, 18 foktól 20 fokig hektónként 32 K-át, 20 fokon felüliekért pedig 34 K-át fizet a hegyi borok után. A lapályos helyekről szedettek pedig egy koronával olcsóbban számíttatnak. Kraliker Kálmán a borszakcso­port elnöke. — Áthelyezés és kinevezés. Az igazság­ügyminiszter Schmidt Imre illavai kir. fegy- intézeti tisztet a váci fegyintézethez helyezte át, helyébe Gedeon Lajost, Gedeon Emil váci fegyintézeti igazgató fiát nevezte ki Illa vár a tisztnek. — Újabb villamos vasút Budapest és Vác között. Jól értesült helyről kaptuk azt a hirt, hogy a budapesti közúti vasút társa­sága a káposztásmegyeri vonalat Vácig meg fogja hosszabbítani. Erre az elhatározásra az Urlovasok Szövetkezete bírta a közúti vasúti társaságot, mely már régen óhajtja, hogy az alagi lóverseny pályájára villamos vasúti közlekedés legyen. Az Urlovasok ere­detileg csak azt kérték, hogy a villamos társaság hosszabbítsa meg a vonalát, de a villamos társaság ezt nem találta elég jöve­delmezőnek s ezért határozta el a Vácig való meghosszabbítást. Tegnap ebben az ügyben közös ülést, tartott az Urlovasok szövetkezete és a közúti villamos társaság. Az ülésre meghívták azokat a földbirtokoso­kat is, a kik az építéshez szükséges földte­rületeket bírják. A tárgyalások kedvező ered­ményre vezettek és igy elhatározták, hogy az uj vonalat a káposztásmegyeri vízművek­hez, onnan Alagra s tovább Gödön át Vácig építik. — A tőzsdén néhány nap óta a köz­úti vasúti részvényeket feltűnő nagy vételek­ben vásárolja a kereskedelmi bank úgy, hogy azóta a részvények árfolyama nyolc koronával emelkedett: Vác forgalmát néhány évtized előtt a mindenfelől kiépített vasutak tették tönkre. Most, úgy látszik, hogy ugyan­csak a vasutak teremtik azt meg. Kilátásunk van arra, hogy rövid pár év múlva Vácnak nem kevesebb mint négy vasútja lesz. — Vácon elhunyt igazságügyi osztály- tanácsos. Dr. Lázár Elek igazságügyminisz­teri osztálytanácsos e hó 23-án reggeli négy órakor 55 éves korában hosszas szenvedés után Vácon meghalt. Dr. Lázár Elek az igaz- ságügyminiszteriumnak egyik legrokonszen­vesebb, legbecsültebb tagja, 1853. nov. 27-én Nagyváradon született. E minisztériumban 1876. október hava óta szolgált; előbb a sta­tisztikai osztály vezetőjeként működött, majd az elnökségi s utóbb a felügyeleti osztályban. Hosszú pályafutásán a közönség, valamint kártársai osztatlan becsülését, szeretetét és tiszteletét vívta ki. Temetése csütörtökön d. u. volt Vácon deákvári lakásából. — Vonatösszeütközés Palota-Újpesten. Szombat reggelre rémes hírek járták be a várost: ismét vasúti szerencsétlenségről be­széltek, melynek sok az áldozata. A súlyos vasúti baleset ez volt: Rákospalotán ott, a hol a vonat elhagyja a Búr vasút felüljáró­ját, az esti gyorstehervonat összeütközött a Budapest felé haladó tehervonatta]. A Rákos felé menő tehervonat a váltón találkozott a bécsi gyorstehervonattal, a melynek mozdo­nya derékben vágta ketté a rákosi tehervo- natot. Ennek a vonatnak az első része, a mely a mozdonyhoz volt csatolva, nem sérült meg s tovább haladt; a karambol tehát a tehervonat hátsó része és a bécsi gyorsteher­vonat mozdonya között történt. A bécsi vo­nat mozdonyvezetője, Varga György pár pil­lanattal az összeütközés előtt észrevette a szerencsétlenséget és vészsipjelzésekkel igye­kezett az összeütközésnek elejét venni, de már késő volt. Az erős rázkódás következ­tében a két vonat kisérőszemélyzetéből né- hányan leestek a kocsikról, nagyobb sérülést azonban egyikük sem szenvedett. A bécsi gyorstehervonat fűtője jobb lábán szenvedett jelentékenyebb sérülést, az ugyanezen vonat postakocsiján levő alkalmazottat, a ki az ajtóban állott, az összeütközés ereje messze kihajította a pályatestre. Az összeütközés kö­vetkeztében az árukkal megrakott teherko­csik nagy része felfordult, a mozdon}4ioz kö­zel levő kocsik pedig romokban hevertek a pályatesten. A romok elzárták a pályát és az éjjel közlekedő express és a váci személy utasai már csak átszállással juthattak be Budapestre. A pályatest szabaddá tételére az összes állomások munkásait Nagymarostól lefelé összehívták s egész éjjel dolgoztattak, mig végre reggel az egyik sínpár szabad lett s ezen bonyolították le nagy késésekkel a személyforgalmat. Minden reggeli vonat leg­alább egy órát késett. Délben még ott állott a síneken az összeroncsolt mozdony és csak szombat estére volt mind a két vágánypár szabad. — Újabb rendszabályok veszettség ese­tére. A földművelésügyi miniszter a veszett­ség gyakori fellépésére való tekintettel el­rendelte, hogy az olyan kutyák, melyek a pecérek által elfogatnak, de tulajdonosaik je­lentkeznek, az eddigi 30 nap helyett 90 na­pig, azon ebek pedig, melyek embert martak meg, nyolc nap helyett 21 napig tartandók megfigyelés alatt. — A spanyol király vonata. Bécs, a kedves Bécs teljesen kimerült a jubiláns császárnapok alatt, de kimerült a kasszája is és nem lehet fényűző egyhamar, ha ural­kodó látogatja. Ezért határoztak úgy, hogy a spanyol király Budapesten látogassa meg királyunkat. A látogató október elsején lesz. A főváros lázba esett s diszitteti az útvona­lakat, diadalkapukat 'állít s egy negyed- milliót szavazott meg a pénzügyi bizottsága a fogadtatás költségeire. Mig igy költekezik a főváros, a csendőrségnek és rendőrségnek nagyon fáj a feje. Ennek pedig az az oka, hogy a hol a spanyol király megjelenik, ott közel vannak az anarkisták is. Az anarkis- tákat visszatartani és kikutatni: ez most a csendőrség és rendőrség feladata, mely meg­kapta azok arcképeit is. Mi nálunk is már gondolnak az anarkistákra s a belügyminisz­ter szigorú titkos utasítása megérkezett már a mi rendőrségünknek is. Alfonz király ilt fog álrobogni vonatával, őrizni fogják hát jobban az egész pályatestet mint bármikor. — Két öngyilkos. Egy hét alatt két ön- gyilkosság is fordult elő nálunk, mindkettő élet- untságból s mindketten fölakasztották magukat. Az egyik öngyilkos Krenyó Pál 68 éves kol­dus volt, a ki szombaton este a vásártéri kamraiakásában akasztotta föl magát, a má­sik Maczkó János 22 éves napszámos fegyenc, a ki hétfőn délután két órakor kötötte föl magát a fegyintézetben. Mindkét életunt ön­gyilkost már halva találták meg s boncolás után egyházi szertartás nélkül földelték eb — Fogorvos Vácon. Dr. Friedmann fog­orvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. Középvárosi-főút. — A váci hengermalom részvénytársa“ ság lisztárai 50 kgrmként. Buz iörtemény: Asztali dara AB szám 17 E. 91) fill. — Asztali dara G szám 17 K 50 fill. — Király liszt 0 — 17 K 70 fill. — Lángliszt 1 sz. 17 K 30 fii!.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 16 K 90 fill, sz* Zsemlyeliszt 3. sz. 16 K60 fill. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 16 K 30 fill. Középkenyér- liszt 5. sz. 15 K 90 fill.— Kenyérliszt 6. sz. 15 K 60 fill.—Barnakenyérliszt 7. sz. 14 K 50 fill. 77*. sz. 12 K 60 fill. — 73/4- sz. 10 K 30 fill.—Takarmányliszt 8. sz. 8 K 20 fillér — Korpa finom F sz 6 K 10 finom — Korpa goromba G sz. 9 K 10 fill. — Oesu 7 K 50 fiíL Nyilt-tér. Igen alkalmas utazásoknál. Rövid használat, után nélkülözhetetlen. Egészségügyi hatóságok áltai megvizsgálva. fogtisztitó-szer. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nem elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis ncachamkus tisztitäss.O kapcsolatban egy frissítőén és autiszeptikusan ható fogtisztitó-szérrel sikerülhet, minőnek a „Kalodonf már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult. = Özv. VARGA GÁBORNÉ = Mária-utcn 7. tanít mindennemű kézimunkát, fehér :::== varrást olcsó ár mellett. — ■ i

Next

/
Thumbnails
Contents