Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-07-08 / 52. szám
52. szám. liuszor. !;c tíci'ik évi oly a m. \ ác, 1908. juliuc 3 VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. •a Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A fejlődés elve. \ác, jul. 27. Nagyon beigazolódott az a régi igazság, hogy nem lehet tudós, sem boldog az, a ki lelkében a földi rögtől elszakadt, magának a lánglelkű költőnek képzelete is hiába vergődik, szárnya a földi légkörön nem fogja őt túlvinni soha. Egyedül csak a természeti törvényekben, különösen pedig saját gyarló testünk alkotásában van minden gyönyörűségünk és minden szenvedésünk forrása. Eddig minden helyes. De az már nem, midőn egyesek a természetbe olyan törvényeket akarnak belemagyarázni, a melyek ott nincsenek s ha erre saját nevük nem elég biztosíték, előkapnak valamely kiváló tudóst és annak a szerencsés szerencsétlennek a vállaira raknak nagy büszkén minden ódiumot. így tesznek a szociológusok Darvinnal a fajok keletkezését, a fajfejlődést illetőleg. Ott t. i. két hiba van. Először is: Darvin feltevése, hogy a természet válogatása az egy fajba tartozó egyedek között és a legalkalmasabbnak fenmaradása képes lett volna nemzedékek bármily hosszú során létrehozni a legegyszerűbb élőlényekből a legbonyolultabb szervezeteket, matematikai képtelenség. Másodszor: Darvin a fajok keletkezéséről beszél, holott az ő elmélete csak a szervezetek alkalmazkodását magyarázza meg a változó viszonyokhoz bizonyos szűk határokon belül és ez által egyszersmind azt a csekély különbözőséget, a mely létrejön egy adott ősnek leszármazottjai között az életviszonyok különbözősége következtében. Ma eszébe sem juthat senkinek, hogy ebben az elméletben keresse a fajfejlődés végső okait úgy, hogy most már nem is Darvin feltevése a hibás, hanem azok, a kik ezt a feltevést még ma is valami természeti törvénynek tartják. Az élettudományokban már csak itt-ott elvétve találkozunk ezzel a tévedéssel, de annál inkább a társadalomtudományokban (szociológia), a hova átkölcsönözték ezeket a tanokat, de nem az igazság kedvéért, hanem hogy a maguk csinálta tételeknek látszólagos élettudományi izt és szint adjanak, a mikór is csak azt nézik, a mi nekik kedves és bölcsen hallgatnak azokról, a mi ellenük szól. . Kiváltképen mondhatjuk ezt az emberiség fejlődése és a szabad verseny közti viszonyra nézve. Mert mi is a mi fejlődésünk? Először az, hogy többet ad át szellemi javakban a mai nemzedék a következőnek, mint a mennyit maga átvett a megelőzőtől. Másodszor az, hogy több boldogságot, jobb egészséget, hosszabb életet és nagyobb nyugodalmat biztosítunk a következő nemzedéknek, mint biztosítottak nekünk a mi apáink. De ez nem maga az emberi fejlődés, mondja Apáthy István, hanem csak biztosítéka az emberi független továbbfejlődés zavartalan menetének, mert a továbbfejlődést magvát nem mi, egyesek intézzük és nem is az épen élő nemzedék összessége intézi, hanem intézi és irányítja külön és saját utakon minden nemzetnek a múltja, a története, a mely nemzeti lényünket kialakította. A természetben sohasem a jövő irányítja a jelent, hanem mindig a múlthoz, az elért eredményekhez, a kialakult viszonyokhoz alkalmazkodik a jelen. Az emberiség életében szintén uralkodik ez a törvény, mert benne a szellemi és erkölcsi téren összegyűlt nemzeti tőke a továbbfejlődésnek legbiztosabb feltétele, a mely tőkét minden nemzedék maga gyarapit. A verseny miatt lehet alkalmazkodni az adott viszonyokhoz, csakhogy még ez nem haladás. A haladást az alkalmazkodás ellenére csak az egyes emberekben rejtőző lelki szükséglet hozza létre, a mely őket mindig a jobbnak, a nemesebbnek elérésére sarkalja. A haladást tehát az létesíti, hogy mi a meglévőt gyarapítani akarjuk, nemcsak megtartani. Már pedig ennek nem a verseny az oka, mert épen a verseny az, a mely elrabolja a legjobbak idejét, hogy képességeiket kifejthessék és a jobb után való vágyaikat kielégíthessék (Apáthy). Ezért nem a szabad versenyben van a haladás, a fejlődés elve, mert benne, a mit egy kis akvárium élénken igazol, nem a magasabb rendű lesz a győztes, hanem az, a melyik beéri az állati szükségletek kielégítésével és a puszta fenmaradással. Az egyik mód az igények alá- szállitása, csakhogy ez egy bizonyos határon alul nem más, mint lemondás a magasabb rendű emberi létről (példa reá a cigányok, a kínai kulik stb.) A másik pedig az, hogy szövetkezünk és pedig azért, hogy a legkisebb Női szépség és a ruhák. Hogy a teremtés gyöngye a nő, — azt lova- gias készséggel akceptáljuk, hogy e gyöngynek meg kell adni az őt megillető keretet, — no azt természetesnek találjuk s gyönyörrel szemléljük a női szépség külső hatásának fokozását. A női kultusz minden időben főirányitója volt az irodalmi mozgalmaknak, a nő személye y utatás tárgyát képezte minden művészetnek, szobrászatnak, festészetnek és az irodalomnak is egyaránt. A nő plasztikája művészi alkotásokra inspiráló téma volt mindig, a női lélek kifogyhatatlan tárnáza volt mindig a nagy költők nagy témáinak. A nő azonban lassú fejlődés után jött annak tudatára, hogy mily művészi alkotása ő a legnagyobb művésznek, az anyatermészetnek és külső megjelenésének hatásai, plasztikájának érvényesítése lassan-lassan fejlődött oda, a hol ma is áll, — diszkrét éreztetéséhez művészi kincseinek. Ez a diszkrét megnyilatkozása a nő fenséges voltának a ruhában fekszik. A ruha az, a mely kellő Ízléssel és szinte művészi felfogással képes érvényre juttani a női anatómia szépséggel teli motívumait. A női ruha fejlődésének története hosszú dolog és nem illik e cikk keretébe. Annyit azonban mindenesetre felemlíthetünk, hogy "bizonyos furcsa hatást gyakorol ránk, ha a divatképeket szemléljük. Harangalaku szoknyák, drága" de Ízléstelen szerkezetű guirlan- dok, lapos mellű, fodros derekak, formátlan kalapok, ezek jellemzik a régi ruhák avult esztétikáját. Ha egy .kicsit gondolkodunk, rájövünk, hogy mit róhatunk fel hibául ezeknek a toilette stílusoknak és hogy mi az, a mi belőlünk bizonyos ellentétes hatást választ ki. No hát a régiek egy nagy szempontot tévesztettek szem elől s ez a női formák érvényre juttatása. Lehetett valaki olyan vé- nuszi termetű is, a rosszul szerkesztett ruhák minden természetes bájt elzártak az érvényesülés elől, minden harmóniát szürke tömeggé deformáltak, minden összehangzó szinhatást Ízléstelen szinkeverékké változtattak. A modern világnépben határozottan megnyilatkozik a fejlődésnek indult ruhaszabás és az utóbbi évek valósággal rohamléptekben való haladást mutatnak a régiekhez képest. Mindinkább előtérbe lép az a felfogás, hogy a női szépségnek érvényesülni kell minden '‘»"ányban és a ruhaesztetikusok fő- törekvés» ily irányban nyilatkozik meg. A kivágó., ruha régi erdetű. Már maga ez is mutat; *, hogy a régiek is érezték a ruha- esztetika hiányos voltát és úgy akartak rajta segíteni, gy a kebel és a hát felső részét szabadon gyták, ezzel is célozva arra, hogy a női plasztika olyan valami, a mit érvényesíteni kell, a minek ízléstelen eiburkolása ront a női test egészben való hatásából. Előtérbe lép talán az a kérdés, hogy hát a női formákat érvényre juttató ruhák nem ütköznek-e a női szeméremérzetbe? Ezt a mai világfelfogás szerint prude dolognak tartjuk. Mert ha a női ruha úgy van konstruálva, hogy durva benális hatásokat haj húsz, úgy jogosult az előbbi feltevés, de ha nem törekszik egyébre, mint a nő formáinak, illetve azok kontúrjának művészi reprodukálására, akkor ajánlatos, hogy minden hamis erkölcsbiráskodás koródjék messze-messze avult, valójában sohasem exisztált feifogásá- sával s adjon helyet azoknak, kik megértik és kellő komolysággal vizsgálják a természet remekének, a nőnek — halvány világításban visszaadott plasztikáját. Megengedjük, sőt nagyon jól tudjuk, hogy a plaszticitás érvényesítésének örve alatt sok, igen sok visszaélés történik. Ez azonban a mondottak valóságából egyáltalán nem von le semmit. A vezérvonalak, a mik természetesen tisztán és speciálisan csak a művészeti szempontokat követik, nem mindig jutnak valójában érvényre. Sokkal udvariasabbak vagyunk, mint hogy erről bővebben beszéljünk, csupán a mondottak támogatására engedtük meg magunknak e pár szavas kitérést. A másik tényező — s erről már nyíltabban beszélhetünk—a férfiak felfogása szerint
