Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-01-26 / 8. szám

2

V a C I HÍRLAP

oldalba lökdösés árán, de egyébként ép bőrrel és ruházattal — no meg erszényével szabadult ki a tumultusból, mert hisz azt talán fölösleges is mondanunk, hogy ily nagy tolongásban rendesen és szakszerűen működnek azok az existenciák, a kiktől nem képesek bennünket kellőkép megvédeni az »óvakodjunk a zsebtolvajoktól* * felirásu táblácskák sem.

A tulajdonképeni élet-halálharc azonban csak az utasoknak a felszálláshoz való kibocsátásánál, a szűk kapukijáratnál folyik le, a melynek nem egy eltaposott, súlyos sérültje volt már kénytelen visszamaradni orvosi segély igénybevétele céljából az orra előtt elrobogó vonatról.

A Budapest felől este érkező utasok élet- veszélyes tolongása már leszállásukkor kezdődik a vasúti sínek közt, a honnan, ha az egy-két pislogó petróleum-mécses világától tarkított koromsötétségben kivergődni képesek vottak és nem gázolta el őket a közvetlen utána érkező s a váci állomáson ez idő szerint csak keresztül robogó 1-406. sz. gyorsvonat, bele sodródnak a kijáratnál küzködő embertömegbe, a hol a felszállni akarók és a kifelé iparkodók ugyanazon egy szűk ajtón át törtetnek keresztül-kasul egymáson.

A felvételi épület léyvonatos szűk folyosóján csak folytatódik a tömeg élet-halál harca s kiérve a felvételi épület előtti szűk utcára, belekeveredik a bérkocsik, magánfogatok és teherszállító kocsik tömkelegébe, innen egymást lökdösve iparkodik megmenekülni a kocsik kerekei alá jutástól s elérni az egyetlen, de annál botrányosabban világított gyalogjárót, mely a város felől fénylő villamoslámpák átjelzése mellett kiállott szenvedései után végre csendes otthonába vezetik a »szerencsésen« megérkező utast.

Nem egy esetben megtörtént, hogy fővárosiak, kiknek városunkban üzleti, vagy egyéb dolguk lett volna, a vasúttól be sem jöttek a városba azt elintézni, hanem a leszállás kellemetlenségeitől agyongyötörve, betegen a

költészetét igazán csak a csalogány érti és érzi s a természet ünnepélyes csendjébe zen- diti bele édes dalát.

Mint valami művész, a csalogány művészi jellemvonásokkal is bír: türelmetlen, bizalmatlan, a világért sem tűri, hogy más csalogány túl tegyen rajta az énekben, e miatt szívesen versenyre száll, a melyben néha halálra énekli magát. Különben elég hiú, szereti a saját nótáját hallani, azért nagy barátja a visszhangnak. Nagyon ideges, izgatottan alszik, föl-fölriad álmából és nyugtalanul vergődik. Elfogva, ha egy kis ideig sötétben tartják s azután világosságra viszik, elragadtatva lázasan dalban tör ki, mert neki a dal és világosság mindene és a világosság még a szerelmet is pótolhatja nála. Szerelmi bánatáról pedig gyönyörűen mondja Vörösmarty: csak egy fő művésznő, egy gyenge csalogány csattogja gyász zenéjét a cserje vad bogán. És annyi fájdalom van és annyi kin szivén, embert megölne százszor ily gyilkos érzemény. („Madárhangok.“)

A spanyol a csalogányt királynak nevezi és valóban, ha egy madár, úgy a csalogány megérdemli ezt a nevet. Barbár, a ki üldözi, barbár, a ki nem érti ezt a kis madarat és nem érez vele ; a népek nagy költői dicsőítő dalokban emlékeznek meg róla és a mig költészet és érző szív lesz, addig a csalogány is a leg- szellemibb állatok, a madarak között az első helyet foglalja el az emberek szivében.

Horváth Károly.

legközelebbi vonattal utaztak vissza Budapestre.

Hogy ily körülmények között mily gyakran van rendőri beavatkozásra személyi és vagyonbiztonsági szempontból szükség, —az elképzelhető,

Ila mindezekhez hozzáadjuk még azokat az igazán szégyenteljes, szentjánosbogárként pislogó petróleum-lámpákat, a melyekkel —- dacára az 1906. é/ november hava óta működő városi villamos világi tásnak — úgy maga a felvételi épület, mint a vasút pályateste és a vasúthoz vezető s a M. Á. V. tulajdonát képező 160 m. hosszú út világítva van, — azt hisszük, — bogy akkor bálvány vonásokban megismertettük tűrhetetlen állapotaink elszomorító képét.

Nyelvében él a nemzet.

Fölmerült közöttünk egy kérdés. Hogy mi volt az a kérdés, mely közöttünk fölmerült, nem mondom el, mert nem tudok rá esetet, hogy valami fölmerülhessen. A mi merül, az csak lefelé merülhet, de sohasem felfele — akár valóságban, akár képletesen merüljön is az. Lemerül a viz alá a kemény fa, elmerül a hajó — a szem elől, megmerni (teleié és tele lesz) a veder. Elmerülök az adósságban, azaz fejem fölött összecsapnak az adósság hullámai s nem én vagyok már azok lololt magammal a rendelkező, hanem a hullámok lesznek fölöttem úrrá. Képletesen; eltűnöm a szem elől. Belemerülök valamelyes tanulmányba, szenvedélybe, ekkor is (képletesen) lefelé. A kevés vizű kút hamar kiürül. De ez már más. Mert nem a vízben levő tárgy merül ki, vagy fel, hanem a víz merül ki, vagy merittetik ki. Képletesen: kimerülök. Azaz minden valamire valóságomat kiveszik belőlem. A fölmerül helyett ez

jó: fölbukkan, fölvetődik, föltűnik stb.

*

Gyiífsd föl a lámpát! Így szokta manapság kiadni a parancsol minden űriasszony a cselédjének, de nem gondolja meg, hogy mily éktelen foltot tesz e beszéddel a szép színű magyar nyelvre. Csak egy kis szó a különbség: a föl és meg és mily pazar élvezet, hogy ily kevés különbség árán is lehet valaki előkelő. Pedig e kis szókülönbség oly nagy fokú idegenszerűség, hogy egy ország is megbololhatnék benne, ha nem romlott volna már el nyelvérzéke. Német észjárású ez a beszéd! Tessék csak a német mintájára nézni: hogy mondja ezt a német? A magyar ember meggyujtja a lámpáját is, gyertyáját is épen úgy, mint a pipáját. Hát fölgyújtani nem szokott semmit se a magyar ?! Van ilyen kifejezésünk is s nem ok nélkül van, csak hogy a maga helyén használjuk azt. Olyas valamit szoktunk felgyújtani, a minek nem annyira az égésére, mint inkább elégésére törekszünk, a mi feltűnő lánggal s ritka tüneménnyel is ég és elég. Felgyújtjuk pl. rosszakaratból a más szénaboglyáját, házát stb. hogy égjen el s olyanná legyen, mint a levegőégbe felszálló füst. A gyufát, gyertyát, pipát stb. nem azért, nem azzal a végcéllal gyújtjuk meg, hogy vége legyen a meggy uj- tott tárgynak, hanem hogy égési tartama alatt hasznát vegyük annak. Az a német ember dolga, hogy neki az an (szerintünk) egyszer meg, máskor pedig föl, a mi dolgunk azonban az, hogy becsüljük meg nyelvünknek e szép festői választékosságát s a a mikor meggyujtani akarjuk a lámpát, ne gyújtsuk azt föl.

Hírek.

— Uj esküdtek. ^ pestvidéki törvényszéken csütörtökön sorsolták ki a február hónapban bírói tisztet gyakorló esküdteket. Rendes esküdt lett városunkból: Donovitz Ferenc szövetkezeti igazgató, Clúapati János kötélgyártó, Singer Simon szövőgyári hivatalnok, Gsereklye András telkes, helyettes esküdt: Tenzlinger Mihály háztulajdonos, Lö- wmger F. Sándor gabonakereskedő, Döme József számtiszt és Fridmch Alajos magánzó.

— A nőegyletből. A jótékony nőegylet e hó 20-án tartotta közgyűlését, melyen dr. Freysinger Lajos utódául dr. Freszly Elemért választották meg titkárnak, Ederné-Bolgár Emy óvónő lemondásával megürült óvónői állást Kiss Irma óvónővel töltötték be.

A tűzoltótestület báljának feiüífizetői. Múlt szombaton tartotta a váci önkéntes tűzoltótestület farsangi bálját a testület temetkezési alapja javára a Káptalan-sörcsarnok helyiségeiben. A mulatság erkölcsileg, de különösen anyagilag igen szépen sikerült s szép kis összeg jutott az emberbaráti célra. Meg is érdemlik derék tűzoltóink a pártolást, mert ezek a munkás iparos emberek egész héten át dolgoznak s a mellett minden díjazás és önérdek nélkül életüket is kockáztatva őrzik embertársaik vagyonát. Hogy mennyire pártolják városunkban az önkéntes tűzoltókat, mutatja az alábbi felül fizetések hosszú sora, melyekért a testület ez úton is hálás köszönetét mond a szives felülfizetők- nek. — helülfizeltek: Lobi Armin 20 K, lnt- zédy Soma 10 K,jBunyata Vince, Hochmayer Antal, Hornung Albert, Jäger Gyula, Meisz- ner Rudolf, özv. Millmaan Gézáné, Mi schier Kornél, Täuber Ferenc 5—5 K, Bornély István, dr. Forgó Kálmán, Meiszner János, Nikitits Sándor, Schmidt Ferenc, dr. Tragor Ignác 4—4 K, Bayer Ferenc, Grünstem Jakab, Medve József, Korpás Lajos, N. N., Petriszyn János, Racsek János, Solymossy László 3—3 K, Bernát András, Dick Antal, dr. Göndör Sándor, Hevér István, Hubacsek József, Jelinek Ágoston, Jeremiás Pál, Kovács Lajos, Kohl János, Lengyel Lajos, Man- del Ignác, Mihaiovics János, N. N., N. N., N. N., Nagy Sándor, Polacsek Istvánná, Pollák Henrik, Rappensberger Andor, Scheffer András, Spolvind János, Szántai János, Tabacska Mihály, dr. Virter Lajos, Vogl Márton 2—2 K, Bognár István 1 K 20 f, Bakk Domonkos Balás Gyula, Kiss Sándor, Laza Ferenc, Ma- jer Ferenc, Malik István, Mojzes Jánosné, Müller Tódor, Nagy Ferenc, Ohcsek Sándor, Ratulovszky Nándor, Schaub István, Schönberger Gyula, Stern Károly, Szényey Ferenc Szigwart János, Szinai István, Tóth Ferenc, Viskana János, Vogt Ferenc, Vörös Ferenc 1—1 K, Simon Mihály 50 f, Grana Pál, Pa- czolt Ferenc 40—40 lj Schlinger Mihály 20 f. Összesen 191 K 70 f.

— Egészségtantanár a főgimnáziumban. A vallás- és közoktatásügyi m. kír. miniszter a váci kegyes-tanitórendi főgimnáziumnál az iskolaorvosi s egészségtantanári teendők végzésével dr. Magas Árpádot bízta meg.

— Elismerés dr. Flochnak. A földművelésügyi miniszter minden évben elismerő okleveleket és dijakat oszt szét azok között, kik kopár területek erdősítésével tesznek hasznos szolgálatokat. A miniszter most tette közzé ez évi díjazásait s itt látjuk, hogy a legelső elismerés dr. Flock Alfrédnak jutott, ki sződrákosi és gödi telepein évek óta nagy fásításokat teljesített.