Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-07-26 / 57. szám
VA. C I HÍRLAP o Vasárnapi levél. Virágozzuk fel a várost. Azoknak irok, kik nem tormaférgek. A kik jobbat is ismernek, mint a torma csípős keserűsége. A kik Vácnál szebb városokat is láttak és szemlélvén e városok gyönyörűségeit, elfogulatlanul Ítéltek. Meglátták az idegenben is a szépet és rögtön megállapították, bogy e szépség városunkban nincs meg. Most azonban csak a virágról szólok. A ki járt Pozsonyban, Bécsben, vagy Nürnbergben, bizonyára érzett e városok virágos utcáin valami édes, kellemetes érzést. Láthatta, hogy a virágok mily széppé teszik a várost. Érezhette, hogy a virágok mily gyönyörűséget okoznak a szemnek. A mikor díszíteni akarjuk magunkat, kalapunk mellé, vagy a kabátunkra virágot tűzünk. Lgy-egy bokrétának tűnik fel a város ablakpárkányain, utcáin a virág. Ha szeretteinknek kedveskedni akarunk, virágot nyújtunk át nekik. így üdvözöl bennünket száz meg száz csokorral a felvirágzott város. A város lakosainak életét szebbé, hangulatát emelkedettebbé, érintkezését finomabbá teszi az utcán, az ablakokban mosolygó virág. Az idegen kedves emlékekkel távozik tőlünk és visszakivánkozik hozzánk. A virág szeretete a föld minden népénél megvan. Nem kell külön bizonyítanunk, hogy a magyarnál is, A virágok okozta gyönyörködés szükséglet nálunk épúgy, mint másutt. A hol nincs virág, ott nem jól érezzük magunkat. A hol nem kellemes az élet, oda nem is vágyunk, sőt onnan még el is kívánkozunk. Leányok, asszonyok, a kik magatok is virágok vagytok, díszítsétek otthonotok ablakait virággal! Meglássátok, hogy a kedves apa, férj szebbnek fogja találni a virágos családi fészket a füstös kávéháznál. Öltsön virágdíszt különösen a Konstantin-tér valamennyi emeletes háza. A siketnémaintézettől ígéretet kaptunk, hogy jövő tavasszal második emeleti ablakpárkányait virágdíszbe fogja öltöztetni. Utána remélhetőleg majd a városháza, a szerzetesek, kanonokok, előkelő kereskedők, a takarékpénztár, katolikus kör, Kúria szálló ablakpárkányain is csakhamar helyet kap a virág. Virág kerül a három év óta csupaszon égnek meredő vas-lámpatar- tókra. A városi mérnök és városi kertész együttes munkája virágot, gyönyörűséget varázsol a Dunapartra, Vác minden terére. Tán még a néhai szépítő bizottság is feltámad, újra éled tőle. Virágozzuk fel a várost! _ Dr. B. K. Hírek. — Áthelyezések a főgimnáziumban. A kegyestanitórendben történt áthelyezéseket szerdán hozták nyilvánosságra, a mely különösen Vácon nagy meglepetést keltett. Eltávozik körünkből Nemes Endre, főgimnáziumunk igazgatója Kolozsvárra főgimnáziumi igazgatónak, helyét dr. Schiveighojfer János foglalja el, a ki Trencsénből jön. Elmennek dr. Friedreich Endre és dr. Bartha György Budapestre, Kontraszti Dezső Temesvárra és dr. Horváth Károly Rózsahegyre, Vácra helyezték Budapestről Madarász Pál és Palásti Gymla tanárokat, Hatvani Edét Nagykárolyból, Szabó Mihályt pedig a budapesti Kala- zantunmból. A nagyobb változások már magában beszéd tárgyát képezték a városban, a hol különösen feltűnt Nemes igazgatónak távozása. Főgimnáziumunk igazgatója egy évvel ezelőtt foglalta el váci állását, hova Kolozsvárról jött. Nagy és gyökeres munka várt rá és végzett is annyit, mint más fél emberöltőn, e mellett időt talált arra is, hogy minden közhasznú jó ügyben tevékenységet fejtsen ki. Mondhatjuk, megszerették a városban nemcsak a szülők és tanítványok s a bizalmat előlegezve, tőle várták a főgimnázium anyagi ügyeinek rendezését és az első intézetünk fejlesztését. Lelkes buzgalommal is kezdett nagy munkájába, melynek folytatása és befejezése utódjára vár. A rendkormány nagyobb intézet élére állította s azt is hallottuk emlegetni, hogy maga gr. Majláth püspök kívánta, hogy térjen vissza Kolozsvárra. Bárhogyan is van, meg kell nyugodnunk távozásában. Dr. Schweighoífer János, főgimnáziumunk uj igazgatója, ki mint tren- cséni tanár a király unokája gyermekeinek volt magyar nyelvben oktatója, jövő héten jön Vácra és valószínűleg át is veszi a rendház és az intézet vezetését. — Milyen lesz a nyugati pályaudvar? Minket Váciakat különösen érdekel, hogy a nyugati pályaudvar, melynek átalakítására most kerül a sor, milyen lesz. A terv szerint a legszembetűnőbb változás az lesz, hogy a Teréz-körut és Podmamczky-utca sarkán elhúzódó kert, a melyet sporttelepnek, tennisz- parknak használt a vasúti klub, áldozatul esik A helyére hatalmas postaépület kerül, a melybe sínek szolgálnak a kocsik, vonatok betolására. A jelenleg már nagyon szűk érkezési és indulási csarnokot csak nagy pénzáldozat árán lehetett volna kibővíteni és ezért úgy segítettek a bajon, hogy a helyi vonatok részére kifelé, közelebb a Ferdi- nánd-hidhoz uj csarnokot és uj induló síneket fognak majd építeni. Az uj csarnokot javarészt a mostani postaépület és a vele összefüggő udvar adja majd meg, a melyet olyképen fognak átalakítani, hogy az épületben helyezik el a helyi vonatok pénztárait és részben a várótermeit is, az udvarban pe- dig ugyané vonatok részére üveges csarnokot létesítenek, a melyből két hosszú fedett folyosó ágazik ki a Ferdinánd-hid felé, hogy a jobbról-balról végighúzódó indulási sínekhez zord időben is kényelmesen juthasson az utazóközönség. Az érkezési oldalon kevesebb az átalakítás, mert itt nincs is hely, a hová uj síneket, uj épületeket helyezhetnének. Az átalakítás igen megszaporitja a sínek számát és a régi műhely területén helyet szőrit az udvari és termes kocsiknak is, a melyek eddig a keleti pályaudvar egyik épületében voltak elhelyezve, miáltal az épület lálékot talál. Oly kényes, oly gyönge, úgy függ a gátló körülményektől; a természet kegyes gondjától, mégis oly legyőzhetetlen. Mint leggyöngébb és legerősebb a létező »valamik« között, az élet a halál örököse és legyőzője. Áldozat és győző egyszerre. Minden élőlény elhull a halál csapása alatt, de az élet maga mosolyog tehetetlensége felett és a sirt bölcsőjévé teszi. A régiek hittek a lélekvándorlásban, a természettudomány alapján pedig hihetünk a test vándorlásában. Az az anyagmennyiség, a mely ma élőlényt alkot, bizonyos idő múlva mai testének felbomlása után egy másikban foglalhat helyet. Meglehet az is, — a sors nagyon szeszélyes, — bogy a legnagyobb hősök, Nagy Sándor, Napoleon, Hunyadi stb. testének alkotórészei most gyáva nyulakhan vannak feloszolva. Mindenki azt az alakot kívánhatja magának, a melyik neki legjobbnak látszik s talán eléri. A ki fél a fagytól, a sötét, ködös napoktól, az halála után fecskévé lehet és mint ilyen vig csicsergéssel követheti a távozó nyarat túl a tengereken, a kit pedig bánt a szennyes földi lég, bántanak az alacsony faji viszályokban majdan sas képében századokon keresztül nézhet le büszkén reánk. Ha távol elhunyt kedvesedet siratod, akár a jajszavak honába, akár a boldogok országába jutott is, mégis csak messze van tőled. A természettudományok megengedik a búsulónak, hogy kedves halottját mindenütt maga körül érezhesse, hogy vele valósággal még életében egyesüljön, belehelve a levegő szénsavát és vizpáráit, a melyek tálán az ő alkotórészei voltak. Ugyebár gyakran elméláztál nyári éjjelen, midőn a csendet csak a tücsök barátságos zenéje törte meg? Gondolkoztál elhunyt atyádról, anyádról, testvéredről, vagy kedvesedről és egyszerre csak titkos sejtelem lepett meg, édes borzongás fogott el. Nyitott ablakodon át lámpád fénye becsalogatott egy kisded éjjeli lepkét. A parányi pille testébe a távoli halott szivének egy része zárkózott, ott van előtted, egészen közel hozzád az oly drága lény, ha nem is egészen, de talán részben. Hajtsd el a hiú állatot, ne engedd a lángba hullani. Az elköltöződnek nemcsak a testével találkozhatsz, lelke a gyengéd szellő fuvalmá- ban megsimitja homlokodat. Van egy hűséges megbízottja az egész mmdenségnek, van egy hűséges őre, megtartója mindennek, a mi valaha történt. E mindenben részes valami az éther, a mely betölti a végtelen nagy világűrt épúgy, mint a lestek parányi közeit. Ez a lelteit valami — mivel »semmi« észszerűen nem létezhetik — teljesen egynemű, egyforma mindenütt, a mozgások átszármaz- tatója, tovább terjesztője és megtartója örök időkig. Nem szőkéi a hegyi patakban a fürge pisztráng, nem (ordítja fejét Nap felé a napraforgó a nélkül, hogy ez alig észrevehető mozgás az egész világegyetemen át ne cikkázzék és millió meg millió átváltozás alatt a világ végéig fenn ne maradjon. Midőn viruló rózsalugasban az ifjú holtig való szerelmet esküszik, hangjának rezgései elterjednek az étherben mindenfelé, el a némán bámuló csillagokig és őket az eskü tanúivá teszik. De végezzünk. A kit szerencsés alkotása több és nehezebb szellemi munkára képesit, mint embertársait, az küzdjön, dolgozzék, hogy mások bajain tőle telhetőleg segítsen. Ha már minden ereje elfogyott, ha másokért azt mind fölemésztette, ha ősz hajjal, megtört testtel pihenni tér, fejét a párnára nyugodt lélekkel hajtsa le: elég volt önmagával számolnia, senki sem fogja többé zaklatni; elérte az ember élétének legnemesebb célját, kiérdemelte a nyugalmat. Aludjék békén a pázsitos hantok alatt, hadd hullassák rá a szomorúfűzek elsárgult levelüket; ne háborgassuk tovább! Doktor.
