Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-08-05 / 60. szám

2 VÁCI HÍRLAP 3. az összes gyárak, még ha azok az 1886. XVII. törvénycikk 183. § ának a) pontjában megnevezett foglalkozások mellékiparágaiként űzetnek és azokban leginkább a saját nyers termények dolgoztatnak is fel, úgyszintén az összes ipari műhelyek, a mennyiben azokban állandóan legalább húsz alkalmazott van fog­lalkoztatva ; 4. az összes építőipari üzemek és munkák, úgyszintén a nem iparszerűleg, hanem házi­lag végzett épitkezések, — a nem iparszerű­leg végzett és építési engedélyhez nem kö­tött javítási munkák és egyszerű szerkezetű földszintes épitkezések kivételével; 5. út-, hid-, vasút-, alagút-, viz-, gát-, csa­torna-, kikötő-, erődítési-, vízvezeték-, gáz-, villamvilágitó- és erőátviteli vezeték-építke­zések; 6. vízvezetéki, gáz-, villamvilágitó- és vil­lámhárító-szerelő munkák; 7. út-, ház-, csatorna- és ablaktisztító mun­kák ; 8. kéményseprő-, kútcsináló- és kőfaragó iparüzemek, kő és gipszszobrászat; 9. ablak-, kirakat- és szellőztető készülék­szerelő, asztalos, bádogos, cserepező, házfedő, kovács, lakatos, mázoló, szobafestő, tapétázó és üveges ipari üzemek; 10. gyúlékony, az egészségre ártalmas, vagy mérges, úgyszintén robbanó anyagok és robbantó tárgyak előállítási és feldolgozási munkálatai; 11. hivatásos tűzoltóság; 12. vegyészeti, fisikai és gyógyszertári laboratóriumok ; 13. vágóhidak, mészáros- és hentesüzemek és jégművek ; 14. malátát, olajat, lakkokat, festékeket és kencét előállító ipartelepek ; 15. az összes vasúti üzemek, tekintet nél­kül a hajtóerőre, ezek-építkezései, fentartási munkái, műhelyi üzemei, úgyszintén a vasúti olyankor, a mikor nekem még eszem ágá­ban sem volt a szerelemféltés!? Szinte megborzadtam az iszonyú követ­kezményektől, a melyeket ez a meggondo­latlan próbatét maga után vonhat. Teremtő atyám, ha csakugyan, ha komolyan válaszolni talál erre a levélre s énnekem a tulajdon két szememmel kell majd látnom a válaszát poste restante a főpostán s végig kell ol­vasnom, mely napra és melyik órára igér találkát annak, annak a . . . Kacagott: — Annak a hölgyikének, a kit én kreál­tam neki, hogy ő essék be a verembe, ho­lott máris éreztem, hogy magam estem bele. . . . Minden egy pillanat alatt rontott az agy­velőmbe. A szegény levélhordót meg majd kilöktem. A szegény—haha— igazán majd kilöktem. — S olyan jóízűen nevetett melléje. — Úgy bizony,— folytatta a mikor abba­hagyta a nevetést, — szépen beleakadtam a magam állította csapdába. — Aznap délben ugyanis az én drágalátos uram a rendes időben hazajöLt s csodálatos­kép a legszeretetreméltóbb képpel nézett a szemembe. Nyilvánvaló, hogy ez csupán én előttem volt csudálatos, mert hiszen alkal­masint azelőtt is mindig úgy nézett rám. Csakhogy én aznap már egészen meg voltam habarodva. Azt képzeltem, egy bűnös férj sunyiságával kell majd félreforditania a fe­jét, vagy kell lesütnie a szemét, a mikor azt a levelet átadtam neki. Dehogy! Eszébe sem jutott! Kissé meglepetve nézte a címzést, kérdezte, mikor hozták és megnézte a hé­páJyaudvarokon folytatott összes ipari üze­mek (vendéglők, árusító üzletek, stb.); 16. hajózási üzemek, ideértve a hajókon berendezett vendéglő-üzleteket, mindennemű hajórakodási és hajóépitési üzemek és mun­kák ; 17. »kotró- rév-, komp- és tutajozó válla­latok ; 18. fuvarozó, szállítmányozó és raktárvál­lalatok, valamint a kereskedelmi pincészet; 19. gépkocsik (automobilok) kezelése; 20. a posta-, távirda- és távbeszélő üzemek és ezek építkezései, valamint fentartási mun­kái ; 21. iparszerű fa- és szénraktárak, iparszerű fatermelés; 22. a vizrendező és vizhasználati társulatok szivattyú-telepei; 23. betegápoló intézetek; 24. nyilvános tanintézetek műhelyei; 25. javítóintézetekben elhelyezettekkel és letartóztatási intézetekben letartóztatottakkal dolgozó vállalatok; végül 26. mindazok ez üzemek, tekintet nélkül az alkalmazott munkások számára, a melyek elemi erő által hajtott gépeket, vagy ható­sági engedélyhez kötött gőzkazánt használnak. Az állami, törvényhatósági, községi és köz­alapítványi üzemek, a mennyiben az 1—26 pontok alá esnek, úgyszintén a biztosítási kötelezetiség alá tartozó főüzemek mellék­üzemeiben és mellékhelyiségeiben foglalkoz­tatott egyének szintén biztosításra kötelezettek. Nyelvében él a nemzet. Nem ismerem ki magamat. Akkor szokta ezt sok ember mondani, ha bizonyos körülmények között tájékozatlan, nem tud tájékozódni, eli­gazodni, nem tudja, hogy hányadán van stb. Pl. A nagyvárosban ritkán járó ember tájé­lyeg keltét. Azután némi érdeklődéssel vizs- gálgatva a borítékot, beosont a szobájába. — És? — Kérdezte mosolyogva Gizi. — Én is kipirultan állottam az ebédlőben, háttal fordulva az ő szobájának. Egyszerre, alig hogy felbontotta a levelet, hallom, hogy csöndesen behúzza az ajtót. — Ah, gondoltam — tréfára igyekezvén for­dítani azt a fölötte kellemetlen érzést, a mely megszállta, — ah, igy vagyunk! Hát az én kitűnő férjemuramat még egy ilyen ösmeret- len valami is érdekli? Na jól! — és elfutott a méreg, úogy majd megpukkadtam—ez egy­szer ugyan megjárod velem, szentem! Ala­posan nevetségessé foglak tenni, ha fe­lelni mersz neki! A föld alá fogsz bújni szé­gyenedben, úgy kifigurázlak! — És mint a mikor nagyon savanyu almába harapunk, a melyikről a háziasszony iránt való udva­riasságból azt kell mondanunk, hogy édes, fanyarul mosolyogtam melléje. Akárcsak mostan, elmélkedett a kis ba- ráinő. Meglehet. Hanem elég az hozzá, hogy a cseléd betalált és hívta ebédhez. Kijött. Arca nyugodt volt, szinte derült. Fürkésző pillantást vetettem rá: vájjon mi megy végbe most ebben az emberben? Ennek az uj, vagy éppen újabb kalandnak a részletével foglal­kozik-e, vagy a cselt vette volna észre, a vagy . . . dehogy foglalkozott, dehogy vett és/re valamit! A hajamat cirógatta az élhe­tetlenje! A veséjébe szerettem volna látni. — Mért nem eszel?—kérdeztem szára­zon. kozatlan az egyformának látszó házak utcáin. A Hortobágyon hózivataros időben a debre­ceni ember is eltéveszti éjjel az utat és irányt is: nem képes eligazodni s tájékozódni. Haj­nalra kelve, aztán egészen véletlenül oda vergődik vissza, a honnan éjfélkor elindult; a hortobágyi csárdához. A szellemi élet út­jain is eltévesztheti az ember az irányt, mely tájékoztathatná s ilyenkor — embere válo­gatja — egyik azt mondja, hogy nem ismeri ki magát, a másik meg: nem tudok eliga­zodni, belezavarodtam, nem látok tisztán, nem tudok rajta eligazodni, nem tudom há­nyadán vagyok stb. stb. Már most bátorko­dom kérdezni: miért választják a legtöbben épen azt a szólásformát, mely német izű- bűzű, német észjárás eredménye : nem isme­rem ki magamat. Ez a kifejezés helytelen, rossz, kerülendő. Helyette azok a kifejezések használandók, melyek épen olyan jól, vagy még jobban lefestik a helyzetet és a mellett magyar szólásformák is. Bong or. Hírek. A katalinai áldozatok. Grün Ágostont és Moser Antalt ért rabló- támadásnak hasábokat szentelnek a lapok s egyéb szenzáció híjján újra és újra elmon­datják velük azt a borzalmas jelenetet, melyre emlékezniük is rettenetes. Akár milyen hosz- szú is egy cikk, a vége mégis az, hogy a tetteseknek még a nyomuk sincs meg. El­követték itt is, ennél az esetnél is azt a hi­bát, a mit a rétsági postagyilkosságnál: ké­sőn értesült a nyomozó hatóság és a csend­őrség s mindkettő előbb jegyzőkönyvezett s azután úgy 1/211 óra felé láttak a rablógyil­kosok után, a kiknek most már négy és fél órai szabad út után aligha keli az üldözéstől félniök. Rám nézett; mosolygott, édeskésen és sze­relmesen, de, hidd meg, főkép bosszantóan. És minden különös bevezetés nélkül egy­szerre csak, képzeld, azt kérdezi tőlem, em- lékszem-e arra a gyönyörű fekete nőre, a ki múlt vasárnap ott ült szemben velünk egy asztalnál a Városligetben, a kioszkban? — Emlékszem, igazán szép nő volt, felel­tem, nem tudva mire vélni a kérdést. Ő pedig — óh én ostoba!—szinte magába mélyed ve motyogta: — És egyszerre olyan hallgatag lett. Em­lékszel ? S be sem várva a válaszomat: — Nos lelkem, nem emlékszel, hogy az az öreg ur, a ki mellette ült, Boriskának szólította azt a hölgyet? Nem emlékszel? Ezzel elővette zsebéből a saját levelemet, oda tartotta az orrom elé és elbizakodott hangon csufondárosan, de azért mégis rop­pant önteltséggel nevetve igy szólt: — Nézd, a kis csacsit, — olvasd! Giziké a süldő menyecske, mint a csipogni készülő madár a csőrét, kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, Erzsi azonban, az elbeszélő lanyha hosszan - kodással intett a kezével, miközben igen kü­lönös arcot vágott: — Hadd el kérlek! Ez az őszintesség és az a képzelődő önhittség igy együtt . . .hidd meg, Gizikéin, hogy a nagy trémázásaiin ulán, a mik az egészet megelőzték, úgy esett nekem ez a dolog, mintha valaki egy dézsa hideg vízzel nyakonöntött volna . . ,

Next

/
Thumbnails
Contents